Hamar jött a nyári meleg. A nap sugaraiban fürödve ülök a balatoni nyaraló teraszán. A távolban, a töredezett szélű aszfaltozott szőlőhegyi úton megindul a nehéz konvoj. Kisvártatva közvetlenül a ház előtt pöfékel el az óriáskerekes markoló, egy teherautó platóján ásókkal, lapátokkal, utánuk kék-zöld Ifák tucatja a horpadt oldalú vaskonténerekkel. Pincét építenek, ingajáratban közlekednek majd.
Nemrég hagyták abba az egyik gyümölcsösben a hajnali hatkor megkezdett traktoros gépi permetezést. Kijött már az amúgy veszprémi illetékességű Ernő bácsi is a présházából bőrkötényes, lábszárvédős klónkatonajelmezében, s ahogy plexi fejvédőjét arcára húzza, benyomja fűkaszáján a piros gombot. (Felmérte már valaki, hogy milyen messze hallatszik el egy benzines fűkasza folyamatosan vinnyogó hangja?!)
Itt, Dörgicse mellékéről nézve, nyolc kilométer távolságban végigfut alattunk a tó. A látvány Jaroslav Hašeket is megihlette, így ír erről a benyomásról A Balaton partján című elbeszélésében:
„Gyönyörű kilátás nyílt innen a környékre. Az enyhe lejtőkön szőlőskertek zöldelltek és kéklettek, a tőkék és fürtök áttekinthetetlen tengere még élénkebb színekben pompázott mindenütt, ahol filoxéra ellen schweinfurti zölddel permetezték be a leveleket. A lejtő aljáig csupa szőlőhegy, itt-ott a csőszök bódéi, lejjebb kukoricamező-sávok, és még távolabb rétek, ahonnan tompa tehénkolompolás és marhabőgés hallatszik. És a réteken túl a Balaton, vagy ahogy itt büszkén mondják, a »magyar tenger« tükre ragyog Veszprémen túlig, százhuszonöt kilométer hosszan, zöld, háborgó vizével, amely egybeolvad a látóhatárral, és amikor a tó hullámaiban egy gőzhajó barázdákat szánt, a távoli kékségben itt-ott füstsávok jelennek meg.”
Dörgicsénél, a Balázs alja és a Hosszú-dűlő közötti rétre kihajtotta a bárányokat a pásztor. Bár lenne 125 kilométer hosszú a Balaton, s érne valóban Veszprémig, a városig, mint Zürichnél, Genfnél a tavak, de nincs annyi, „mindössze” 77 kilométer. Legkisebb szélessége Tihanynál másfél kilométer, legnagyobb, majdnem tizenhárom kilométer Világos és Almádi között. Átlagos mélysége három-négy méter.
A Balaton arányairól hallottam egy igen érzékletes jellemzést. Ha egy takarítónő néhányszor meglibbentve vízzel teli vödrét fellocsol egy hetvenhét méter hosszú folyosót egy és tizenkét méter között változó szélességben, és a vízfelület három-négy milliméter mélyen eloszlik – na az modellezhető Balatonként.
Vendégek igényekkel
Földváron, a keleti strandon traktorok szántják a talajt, közmunkások füvesítenek, ültetnek virágot. A fenntartó önkormányzat képviselő-testületének tagjai tavaly már körbeutazták a tavat, hogy megtapasztalják más települések fürdőüzemeltetési gyakorlatát, mert szeretnék egy csillaggal magasabbra, ötre tornászni a strandbesorolásukat. Csinosítják, komfortosítják az öltözőket, akadálymentesítik a terepet. Idényben megnyitják a fürdőruha-múzeumot, úgy gondolják, az új, 32 értékmegőrző széf sem marad üresen.
Ezen a strandon forgatta 1997-ben Tímár Péter filmrendező Zimmer Feri című filmjének balatoni jeleneteit. Az onnan ismert Sport büfé még zárva. „Gofri, lángos, fladen, gyros, heck, gulaschsuppe, barna búzasör, braun welzen” – olvasható a lenyúló tetőre festett kínálat. Egy tábla hirdeti, hogy az önkormányzat már negyvenmillió forintot elnyert a strand családbarát fejlesztésére, harmincmilliót pedig a fürdőkultúra javítására.
