2018. november 19., hétfő, Erzsébet napja

Lugas Publicisztika

Isiász
Jean-Claude Juncker az EU vezetője tényleg beteg, de a kórlapján nem az említett gerinc környéki fájdalom áll az első helyen. Nem isiászos, hanem iszákos.
Krúdy miskájerkalapja
Nem kis büszkeséggel mondhatjuk, hogy Krúdy Gyula nyíregyházi író, és azt is feltétlen hozzá kell tenni, hogy műveinek hangulatát fokozva ősszel jó őt olvasni.
Posztkirályok
Ősi mozdulatok
Atyánk kilencvenéves korában pályázatot nyújtott be a Kálvin utcai (helyi védettségű) házunk homlokzatrenoválására, amelyet őszinte csodálatomra nemcsak elnyert, hanem el is végeztette a munkát.
Húszabálók hálójában
Óriási migránstömeg jelent meg Európában 2015-ben. Az előrejelzések tévesek voltak, Németország úgy érezte, hogy XX. századi történelmi múltja miatt kényszerhelyzetbe került a migránsokkal.
Tüzes, vicces, feminista?
Nincs semmi újdonság a politikával kevert boszorkányságban, hiszen a boszorkányok a salemi perek óta az amerikai társadalom barométereinek számítanak.
Béke
A strasbourgi bíróság szerint rendben van az, hogy egy osztrák nőt elítéltek azért, mert pedofilnak nevezte Mohamed prófétát.