Nemzeti érzéseik mellett fiatalok beszéltek a tanuláshoz, a munkához, a családhoz és a gyerekvállaláshoz való hozzáállásukról, elmondták, mit gondolnak a kultúráról és a politikáról, sőt még a szabadidejük eltöltésébe, alkoholfogyasztási, dohányzási és szexuális szokásaikba is bepillantást engedtek 2016-ban, az ötödik nagy mintás ifjúságkutatás keretében.
A felmérés 2000 óta négyévente megismétlődik, az azonos módszertannak köszönhetően az adatok összehasonlíthatók, így hosszú távú folyamatok vizsgálatára is alkalmasak. Legutóbb nyolcezer magyarországi és – első alkalommal – négyezer határon túli (Erdélyben kétezer, Felvidéken ezer, Vajdaságban és Kárpátalján ötszáz-ötszáz) 15–29 éves fiatallal készült személyes kérdőíves interjú. Ezek után méltán gondolhatnánk, hogy 12 ezer fiatal válaszaira támaszkodva átfogó képet alkothatunk a Kárpát-medencei magyar ifjúságról. Vagy mégsem?
Az utóbbi hetekben egyre-másra kritikai hangok jelentek meg az adatok manipulálásáról. De vajon ki manipulál kit? Milyen jele van annak, ha a kutató az adatok helyett a prekoncepciója alapján vonja le a végkövetkeztetéseket? Meddig terjed az etikus vizsgálat határa: tudományos kutatások esetében hogyan válik el a tény a véleménytől? A kérdések már csak azért is átgondolandók, mert a 2016-os vizsgálat eredményeire épül a kormány ifjúsági stratégiája.
Pozitívabb jövőkép
A tanulságokról 2017-re elkészült egy gyorsjelentés, az eredményeket összegezve Bauer Béla szociológus a korábbi nagy mintás kutatások fényében kiemelte: pozitívabb lett a magyar fiatalok jövőképe, és erősebb a családjukhoz fűződő kapcsolatuk is. A fiatalok nem menekülnek az országból, és a közéleti témák jobban foglalkoztatják őket, mint a politikai kérdések.
A gyorsjelentést a részletes elemzés követte Magyar fiatalok a Kárpát-medencében – Magyar ifjúságkutatás 2016 címmel, a közelmúltban megjelent kötet elektronikusan is elérhető a kutatopont.hu oldalon, a Társadalomkutatás fül alatt. Készült azonban még egy kiadvány a témában, mely más megvilágításba helyezi a magyar fiatalok helyzetét.
A 24.hu elemzését több internetes fórum megosztotta: „A Margón kívül című könyv szerint a fiatalok közel fele úgy véli, az elmúlt tíz évben romlott az életszínvonal, illetve rengetegen közülük a kilátástalanságot tartják a legfőbb problémának. A 2016-os eredmények alapján a 15–29 évesek a fiatalok legégetőbb problémájaként az anyagi nehézségeket azonosították. Csak az erdélyi megkérdezettek között szerepel más (az alkohol elterjedése) az élen, mindenhol máshol az anyagi nehézségek, létbizonytalanság, szegénység, elszegényedés jelenti a fiatalok szerint a fő gondot.”
Az adatok nyilvánosak, a tények értelmezése azonban alapvető eltérést mutat. Legalábbis erre enged következtetni, hogy Nagy Ádám, a Margón kívül című kötet szerkesztője már az előszóban jelzi: „Autonóm értelmiségiként nem keretezte munkájukat sem hatalmi nyomás, sem szerkesztői utasítás, sem öncenzúra”, továbbá nehezményezi, hogy „évekig – egész pontosan 2018-ig – hírét-hamvát sem lehetett hallani maguknak az adatoknak.”
Krémer Balázs szociológus a munkaerőpiac perspektíváiról szóló tanulmányban erre rákontráz, kifejtve, hogy sokkal öregebb szerzőtársainál, és már felnőtt fejjel tapasztalta meg a rendszerváltozás előtti világ sajátos nyilvánosságát, „amelyben a sorok között kellett olvasni”.
– A Margón kívül kötetben megjelenő vád, miszerint 2018-ig hírét-hamvát sem lehetett hallani a 2016-os adatoknak, egyszerűen nem igaz, mert mind a külhoni, mind a magyarországi kutatásról megjelent egy gyorsjelentés, mely a legfontosabb adatokat tartalmazta – mondja Bauer Béla, a Századvég Alapítvány kutatója.
