Hát a parlagi sas – feleli apja kérdésére a hároméves kisfiú, amikor azt kérdezik tőle, hogy mi a kedvenc madara. A válaszon elcsodálkozik Juhász Tibor, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, mert fia eddig a rétisast tartotta kedvencének. Mondhatta volna a pusztai sast vagy éppen az egerészölyvet, mindkettőből van a jászberényi Sasközpontban.
A 2012–2016 között zajló HELICON parlagisas-védelmi LIFE+ program egyik legfontosabb eleme a Jászberénytől mintegy hét kilométerre, a Jászárokszállásra vezető út mellett felépült Sasközpont. Pár lépésre a forgalmas főúttól kisebb csoda ez a 2015-ben átadott bázis, amely biciklivel és gyalog is könnyen megközelíthető. Aki idejön, az 3,5 kilométeres gyalogos tanösvényt végigjárva további élményeket szerezhet a parlagi sasok itten életéről. A központban két egyetemista a madarak jeladói által küldött adatok elemzésével volt elfoglalva. A bejárathoz közeli egyik röpdét egy pusztai sas uralja. Hatalmas horgas csőrével ujjnyi vastag ágakat vesz fel, és viszi a három méter magasan lévő fészkébe. Nem zavarja, hogy nincs párja, a hormonok tavasszal fészeképítést írtak elő számára.
Az sem zavarja, hogy fotós kollégámmal tátott szájjal nézzük ügyködését.
Sapkát a fejre
– Megszokta az embereket, hiszen világéletében emberközelben élt – fűzi hozzá Juhász Tibor, aki gödöllői panelben nőtt fel, és talán ezért folyton a természetet járta. A családi nyaralások nem külföldre vezettek, hanem Tokajba, a Zemplénbe, a Dráva mentére, vadász- és erdészházakba. Vívóedzőségről álmodozott, végül a természetvédelmet választotta, és ez így a legjobb. Diplomát a gödöllői egyetem környezetgazdász szakán szerzett, ahonnan azonnal a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósághoz került – önkéntes korából ismerték. Tíz éve itt dolgozik.
A pusztai sasról tudni kell, hogy hazánkban nem költ, csak ritka kóborlóként van jelen. Az itteni példány a győri állatkertben született, onnan Hortobágyra került, majd másfél éve a Sasközpont lakója. Megszokta az ember jelenlétét, nem zavartatja magát. Úgynevezett bemutatómadár. Esélye sincs az önálló életre, de nem is úgy indult a pályafutása, hogy egyszer szabadon szállhat. A külön álló vadröpte madarait az érdeklődők nem láthatják. Az út felőli rész ledeszkázva, a puszta irányába azonban csak a drótháló akadályozza a kirepülést. Ezekben a hetekben szárnytörést szenvedett rétisast készítenek fel a szabad életre. Pillanatra néztük csak meg, de a madár azonnal ideges lett.
– Alapvető szakmai kérdés, hogy miként kezeljük a központba behozott madarakat. A sebet ellátjuk, de minél kevesebb kontaktusra van szükség, minél kevésbé szokják az embert, hogy szabadon engedve teljes értékű szereplői legyenek a természetnek. Ez általában sikerül. Az orvosi kezelés után egy fészekből kiesett fiókát idehoztunk, és betettük a tizenegy éves parlagi sasunkhoz. A madár gyönyörűen felnevelte, majd a fiatalt sikeresen szabadon engedtük. A sasnál a fióka a kulcsinger, nem ismeri fel, hogy saját vagy idegen van a fészekben. Azt eteti, aki ott van – mondja Juhász Tibor.
A Sasközpont létesítése előtt a Jászberényi Állat- és Növénykertbe vitték az elütött, áram csapta, megmérgezett madarakat. 2015 tavasza óta a ragadozó madarak, a fokozottan védett madarak idekerülnek, a többiek az állatkertbe. Gyógyításuk Bakonyi László állatorvosnak és kollégáinak a feladata. Bakonyi doktor ötödikes koráig buszvezető, azután állatorvos akart lenni. A budapesti születésű szakembert a jászberényi – szintén állatorvos – feleség csábította a Jászságba. Az egyetemen a vadgazdálkodási szakot, illetve az egzotikus állatokkal foglalkozó fakultációt is végigtanulta, 2010-ben egzotikus állatokra szakállatorvosi képesítést szerzett. Döntően kisállatokkal, ragadozó madarakkal és az állatkerti egzotikus lényekkel foglalkozik, a haszonállatok nem férnek bele az idejébe – egyébként is egyre kevesebbet tartanak a gazdák az utóbbiakból.
