– Kisvárdán született, majd Gödöllőn, Ajakon, Kerepestarcsán járt iskolába. Később Budapesten a postaforgalmi szakközépiskolában, majd Zsámbékon a tanítóképzőben tanult. Kerepestarcsa és Ajak díszpolgára. Hol érzi magát otthon?
– Kistarcsán, ahová kilencéves koromban költözött a családom. Ma is ott élünk a feleségemmel és a gyerekeimmel.
– A katolikus tanítóképző diákjaként megalapította a Zsámbéki Zúzók nevű rockzenekart. Kik voltak az együttes tagjai?
– Csoport- és évfolyamtársak, és a zsámbéki lakosok közül is jöttek páran, hogy szívesen muzsikálnának. Akadt köztük néhány srác, akinek már hangszer is volt a kezében!
Fiatalember, tanuljon!
– A főiskolán ének–hittan szakra járt. Miért ezt a két szakot választotta?
– Kicsit számító voltam. Erősen konzervatív családba születtem, vallásosnak neveltek a szüleim, ahogy mi is a gyerekeinket. Amikor először előhozakodtam azzal, hogy főiskolára mennék, úgy gondoltam, nagyobb eséllyel indulok otthon, ha azt mondom, hogy hitoktatói szakra is lehet jelentkezni. Bevált.
– Igen szenvedélyesen adta elő 1999-ben az Apáink útján című Karthago-számot az egyik tehetségkutató műsorban, amivel a különdíjat nyerte el. Mi volt még a jutalma?
– Merlin nevű együttesemmel előzenekarként elmehettünk turnézni a Karthagóval Szlovákiába. Énekesüknek, Takács Tominak lejárt az útlevele, nem engedték át a határon, ezért első este én énekeltem helyette. Nagyjából tudtam a Karthago-dalokat, amikor nem, akkor a basszusgitáros súgta a szöveget. Aztán „fölkapott” a show-biznisz, ami akkor nem úgy működött, mint ma, és valójában nem voltunk felkészülve rá. Csak belesodródtunk, és meg akartunk felelni valaminek. Akkor kezdődött a banda széthullása. A tanítóképző elvégzése után bankban dolgoztam, onnan mentem el szereplőválogatásra Gór Nagy Marihoz, a Fiatalok Színházába, ahol beválogattak statisztának. Tetszett, hogy ott valaki igyekezett rendet tartani, eljutottunk valahonnan valahova, és a próbák se csak önmagukért történtek, mint sokszor a zenekaroknál. Később Nyíregyházán a Jézus Krisztus szupersztárban Annás főpapot játszottam, aztán elmentem Miskolcra, ahol Kerényi Miklós Gábor az Elisabethet rendezte, és megkaptam Rudolf szerepét.
– Egy idő után az egyik Kerényit egy másik váltotta föl.
– Akkor pályázott az operettszínház vezetésére Kero, Kerényi Miklós Gábor, akinek a tanácsára felvételiztem a Színművészeti Egyetemre Kerényi Imre operett-musical osztályába. Mivel az önéletrajzomba beleírtam, hogy hol és kikkel dolgoztam, Kerényi Imre minden alkalommal megkérdezte: „Miért akar maga idejönni? Keróé az operettszínház, menjen oda játszani! Magának kész a karrierje, építse, dolgozzon!” Annyira szégyelltem magam, mondtam, hogy én még nem tudom ezt a szakmát, és tanulni szeretnék. Évekkel később derült ki, hogy csak el akart bizonytalanítani. Tudni akarta, valóban újra iskolába akarok-e járni, mert én akkor már nős voltam, és 25 éves.
– A Színművészeti Egyetemen szabály, hogy az első két évben senkit nem adnak ki színházba játszani vagy forgatni. Hogy lehet, hogy másodéves korában eljátszhatta a Mozart! című musical címszerepét?