A kikötőben a nagyobb jachtokon vízvonal alatti javításokat végeznek, de ringatóznak a vízen amolyan tengerjáró csodák, Jeanneau-k és Bavariák is. A város másik részén hajócsavar alakú, huszonöt méteres kilátót építtetett az önkormányzat, amelyben hajózástörténeti látogatóközpont és kávézó is van.
Már korán szétszéledtek a környéki nyaralóknál dolgozó építőmunkások Kovács Zoltánné Zsuzsáék földvári panziójából. 1993-ban építkeztek, azóta foglalkoznak vendéglátással. Az asszony a siófoki kórházban dolgozott ápolónőként, a férjével az ottani Galéria diszkóban ismerkedtek meg.
Eleinte endoszkópasszisztens volt, majd a Szakszervezetek Országos Tanácsának fogyókúrás szanatóriumában dolgozott, később pedig a helyi orvosi rendelő ügyeletén. Miután megszülettek a gyerekek, rájöttek, hogy a házukat nem lehet otthagyni, ha vendégeik vannak.
Úgy kezdték, mint bárki más a Zimmer Feri-időszakban. Az anyósáék a szobáikból a szuterénbe költöztek, hogy vendégeket fogadhassanak, akkor még itt a panzióban is csupán három szobához tartozott egy fürdő. Előfordult, hogy a legkisebb szobát kiadták teljes idényre albérletbe olyan fényképészeknek, akik a környéki csárdákban kapták le a csikósbemutatóra, vacsorára érkező turistákat.
Nem volt speciális vörös fényű izzójuk, hogy lássanak a képkockák kinagyításakor, egy csárdai kis sufniban a teljes sötétben végezték az előhívást. Így is mire a jóllakott vendégek felkapaszkodtak volna buszaikra, ők már „terítették” a felvételeket.
Az asszony beszámolójából kiderül, hogy rövid ideig tartott két apartmanházukban az olcsó időszak. A német, holland és cseh turistáknak voltak igényeik, így felújították a szobákat, üvegkabinos zuhanyt, mosdókagylós illemhelyet alakítottak ki mindegyikben. Évek alatt a nagy fenekű televíziókat pendrive-képes vékonyakra cserélték, tavaly szeptemberre mind a kilenc szobájukat klímával szerelték fel. Május végéig az úszómedence meg a grillsütő felújítására kerül sor.
Zsuzsa elmondja, hogy az üdülési csekk elterjedésével kezdtek jönni a hazaiak. Közülük sokan Horvátországba tartva eltöltenek itt néhány napot. Minden visszajáró vendéget meghívtak egy férje által főzött, remekműnek számító bográcsos halászlére.
Lellén létrán állva óriásplakátot cserél egy férfi. Lekerül a politikusi portré, és egy autómárka hirdetését simítja a helyére. Főállásban huszonkét éve tűzoltó. Rögtön tisztázok is vele egy városi legendát: igaz-e, hogy a tűzoltóság olykor feltölti a tehetős nyaralótulajdonosok medencéjét?
– Nem igaz, ilyet még soha nem tapasztaltam. Az előfordul, ha kimegyünk káresethez, vihart követő favágáshoz, hogy megkérnek, vágjunk már ki más fákat is, megfizetik… Természetesen nemet mondunk. Egy ilyen húzásért kirúghatnak bárkit, sőt mint a katonaságnál, hadbíróság elé kerülhetünk.
Inkább – miután pezseg a Balatonnál az ingatlanpiac – az új nyaralótulajdonosoknak azt ajánlja, nézessék át a villamos vezetékeket. Egy tavalyi esetet említ, amikor a fiatal pár megvásárolt egy öreg parasztházat. Egykor a kéménykürtőbe építették keresztbe a szarufát. Ötven évig használták a kemencét probléma nélkül az előző lakók, ám a kandalló helyére épített cserépkályha nagyobb hőt termelt, az áthevült szarufa pedig kigyulladt, s a fél háztető lángra kapott.
