Azért vannak jó oldalai is a #metoo kampánynak, a rögtönítélő, emberi sorsokról döntő „forradalmi” törvényszéknek! Például itthon, amikor lesöpörte a képernyőkről – legalábbis egy időre – mindenki „tanár urát”, aki állandóan szerepet tévesztve osztotta az észt a népnek. A magával betelni nem tudó riporternek van egy társa Franciaországban, igaz, formátumában összehasonlíthatatlanul jelentősebb.
A francia fővárosban február első napjaitól előzetesben tölti napjait Tariq Ramadan iszlámtudós. De miért Párizsban, amikor a professzor svájci állampolgár? Mert két nő itt jelentette fel nemi erőszakért. Azóta sok más hölgytől – Svájcban és Belgiumban is – hasonló beadványok érkeztek a hatóságokhoz.
Az 55 esztendős, négygyermekes apa, akinek felesége iszlám hitre áttért breton asszony, igazi világpolgár. Otthon érzi magát nemcsak az alpesi hegyek közt, de a Champs-Élysées-n, a ködös Albionban vagy épp Brüsszel utcáin sétálva is, de legfőképp a tévében.
Nyugati ruha
Ramadan professzor valódi médiasztár – az amerikai teleevangelisták prédikátoraihoz mérhető népszerűséggel.
A nyugati társadalom egy része a tenyerén hordozta. Ő volt az etalon, a béke vallása, a muzulmán hit kiváló szószólója. A nyugati liberális média imádja őt, rangos tévécsatornánál nehéz volt elképzelni az iszlám hitről szóló vitát, amelyen ne Ramadan lett volna az egyik résztvevő. Neve emelte a műsor rangját. Nemegyszer ültek le vele eszmét cserélni államfők és kormányfők a tévékamerák elé. Tony Blair, az egykori nagy-britanniai miniszterelnök tanácsadójának nevezte ki. 2004-ben az amerikai Time magazin a világ száz meghatározó személyisége között jelölte meg Tariq Ramadant.
A mindig fess öltönyben megjelenő, őszes hajához illő rövid szakállt viselő médiakedvencet el is nevezték „a muzulmán George Clooney-nak”. Előadásain gyakran töltötték meg az első sorokat nők, kivéve, ha olyan muzulmán helyen tartott felszólalást, ahol függöny választja el a férfiközönséget a nőktől.
Az eleganciája válaszaiban is megmutatkozott, a sármőr, akinek vérében volt a vele szemben ülő ember gyengéinek kitapogatása, enyhe mosollyal a szája szögletében csak úgy osztotta a riposztokat. Vág az esze, olyan esetre nem sokan emlékeznek, amikor a professzor ne tudott volna frappánsan válaszolni, természetesen a saját szempontjait előtérbe helyezve.
Ha őseire tekintünk, volt honnan merítenie. Az a Hasszán al-Banna volt a nagyapja, aki a múlt század húszas évei végén megalakította az egyiptomi Muzulmán Testvériség mozgalmat, amely jelentős szerepet vívott ki magának nem egy arab ország történelmében. A nagyszülője nem láthatta meg unokája születését, 1949-ben merényletben megölték. Pedig büszke lehetett volna rá, hiszen Tariq is iszlám tudományokkal foglalkozik, a saját megfogalmazása szerint „az euroiszlám teóriájának a megteremtője”.
Mégpedig olyan komoly helyről hirdethette tanait, mint az Oxfordi Egyetem teológia szaka, ahol iszlámmal foglalkozó tudományos képzésben vett részt. Erre a rossz nyelvek szerint egyenesen a katari királytól jött a pénz. Most, hogy Párizsban megvádolták a professzort, az egyetem vezetése – tíz nap hallgatás után – kényszeredetten közölte, hogy „a svájci iszlamológus, Tariq Ramadan szabadságra küldését kezdeményezték arra az időre, amíg nem tisztázódik az ügye”.