– Nagyon boldog voltam, hogy főszerepet kaptam az operettszínházban. Kezdésnek, Budapesten! A próbákról mentem át az órákra, aztán vissza. Viszont Székely tanár úr, a rektor azt mondta, hogy sajnos dönteni kell. Vagy, vagy. Nincs kivételezés. Kértem a tanárokat, hogy segítsenek a vizsgákig eljutni. Bagó Bertalan rendezte a Kokainfutárt, amelyben nem volt sok szerepem, ellenben világítottam az előadást, hogy ne akadályozzam a többiek munkáját, de valahogy mégis benne legyek a vizsgadarabban. Bagó Gizella, az énekmesterem védelmébe vett, hogy még nem vagyok kész, adjanak lehetőséget a tanulásra.
– Hogyan lehet megtanulni használni a hangot?
– Amikor eldöntöttem, hogy klasszikus művekben szeretnék énekelni, még nem tudtam, hogy mibe vágom a fejszém. Nemrég az Óbudai Társaskörben elénekeltem a Hazám, hazámat. Utána odajött hozzám egy idős hölgy, aki nemrég tért vissza Magyarországra, és biztatott: „Fiatalember, tanuljon énekelni!”
Nem kellett meghalnom
– A neve egybeforrt a magyar musicalszínjátszással. Egymás után kétszer is megválasztották az évad musicalszínészének. A Rómeó előadásán a rajongók együtt énekelték a színészekkel a Lehetsz király, a Miért fáj, az Elisabethben a Ma nagyot nőtt az árnyék című dalokat. Óriási sztár volt, mikor 11 év után bejelentette, hogy elköszön a műfajtól. Miért döntött így? A hangját féltette?
– Sokat foglalkoztattak az operettszínházban, amiért igen hálás vagyok, de tudtam, hogy időt és lehetőséget kell adnom magamnak, hogy levegőt vegyek. A hangom miatt és magam miatt is. Nagyon összeértek már az előadások, és 24 órán belül két különböző műfajt énekeltem. Délután kijöttem a Rómeóról, és este mentem át Csókos asszonyt játszani. Nem volt annyi pihenőidő, amennyi a hang regenerálódásához kellett. Egyre többet hibáztam az éneklésben, kezdetben alig észrevehetően, mert „technikával” meg tudtam oldani, de ami addig természetesen ment, az egy idő után sokkal nagyobb koncentrációt igényelt. Bizonytalanná, görcsössé váltam, és úgy éreztem, valamit tennem kell. Aztán egy évvel ezelőtt hoztam egy újabb döntést, hogy mindezeken túllépek, és boldogan énekelem azt, amit tudok. Remélem, hogy az utóbbi évek tanulási időszaka megnyújthatja a zenei tevékenységemet a színpadon.
– Négy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy nyitott kapukat dönget. Kapott lehetőséget, várták az Operában?
– Ja, nem. Nem beszéltem erről senkivel, csak az énektanárommal. Miközben musicaleket énekeltem, Szegeden felkértek a Parasztbecsület című opera egyik szerepére. Elhittem, hogy meg tudom csinálni. Nyilván, amikor már mások is énekeltek mellettem, akkor hallottam, hogy az én hangomból valami hiányzik, valami nem stimmel. A próbaidőszaknak voltak szép pillanatai, de az előadások már főleg a félelemről és a megfelelési kényszerről szóltak. A kritikákban kaptam hideget-meleget, de azért volt, akinek tetszett. Amikor először beléptem az Operaházba – ezt még nem vallottam be senkinek –, úgy éreztem, azt szeretném, ha egyszer az én fotóm is ott lenne a falon. Ma már nem biztos, hogy szeretném. Távolról csillogóbbnak tűnt az a világ. Van, aki az Operában egy évben 10-15 előadást énekel. Mi az operettszínházban havonta játsszunk ennyit, és közben egy újabb darabot is próbálunk. Persze mindezt boldogan, mert nem ötször adunk elő egy előadást, hanem hússzor, harmincszor. A Rómeót ötszázszor. Persze több szereposztásban. Én közel háromszázszor énekeltem.
– Mit szóltak a rajongói – akik Mozartként, Rudolfként és Rómeóként imádták –, hogy többet nem énekel musicalben?
– Az biztos, hogy a rajongók egy részét elveszítettem, amire számítottam. Viszont sokan jöttek velem az operett világába, átcsábítottam őket az egyik műfajból a másikba. Ami vonzó volt az operettben, hogy nem kellett meghalnom ahhoz, hogy sikerem legyen. Bár a végén nincs ováció, fütty, sikítozás, s ez kicsit hiányzik.