Kell-e speciális tudás, vagy nincs lényegi különbség a kacsa és a rétisas között? Kérdésemen Bakonyi László elmosolyodik.
– Ha valaki rosszul fogja meg, a sas karmokban végződő lábaival könnyen beleakaszkodik az ember karjába – ezt a közelmúltban az állatorvos kolléganőm saját magán tapasztalta meg –, és a horgas csőrével is komoly sérülést tud okozni. Vastag bőrkesztyű és egyéb védőfelszerelés nélkül nem közelítek hozzájuk. Aki sérült madarat talál, jól teszi, ha a lehető legóvatosabban nyúl hozzá.
Ha mindenképpen maga akarja behozni, a madár fejére valamiféle sapkát húzzon, hogy az ne lásson, mert akkor kevésbé agresszív – tanácsolja az állatorvos.
Kell B verzió
A cél mindig az, hogy az állatokat visszajuttassák az élőhelyükre. Sok madarat későn találnak meg, vagy olyan súlyos sérüléseket szenvednek, hogy esélytelen a mentésük. A törött végtagot meggyógyítják, de ha azért törött el a madár lába, mert áramütés érte, nem biztos, hogy tudnak segíteni. Az áram ütötte állatoknál néhány nap múlva megszűnik a vérkeringés, elhalnak az izmok, ilyenkor hiába a műtét, az állat menthetetlen. A folyamatosan korszerűsödő klinikán a legmodernebb implantátumokat is beültetik.
Mit érez Bakonyi László, ha a kezei közé kerül egy súlyosan sérült madár? A problémát látja, hol nyissa fel, milyen implantátumot ültessen be. Az érinti rosszul, ha nem sikerül a beavatkozás. Három hónapja hoztak be egy parlagi sast. Hónapokkal korábban eltört a szárnya, kukacok lakmároztak a seben. Korrekciós műtétet hajtottak végre, bőrplasztikát alkalmaztak, biztatóan gyógyult. Tudták, hogy nem repülhet, de védett helyen nyugodtan elélhet. A műtét sikerült, ám a beteg nem élte túl. De sikerből sincs hiány. Egy légzsákszakadással bekerült gatyás ölyv nehezen vett levegőt, egyre romlott az állapota. Másik madár légzsákdarabjának átültetése is felmerült – célzott boncolásokat végeztek –, végül felnyitották, és a saját szerveivel sikerült a lyukat bezárni. Néhány nap alatt sokkal jobban lett. Ha egy eset megoldhatatlannak tűnik, konzultálnak. Arra is készülnek, hogy amikor nekilátnak egy lehetséges megoldásnak, nem biztos, hogy az működik. Mindig kell B verzió.
A Jászságban található a hazai parlagisas-állomány legsűrűbb populációja – három-négy kilométerenként van fészek – a központból hat látszik. A hat fészken három parlagisas- és egy rétisaspár osztozik. A madarak február végén, március elején párba állnak, és hozzákezdenek a fészekrakáshoz. Az itt költő 33-34 pár parlagi sas jelentős szám, hiszen az országban összesen kétszáz párról tudnak. Az idősek elkergetik a fiatalokat, akik az ország más tájékán keresnek maguknak szabad territóriumot.
A megmentett madarak fontos szerepet játszanak a természetben, de Juhász Tibor szerint az régen rossz volna, ha csak ezeken múlna egy-egy faj megmaradása. A madármentés a környezeti nevelésben játszik fontos szerepet. Az idelátogató fiatalok a ragadozókkal megismerkedve általában életre szóló pozitív élményt szereznek. Rendszeresen kijárnak óvodások, az általános iskolásoknak egyhetes táborokat szerveznek – 22 ember tudnak elhelyezni –, az egyetemisták szakmai gyakorlatra jönnek ide. Az önkéntesek általában az utóbbiak közül kerülnek ki, de gimnazisták közül is egyre többen jelentkeznek.
