A világ üzemanyagpiacának korábbi urait, a milliárdos arab sejkeket és az orosz oligarchákat már-már marionettbábuként mozgatja az Egyesült Államok elnöke. Úgy tűnik, lassan Donald Trumptól függ az is, hogy mennyiért tankolhatunk a hazai kutakon. Így valószínű, hogy az autósok számára továbbra is a szerda, illetve a péntek marad a hét két kiemelt napja, amelyekre a Mol Nyrt. hazánkban a benzin és a dízel áralakítását időzíti.
Az elmúlt időszak a járműtulajdonosok számára különösen kedvezőre sikeredett: volt olyan alkalom, hogy a két fő hajtóanyag esetében literenként egyaránt tíz-tíz forinttal lett olcsóbb a tankolás. Mindez Donald Trump energiapolitikájával függ össze, amelynek köszönhetően az USA mára nettó olajexportőr lett. Ez azt is jelenti, hogy így megszakadt az Egyesült Államok 75 éves folyamatos függősége a folyékony energia behozatalától. Alig van már olyan szabad terület a farmerek mezőin, amelyet ne tarkítanának fúrótornyok.
Ám míg az autósok örülnek, a kereskedők a kardjukba dőlhetnek, mert a nyakukon maradt a termékük. Ez a gigantikus túlkínálat valójában annak köszönhető, hogy az elnök újra engedélyezte a hidraulikus technikával való kitermelést. Ezzel Amerika lett a világ legnagyobb kőolaj-kitermelő országa, megelőzve Oroszországot és Szaúd-Arábiát, ahol szó szerint belefulladnak a fekete aranyba.
A legfrissebb adatok szerint az éves felhozatal az oroszoknál a Szovjetunió összeomlása óta nem tapasztalt szintre, 555 millió hordóra növekedett. Ám még ez is eltörpül az USA teljesítménye mellett, amely több mint hárommilliárd darab 159 literes hordót tesz ki.
A túltermelés ellensúlyozására a legnagyobb olajipari országok összességében napi 1,2 millió hordós kitermeléscsökkentéssel igyekeznek kezelni az anomáliát, megágyazva a mielőbbi áremelésnek. Erre a napokban született megállapodásra viszont egyvalaki továbbra is nemmel voksolt: maga Trump elnök, aki még mindig az olajár alacsonyan tartását szorgalmazza. Szokásához híven a Twitteren is megüzente, hogy ne csökkentsék a kitermelést.
Véleménye szerint „az energiaforrásaik exportálásával fel tudják szabadítani szövetségeseiket is a barátságtalan nemzetektől való függés alól”. Az elnök véget vetne az amerikai energiaszektor 1970-es, 1980-as évek óta tartó kormányzati agyonszabályozottságának, amely nélkül az eddigieknél hatékonyabb, biztonságosabb lesz a kitermelés. Emiatt azonban borulhat az olajexportőrök hierarchiája, a folyamatosan vészharangot kongató zöldek pedig félnek a környezetszennyezéstől.
Ám Trump nem csak az olajpiacot forgatja fel fenekestül, az ezzel szorosan összefüggő egyéb energetikai, illetve klímapolitikai intézkedései is hatalmas vihart kavarnak. Abban, hogy a „szabad világ” ura ilyen jól tudja keverni a kártyalapokat, közrejátszik az a rendelete is, amelyben egy tollvonással felülírta elődje, Barack Obama tiszta energiával kapcsolatos környezetvédelmi terveit. Trump meggyőződése, hogy véget kell vetni a szén elleni háborúnak.
Az új olajfúrási technika engedélyezése mellett feloldotta az üvegházhatást kiváltó káros anyagok kibocsátásának korlátozását, és zöld utat adott a szénbányászat beindításának. Feloldotta a becsukatott szénerőművekre vonatkozó zárlatot is, valamint a szövetségi szénbányák működésére kimondott moratóriumot. A dolog pikantériája, hogy Trump a Környezetvédelmi Hivatal épületében szentesítette aláírásával a rendeletet. Miután a büdzséből kikerültek a felsorolt intézkedésekre szánt költségek, a nemzeti kassza máris dollármilliárdokkal lett könnyebb.