– Megbánta a döntését?
– Nem. Érzem a zsigereimben, hogy hasznos volt, mert sokat tanultam a hangképzésről, az éneklésről, megtanultam tisztelni azokat, akik más műfajban tevékenykednek, és azt is megtanultam, hogy nem kell mindent akarni. Az elkövetkező tíz évemet szeretném boldogan eltölteni azzal a tudással, amellyel rendelkezem. Hiányzik a musical közönsége, és az is, hogy dalokat írjak legalább a saját magam örömére és azoknak, akik esetleg meghallgatják. Már nem görcsölök azon, hogy fogok-e valaha operát énekelni, vagy sem. A zenés színházban kevés a finom eszköz, mi mindent „kiteszünk”, nálunk minden kicsit hangosabb, erősebb. A szívem vágya Tevje szerepe a Hegedűs a háztetőn-ben. Most úgy érzem, nekem is szükségem van arra, hogy a rajongók kicsit sikítozzanak… (Nevet.) Egyébként négy éve az is aláhúzta a döntésemet, hogy többet lehettem otthon a családommal. Aztán eltelt két év, és megint 15-20 előadást jászom havonta. Csak most már operettet.
– A három lánya közül énekel valamelyik?
– Mind a hárman bőségesen kaptak tehetséget a Jóistentől. A legnagyobbik, Luca a Bartók-konziban kezdte el a középiskolát. Ő erősen vonzódik a színpadhoz. Emma 13 éves, táncol és lovagol, a legkisebb, Anna még csak nyolcéves, és ugyanolyan bohóc, mint én.
Időben hazaérni
– Megnézik a papát a színházban?
– Egy ideig nem nézhették, mert apa mindig meghalt, és féltem, hogy ez problémát okoz majd nekik. Amikor már elég érettek lettek, akkor az operetteket kezdték nézegetni. Kérdeztem tőlük: „Jöttök a bemutatóra? – Apa, mi lesz benne, áriáztok? – Igen. – Akkor nem.”
– Öt-tíz évvel ezelőtt szétverték a házat többek között Dolhai, Bereczki, Szabó P. Szilveszter és Mészáros Árpád Zsolt miatt. Mit csinál az ember az előadás után, ha ilyen hatalmas sikert ér el? Csak nem megy haza lefeküdni?
– De, mert a feleségemnek megnyugvás, ha tudja, hogy időben hazaérek. A színpadon szerelmes férfit játszom, aki ma az egyik, holnap a másik szereposztást ölelgeti, és nyilvánosan vall szerelmet nekik. Nem akarok támadási felületet adni… A feleségemmel, akivel 18 éve élünk együtt, a tanítóképzőben szerettünk egymásba. Neki köszönhetem, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, és mindenféle döntéseket hozhatok. Jól ismer. Szerintem, ha ma játszanék Rómeót, már nem nagyon zavarná, mikor megyek haza. (Nevet.)
– Színpadon is ilyen nevetős? Mit szólnak hozzá a kollégák, kihasználják?
– Szándékosan nem. Egyszer, amikor Homonnay Zsolt Parist játszotta, én pedig Rómeót, nevetésbe fulladt a vívásunk, mert jelenet közben elkezdett lecsúszni a nadrágom. Karácsony után jártunk… Még csak a duett elején tartottunk, de Zsolt a nevetéstől rám se tudott nézni. Kacagva halt meg.
– Egyre több tehetséges, fiatal színész szerződik az operettszínházhoz. Fájó szívvel veszi tudomásul, hogy egy ideje már ők játsszák a régi, nagy sikert hozó szerepeit?
– Kilépek az utcára, és rögtön tudom, hogy a rajongók Veréb Tomi vagy Kocsis Dénes miatt állnak ott, nem a „bácsi” miatt. (Nevet.) Szerintem felnőtt már egy generáció, fogalmuk sincs arról, hogy Dolhai játszott Rómeót. Ha jön egy fiatal, tehetséges bonviván, onnantól neki kell játszania Rómeót, Edvint, Taszilót. Amíg nem, addig nem kell fölállni!