2018. november 14., szerda, Aliz napja

Lugas Kritika rovat összes cikke

337 cikk 2/34 oldal

Repülő ékkövek

A Magyar Természettudományi Múzeum minden évben kiállításon mutatja be az adott év fajait. Ebben az évben a kiállítás november 18-ig látható.

Illúzió nélkül

A Spirit Színház előadása szerencsére nem szájbarágós, szabad a döntés, hogy ki és mit lát benne. Lehet ez tiltakozás a méltatlan világ ellen, vagy a konzervatív közerkölcs megvédése.

Kibírni

Nora Szentiványi A lakás című művével remekelt, amint a fülszövegen is olvasható, tavaly „egyedülálló módon első könyves íróként kapta meg a Könyvkereskedők Díját”.

Mit fed el az üvegburkolat?

Ráépítés: állandó építészeti probléma. Soha nem lehet tökéletes receptet, általánosan érvényes választ találni rá. Hiszen amennyi ház, annyi egyedi történet.

Áldozatból agresszor

A Fülöp Éva és Kővágó Pál szerkesztésében megjelent kötet szerzői rámutatnak arra, hogy a „kollektív áldozati tudatnak” legalább két formája létezik.

Légszomj közelről

Damien Chazelle-nek sikerült olyan moziélményt összeraknia, amellyel most már tagadhatatlanul beírta magát a fiatal rendezőgeneráció legnagyobbjai közé.

Mesterkurzus

A Büszkeség és balítélet két évszázaddal ezelőtt forradalmi műnek számított, amely szerethető módon leplezi le, hogy az előítéletek mennyire félre tudják vinni az emberi kapcsolatokat.

Szentek, szörnyek

Vásáry Tamás zongoraművész és karmester könyve nem zenetudományi értekezés, hanem izgalmas olvasmány tele érdekességgel, művek ajánlatával.

Az állat is ember

Sajdik Ferenc legújabb karikatúraalbumát lehetetlen egyszerre végignézni, hamar betelik vele az olvasó: a részleteiben is rendkívül gazdag grafika és a mély humor együtt nagyon tömény.
337 cikk 2/34 oldal