De azért összehívtak egy vele szolidarizáló megmozdulást, amelyen kifejtették, hogy „a vádak, amelyek a professzorral szemben felmerültek, eredhetnek a két ország – Nagy-Britannia és Franciaország – különböző jogfelfogásából”. Úgy tudjuk, hogy a nemi erőszak Angliában is bűncselekmény.
Mik ezek a vádak? Még jóval a hollywoodi Weinstein-botrány tavaly őszi kipattanása előtt, 2016-ban Franciaországban megjelent Henda Ayari könyve A szabadságot választottam címmel.
A szerzőről azt tudni kell, hogy nemcsak muzulmán, hanem a legrigorózusabb elveket valló, szalafista vonalat követő erőszakos férjével élt Normandiában tíz évig. Aztán egy napon elege lett, levetette az egész testét fedő, fekete burkát, úgy érezte, hogy börtönétől szabadult meg, európai ruhát öltött, és végérvényesen elhagyta férjét.
A ma 41 esztendős nő a vallásától nem fordult el, sőt – kemény vállalásként – a feminizmust próbálta meg elfogadtatni a muzulmánokkal. Értelmiségi találkozókon is részt vett. Az egyik ilyenen a könyvében csak Zoubeyr néven emlegetett muzulmán értelmiségi 2012-ben felhívta a párizsi Holiday Innben lévő hotelszobájába, hogy ott folytassák az eszmecserét. Amikor felértek, Zoubeyr elkapta őt, az ágyra dobta, mint egy vadállat esett neki. Pofozta, ahol érte, ököllel ütötte, majd amikor Henda kiabálni próbált, elkezdte fojtogatni.
„Biztos voltam abban, ha továbbra is ellenállok, akkor nem élem túl ezt az estét” – írta le igen részletesen könyvében a brutális eseményt.
A kényszerített aktus után Zoubeyr még meg is magyarázta tettét: „Megérdemelted, amit kaptál, mert nem hordasz fátylat, nyugati ruhát viselsz, aminek egy célja van, hogy felcsigázza a vágyat.” „Számára kétféle nő létezik, a lefátyolozott, a foglalt és a nem lefátyolozott, a szabad préda” – vonta le a következtetést Henda Ayari.
Első hógolyó
Kellett hozzá az Amerikából kiinduló kampány is, hogy a muzulmán feminista aktivista erőt gyűjtsön, és felfedje az erőszakoló kilétét, akire sokan ráismerhettek a részletekből. Október 20-án Ayari Facebook-oldalán megjelent a mondat: Zoubeyr azonos Tariq Ramadannal. A nő a roueni rendőrkapitányságon hatórás vallomásban részletezte a vádakat. Ez volt az első hógolyó, amely lavinát indított el.
Nem sokkal Henda után hivatalosan is megfogalmazta vádjait Ramadannal szemben Cristelle, aki ezen az álnéven szerepel a francia sajtóban. A mozgássérült nő, aki áttért az iszlám hitre, szinte ugyanazokról a tényekről számolt be, amelyeket Ayari megírt. 2009-ben egy lyoni szállodai szobában történt. Ő is brutális erőszakról számolt be, Ramadan ököllel ütötte a gyomorszáját, őt is fojtogatta, majd amikor azt üvöltötte, hogy hagyja abba, a férfi hajánál fogva kihúzta a fürdőszobába és levizelte. Majd visszavitte az ágyra, és ott többször közösült vele.
A Tribune de Genéve svájci napilap a közelmúltban közölte annak a három nőnek a vallomását, akik állítják, hogy Ramadan „erős pszichológiai ráhatására” egyeztek bele a szexuális kapcsolatba. Az aktus idején az egyik lány 15 éves, kettő pedig 18 éves korú volt. Még egy belgiumi sértett vallomását is rögzítették a helyi rendőrök.
Ki tudja, hogy hány lehet valójában a megerőszakoltak száma, akik még ma sem mernek kiállni történetükkel?