A sínek mellett, a Magyar Tenger Társasüdülő környékén, a még ki nem nyitott élelmiszerbolt kirakatán tavalyi plakát látható. „Lassan itt az augusztus közepe, ami azt jelenti, hogy újra Lellefelsői Nap zenével, bográcsban főtt étellel, hideg italokkal. A sztárvendég Jessy.”
Messzire szól a kővágó korong fémes hangja.
– Márciustól van megrendelésem nyaralók felújításaira, azóta járom a környéket. Ha befejezem, Fonyódon, Szárszón és Szemesen vár rám egy-egy üdülő festése, a külső falak javítása, egy falépcső megépítése és néhány berozsdásodott kerítés cseréje. Lakatos és kőműves a tanult szakmám, de az asztalossághoz is konyítok. Nem hirdetem magamat, ajánlanak – mondja Kelemen Attila, aki a Boglártól kilenc kilométerre található Lengyeltótiban lakik.
Fogas Kazahsztánból?
– Télen mit csinál?
– Munkagépeket építek és javítok, például oszlopkiszedőt a szőlészeteknek, traktorhoz csatlakoztatható tárcsát, gépi kaszát, talajlazítót. Nagyon sok olyan embert ismerek, akinek szinte egész évben munkát adnak az üdülőtulajdonosok. A vízelzárástól a fűnyírásig, a festéstől a tetőfedésig mindenre van igény.
A lellefelsői részen horgászparadicsom a Csöpi utca vége. Hárman is figyelik a botokat. Három kiló hatvandekás pontyot is fogtak már ma, de most csak a keszegek csipkedik a gilisztákat. Egyikük, egy hölgy, tavaly óta helyi lakos.
– Húsz éve a Hotel Lelle még postásüdülő volt. A Csemege Édesipari Vállalatnál dolgoztam Budapesten. A vállalatnak volt két szobája a postásoknál, így mindig foglaltam nyárra két turnust, majd a szakszervezet szétesését követően évente béreltem apartmant a barátaimnál, Marikánál és Lacinál a településen – mondja a padon ülő idős emberre mutatva Havasi Erzsébet, aki gumikukoricával fogott már egy méretes balint.
Laci, aki a padról horgászik, hetvenvalahány éves lehet, Budapestről húsz évvel ezelőtt költözött ide. A miértre meggyőző választ ad:
– A budai Várban volt lakásunk a Dunára és a Margit-szigetre néző ablakokkal. De meghaltak a szülők, és a depressziónkat jó levegőre meg nyugalomra cseréltük.
Májer Ferenc is itt pecázik. Hivatásos katona volt. Baranyai gyerek, Pécsről költözött a Balaton partjára. Szerintük sütve a karikakeszeg és a kárász a legfinomabb balatoni hal. Ez pedig azért irritáló kijelentés, mert ezeket a halakat az idényben a Balatonhoz látogatók nagy része sohasem fogja megkóstolni, ugyanis a sütödékben, éttermekben kínált hekk Argentínából származó óceáni hal, a „balatoni fogas”, a „balatoni keszeg”, a „balatoni süllő” pedig Kazahsztánból kerül ide.
A vendéglátósok által is sokszor feltett kérdés, hogy miért nem lehet a Balatonból kifogott halat felszolgálni a tóparti éttermekben. Időnként a földművelésügyi miniszterhez fordulnak, hogy újra lehessen balatoni hal a tóparti halsütödék étlapján. Mindhiába.
„A jelenkor problémája az óceánok és tengerek túlhalászata. Mit várunk el egy mindösszesen 60 ezer hektáros víztértől?” – tette fel a kérdést még 2016-ban Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a III. Balatoni Horgászkonferencián tartott előadásában.
Szerinte, ha egy dalmát tengerparti kisvendéglő szemeteskukájába belepillantanánk, láthatnánk az oda kidobott csomagolóanyagokon, hogy a vendég által jóízűen elfogyasztott tintahalkarika vagy tengerihal-filé nem az előtte ringatózó Adriai-tengerből, hanem távoli óceánokból került az asztalára.
