Halmai Tamás írónak, irodalmárnak és nem mellesleg korrektornak 2016 decemberétől Korrekt troll címmel jelennek meg írásai az interneten az E-nyelv Magazinban, hetvenötöt pedig karcsú kötetben is publikált nemrég. Ha a nyelvművelő írásokat egy étkezéshez, ebédhez akarnánk hasonlítani, akkor azt mondhatnánk, hogy az eddig megjelentek a levesnek és a főételnek felelnek meg, Halmai korrektorglosszái pedig a desszertnek, sőt az úgynevezett makaronnak, amely mandulalisztből, porcukorból és felvert tojásfehérjéből álló, a szivárvány minden színében pompázó falatnyi sütemény.
Műfaját tekintve ugyanis félperces esszének, sőt (ha szabad ezzel a sajátos hibrid műfajjal jellemezni) prózai epigrammának is tekinthetjük a féloldalas írásokat, amelyeknek a végén többségében tényleg ott van a csattanó. A szerző sajátosan elliptikus (hiányos) megfogalmazásmódja feszessé és elgondolkodtatóvá teszi a glosszákat, a képek, hasonlatok pedig költőivé, esetenként líraivá varázsolják őket. „Beszédes csöndben fényeskedik a nyelv mögötti nyelv mögött az angyal.” (Nyelvből az angyal) Az írások nagy részének jó keretét adja a látszólagos párbeszédforma a kétkedő, zsörtölődő, időnként forgó-morgó, konzervatív baráttal, Alfonzzal.
A szerző pedig intelligensen megengedő, türelmes, megértő és nem abszolutizáló, szélsőségesítő nyelvművelőként, korrektorként reagál a felvetett problémára. „Sőt örülök, ha más máshogyan beszél.” (Bevállalósdi) Korrekt módon győz meg nyelvhasználati kétségeinkről: „Nincs ellenérv, mert – ahogy Kierkegaard szerint Istennel – a nyelvvel szemben soha nincs igazunk.” (Deviszontagság)
A címek egyediek és figyelemfelkeltőek: Putyin szendvicse, A pipafáját!, Árvíztűrő fúrógép, Gerillakorrektor, Nyelvangélium, Hogyan beszéljünk zöldségeket?, Tündéri Dezső versei. Olvashatunk szentenciózus megállapításokat a nyelvről, nyelvhasználatról: „Ha emberibb nyelvre szoktatjuk magunkat, életünk is emberségesebb lehet.” (Angyaloknak nyelvén) „Tudjuk, hogy a köznyelv: kallódó próza. A próza: elvetélt vers. A vers: néma zene. A zene: a mindenség köznyelve.” (Mennyország blues) „A használati hagyomány elevenségét kőbe vésett szabály sem írhatja felül.”
(A szabályszegés mint norma) Ezenkívül beidézett bölcsességek is színesítik az írásokat: „A szavaknak nem jelentésük van, hanem használatuk.” (Wittgenstein) „A nyelv a lét háza.” (Heidegger)
A nyelvművelő babonák is szóba kerülnek: ama hírhedt „háttal nem kezdünk mondatot!” ellenében szolidan úgy fogalmaz a szerző, hogy miért is bántanánk a „hát”-ot, hiszen időt nyerünk vele, bizonytalanságot jelzünk általa, sajátos hangulati értéket hordoz, és fesztelenebbé teszi a közlést. Egyszerű és meggyőző érvek.
Egyetérthetünk messzemenőkig a szerzővel abban is, hogy egyetlen helyesírási szabály sem örök csillagtörvény, csupán alkalmi megállapodás, és aki vét ellene, nem kockáztat kiűzetést a nyelv édenéből. „A helyesírási szabályzat nem törvénykönyv, inkább illemkódex. Ajánlásait mégis megfogadjuk – egyrészt mert helyesen írni izgalmas, intellektuális játék. Másrészt mert gyakorlati haszna is van: az egységes írásmód az anyanyelvi közösség összetartozását demonstrálja, s a félreértések számát is csökkenti.” (Késsel-villával írni)
Halmai Tamás, aki nem gerillakorrektor, és a „nyelvtannácikkal” szemben a nyelvtanhumanizmus eljövetelében bízik, korrekt trollként próbál felszabadítani mindennapi, belénk sulykolt nyelvhasználati kétségeink és kötöttségeink alól.
(Halmai Tamás: Alfonz, a barátom. Korrektorglosszák. IKU – Inter Nonprofit Kft., Budapest, 2018, 90 oldal. Ára: 1000 forint)