A nagy, jó állapotú, kertes, úszómedencés ingatlan volt az öröksége. Igaz, 2011 nyarára, amikor az apja meghalt, a medence kilyukadt, és a márkás autók is eltűntek a garázsból, mert megrendelés már csak ritkán érkezett az egykor jól menő családi céghez. Az apja nyugdíja a vállalkozókra jellemzően pár tízezer forint volt, és egy ideje már Ervin sem dolgozott. Állandóan hívogatta az apja, jöjjön gyorsan haza, mert rosszul van, fullad. Végül felmondott. Az apja temetése után egyedül maradt. Az anyja már évekkel korábban meghalt, az apja pedig, miközben imádta, a ragaszkodásával tette tönkre. Nem tanította meg arra, hogyan kell egyedül boldogulni.
A házban előbb a gázt, aztán a villanyt kapcsolták ki. Ervin nem dolgozott, mert úgy érezte, a gyásztól nem tudna, pedig nem volt egy fillérje sem. Árulta a házat, abból remélt pénzt, de hiába hirdetett, alig akadt érdeklődő, nem volt vonzó az elhanyagolt kert és az egyre szomorúbb vakolat. Egykori iskolatársa felajánlotta, menjen hozzájuk, kosztért és meleg lakásért ápolja az apját. Másfél év után az öreg meghalt, Ervinnek haza kellett költöznie. Ismét hirdetett, de csak bérlőjelölt, Roland jelentkezett. Azt ígérte, megveszi majd a házat, ha lesz rá elég pénze.
Beköltözött a népes családjával: nevelt gyerek, saját gyerek, asszonyok, lányok, rokonság, Ervin lakhatott a pincében. Mivel vissza kellett köttetni a gázt és a villanyt is, ami Rolandnak tetemes kiadást jelentett, havi tízezer forint bérleti díjban állapodtak meg. Készült ugyan szerződés, de aláírt példányt Ervin nem látott, Roland erre soha nem ért rá. Arra viszont igen, hogy rábeszélje Ervint, alapítson kft.-t, és legyen annak az ügyvezetője. Vállalnak majd munkát, abból lesz a pénz, és Roland meg tudja venni a házat. Ervin így nemcsak pincelakó, hanem kft.-ügyvezető is lett. Ervin tudtával a cég nevében mindössze egyszer vállaltak munkát, az sem tartott tovább két hétnél. A cégpapírokat, a pecsétet azóta se látta, nem tudja, kinél vannak, és a nevében mikor milyen vállalásokat tesznek.
Roland tovább hitegette, de már se a tízezer forintos bérleti díjat, se a gázszámlát nem fizette ki. A viszony elmérgesedett, Ervin követelte, hogy költözzenek el, de Roland a szemébe nevetett: kiskorú gyerekkel őt nem lehet az utcára tetetni. Ebbe a reménytelenségbe érkezett meg 2016 nyár végén István.
Honnan tudta meg, hogy Ervin az ő embere? Az áldozat szagát a ragadozó messziről megérzi. Előbb az autójával követte, meg-megállt mellette az utcán, ajánlatokat tett a házra. Ervin háromszor elutasította, negyedszerre beszállt a kocsiba. Kedves volt István, és főleg segítőkész. Elmesélte, hogy albérletben lakik a családjával, szeretne saját házat, az Erviné neki tökéletes, és ha azon múlik, segít kirakni a bérlőket. Felajánlotta, hogy amíg minden el nem rendeződik, Ervin lakhat nála, így meg is tudja védeni. Megállapodtak a 15 milliós vételárban, továbbá abban, hogy a kert végében álló garázst Ervinnek lakássá alakítják át, leválasztják hozzá a fél telket is. Így pénze is lesz, meg lakása is. Ervin tehát beköltözött Istvánék előszobájába a kinyitható kanapéra.
A szerződést 2016 szeptemberében írták alá. Az első ügyvéd nem vállalta, bizonyára látta, miről van szó. A második ügyvédnek azonban nem voltak fenntartásai. Nem zavarta, hogy az egyik tanú adatait telefonon diktálták be, és a szignóját odahamisították, továbbá hogy Ervin ugyan aláírta, hogy átvette a 15 millió forintot, valójában csak hármat kapott. Az ügyvéd eltette a maga ötszázezrét, és azt mondta, a többi nem rá tartozik. A szerződésben nem szerepelt, hogy István a saját költségén kialakítja Ervinnek a garázst, ez csak a szóbeli megállapodásuk volt.