Sok gyerek utólag bevallotta, hogy itt szerette meg a ragadozó madarakat. Itt jött rá, hogy csupán az életüket élik, amikor a kisebb madarakat, rágcsálókat elkapják és széttépik. Nem gonoszságból teszik, ráadásul hasznosak is, hiszen a természetes szelekciót végzik. Ha már óvodás kortól beléjük ivódik az állatok szeretete, nekik nem kell magyarázni, hogy miért fontosak ezek a madarak, mi a szerepük a táplálékláncban. Tudják, hogy mit tegyenek, ha sérült példányt találnak.
A természetvédelmi őr szerint a területen gyakorlatilag nullára csökkent a madármérgezések száma. Nem azért, mert elkapták az összes mérgezőt, hanem mert olyan hatékony az ismeretterjesztés.
– Olykor szélmalomharc a tevékenységünk, mert a legtöbb madár olyan rossz állapotban érkezik, hogy a gondos ellátás ellenére is elpusztul. Egyre többen ismernek bennünket, egyre több madarat hoznak ide, de zömükkel nem tudunk mit kezdeni a súlyos sérüléseik miatt – érzékelteti a telep korlátait Juhász Tibor. Az első évben hatvan ragadozó madár érkezett be, több mint felét sikeresen visszaengedték. Ez nagyon jó arány. Tavaly 160 madarat kaptak – ennyit még éppen el tudnak látni –, minden harmadikat sikerült kiengedni.
Az egyik röpde karanténként szolgál – a frissen bekerülteket egy hétig megfigyelik. Ha egészségesek, beengedik a többiekhez – március végén féltucatnyi egerészölyv próbálgatta szárnyait a karanténban. Fejlődni még lehet, de a központ területe véges.
Nem újabb röpdékben gondolkozik a fiatal természetvédő, hanem a környezeti nevelés bővítésében – még több gyerekkel megismertetni a természet értékeit.
Hans szabadult
A sasok nyulat, fácánt, rókát, dúvadat, macskát, varjúféléket is megesznek. Efféle csemegékkel ritkán szolgálnak a központban. Amit adnak, annak jelentős részét támogatásként kapják. Csirkefarmról másodosztályú csibéket hoznak: naponta több mint száz kiscsibe elfogy. Az egyik környékbeli struccfarmról a télen elpusztult állatokat kapták meg. Kacsa- és libanyakat a közeli vágóhídon vesznek, de kellenek a felajánlások, mert nem bírnák anyagilag a madarak táplálását. A telepen márciusban 25 madár volt, ezek közül 11 a sas.
Legtöbb bevételük a táboroztatásból származik. Folyamatosan bővülnek, egy gyöngyösi cég jóvoltából a közelmúltban hárommillió forintból készült el két röpde, így a korábbinál 20-25 madárral többet fogadhatnak. Eddig minden évben akadt egy nagyobb támogató.
A legutóbbi idők nevezetes eseménye Hans szabadon engedése volt. Tavaly nyáron Burgenlandban egy viharban leszakadt fészek alatt három parlagisas-fiókát találtak. Az egyik egészséges madarat még rögtön a baleset után visszatették egy másik fészekbe, ahol a pótszülők és a két mostohatestvér befogadták. A másik két madár hosszabb állatorvosi ellátásra szorult. Az osztrák és a magyar szakemberek tavaly októberben úgy döntöttek, hogy a jászsági Sasközpontba szállítják a madarakat, mivel ez az intézmény rendelkezik a régióban az egyik legjobb feltételekkel a sasok sikeres vadröptetéséhez vagy hosszú távú tartásához.
Az egyik mentésre szoruló fióka súlyos szárnysérülése miatt előreláthatólag a Sasközpont állandó lakója lesz. A másik fióka lábtörését sikeresen kezelték. Ezt a madarat a megtaláló és az azonos keresztnevű kezelő állatorvos tiszteletére Hansnak nevezték el az osztrák kollégák.
Hanst a Sasközpont melletti gyepen január közepén engedték el, ahol két sasetetőhely is működik. A madár hátára szerelt műholdas jeladó legutóbb húsz kilométerről küldött adatokat.
Hans él.