A hírhedt Illatos úti gyepmesteri telepen járunk. Kozma Tamás, az Állategészségügyi Szolgálat vezető állatorvosa mutatja az utat, lépteinket izgatott, hangos csaholás kíséri. A kennelekhez érve már-már fülsüketítővé válik a zaj, az állatok kétségbeesetten próbálják felhívni magukra a figyelmet kis ketrecükből. Akadnak köztük öreg, megunt, a gazdájuknak már túlmozgásos, évek óta itt élő állatok is.
– Ő itt Pamacs – mutat rá a doki a többiekkel ellentétben békésen szundikáló foltos kutyára a 74 K-ban, a rövid soron. – Már lassan három éve itt van. Öreg és morgós, senkinek sem kell. A magyar ember általában a fiatal, kistestű, fajtiszta állatokat keresi, a legnehezebb a nagytestű keverék fekete kan kutyáknak gazdát találni. Persze ezekből van itt a legtöbb.
Elhaladunk Rugó mellett, aki magas ugrásairól kapta a nevét, és szintén évek óta várja leendő legjobb barátját. Egyszer már jöttek érte, de eljátszotta a szerencséjét: izgalmában mordult egyet, az örökbefogadó hölgy pedig megijedt, és visszahozta. Rugó azóta is fel-le ugrál apró, átmeneti otthonában, hátha egyszer kap még egy esélyt. Az évek óta benn levő kutyák erősen rácáfolnak az Illatos utat övező rémtörténetekre, amelyek ellen Kozma Tamás és az összes ott dolgozó küzd.
– Pár évvel ezelőtt a telepre tartottam az 54-es buszon. Két idős hölgy ült mögöttem, hallottam, ahogy beszélgettek: „Nézd csak, Marikám, itt ez a nagy kémény, ahol az állatokat elfüstölik, miután kivégezték őket.” Ennek a telepnek is nagyon rossz volt a híre, hihetetlen legendák övezték, mára viszont sikerült azt elérni, hogy hat éve nem kellett egyetlen kutyát sem elaltatnunk – mondja az állatorvos, aki tavaly novemberben Budapestért díjat kapott.
Két alapvető különbség van a menhely és a gyepmesteri telep között: előbbinek nincs átvételi kötelezettsége, így ha van száz helye, akkor több kutyát nem fog átvenni. Ezért altatási kényszerük sincs, ezzel szemben egy gyepmesteri telep a saját közigazgatási határain belül – az Illatos út esetében Budapestről – köteles átvenni a leadott, illetve kóbor kutyákat. Szám szerint 94-et, ezért a 95.-ket, 96.-kat elvben csak úgy tudnák befogadni, hogy egyet elaltatnak. Az állatorvos elmondása szerint azonban minden lehetséges eszközzel arra törekednek, hogy erre ne kerüljön sor. Itt a telepen állandó a helyhiány, most sem 94 kutya van, hanem több mint 110. Ahogy haladunk a kifutók felé, jól látszik, hogy a nagy munkával összeszoktatott állatok többen is megférnek egymással.
A másik különbség, amely előnyük a gyepmesteri telepeknek, hogy az önkormányzat finanszírozza a tevékenységüket, míg egy menhely kénytelen adományokból összegyűjteni a költségeket. A szakmai ellenőrzéseket az Állategészségügyi Hatóság végzi évente többször, ám a PCAS Állatmentő Egyesület szerint ez édeskevés. A szervezet petíciót is indított a gyepmesteri telepek törvényi szabályozásáért, hogy megszüntessék a visszaéléseket és az állatkínzást.
Az állatvédők szerint szükségessé vált a régi, elavult megsemmisítő-rendszer teljes megreformálása. Ez nem érhető el másképp, mint egységes, gyepmesteri (állategészségügyi, ebrendészeti, sintér-) telepekre vonatkozó törvényi szabályozással. Továbbá az esetlegesen így „felszabaduló” pénzügyi tartalék megelőzésre való átcsoportosítására. Az önkormányzatokra folyamatos nyomást gyakorol a lakosság, 2017. január elsejétől kötelező szerződést felmutatniuk e közfeladat ellátására.
Az önkormányzatok viszont nem kívánnak költeni a kutyákra, és valódi alternatíva sincs a gazdásításra. Sok helyen hiányzik a megfelelő nyilvántartás. A tartási körülmények gyakran kimerítik az állatkínzás fogalmát: nincs orvosi ellátás, megfigyelés, néha kikötik az erdőbe a kutyákat, vagy apró ketrecben hagyják ülni a saját piszkukban, míg ki nem végzik őket. A települések kutyánként fizetnek a szerződött telepnek, de senki nem kéri számon az elszállított állatokat, az önkormányzatok pedig milliókat is kifizetnek ezeknek a vállalkozóknak.
A PCAS egyesület szerint akadnak olyan egyeduralkodó cégek, amelyek 30-60 településsel is szerződésben állnak. Naponta több településről gyűjtik be a kutyákat, a taksa általában 15-25 ezer forint (plusz áfa) kutyánként, amit számla ellenében fizet az önkormányzat. Az állatok nincsenek beoltva vagy csipezve, számuk ismeretlen. Egy tetemlerakó sokkal olcsóbb, mint a mikrocsip, az oltások, a megfigyelés, ivartalanítás és végül a gazdikeresés.
