Jelzésre indítják lovukat a lovasíjászok a kilencven méter hosszú, lezárt pályán a forró napsütésben. Kiemelkednek a nyeregből, vágtázni kezdenek, és folyamatosan lövik nyilaikat a céltáblák felé. Félpályánál három tábla áll három irányba: a lovasoknak előre, oldalra és hátrafelé is nyilazni kell, akárcsak őseinknek. A közönség néma csendben figyeli a lövéseket, nehogy megzavarja a versenyzőt vagy a lovát. A bírók a találatokat és az időt is mérik, majd összesítik a verseny végén. Ez az úgynevezett magyar pálya, a lovasíjász-világbajnokság első versenyszáma.
A pomázi Magyar Vár Táborban hónapok óta folyt a készülődés. A május végén tartott előválogatón 12 magyar versenyző jutott tovább felnőtt és junior kategóriában. A szervezést a Magyar Lovasíjász Akadémia SE vezetője, Némethy Zoltán és fia, a kétszeres Európa-bajnok lovasíjász, Némethy Christoph vezette.
– A cél nemcsak a verseny, hanem egy nemzetközi lovasíjász-közösség kialakítása és a sportág elismertetése is – mondja Némethy Christoph, aki edzőként és versenyzőként is részt vett a versenyen. A szervezéssel terhelt 28 éves Európa-bajnok a magyar pályán szerzett aranyérmet, és győzelemként élte meg tanítványai, a Maucha testvérpár aranyérmeit és a magyar csapat első helyezését is.
A bajnokság egyedülálló volt, hiszen a sportágban mindeddig megosztottság uralkodott. Két technika létezik ugyanis a lovasíjászatban: az Európában és az USA-ban népszerű magyar (mediterrán) és az Ázsiában ismert hüvelykujjas technika. Eddig nem voltak közös versenyek, mert mindenki a saját útját követte, de most először ötvözték a kettőt, hogy mindenki azonos esélyekkel induljon. A versenyszámok közé bekerült az úgynevezett lengyel pálya is, egy hosszabb tereppálya, ahol a lovaglás technikáján van a hangsúly.
A lovasíjászat ma még formálódó sportág, Magyarországon néhány évtizede tart az ősi harcmodor sportágként való újjáéledése. Több régész, néprajzkutató is próbálta rekonstruálni az ősmagyarok nyilait, amivel nem volt egyszerű dolguk, hiszen ezt a harcmodort csak korabeli leírásokból és mondákból, sírleletek alapján ismerhetjük.
Az ősmagyarok öt-tíz évig is készítettek egy reflex-, avagy visszacsapó íjat, amely a szkíta, hun, kazár és mongol felemelkedés idején csodafegyvernek számított. A reflexíjat használat előtt fel kellett ajzani, azaz ellentétes irányból felhúzva C alakra görbíteni. Az Európában ismert íjakkal szemben a visszacsapóknál nagyobb hatásfokú az energiaátvitel, és nagyobb sebességgel, messzebbre röpíthetők a nyílvesszők. Az íjakat őseink övükre akasztották, hat-nyolc óráig tartották felajzva, majd lecserélték egy pihentre – így állandó lehetett a harckészültség.
A mai kor lovasíjászai is hasonló, tradicionális visszacsapó íjjal lőnek, amelyet maguk ajzanak fel használat előtt. Az íjak erejét, azaz nehézségi fokát fontban mérik, a lovasíjászatban használt könnyebbek általában húsz-huszonöt, a nehezebbek harminc-harmincöt fontosak. Ezzel szemben az íjászatban a magyar hagyományőrzők erőset, akár ötvenfontosat is használnak. A lovasíjász-iskolák számára íjkészítő mesterek állítják elő az eszközöket, amelyek között eltérések vannak méretben, anyag-összetételben és stílusban is, az íjakat pedig az akadémiák fantázianévvel látják el.