Tariq Ramadan mesterien válogatta hallgatóságából azokat a lelkileg sérült, labilis, bizonytalan nőket, akiket meg tudott győzni arról, hogy nekik most le kell feküdniük a guruval. Ráadásul ezeknek zöme a hittársai közül került ki, talán épp azért, mert Allahba vetett meggyőződésükkel őket könnyebb volt sakkban tartani. Ha az „együttlét” nem ment szép szóval, akkor, mint láttuk, az erőszaknak majd engedelmeskednek, mint az iszlám világban ez hagyomány. A professzor – legyenek bármilyen meggyőzőek békés szavai – kivillantotta foga fehérjét, a megvetését a nők iránt, a szexuális tárggyá alacsonyításukat, kibújt a „nagy mérsékeltből” borzalmas agresszivitása, ami valljuk be, kicsit emlékeztet a „béke vallásának” jellemzőire.
De hogyan reagált a professzor a vádakra? Először hosszú hallgatással, majd egy Facebook-üzenetben magáévá tette a Ramadan-hívők érvelését – vannak azért, főleg muzulmán körökben jó páran a tanár tisztelői –, akik „aljas rágalomhadjáratnak” minősítik az elhangzottakat. Ramadan pert is indított vádlói ellen. A professzor szerint nem állhat más a lejárató kampány mögött, mint „örök ellensége”, jó kis gyúanyagot adva a franciaországi antiszemitizmusnak.
A Ramadan-fanok előtt egyértelmű, hogy cionista összeesküvés húzódik meg a háttérben. Ennek egyetlenegy célja van, hogy ellehetetlenítse, hallgatásra kényszerítse „a mérsékelt, európai muzulmán vallás prédikátorát”. Szerintük egyértelmű: nemzetközi cionista körök prostituáltakat béreltek fel azért, hogy vallomásukkal befeketítsék a világhírű iszlamológust. Vajon ki menne fel egy mégoly nagy tekintélyű tudós szállodai szobájába? Nyilván, csak kétes hírű hölgy képes erre, vagy az, aki tudja, miről van szó – ilyen egyszerű az iszlamista tábor véleménye. Henda Ayari azóta számtalan gyalázkodó üzenetet kapott, köztük halálos fenyegetéseket is. Természetesen csak a „mérsékletesség” jegyében.
Február elején lezajlott Tariq Ramadan kihallgatása. Három órán át tartott, de a kérdezz-felelek játszma egyik pontján láthatóan zavarba hozták a muzulmán tudóst. A két vádló nő vallomásában beszámolt arról, hogy van egy kis heg az ágyéka tájékán. Ha nem kerültek intim viszonyba, mint ahogy váltig állította Ramadan, akkor honnan tudják ezt? A kihallgatók nem kaptak választ.
A párizsi ügyészség kezdeményezte Tariq Ramadan előzetes letartóztatásba helyezését, amit a bíró jóváhagyott. A franciaországi muzulmán szervezetek többsége is mély hallgatásba burkolódzik, de az sem szerencsés, ha valamely tömörülés mégis megszólal. A Franciaországi Iszlám Szervezetek Uniója, amely a közelmúltban változtatta meg nevét Franciaország Muzulmánjaira, amely közel áll az arab Muzulmán Testvériséghez, gyakran tett az alapító unokáját dicsőítő nyilatkozatokat. A szervezet szerint „az iszlám vallás egyik nagy alakját” érte támadás, tőlük is elhangzanak az antiszemita vádak.
Az ártatlanság vélelme, amíg be nem bizonyosodik bűnössége, mindenkit megillet, még akkor is, ha ennyi vallomás egy irányba mutat.