A gyepmesteri telepeknek három fontos feladatuk van: a leadott és a kóbor állatok elhelyezése és az embert mart állatok veszettség elleni megfigyelése. Ha például budapesti lakosként megunom a kutyámat, akkor jogom van hozzá, hogy leadjam, amennyiben rendelkezik védőoltással, van mikrocsipje, és az én nevemen van nyilvántartva. A kutyák azonnal a telep tulajdonába kerülnek, és örökbe adhatók. A befogott ebek 14 napig várhatják az eredeti gazdájukat, utána őket is elviheti bárki. Rögtön felkerülnek az internetre képekkel és adatokkal, hogy könnyebb legyen a keresés.
A „betegszobában” vagyunk, két nagyobb ketrecben pihen egy-egy staffordshire terrier. Népszerű harci kutyák, melyek most embriópózban összegömbölyödve fekszenek a sarokban. A nagyobbik hátán a bőr félig lemállva, sovány testét sebek borítják. Összerezzen, amint közelebb lépek.
– Huszonöt centis madzagra kötötték ki, és magára hagyták az erdőben. Elég agresszív még, retteg a férfiaktól. Nem egy hét alatt lett ilyen a bőre, és még hónapokba fog telni a gyógyulás – mondja Kozma Tamás, majd benyit a szomszédos műtőbe. Tapasztalatai szerint Magyarországon nagyon kevés az ivartalanított kutya: gazdáik egyrészt drágállják a beavatkozás költségét, másrészt máig él az a buta felfogás, hogy nem szabad beleavatkozni szegény állatok életébe.
– A magyar ember rafinált: nem mondja meg, hogy a saját kutyáját adja le, és csipet sem tetet bele, holott 2013 óta kötelező. Ez lenne a záloga, hogy egyszer megszűnjön a kóborkutya-kérdés. Behozza hozzánk az állatot, és azt hazudja, hogy itt találta a tizedik kerületben. Ezáltal a kutyájával is kitol, mert szerencsétlen két hétig mindenképpen itt dekkol, hiszen addig várnunk kell a gazdáját – aki most lépett ki a kapun. A kutyaleadás ingyenes, ennek ellenére sokan nem vállalják a felelősséget. Nagyon sok a beteg állat, mert a gazdájának így már nem kell.
Tavaly csaknem kétezer kutya került be az Illatos útra, a fele volt kóbor, a másik fele leadott kutya. A telepen dolgozók szerint, ha csak a kóbor kutyákkal kéne foglalkozniuk, könnyű lenne a dolguk, hiszen évi ezer négylábút vígan el tudnának helyezni.
– Tőlünk nyugatra sokkal fejlettebb az állattartási kultúra, és nincsenek csellengő állatok. Magyarország köztes állapotban van: az emberek egy részét zavarja, és jelentik a kóbor kutyákat, a másik felük pedig nekik drukkol, hogy ne fogják be őket. Törökországban a kóbor kutyáknak és macskáknak szigeteket hoztak létre, az ottani állatorvosok pedig társadalmi munkában ivartalanítják őket. A lakosság hord nekik ételt. A macskák esetében ez lenne az egyetlen megoldás nálunk is: kezelni, beoltani, ivartalanítani és visszahelyezni őket ugyanarra a területre, amelyet sajátjukként fognak védeni, és megakadályozzák más állatok beáramlását – szögezi le az állatorvos, miközben egy macskáknak fenntartott szobába érünk. Nekik még nehezebb gazdát találni.
Kiérve a szabadba egy belga juhász keverék szalad fel-alá az egyik kifutón: őt talán a katasztrófaelhárítók el fogják vinni munkakutyának. Sokan azt hiszik róla, hogy agresszív, pedig csak nagyon pörgős, igazi munkakutya, akit futtatni kell. Nem sokkal odébb egy tipikus telepi lakó a tízéves, fekete rajzos kan kutya, Cézár. Az ilyen állatoknak a legnehezebb gazdát találni.
Az állatvédők és Kozma Tamás szerint vidéken még szomorúbb a helyzet, nincs állatorvosi felügyelet, állatvédő szervezetek, amelyekkel együtt tudnak működni, és érdeklődők sem. A gyepmesteri telepek egész egyszerűen nem tudnak mást csinálni az ebekkel, mint elaltatni őket, hogy legyen hely a következőknek.
– Szerencsére azért akadnak lélekemelő példák is. Kaptunk képeket arról, hogy a korábban kennelben kuporgó kutyus bőrpamlagon fekszik, a világ legjobb helyére került. Vannak megszállott kutyabarátok, akik visszatérnek, mert már tíz éve is innen fogadtak be kutyát, és akadnak olyan idős, magányos emberek, akik idősebb állatot keresnek társnak. Rendszeresen szervezünk örökbe adó napokat, megjelenünk tévében, rádióban, a közösségi médiában – összegez Kozma Tamás.
Az Illatos úton is sokszor fogadnak látogatókat. Kozma doktor azt reméli, ha a mai óvodások és iskolások saját szemükkel látnák ezeket a telepeket, a saját kutyájukról majd úgy fognak gondoskodni, hogy az ne egy ilyen helyen fejezze be az életét. De még csak be se kerüljön.
Távolodva egyre halkul az ugatás, Pamacs átfordul a másik oldalára. Rugó meg ugrik egy jókorát. Talán majd holnap őértük is eljön valaki.