A modern kori lovasíjászat alapjait Kassai Lajos tette le az 1980-as években: megalkotta a szabályrendszerét, a Kassai lovasíjászmódszer pedig 2013 óta hungarikum. Mára a Magyar Lovasíjász Szövetség hivatalos szakágának nyilvánította a lovasíjászatot, és 2011 óta a Testnevelési Egyetemen lehet lovasíjász tanári diplomát szerezni. Az utóbbi évtizedben létrejött a Nemzetközi Lovasíjász Szövetség (IHAA), amellyel megindulhatott a sportág fejlődése hivatalos úton nemzetközi szinten is. A magyar lovasíjászat vezetői több országban is tanítják a magyar technikát Európában és a tengerentúlon.
És hogyan került a világbajnokság Pomázra?
– A franciák jelezték, hogy 2020-ig megszerveznék az első nyílt világbajnokságot, ezért lépnem kellett. Őseinknek tartozunk annyival, hogy nálunk legyen az első lovasíjász-világbajnokság – mondja lapunknak Némethy Christoph, aki rendszeresen oktat Franciaországban. A pomázi Magyar Várban már korábban is szerveztek lovasíjász-bajnokságokat, így a szövetség megszavazta a bizalmat a magyar szervezőknek.
A bajnokságon nívós francia és lengyel csapat vett részt, illetve érkeztek Romániából, Németországból, Nagy-Britanniából és Szerbiából is versenyzők. Európán kívülről többek között az USA, Japán, Irán, Szingapúr, Törökország és Mongólia képviseltette magát. A szakma most azt szeretné elérni, hogy a szervezet világszövetséggé fejlődjön. Ez akkor jöhet létre, ha tíz országból tíz szövetség részt vesz benne. Azért volt nyitott a világbajnokság, hogy minél több országból jöjjenek, és csatlakozzanak a sportághoz és persze a szövetséghez is. „A cél az volt, hogy összehozzuk a világot” – emelték ki a szervezők.
Az idei felkészülést a magyarok számára megnehezítette az elhúzódó tél, a sár miatt a versenyzők kevesebbet tudtak terepen gyakorolni.
– Az érettségi miatt sem volt egyszerű számomra a felkészülés – meséli a 18 éves Maucha Levente, a verseny győztese. Húga, a 17 éves Ágnes a legjobb női lovasíjászként mehetett haza a világbajnokságról: a junior kategória első helyét nyerte el, összesítésben pedig a második legjobb pontszámot szerezte meg bátyja után. Az őseink harcmodorából kialakult sportot egyébként már nemcsak Ági, hanem egyre több női versenyző is űzi, akik eleinte könnyebb erősségű és kisebb méretű íjakat használnak.
A világbajnokság résztvevőinek nemcsak a tűző nappal és az izgalommal kellett megküzdeniük a versenyen, hanem sokszor az önfejű lovakkal is. Egy közeli fényképezőgép hangja is megzavarhatja őket. A lovakat egyébként a versenyt megelőzően pályához kell szoktatni, ami korántsem egyszerű. Mint a versenyzők elmondják, mindegyik ló más karakter. Olvassa az ember lelki állapotát, és nem tűri a hátán sem az agresszív, sem a gyenge vezetőt. A lovasoknak emellett meg kell tanulniuk a testsúllyal való irányítást is, hiszen kezüket a nyilazás foglalja le.
Az első világbajnokságot különböző hagyományőrző és ismerkedő programok kísérték, amelyeknek célja egy lovasíjász-közösség kialakítása volt.
– A baj eddig az volt nemzetközi szinten is, hogy nem volt közös cél – mondta Némethy Christoph, aki most – egy ideig – elégedetten dőlhet hátra.
– Fontos, hogy becsüljük mindenkinek a saját technikáját, és megértsük: nem vagyunk egymásnak konkurenciái. Közös tortát sütünk, és ha sikerül, mindenki kap belőle egy szeletet.