„Halászati tilalom van 2016 januárjától a Balatonon, így legálisan fogott halat nem lehet felszolgálni a tó partján. Ez a halászat visszaállítását szorgalmazók egyik érve, miközben korábban sem csak balatoni halat szolgáltak fel balatoniként! Amikor lehetett volna, sokan azért nem a társaságunktól szerezték be korábban sem például a süllőt, mert a piacon olcsóbban tudtak vásárolni. Nemrégiben a Sió-zsilipnél elhelyezett csapdákkal fogott angolnákból kiajánlottunk a jelentősebb szállodáknak. Talán meglepő, de egyetlen szállodától sem kaptunk megrendelést egy kilónyi balatoni angolnára sem” – jelentette ki a rendezvényen a szakember.
A vita kapcsán megszerezték annak a társaságnak a kimutatását, amelyik a balatoni éttermeket látja el szinte kizárólagosan hallal. Kimutatásuk szerint a Balatonnál 2016-ban 475 tonna hekk fogyott, külföldről behozott keszegből 37 tonna, egész süllőből 18, fogassüllőből 44 tonna. A hekk egyeduralkodása töretlen.
Használaton kívüli bakterház helyén építtettek kerékpáros pihenőt Medvegy Tildáék Akaliban. A matematika–fizika szakos tanár párjával nyaralótulajdonosként évekig nézegette a lerobbant épületet, majd kipattant fejükből a kerékpáros pihenő ötlete. Nagyon sok türelmüket felemésztette, míg a MÁV-nál a döntéshozó illetékesre ráleltek, s 2011-ben meg tudták vásárolni az ingatlant.
– Régen sokszor körbekerekeztük a Balatont, de nem volt még egy pumpálóhely sem. Frissensültekkel, tepertőkrémes kenyérrel, salátákkal várjuk a pihenőket, van kölcsönzőnk, szervizünk, még használt kerékpárosmezeket is árusítunk. Egyre többen úgy indulnak el, hogy tudatosan betervezik azt, hogy itt megállnak – mondja Tilda. Tavaly már tizenkétezer vendégük volt, tizenöt kilométeres körzetben autóval szervizsegélyt nyújtanak.
Bor, sör, tevetej
Már van valami mozgás – így ítéli meg az idénykezdetet Gulyás Antal szikvizes. Február végétől viszik tőle a szódát a szőlőmunkások, már elkezdte nyolcvan kilométeres napi körét is, mely során élelmiszerboltoknak, éttermeknek, lerakatoknak viszi a frissítőt.
Szülei is szikvizesek voltak, 1981 óta foglalkoznak ezzel. Egy hölgy jön hozzá kerékpárral műanyag flakonos szódákért. Gondnok egy üdülőben. Ágyneművasalós napja van, másnap délben horgász vendégek érkeznek. Siet, mert nem akarja magukra hagyni a bojlereket vízkőtelenítő brigádot.
Április utolsó napjaiban, május elsején sok parti étterem, strandbüfé kinyitott. A zánkai büfében a „grill camambert saláta ágyon”, a „sonkás-gombás melegszendvics”, a „hamburger”, és a „Balaton gyöngye csirkés saláta” az ajánlat. Én a halcsipszet választom sült burgonyával, makarónit a gyermeknek.
Nagyon felejtős, a vegyes saláta pedig annyira ecetes, hogy készítésekor bizonyára meglódult a séf kezében az üveg. Mindezért hatezer feletti a számla… De ha 550 forint egy hot dog, 650 egy hamburger, előételnek szánt görög saláta 950, egy kicsit is komolyabb étel pedig 2500-nál kezdődik, már nem is csodálkozunk a cechen.
Fövenyesen, a Kalózban mindenesetre szerencsés választásnak bizonyult a harcsasteak salátaágyon citromos zelleres gerslivel, borsmustárral. A háttérben kiképzés folyik, egy fiatalember mutatja a pultos lánynak, hogy a sörcsapoló torony karját egy hirtelen mozdulattal szükséges meglódítani ahhoz, hogy ne habot, hanem sört adjon. – Állítólag a neves sörmárka prágai központjában fejlesztették ki, higgyünk nekik, mert működik – mondja a friss felvételes munkaerőnek a tulajdonos, Nagy Attila.
– Botcsinálta vendéglátós vagyok, hiszen röplabdázó élsportolóként mindig azt fontolgattam, hogy büfét vagy butikot nyitok, finomhangolva inkább éttermet vagy kávézót. Balatonakaliban nőttem fel, és amikor kifelé mentem a sportból, a festői strandon vettünk egy lerobbant büfét.