Donald Trump valójában csak egyfajta restaurációra törekszik: az USA energiamixében 2014-ben még 39 százalékos részesedéssel bíró szén aránya mára 30 százalék alá csökkent. A villamosenergia-ipar szénről leválásának hátterében rendre a palagáz és a megújuló energiából termelők fokozatos térnyerése és piaci növekedése áll. Emiatt csökken a szénerőművek kihasználtsága, mivel a palagáz, földgáz, illetve a szél- és napelemes termelések összességében átbillentették a mérleg nyelvét: már költségszinten is egyre biztosabban tudnak a megújuló megoldások a szenes erőművek alá ígérni.
Trump pedig éppen ezt akarja megakadályozni, így nemcsak az olajpiacot pezsdítette fel, hanem ugyanezt akarja a szénnel is. Az, hogy mindennek súlyos következményei lehetnek, például gyorsíthatják a klímaváltozást, az USA első embere számára láthatóan mellékes. Olyannyira, hogy decemberben azt is bejelentette: az Egyesült Államok kilép a párizsi klímavédelmi egyezményből. Mellesleg kampányában hangoztatta is: a globális felmelegedésre, a klímakutatásra viccként tekint.
Szavait nyomatékosítandó folyamatosan csökkenti az egészségügyi, az energetikai, illetve a légköri és óceáni kutatásokkal, valamint a környezetvédelemmel foglalkozó hivatalok büdzséjét. Ez utóbbi intézmény költségvetésének megnyirbálása már az amerikaiak többségénél is kiverte a biztosítékot, milliók nem értenek egyet a környezetvédelmi kiadások csökkentésével. Sokan emlékeznek ugyanis még arra az időre, amikor az ország majdnem belerokkant a környezeti ártalmakba.
Ráadásul a szervezet szintén egy republikánus elnök, Richard Nixon idejében jött létre. Ezek után szinte már szóra sem érdemes, hogy Trump a környezetvédelmi hivatal élére olyan vezetőt nevezett ki Scott Pruitt személyében, aki meglehetősen szoros kapcsolatban állt a fosszilis, azaz a nem megújuló energia felhasználásában érdekelt vállalatokkal. Ráadásul amíg Oklahoma kormányzójaként tevékenykedett, a hivatalt számtalan esetben bírálta, és feleslegesnek tartotta még a létezését is.
Pedig az intézmény a „Tiszta levegő” és a „Tiszta víz” törvényekkel változtatta meg az amerikaiak életét. Ezek hatására 1970 és 2015 között az olyan környezetszennyező anyagokból, mint az ólom, szén-monoxid, nitrogén-dioxid, átlagosan hetven százalékkal kevesebb került a levegőbe és a vizekbe. Saját kimutatásuk szerint 2010-ben 160 ezer ember halálát előzték meg.
Az utóbbi időben sorra buknak el a korábbi energetikai tervek, s Trump megváltoztathatja a cseppfolyósított földgáz, azaz az LNG piacát is. Ez azért lényeges, mert már így is az amerikai LNG mintegy háromnegyede Ázsiában (Dél-Korea, Kína, Japán, Tajvan), illetve Latin-Amerikában (Mexikó, Chile, Brazília) köt ki. Ezzel máris kiszorították az amerikai export legfontosabb európai vetélytársát, az orosz földgázt is, amelynek viszont kedvezőbb az ára, így ez továbbra is Moszkva egyik legerősebb fegyvere maradhat.
Trump azonban szívesen csatázik. Egyik üzenetében így fogalmazott: „Befejeztük a harcot az amerikai energia ellen, befejeztük a harcot a gyönyörű, tiszta szén ellen.”
Az Európai Unió tagállamai is felvették a kesztyűt Trump „szenes terveivel”, illetve klímapolitikájával szemben. A cél a karbonsemlegesség elérése, vagyis minimálisra csökkenjen a közlekedés és az erőművek által kibocsátott üvegházhatású gáz mennyisége, a maradék pedig megfelelő ellentételezésre kerüljön. Ehhez elsősorban a megújuló energiai projekteket támogatná az a tavaly év végén megjelent tervezet, hogy a fosszilis energia felhasználása kiválthatóvá váljon.
A szén-dioxid-kibocsátást emellett meg is kötnék az erdőtelepítések révén, ahol pedig ez is kevés, ott föld alatti tárolók épülnének, hogy ne juthasson a légkörbe az üvegházhatású gáz. A metánkibocsátás a hulladékgazdálkodási technológia megváltoztatásával, a dinitrogén-oxid-kibocsátás pedig a műtrágyázás kiváltásával érhető el. Az unió 1990 óta húsz százalékkal már csökkentette ezek kibocsátásának mértékét, miközben fenntartotta gazdasági növekedését. Jelenleg negyvenszázalékos csökkenés a terv, majd harminc év alatt a tiszta világ megvalósítása.
