Gyönyörű ősz van, de mi nem természetnézőbe indulunk Koncz Jánossal és Teleki Sándorral, hanem szeméttúrára, pontosabban napi ellenőrző körútra. A mezőőri munka ugyanis nemcsak az illegális szemetelők, hanem a fa-, kukorica-, gyümölcs- és egyéb tolvajok, vetésbe hajtó lovasok és motorosok megállítására, illetve helyes útra térítésére irányul. Ott kell lenni akkor is, amikor az eke vagy a markoló bombát fordít ki a földből.
A főváros szomszédságában fekvő Fót klasszikus agglomerációs kisváros, bár annyiban mégis egyedi, hogy közigazgatási területe, főleg annak lakosokkal is lefedett része olyan, mint a sokujjas kesztyű. A település, történeti okokból, különálló, egymással fizikailag gyakran nem is érintkező részekből áll. Sikátorpuszta egykor a Károlyi-uradalom része volt, Fótliget viszont a kilencvenes évekig egy egészen másfajta „uradalomhoz” tartozott, munkásőrbázisként szolgált.
Mellette az Akácos fedőnevű terület egykori katonai bázis, a másik oldalon a legmagasabb ponton pedig a Rakétás, ahol a főváros légvédelmére telepített fegyvereket állomásoztatták. Jól látszik tehát, hogy Fót egykor stratégiailag is fontos település volt. A Barackos viszont nem katonai fedőnév, ott valamikor tényleg barackfák nőttek, de jött a rendszerváltoztatás, és ez lett a lecsúszók, a lakásukat, egzisztenciájukat elveszítő fővárosiak ideiglenes-végleges mentsvára. Engedély nélküli építkezések színtere.
Fótligeten és környékén nem kell számítanunk nagy illegális szemétlerakókra, ez a telep ugyanis jól őrzött luxuslakópark, amelyik a mostani ingatlanbummban teljesedhetett ki. Érdemes tallózni az ingatlanárai között. Ha építési törmeléket nem is, lakói előszeretettel hordják ki a zöldbe a kerti hulladékot, ágakat, cserepeket. Sikátorpusztán vagy a Barackosban, melyek nem a gazdagok lakóhelyei, jóval többen gondolkodnak el azon, hogy nem kellene pénzt kiadni a felújított fürdőszoba maradékainak elszállíttatásáért. A város déli szomszédja viszont Rákospalota, ahol a mostani időközi polgármester-választásra mindkét jelölt a közterületek megtisztításával kampányolt. Nem jobb a helyzet a határában sem.
A fóti kesztyű nemcsak sokujjú, hanem lyukas is. A városka igazi átjáróház. Aki nem akar vagy nem tud kikeveredni az M3-as autópályára vagy a 2-es főútra, itt kell áthajtson, és ez az áthajtás bűnre csábíthat. Ahogy a kertszomszédba is áthajigálják sokan könnyű szívvel a csigát és a gazt, bizony ugyanolyan könnyű kézzel repítik ki itt az autók ablakából a szemeteszacskókat, mondják útitársaim. Fót határa közel 2100 hektár, szinte áttekinthetetlen méretű: mezőgazdasági területek, lovardák, állattartó és ipartelepek. Jelenleg két műszakban három mezőőr felügyeli.
Fényszóró föl!
Teleki Sándor és Koncz János összeszokott páros. Ők fogták meg áprilisban a palotai határban a négy tonna romlott hús lerakóit is.
„A palotai kollégák szóltak, hogy nekik már lejárt a munkaidejük, de látják, hogy elindultak a teherautók” – idézi fel a történetet Koncz János. Évek óta figyelték őket, mert havonta hordták a veszélyes hulladékot: csontokat, bontott állati maradványokat, de nem sikerült a tettenérésük.
„Sötét autóval érkeztünk, aztán fényszóró föl! Ott állt a két teherautó, vagy kétszáz láda húsmaradvány meg a patakba borogatva. A rendőrök elvittek három embert, a teherautót lezárták. Másnap, amikor visszamentünk a veszélyeshulladék-megsemmisítőkkel, már irdatlanul büdös volt. Mivel valószínűleg nem volt tisztázható a hús eredete, és hogy miből maradt, valahova le kellett rakniuk. A cégnek évente többmilliárdos forgalma volt, azonnal bezáratták.”
A fóti képviselő-testület tíz évvel ezelőtt döntött a mezőőri szolgálat felállításáról. Most még két öreg G Mercivel járnak, de tervben van, hogy új autókat kapnak. A szolgáltatásért a földterületek tulajdonosai hektáronkénti árat fizetnek, jár állami támogatás is, a hiányzó pénzt az önkormányzat pótolja.