Megnéztük, hogy ki mit árul, s azt hittük, hogy az az igény, ezért mi is hekket, lángost és készételeket árultunk. 2015-ben olyannyira esős nyár volt, és a Balaton annyira mélyrepülésben volt, mindenki Horvátországba ment nyaralni, hogy a legtöbb vendéglátóshoz hasonlóan a csőd szélére kerültünk.
Feleségemmel döntenünk kellett, abbahagyjuk, vagy mindent teljesen új alapokra helyezünk. Belevágtunk. Adjuk azt, amit mi szeretnénk, elválik, hogy sikeres lesz, vagy sem. A hekk ellentétpárja a harcsa-krumpli, amellyel 2015-ben megnyertük a Balaton strandétele díjat, a lángos helyett a zöldfűszeres töltött lepényt kínáljuk. Van kreatív séfünk, aki hetente kétszer tartózkodik itt.
Jófajta környéki rozéból fröccsöt készítenek, a helyi gyümölcsből készített kapolcsi, kékkúti szörpök sorakoznak a polcaikon, és éppen azt magyarázzák az egyik vásárlójuknak, hogy kólával nem szolgálnak. A nyáron biztosan nem fognak unatkozni, nemrégiben kérték fel őket egy golfpálya büféjének üzemeltetésére is.
Fabian Willmann Budapesten, a Wekerletelepen működteti a fogalommá vált Másik bolt nevű vegyeskereskedését. Örvényesen már tavaly megnyitotta a pestihez hasonlító boltját, idén pünkösdtől várja a vevőket. Édesapja német, édesanyja magyar. Magdeburgban született, ott is nőtt fel. 1997-ben az érettségi után költözött Budapestre, az állatorvosi egyetem hallgatójaként. Amikor hazament, mindig magyar borokat szállított, de annyit, hogy az út ára kijöjjön belőle. Németországban nyitott magyar borboltot egy harmincezer lelkes kisvárosban.
Míg kint a magyar bor ára 1,5–2 euró között mozgott, Fabian olyan borokkal kereskedett, amelyek legalább öt euróba kerülnek…
Megszűnt egy dörgicsei borászat örvényesi fröccsterasza, azt bérelte ki. Tavaly még a borra koncentráltak a falu végi, főút melletti területen, de idén a Balatonhoz igazított különleges áruválasztékkal jelentkeznek. A helyi borok, sörök, szörpök, húsok mellett minden Budapesten sikeres termékük: emu-mangalica szalámi, cukkinivirág, sárga rókagomba, almás-fahéjas kókusztej, piros bélű zöld alma, uborkához hasonló kinézetű ausztrál fingerlime (vadcitrom) és tevetej is kapható lesz.
– Az igény nagyobb, mint a kínálat, s ez nagyon nagy húzóerő – mondja Fabian Wilmann, aki szeretné, ha ő lehetne a kiemelt gasztrokultúrájú balatoni éttermek szállítója.
Szukán Csaba harmincegy éve zenél. Billentyűsből, szaxofonosból álló együttes tagjaként fújja hangszerét egy születésnapost ünneplő csapatnak a Nógrád megyei Bárna melletti erdőség vadászházában. És most egy kis nosztalgia. Ahogy a katonaságtól leszerelt 1993-ban, néhány évig Balatonlellén a móló sori Admirális csárdában dolgozott felszolgálóként.
– Az egyik turistacsoport még evett, az utánuk érkező másiknak a tagjai pedig már fogták a székek támláját, hogy rájuk is sor kerüljön. Aki azt mondja, hogy jól megy a Balatonon, az elfelejti ezt a hőskort. Pedig vártak vissza a leszerelésből a munkahelyemre. Hatezer-kilencszáz forintos havi fizetésért lehettem volna a helyi termelőszövetkezetben középvezető. A Balatonnál akkoriban volt olyan erős napom, hogy borravalóból kijött annyi. Igaz, több is ment el a megélhetésre.
Kétszázhetvenöt kilométerre vagyunk a tótól. Három óra alatt Balatonlellén lehetnénk.