Vajon miért támadt fel Ervinben a feltétlen bizalom egy vadidegen iránt? István pontosan látta, hogy a fiatalembernek a biztonság, a védelem ígérete mindennél többet ér. Nem volt nehéz a dolga, elegendőnek bizonyult, hogy kedves és megértő volt. Nem titkolta, hogy már többször ült börtönben lopásért, csalásért, súlyos testi sértésért. Ervint rendszeresen vendéglőbe vitte, ölelgette, a barátságukat fényképezgette. Az okát Ervin csak akkor érti majd meg, amikor István az orra alá dugja a fotókat, és azt mondja: itt a bizonyíték, senki nem kényszerített semmire.
Az első másfél hónap még békében telt. István azt ígérte, nemsokára kifizeti a maradék 12 milliót, sőt rábeszélte Ervint egy használt autóra, amelyet egymillióért adott el neki. Ervin sokallta, háromszázezernél többet nem akart autóra költeni, de István ismét meggyőző volt. Úgy tűnt, Ervin élete egyenesbe fordul, de minden megváltozott, amikor István és népes családja beköltözött a házba, ahonnan valóban sikerült kitenni a bérlőket. Ervint dolgoztatni kezdték. Szolgálnia kellett a gyerekeket, vigyázni rájuk, és csak engedéllyel mehetett el bevásárolni vagy Istvánék autóit megtankolni. A saját pénzéből!
Egy hónap alatt több mint egymilliót költött a családra. Amikor pedig az egymillióért vett autója lerobbant, István 150 ezerért nagylelkűen visszavásárolta. Így tehát a háromból kétmillió visszavándorolt Istvánhoz. Ervinnek ekkorra már sem pénze, sem autója, sem háza, sem István nevű barátja nem volt. Ellenben volt gazdája, aki azért is ragaszkodott hozzá, mert tervei voltak Ervin cégével meg az üzletvezetői képesítésével. Azt tervezte, hogy 200 milliós állami támogatást szerez vele. Ervin utóbb nagyon bánta, hogy minden titkát elmesélte, hogy bízott benne, de már késő volt. Ha a pénzét kérte, István azt mondta, ha valami nem tetszik, mehet, amerre lát. De úgysem megy, mert nincs semmije. Ervin feldühíteni sem merte, ismerte a múltját.
Egy fillérje sem volt, elment dolgozni. Első heti bérének a felét István elvette, azt mondta, ennyibe kerül az albérlet és a koszt. A második héten Ervin már nem ment haza. Megszökött. A főnöke befogadta, felajánlotta, hogy lakhat és dolgozhat nála. István hívogatta, kérlelte, hogy jöjjön vissza, de már nem tudott rá hatni. Ervin sejtette, hogy csak a cége miatt kell, mert szükség lenne az aláírására. Azt is tudta már, hogy István hencegő vagy inkább figyelmeztető történetei a másoktól is kicsalt lakásokról, házakról, a megvert, megfélemlített tulajdonosokról az ő sorsa is. Másfél éve menekül, a főnökénél lakik, akinél nem fizet az albérletért, de ledolgozza az árát. Pontosabban egy idő óta nem kap fizetést azzal az indokkal, hogy a főnöknek sem fizetnek.
Most azt tervezi, hogy továbbáll egy másik vállalkozóhoz, az fizetést ígér, és segít megoldani a lakásgondját. Miért hisz neki? Hát senkiben ne bízzon? – kérdezi, és a gondolatra könny futja el a szemét.
Leért-e már Ervin a gödör aljára, vagy kerülhet még lejjebb? Nincs semmije és senkije, túl van az öngyilkos gondolatokon, de eddig az ismerősök zuhanása közben elkapták. Nem került még az utcára, nem iszik, nem drogozik. Egyetlen vágya, hogy egyenesbe jusson, pénzt gyűjtsön, ügyvédet fogadjon, és igazságot tegyen. Vajon talál-e ehhez segítséget, hiszen nyilvánvaló, hogy ügyei önálló intézésére, felelős döntésekre alkalmatlan…
Elkezdünk tehát házalni a történetével, hogy kiderítsük, hová fordulhat egy szerencsétlen ember, ha támogatást remél. Először civil jogvédő szervezetet hívunk fel, ahol meghallgatjuk, hogy mindenki a maga életéért felelős. Ha a szerződések, a dokumentumok rendben vannak, nem lehet tenni semmit.
