Nem kis büszkeséggel mondhatjuk, hogy Krúdy Gyula nyíregyházi író, és azt is feltétlen hozzá kell tenni, hogy műveinek hangulatát fokozva ősszel jó őt olvasni. Mindezt figyelembe véve, valamint azt, hogy az író születésének 140. és halálának 85. évfordulója volt, „Ennek a városnak voltam az írója” címmel konferenciát rendeztek Nyíregyházán. Az előadások változatosak voltak, jelezve ezzel Krúdy sokszínűségét.
Íme, néhány előadáscím: Krúdy Gyula színházi témájú írásai a Debreceni Ellenőr hasábjain, A Krúdy-művek közegellenállása a mozgóképpé formálással szemben, A Krúdy-próza poétikusságának kérdéséhez, Krúdy párnovellája: A hírlapíró és a halál, valamint az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél.
A párnovellát vagy ikernovellát a legegyszerűbben úgy határozhatjuk meg, hogy ugyanaz a történet elmesélve más nézőpontból, más személy szempontjából. Mindkettőnek természetesen megegyezik a témája: egy párbaj résztvevőinek a készülődése. A központi hősök (az újságíró és az ezredes) is azonosak. Krúdy maga is többször párbajozott, nyilván ő is átélte a készülődés izgalmait. Ez az ikernovella, mint cseppben a tenger, tükrözi az író sajátos szövegszerkesztési módját és nem utolsósorban a szóhasználatát.
A nyúlfarknyi történet mellett a művek gerincét az adja, hogy jobbra-balra indáznak a jellegzetes krúdys asszociációk, valamint megjelenik az étkezés, az ételek apró részletességbe menő leírása. Ilyen a pörköltmaradék ízletes bemutatása: „Hát valóban pörkölt-maradék volt az, amelyet János otromba ujjaival a tányéron hozott. Sűrű volt a leve, mint a kifőtt paradicsomé. Kozmás a húsa és többnyire csak olyan csontos darabok voltak benne, amelyeket a kocsmárosné egyetlen vendégének sem adott volna oda.”
Megjelenik egy vörös bajusz is a műben: „A vörös bajuszok között vannak mindenféle jellegűek. A legtöbbje mérges, rosszindulatú, elhanyagolt férfijelvény, amely éppen színe miatt nem érdemes az ápolásra. Ám a mi vörös bajuszunk ama századik vörös bajusz volt, amely humort, derűt, megelégedést, örömösséget mutatott, mintha a bajusz alatt mindig valamely mosolygásra volna vonva a szájszöglet.”
Természetesen az egyedi, stilisztikai neologizmusok is sajátos színt adnak a műnek. Például a hírlapíró ajándékba kapott „miskájer-kalapja”.
A miskájerek azok a vándorlegények Krúdy jellemzése alapján, akik az állatokat szokták a nemüktől megfosztani. A kalapon kecskeköröm és zergeszakáll fityegett. Eredete a nyelvjárási miskárol ige, ez pedig a szlovák miškárit (disznót, főleg kocát ivartalanít) származéka. Ezt képezte tovább az író, és lett belőle krúdyzmus. Az internetes kereső segítségével megállapítható, hogy a „miskájer-kalap” csakis ebben a műben fordul elő. Egyébként ez adott mintegy varázserőt a firkásznak, az úri életforma kellékéből bátorítást merített az eleve elveszítettnek hitt párbajában.
Sokszínű a szóhasználata Krúdynak, e művében szerepel a zengeráj szó, jelentése: züllött hírű zenés kávéház, vendéglő, mulató, amelynek „kucséber-szaga” volt. A kucséber szintén elavult kifejezés, vándorkereskedőt jelent, aki többnyire csecsebecséket, játéktárgyakat, nyalánkságokat árul.
Ezenkívül olvasható a spriccer, mai nevén fröccs. Egyébként feltalálója Jedlik Ányos, a szónak a keresztapja pedig Vörösmarty, ugyanis amikor megtudta, miként is nevezik ezt a furcsa borkoktélt, így szólt: „Spriccer? Túl németes. Legyen inkább fröccs!”
És végül a szentenciaszerű mondatok is krúdyzmusnak tekinthetők: „Csak a nők tudnak olyan szemérmetlenek lenni, mint a szobák.” „Az előleg békíti ki a hírlapírót a halállal.” „Csak a pénztelen emberek hiszik, hogy a kocsmáros mindig őket lesi, hogy fizetség nélkül meg ne ugorjanak a kocsmából.” „Az élete nem ér egy fakovát sem.” „A rózsahegyi plébános arról volt nevezetes a Felvidéken, hogy akinek az utolsó kenetet feladta, az sohasem halt meg.” Olvassunk Krúdyt! A legjobb időtöltés e késői őszben.