– Az európai, így a magyar gyakorlat szerint is az adatfelvételt követő egy-másfél évben elsősorban a kutatásban részt vevők publikálnak, illetve értelmezik az adatokat – már csak azért is, hiszen ők rakták össze a kérdőíveket. Problémásnak tartom az autonóm értelmiségi kifejezést is: az embernek van egy értékrendje, aki sehova nem tartozik, az talán értékrend nélkül fogalmazza meg a gondolatait? A magyarázatok természetesen lehetnek különbözőek, de azért a társadalomtudományok esetében is alap, hogy ne legyen megkérdőjelezhető egy-egy adat értelmezése.
A Margón kívül kötet szerzőgárdája eleve jelzi: más szemüvegen keresztül látja a valóságot. Néhány árulkodó vád, illetve szókapcsolat: ahol az egyik oldal „radikálisan csökkenő munkanélküliséget” lát, ott a másik oldal „növekvő kilátástalanságot” regisztrál. Ami itt „erősödő nemzettudat”, az ott „büszkeségi újnacionalizmus”.
Diósi Pál Családalapítás és gyerekvállalás című tanulmánya szerint „A gyakran változó népesedési politika bizalmatlanságot szül”. Ez volt 2010 előtt, tehát a megjegyzés most nem aktuális. Demográfiai tanulmányában Gregor Anikó szerint nem túlzás azt állítani, hogy a legfiatalabbak esetében a korábbi mintázatokhoz képest „beszakad” a népesség száma: „míg a 20–24 éves korosztály tagjai 602 385-en vannak, addig az ifjúkorba frissen belépett 15–19 évesek 100 ezer fővel kevesebben”.
Üresedő otthoni könyvespolc
Riasztó számok ezek, de a romló népesedési mutatókat vizsgálva érdemes figyelembe venni az előzményeket: mióta fogy a magyar társadalom, hány millió férfi veszett oda, hányan hagyták el a hazát a XX. században? Mélyek a sebek. És volt nekünk egy Bokros-csomagunk is…
Az általában inkább ellendrukkernek mutatkozó szerzők több alkalommal egyértelműen pozitív megállapításokat is tesznek, hangsúlyozzák például, hogy „a budapesti lét erős kötődést jelent a kivándorlással szemben”. Egyetértés mutatkozik abban is, hogy „a budapesti fiatalok fokozottan veszélyben vannak a drog- és az alkoholfogyasztással kapcsolatban”, valamint, hogy az iskolarendszer nem tudja mérsékelni az otthonról hozott kulturális különbségeket.
Széll Krisztián és Nagy Ádám oktatási helyzetképéből kiderül, hogy az apák magasabb végzettsége rendkívül növeli a gyerekek továbbtanulási esélyeit. Mekkora felelősség ez egy olyan társadalomban, amelyben az apák sok esetben érzelmileg elérhetetlenek a gyerekeik számára?! Persze ebben az esetben is lehet a válások nagy számára vagy az anyagi nehézségekre hivatkozni, de elgondolkodtató, hogy a legfeljebb nyolc osztályt végzett édesapák gyermekeinek útja elsősorban a szakképzésbe vezet.
Nagy Attila szerint már önmagában sokatmondó tény, hogy legkevesebben épp a legfiatalabb korosztály tagjai (15–19 évesek) vettek részt a vizsgálatban. A szociológus, olvasáskutató felhívta a figyelmet arra is, hogy az infokommunikációs eszközök látványos gyarapodásával egyidejűleg az otthoni könyvek számának radikális csökkenése látható az adatokból.
– A „Mennyire elégedett ön a demokrácia működésével Magyarországon?” kérdésre 2016-ban többen fejezték ki elégedettségüket, mint korábban, ami indirekt, de erős válasz a „jogállamiság felszámolásáról” vagy a „diktatórikus elemek gyarapodásáról” szóló, ostoba EU-vádakra. „Az egyházam tanítását követem” állítást vállalók száma csökken, ami nem pusztán szociológiai kérdés. Vajon mitől sikeres a Hit Gyülekezete, a Vidám Vasárnap? Történelmi egyházaink ifjúsági munkájának önvizsgálata megkerülhetetlen, a helyzet feltárását követően pedig megújulást célzó stratégia kialakítására lenne szükség. Hiányzik továbbá a szingli lét okainak feltérképezése, amely elengedhetetlen a változtatás esélyeinek kimunkálásához – mondja Nagy Attila.
– A kutatás reménykeltő adatsora a középosztályi öntudat erősödését bizonyítja. Feltűnő hiányosság ugyanakkor, hogy a leszakadók, a nyolc osztály elvégzéséről bizonyítvánnyal sem rendelkezők csoportjáról milyen kevés adattal rendelkezünk, miközben a legnagyobb drámák – munkanélküliség, kriminalitás, drog, alkohol, prostitúció – éppen ott zajlanak. Ráadásul az általános iskolából kihullók aránya hosszú évtizedek óta nem csökken a magyar társadalomban. Bár a Margón kívül kötet szerzői néhány helyen használják a szót: roma/cigány, de nyomban pontosítják: „a magukat romának/cigánynak vallók”! Súlyos elméleti és gyakorlati vita a cigányság meghatározása, de mindenki tudja, hogy a tényleges cigány népesség töredéke vállalja ezt az identitást egy kérdőíves, szociológiai kutatásban.
