2018. november 21., szerda, Olivér napja

Lugas Kritika

Mi kell a blueshoz?
Talán Deák Bill Gyula sem álmodott arról, hogy hetvenesztendősen ünnepelt sztárként áll majd tízezer fős közönsége előtt, amely csakis érte zarándokol el a Papp László Budapest Sport­arénába.
Ünnepi beszéd a díszpintyekhez
Egy premier mindig az újdonság izgalmával jár, egy ősbemutató különösen, hiszen nemcsak az előadás, de a darab is „vizsgázik” a közönség és a szakma előtt.
Fellángolások
Temesi Ferenc az a prózaíró, aki úgy tud rákérdezni valamilyen emberi viszonylatra, hogy felmutassa általa az örök emberi sajátosságok megélésének módozatait.
Rendeltetés és késztetés
Lezsák Sándorról a nemzeti irodalmi és történelmi hagyomány, valamint a magyar kultúra értékei mellett elkötelezett értelmiségi képe rajzolódik ki.
A királynő meztelen?
A Bohém rapszódia című életrajzi filmen erősen érződik, hogy produceri-zenekari és stúdiószempontokat figyelembe véve készült el.
Mozgó tömegek
Megnyílt a három éven át tartó felújításon átesett Szépművészeti Múzeum, az épület visszanyerte régi fényét, egy alapprobléma viszont megoldatlanul maradt.
Emberkereszt
Az Emberkereszt megható kötet, a 25. évfordulóra készült. Magyarul és angol nyelvre fordítva olvashatók emlékezések benne.