Mint azt már megszokhattuk, a francia baloldali liberális sajtó tényeken kívül nem fűz kommentárt a Ramadan-ügyhöz. Kivéve a Mediapart internetes honlapot, amelynek egyik alapítója az az Edwy Plenel, aki évekkel ezelőtt a Le Monde napilap főszerkesztője volt, és Ramadan nagy barátja. Az újságíróról azt kell tudni, hogy hajdanán trockista volt, a baloldal baloldalát képviseli Franciaországban. A Mediapart százötven aláírással liberális értelmiségiek petícióját tette közzé, amelyben Franciaországot iszlámgyűlölettel vádolják meg. Ez a vád már korábban is elhangzott a New Yorker amerikai magazin egyik minapi számában, ahol két franciául beszélő rabbi vezette elő, hogy a professzor kálváriája rávilágít „a franciák iszlamofóbiájára”. Antiszemizmus és iszlámgyűlölet valami sajátos elegye található meg a szerecsenmosdatóknál.
Tariq Ramadan tökéletesen egyesíti a nyugati progresszív hagyományokat az iszlám politikai és radikális céljaival – állapította meg a Le Figaro napilapnak nyilatkozva Pascal Bruckner író-filozófus, aki a professzor módszereit elemezte, amelyek szerinte a kettős beszéd mesterművei. Ezzel az eszközzel sikerült maga mögé állítania nemcsak a muzulmánokat, hanem a baloldali liberálisok és antikapitalisták egy részét is.
Húsz év óta ez a nyugat-európai baloldali elit a saját kölykének tekinti Ramadant. A professzor gyorsan megértette, hogy szavaival ostromolva az európai hagyományokat mennyi támogatóra lelhet a másik oldalon, a proletariátus halálán kesergő, talaját vesztett baloldalon. Ideológiai szószával mindent leönt, mármint mindig és mindenkor az iszlám az áldozat, tegyen bármit is, még akkor is, ha a vallás nevében fanatikusok ölnek, gyilkolnak, tömegeket mészárolnak le.
Behódolás
Bruckner szerint Ramadan nem más, mint a Muzulmán Testvériség európai szellemi vezetője, az 1492-es andalúziai és az 1683-as bécsi muzulmán kiűzetés után a földrész „békés visszafoglalásának” az egyik vezetője. Szónoki tehetségével bámulatosan fejti ki antikapitalista mondanivalóját, mégpedig úgy, hogy az iszlám doktrína céljait nem adja fel. Mint egy teleevangelista a hitetlenek földjén. A francia filozófus idézett is Ramadan kettős beszédjéből: még a kereszténységet is hajlandó védelmébe venni, de egy muzulmán találkozón két évvel ezelőtt egyértelműen kifejtette, hogy Franciaországra úgy tekinthetünk, mint egy muzulmán országra.
„Most már Franciaország kultúrája muzulmán. A francia nyelv az iszlám nyelve. Önöknek megvan a kulturális képességük ahhoz, hogy a francia kultúrát olyannak fogják fel, mint muzulmán kultúrát.” De találkozhatunk olyan megnyilvánulásaival is, amikor dicsőíti a különösen kegyetlen iszlám törvényhozást, a sariát. Felhívta az imámokat, hogy iszlamizálják újra a francia külvárosokat.
Jacques Julliard, a Le Figaro neves publicistája a közelmúltban arról írt, hogy az iszlamista eszméknek való kiszolgáltatottság a francia értelmiség „harmadik lefagyása”. Az első a sztálini megdermedés volt, amikor behódoltak a szovjet diktátornak, ezt követte a második, a maoista lefagyás, amikor szinte kötelező volt rajongani Kína korlátlan uráért. Most is hasonló folyamat játszódik le, csak éppen az iszlámmal kapcsolatban – szögezi le Julliard.
„Számos értelmiséginél láthatjuk újjászületni ugyanazokat az érveket, amelyeket az első kettőnél tapasztalhattunk: az imperializmus elmélete újból virágzik, a »szegények vallása«, az iszlám előretör, amely a jövőben a társadalmi haladás és egyenlőség motorja lesz.” Macron elnök a nyárra ígéri, hogy megtalálja az iszlám helyét Franciaország szövetében. Mi meg csodálkozó arckifejezéssel követjük az eseményeket.