Csömör, Mogyoród és Csomád a legproblémásabb, magyarázza Teleki Sándor, miközben ez utóbbi két településen megszüntették a mezőőri szolgálatot. Tavasszal, amikor a kerti munkák kezdődnek, érkezik a zöld hulladék. Miért baj, kérdezzük, hiszen a természet befogadja, amit megteremtett. A műanyag zsák miatt, felelik. Ha vennék a fáradságot, és kiborítanák, akkor ők, mármint a hatóság is sokkal elnézőbbek, sőt elnézőek lennének. Büntetés helyett figyelmeztetés járna csak az elkövetőnek.
A tételmondat a határban: a szemét vonzza a szemetet. Nem világrengető megfigyelés, mégis ez az alap. A kis kupacból gyorsan nagy lesz, amit meg kell akadályozni.
Állunk egy nagyobb halom mellett, süt a nap, és bár már benne járunk az őszben, szép zöldek még a fák. Buliszemét, mondja fotós kollégám, és a két mezőőr rábólint. Sétahajót takarító vállalat hordja ide, de még nem sikerült őket elkapniuk. Volt valamikor négy kamera is a legnépszerűbb lerakóhelyeken, egy itt is, de ellopták. A hajószemét undorító és bosszantó, tele van olyan elemekkel, amelyek bárhol, bármikor kidobhatók lennének: papírral, üveggel például.
A másik hasonló, de speciálisabb összetételű vegyes szemét általában a lomtalanításokból érkezik. Ilyen is akad szép számmal. Ebben már találunk szoknyát, retikült, fotelt, nagymama fotóját, sőt spagettiszacskót is. Ugyanaz a szisztéma: a szolgáltató elvállalja, a megrendelő kifizeti az elszállítás és a deponálás költségét, majd a vállalkozó leborítja a szemetet a zöldbe. Megmarad neki a benzinpénz és a lerakás díja is. Előbb-utóbb rá lehet jönni, ki a tettes, mondja Teleki.
Ha a szemét több azonosítható elemet is tartalmaz, és a hivatal eljárása során kiderül, hogy mindenki ugyanazzal a vállalkozóval dolgoztatott, egyértelmű, ki hordja ki a szemetet a határba. Ha elkezd kinőni a földből egy új kupac, a mezőőrök rendszeresen visszajárnak: egyszer csak találkoznak a tettessel. Előfordult már, hogy valakit ugyanazzal a szeméttel egy nap kétszer is megfogtak.
Határjárásunk egyik célja, hogy megtapasztaljuk, mekkora hatása lehet a rendszeres ellenőrzésnek. Szó volt már a haszonszerzés céljából történő hulladéklerakásról, de említődjék meg a két legnépesebb műfaj is. Az egyik az inert hulladék, ami építkezésből, bontásból származik, gyakori vendég országút szélén, erdőn-mezőn, olykor kanapékkal, konyhabútorral is feldíszítve. (Ha már felpakoltunk, vigyük ki az egészet!) Lerakása a magyar emberek egyik kedvenc szabadidős szórakozása.
A másik csoportot a kis műanyag szatyrok képezik, melyek gyakran autókból repülnek ki, csak úgy menet közben, és leszállnak fák ágaira, út szélére. Ezek többsége sima háztartási szemét. Jönnek lefelé mondjuk a lakók a Barackosból, vagy átutazóban Mogyoród felől, és egyszerűen elejtik. Nem jár feléjük ugyanis a kukásautó, mert nem fizetnek a szemétszállításért. Ártatlan kis csomagoknak tűnnek.
A két mezőőr csak somolyog, amikor megkérdezzük, hogyan, milyen módszerrel lehet megtalálni a szemét alapján a tulajdonost. Végül elárulják, csak nem írhatjuk meg. Csak annyit, hogy majdnem mindenhol maradnak jelek, csak meg kell találni. A nagy halom kidobott autógumi is árulkodhat, pedig első látásra reménytelen vállalkozásnak tűnik. Vagyis bármi elárulhatja a szemét tulajdonosát, aki viszont nem feltétlenül az elkövető. Ennek kiderítése már nem is a mezőőrök, hanem a hivatal környezetvédelmi referensének a dolga. Neki van jogosítványa rendszámokat, lakcímeket, igazolványszámokat lekérdezni, aztán a nyomon elindulva megtalálni a tettest.
