Kétszáz év múlva valószínűleg nagy értetlenkedéssel gondolnak majd korunkra, a kétezres évek elejére, amikor is megdöbbentő számban halnak meg emberek önnön ostobaságuk miatt. Persze minden kornak megvan a maga bizarr haláltípusa. A mienké leginkább a mobiltelefon meggondolatlan és kényszeres nyomogatásával áll összefüggésben.
Hol egy Srí Lanka-i vonat tetejéről zuhan le egy merész kínai turista, hol egy ausztrál pár veszti el egyensúlyát egy portugál szikla peremén fényképezkedve, máskor egy negyvenes motorozó nő gondolja úgy, hogy jó ötlet százhúsz kilométeres sebességnél elengedni a kormányt, elővenni a telefont, és megörökíteni a száguldást. Az utolsót. Amióta divat lett az exhibicionizmus e furcsa formája, sokan váltak a szelfizés áldozatává. 2015-ben már többen, mint ahány ember végzete lett egy-egy szörnyű cápatámadás.
Megannyi érthetetlen történet, amely valami furcsa tömegpszichózisra, sok embert érintő függőségre emlékeztet. Ma már komoly szakirodalma is van a jelenségnek. De ha arra gondolunk, hány és hány furcsa és értelmetlen baleset és haláleset történt már az emberiség történetében, talán ez a mostani őrület nem is szed olyan sok áldozatot. Szinte vég nélkül lehetne sorolni az ostoba és veszélyes fogadások áldozatait vagy azokat a szerencsétleneket, akik valamilyen más szenvedély vagy tömegpszichózis következtében haltak meg.
A XIII‒XIV. században például jócskán szedte áldozatait a koreománia, a tömeges tánckórság. Állítólag megállíthatatlanul söpört végig több európai nagyvároson. Aachen, Köln, Metz polgárai látszólag minden különösebb külső ok nélkül nagy csoportokban kezdtek el táncolni az utcákon, és sokan a szó szoros értelmében az összeesésig ropták, képtelenek voltak abbahagyni a táncot. Számos halálesetet is feljegyeztek a megmagyarázhatatlan őrület kapcsán.
Persze sokan megúszták apróbb következményekkel, de előfordult olyan is, hogy a ragályos táncőrület áldozata élete végéig viselte a következményeket, és soha el nem múló remegés emlékeztette a kényszerítő táncolási vágyra. 1375-ben Szent Vitus napján, június 15-én tört ki az őrület, s egy ideig hiába kérték a szent közbenjárását a tánckór eltávoztatására, nem jártak sikerrel. Egy egész város vonaglott az utcán.
Ehhez hasonló furcsa halál az abbahagyhatatlan és olykor ragályos nevetés. Ilyesmit már az ókorban is feljegyeztek: a legelső ismert áldozat talán Khrüszipposz lehetett, a Krisztus előtti III. században élt filozófus. A messze földön híres sztoikus nyugodt, kiegyensúlyozott és hosszú életet élt. Állítólag saját meggondolatlan tréfájának lett az áldozata.
Az agg bölcselő ugyanis borral itatta meg a szamarát, majd végignézte, hogy az egyensúlyát vesztő kapatos állat képtelen lelegelni egy fügefát. A látvány igencsak jókedvre derítette Khrüszipposzt, nevetni kezdett az ügyetlen jószág láttán. Ez önmagában még nem lett volna baj, csak nem tudta abbahagyni a harsány hahotázást, amely végül az életét követelte. Az ehhez hasonló röhögőgörcsök során a halált fulladás vagy szívelégtelenség okozza.
Előfordult már olyan is, hogy egy egész település esett áldozatul a ragályos nevetésnek. A híres tanganyikai nevetőjárvány nem túl régen, 1962-ben tört ki egy leányiskolában. És nem holmi ártatlan kis kuncogásról volt szó, hanem gyerekeket és fiatalokat érintő, fájdalmat, izzadást, légzési nehézséget előidéző szörnyű nevetésről. Először három lány kezdett harsány kacagásba, de hamarosan csaknem mindenkire átragadt az abbahagyhatatlan hahotázás, s legalább száz fiatal fetrengett, sokan közülük több napon keresztül.
Még a kashasai iskolát is be kellett zárni, mert bár a tanárokat elkerülte a járvány, a diákok semmire sem tudtak figyelni az órákon. Majd a nevetőgörcs más településekre is átterjedt, s újabb iskolák bezárására kényszerültek a tanárok. Szerencsére a fiatalok szervezete jobban bírta a megállíthatatlan, napokig tartó nevetés okozta megpróbáltatásokat, mint az agg Khrüszipposzé.
Korunk táncdühe vagy nevetőgörcse a mobilfüggőség. Ma már szakemberek segíthetnek a leszokásban, és sokféle egyéb intézkedés is született a probléma legalább részleges orvoslására.
Kína több városában például, de Washingtonban is, külön mobilozósávot alakítottak ki a járdán, hogy a külvilágtól elszakadt okostelefon-függők biztonságosabban közlekedhessenek. Ez persze valószínűleg túl sok eredményt nem hoz, hiszen a valóságból kiszakadt telefonnyomogatók aligha fogják észrevenni, ha elfogy lábuk alól a mobilozósáv…
Másutt inkább pénzbírsággal próbálják rávenni a polgárokat arra, hogy legalább a forgalmas utakon átkelők tegyék el a készüléküket. Kirk Caldwell, Honolulu polgármestere tavaly úgy vélekedett, hogy miután Hawaii fővárosában szokatlanul magas a gyalogátkelőkön történt balesetek száma, itt az ideje megbírságolni a tekintetükkel kijelzőket bámuló polgárokat. Egész komoly bírságra számíthatnak a telefonfüggők: 15‒99 dollárt kell fizetniük, ha rajtakapják őket.
Néhány kínai nagyvárosban sokkal érdekesebb kísérletbe kezdtek: a jelzőlámpákba épített permetezők segítségével egyszerűen lelocsolják a mobiltelefonnal zebrára lépő figyelmetleneket.
A napokban Litvánia is felsorakozott a gyalogos mobilozók tevékenységét rendelettel korlátozó országok közé. Vilnius kicsit tágabban értelmezi a veszélyforrást, ezért úgy rendelkeztek, hogy a gyalogátkelőkön minden olyan tevékenységet kerülni kell, amely elvonhatja a figyelmet a közlekedésről. Aki megszegi a szabályt, húsz-harminc euró bírságra számíthat. Az persze kérdéses, hogyan tudják majd betartani a rendeletet.
A litván rendőrfőnök kilátásba helyezte ugyan, hogy megfigyelőkamerákat szerelnek fel a gyalogátkelőknél, de azért az ilyen képek alapján meglehetősen bonyolult lehet azonosítani minden mobilfüggőségben szenvedő elkövetőt… Egyszer majd eljön az az idő is, amikor éppoly érthetetlen lesz ez a betegség, mint a táncdüh vagy a nevetőjárvány.