Ha minden jogszerű, az esély a sikerre csekély. Talán ha az adásvételi szerződést író ügyvéd Ervin mellé állna… De hát ő István embere! Ki bizonyítja rá, hogy megszegett minden szakmai szabályt? Végül a jogvédő azt tanácsolja, Ervin keresse meg a budapesti Blaha Lujza téren péntekenként rendelő utcajogászt, vagy tegyen feljelentést. És felveti, hogy gondnokság alá lehetne helyeztetni, amire megvannak az állami eljárások.
Haladunk tovább, ügyvédet keresünk fel, hogy megkérdezzük, vannak-e hasonló tapasztalatai. Mit tesz, amikor nyilvánvaló, hogy a szerződő felek nincsenek egy súlycsoportban? Milyen esélyei lehetnek Ervinnek egy perben? Az ügyvéd szerint nem minden esetben látható, hogy a szerződő felek alá-fölé rendelt viszonyban vannak.
Ha látja, hogy a pénz átadása megtörtént, akkor nincs további felelőssége. Az esélyeket latolgatva ő is azt mondja: ha sikerülne Ervint gondnokság alá helyezni, ha a gyámügyi eljárás során bebizonyosodna, hogy korlátozott cselekvőképessége már a szerződéskötés idején is fennállt, az alap lehet az adásvétel megtámadására, a per megnyerésére. Ehhez azonban Ervinnek pártfogó ügyvédre lenne szüksége, továbbá egy szervezetre, amelyik segíti végigvinni az ügyet. A kérdésre, tapasztalata szerint milyen gyakori esettel állunk szemben, azt feleli: tipikus eset, ez az uzsora-bűncselekmény egyik formája.
Két családsegítőhöz is fordulunk, mivel Ervin tartózkodási helye változik, nincs pénze sem, hogy messzire utazzon a személyes találkozásra. Megkérdezzük, milyen segítséget tudnak felajánlani. Nem túl biztató az eredmény, legalábbis gyors beavatkozásban nem reménykedhetünk. Ervinnek előbb bizottság elé kell állnia, ahol megvizsgálják, megállapítják, hogy szakmai szempontból valóban alkalmatlan-e az ügyei önálló intézésére. Ezt követően bíróság mondja ki az ítéletet, és helyezheti gondnokság alá, ami azonban egy évig is eltart.
A kérdésre, hogy gyám segítségével és támogatásával visszaperelhető lehet-e a ház, azt a választ kapjuk: elég nehezen. A hivatásos gyámok elfoglaltak, nem biztos, hogy lesz energiájuk a pert végigvinni. De azért volt már rá példa, biztatnak. Csakhogy nem biztos, hogy Ervin gondnokság alá helyezhető, a butaság ugyanis magában erre nem ad okot.
Az érvelést erősíti az igazságügyi szakértő is. Azt mondja, a butaság valóban nem pszichiátriai kategória. Ha az elmeszakértő kimondja, hogy Ervinnek nincs önálló életvitelre való képessége, és az IQ-ja is alacsony (68-70 alatti), akkor a bíróság meghozhatja a gondnokság alá helyezési végzést. Ez azonban nem egyetlen tényezőn múlik.
Az életút elemzése során meg kell vizsgálni, hogy mi az oka az állapotának: szocializációs, elmebeli, mentális, pszichés-e a probléma? Kezelhető-e az állapota? Az ugyanis magában semmit nem jelent, hogy rossz szerződést kötött. Mivel a folyamat hosszú, lehetőség van ideiglenes intézkedésre. A legkézenfekvőbb és leggyorsabb, ha a hatósági gyám a család valamelyik tagja. Ilyen azonban Ervin esetében nincs. Működik a szociális rendszer, foglalja össze a helyzetet a szakértő, az a cél, hogy azok kerüljenek be, akik valóban oda valók. Nem rokkantakat kell gyártani, hanem megadni a megfelelő segítséget, meg kell fogni annak a kezét, aki rászorul.
A fenti megtörtént eset nem egyedi. Nem Ervin az egyetlen, aki hibát hibára halmozott, nem azokra hallgatott, akikre kellene, ezért végzetesen rossz döntéseket hozott, miközben jobb sorsra lenne érdemes. A történetnek talán nem az lesz a vége, hogy az utcára kerül, a teljes reménytelenségbe, ahonnan már nincs visszaút. Belátta már, hogy segítségre van szüksége.
A családsegítő szolgálatnál időpontot kapott. Remélhetőleg nem az lesz az első és az utolsó találkozásuk.