A kábelégetés vége
A szemetelés szabálysértésnek számít, a hulladékgazdálkodási bírság kiszabása a helyi jegyző hatásköre, a maximális büntetési tétele ötvenezer forint, egy kupacért átlagban huszonötezret szoktak kiróni. Az elkövetők felét megtalálják, ez esetben el is kell szállítania a szemetet. Ha nem teszi meg, eljárási bírságot szabnak ki rá, ennek összege tízezertől ötszázezer forintig terjed, jogi személy esetében egymillióra is felmehet. Elkövetőt bizonyossággal azonban csak tettenéréssel lehet elkapni, ebből évente tíz-tizenöt van. A többiek, ha sikerül is őket azonosítani, mondhatják, hogy nem tudnak semmit. Hiszen ők Budapesten dobták kukába a szemetet, fogalmuk nincs, hogyan került a fóti határba. Csak ha van beismerés, akkor van büntetés.
Az eltelt tíz évben a rendszeres ellenőrzésekkel sikerült a felére csökkenteni a határban a hulladéklerakást, mondja Teleki Sándor, és ez valóban jó eredmény. Meg az is jó, hogy Fót nem adta fel, nem szüntette meg a szolgálatot. A fóti mezőőrök hatásköre a település határáig terjed. Mutatják is, amikor a határvonal mellett autózunk, hogy ez már Csomádé, Mogyoródé vagy Dunakeszié. Teleki szerint képtelenség nullára lemenni, de néhány bűncselekményt már sikerült eltüntetniük.
A Fóton nem is olyan régen még napi gyakorlatnak számító kábelégetés például teljesen megszűnt. A rendszeres tettenérés, ellenőrzés, az anyag lefoglalása, valamint a jogszabályok változása meghozta az eredményt. Szigorodott a büntetés, nem veszik már be az igazolhatatlan származású fémet a kereskedők sem. A kábelégetés nemcsak rendkívül környezetszennyező, de nagyon büdös is. Néhány éve még folyamatosak volt a környéken a szag, füst miatt a bejelentések, de végül mindenki feladta. Talán mert addigra már a saját egészségét is tönkretette vele. Elmentek dolgozni, összementek a Mercik, mondják.
A mezőőrök munkájának köszönhető, hogy ma már a krosszmotorosok többnyire az úton, nem erdőn-mezőn keresztül száguldoznak, és a lovasok is csak ritkán tévednek be a szántásba. Terménylopás persze mindig előfordul, de látványosan kevesebb az ellopott fa, a félbevágott törzs, illetve a kidőlt fák elhordása.
Elmaradt lomtalanítás
A mezőőrök lassan a műszak végére érnek, tettenérés ezúttal nem történt, nem találkoztunk felpakolt utánfutókkal, tilosban járó emberekkel sem, bár a tilosban járók inkább a sötétet kedvelik. Őket többnyire az éjszakai, polgárőrökkel, rendőrökkel közös akciókban lehet megfogni. A fóti határ jó állapota azon is múlik, hogy a gazdátlan szeméthalmokat a közszolgáltató kft. időről időre elszállítja. Az illegális lerakók felszámolása a városnak évente öt-tíz millió forintjába kerül.
Tegyük mindehhez hozzá, hogy annak sem könnyű a dolga, aki szabálykövetően és környezettudatosan akar élni. Fóton idén elmaradt például a lomtalanítás, országos hír is lett belőle.
A folyamatosan anyagi gondokkal küzdő Zöld Híd Kft. arra hivatkozott, hogy a leromlott gépjárműparkjával nem tud különmunkát vállalni. Így a város vitette el a lakók által összehordott lomhegyeket. A szomszédban a dunakeszi lerakót túltöltötték évekig, mostanra be is zárták. Oda már nem lehet elvinni a szemetet. Hulladékudvar, amely enyhíthetne a gondon, a környéken sincs. A fóti határban ugyan a hűlt helye megtalálható, a Zöld Híd végül nem nyitotta meg. Csak a lebetonozott placc látszik, nincs a környéken infrastruktúra, a fémkerítést meg már rég ellopták.
Mit tegyen, aki szabályosan akar élni? Hová vigye az új mosógép dobozából előkerülő hatalmas nikecell-lapokat, amelyek veszélyes hulladéknak számítanak? Ha elégeti, szennyezi a levegőt, és mérgezi magát. A szelektív szeméttel nem viszik el. Így vagy teljesen szabálytalanul beletördeli a kukába, vagy beteszi az autóba, és elindul vele veszélyeshulladék-lerakót keresni. Sok sikert!
Felhívunk végül egy lakások, telkek teljes lomtalanítását ígérő vállalkozót, aki azt mondja látatlanban, hogy nem fog 30 ezer forintnál többe kerülni a kiürítés és elszállítás. Nem szokott. Pusztazámorra viszi a lerakóba. Fóttól ötven kilométer. Igazán méltányos ár.