Kritikus időszakok
Milyen kedvezőtlen változások történtek 2012 óta a magyar fiatalok magatartásában? Ádám Szilvia, Susánszky Éva és Székely András összefoglalójából kiderül: nőtt a dohányzók és az alkoholfogyasztás aránya. Mind a dohányzás, mind az alkoholfogyasztás kialakulásának van egy „kritikus időszaka”, mely a kipróbálás idejétől a szokás rögzüléséig terjed, s ez a magyar fiatalok körében 15–19 éves kor közé tehető.
„Ennek a kritikus időszaknak az adja a jelentőségét, hogy a periódus végére létrejövő fogyasztási plató hosszú évekre meghatározza a rizikómagatartások alakulását. Ennek megfelelően a 15–19 éves életkorra érdemes koncentrálni a megelőzést szolgáló erőfeszítéseket.” Azok a fiatalok, akik az egyik rizikó-magatartásformát már kipróbálták, nagyobb eséllyel próbálják ki a többit is.
Mindeközben számos hazai és nemzetközi tanulmány beszámol a fizikai aktivitás, az edzettség, valamint az általános jóllét pozitív kapcsolatáról. A vallásosság szintén védő tényezőnek számít. Bauer Béla szerint érdemes átgondolni, hogy miközben évtizedekig az volt a mantra: merjünk kicsik lenni, a magyar közösségi tudatból mégsem lehetett kiirtani a pozitív nemzeti érzéseket és értékeket. Mire lehetünk büszkék ma? Milyen közös értékek mentén erősödik a nemzet identitása? Nemzeti identitás nélkül ugyanis nincs nemzettudat – állítja a szociológus.
– Ezerkilencszázhetvenkilencben egy közös, magyar–francia kutatás keretében megkérdezték a francia és magyar végzős diákokat, mire a legbüszkébbek. A francia fiatalok nagy többsége azt válaszolta, arra, hogy franciák. Ma ez a válasz valószínűleg hátrébb sorolódna – mondja Bauer Béla.
– A magyar diákok negyven éve jellemzően a metróra, a Szabadság-szoborra voltak büszkék. Arra a kérdésre, hogy kétszáz év múlva lesz-e Franciaország, az volt a jellemző válasz, hogy méltatlan kérdés. A magyar diákok viszont azt válaszolták, hogy ha a nagyhatalmak úgy gondolják, vagy nem lesz atomháború, akkor kétszáz év múlva is lesz Magyarország. Ha egy népet megfosztanak az identitásától, azt újra fel kell építenie, de hogyan lehetne a mai fiatalság nemzettudatát megerősíteni, ha már a magyartanárok és a történelemtanárok sem tudják megmondani, hogy kire és mire lehetnénk büszkék? A Margón kívül kötet szerzői kétségtelenül érzékelik a probléma jelentőségét, az más kérdés, hogy hogyan magyarázzák. Azt azonban valószínűleg mindannyian tapasztaljuk, hogy a virtuális világ térhódításával milyen nehézzé vált a kulturális szocializáció.
A kulturális értékek transzferálásán olyan kölcsönös, egymásra ható értékátadást értünk, amely befolyásolja az egyén értékeit, érzékelését, értelmét és érdekeit. Ezt az értékátadási folyamatot nevezhetjük négy É-nek. A három É még világos, a negyedikről azonban nem merünk beszélni. Pedig az érdekről mint motiváló és identifikáló lehetőségről sem szabad megfeledkezni.
A tűréshatár: egy nap
A vizsgált 15–29 éves korosztály nagyjából 1,7 millió főt tesz ki – 49/51 százalék a lányok/fiúk aránya. A megkérdezettek szerint „az a fiatal, aki annak tekinti magát, illetve az a felnőtt, aki képes felelős döntéseket hozni”. A nyelvtudás jelentősen növekedett a fiatalok körében, de a nyelvvizsgát szerzők aránya alig változott. Ennek az adatnak köszönhető, hogy 2018-tól az első nyelvvizsgát az állam állja. Szabadidőben a képernyős tevékenységek dominálnak – a fiatalabbaknál leginkább a számítógép, minél idősebb valaki, annál inkább a tévé felé mozdul a mérleg. Okostelefonja 85 százalékuknak van, a nyilatkozatok szerint 42 százalék legfeljebb egy napot bírna ki nélküle. Ami szomorú: egyre nagyobb azoknak az aránya, akik nem járnak el kulturális helyszínekre – operába jutnak el a legkevesebben, multiplexbe a legtöbben.