A kérdés azonban, hogy ez mennyire lehetséges a teljes egyetértés hiányában. „Németország például rendkívül környezetbarát célokat tűzött ki maga elé, és ennek keretében eurómilliárdokat ölt a nap- és szélenergia fejlesztésébe. Volt olyan nap, mikor az ország energiatermelésének 40-50 százalékát napenergia adta, ám a maradék ötven százalék eltolódott a szénfelhasználás irányába. Az Egyesült Államokból importált szénnel is fűtötték ugyanis az erőműveket, így a hatalmas ráfordítások ellenére a szén-dioxid-kibocsátás összességében nem csökkent” – mondja Drucker György energetikai szakértő.
Nem véletlenül tervezi a Greenpeace hétmilliárd euró összegyűjtését, hogy megvegye Észak-Rajna–Vesztfália lignitbányáit és szénerőműveit. A szervezet 2020-ra szeretné megszerezni a helyszínek tulajdonjogát, és 2025-re leállítaná mind a kitermelést, mind az erőműveket. Helyükön szél- és napenergiás parkot telepítene, amely megvalósulása esetén Európa legnagyobb ilyen projektje lenne.
Lengyelország szintén problémás góc lehet a nagyratörő tervezet elfogadásában, mivel az ország gazdasága nagyban a szénerőművek termelte energián nyugszik. Más országok ugyanakkor gyorsítanák a szélerőművek telepítését: Dánia, Finnország, Svédország, Franciaország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország és Portugália energiaügyi és környezetvédelmi miniszterei közös levélben foglaltak állást a nulla kibocsátás mellett.
Magyarország új energiastratégiájában a legtöbb kiemelt célhoz segítséget nyújtanak a napenergia-projektek, már a legnagyobb hazai energiaipari cégek is fejlesztenek napelemparkokat. Áder János, a környezetvédelmet fókuszba helyező köztársasági elnök úgy tervezi, hogy az energetikai beruházások megvalósításával a hazai elektromos áram 90 százalékát szén-dioxid-mentesen termeljük 2030-ra. Ebbe a nap- és a szélenergetikai fejlesztéseken túl a Paks II. termelte energiamennyiség is beleszámít.
Viszont ha sikerül 2020-ban megszavaztatni az európai karbonsemlegességi tervezetet, akkor 2050-re az Európai Unió lesz az első ilyen gazdaság a világon, ez pedig elengedhetetlen a 2015-ben aláírt párizsi klímaegyezmény hosszú távú céljainak megvalósításához. Emellett nem elhanyagolható szempont, hogy eurómilliárdokat lehetne spórolni, ha 2050-re 70 százalékkal csökkenne az unió energiabehozatala.
Drucker György azonban szkeptikus az uniós tervezet „aprópénzre váltása” ügyében. Ugyanis az EU a kibocsátáskereskedelmi rendszert is nagy reményekkel indította el, de messze alulteljesített a megvalósításában. Szepesi András környezetvédelmi mérnök sem látja megvalósíthatónak a tervezetet. Szerinte a politikai deklarációkat – még ha teljes egyetértésen alapulnak is – könnyen felülírhatják a gazdasági szükségszerűségek, és a jelenlegi tervezet messze van a teljes egyetértéstől.
A környezetvédők szerint az egész elképzelés túl későn született, hiszen a Kormányközi Panel a Klímaváltozásról jelentése kimutatta, hogy mindössze 12 évünk van a globális cselekvésre. Ha tartani akarjuk a 1,5 fokos felmelegedés ütemét, akkor világszerte 45 százalékkal kellene csökkenteni a károsanyag-kibocsátást a 2010-es szinthez képest. Így nem igazán számít az unió 2050-es célkitűzése.
Az unió szerepét nem szabad eltúlozni – fogalmaz Drucker György. Az energiahordozók piaca ugyanis átkerült Kínába és Indiába, ami komoly lökést adott a hagyományos szénhidrogén-alapú energiahordozók továbbélésének. A Nemzetközi Energiaügynökség idei kitekintése is mutatja, hogy az Európai Unió egyre hátrébb sorolódik a nemzetközi gazdaság motorjai között.