Reménykedhet a világ, hogy hét évtizeddel a második világháború után talán most már a két utolsó szemben álló fél is békét köt. Ehhez kellett az elődállam, a Szovjetunió majd harminc évvel ezelőtti széthullása is. A Putyin-féle vezetés felismerte, hogy a ragaszkodás az eddigi állapothoz nagyobb kárt okoz Oroszországnak, ugyanis a Távol-Keleten elmaradnak a nagy külföldi beruházások, amelyekre Moszkvának szüksége lenne.
A Kuril-szigetek a kérdés kulcsa: mely országhoz tartozzanak? Bár jelenleg is folynak a felek közt a béketárgyalások, ezek az egyeztetések időről időre zátonyra futnak. A Kuril szigetcsoport 56 kisebb szigetből áll, összesen ötezer négyetkilométer. Ezekből négy nagyobb sziget – japánul Etorofu, oroszul Iturup, Kunacsir vagy Kunasir, Sikotan, Habomai – a vita tárgya. A szigetcsoport az orosz Kamcsatka félszigettől 1300 kilométer hosszan húzódik Japán legészakibb szigetéig, Hokkaidóig. Jelenleg az orosz távol-keleti Szahalin kormányzósága alá tartozik Dél-Kuril néven, míg a japánok csak Északi Területnek hívják a szigeteket.
Putyin most váratlanul szakított az eddigi tárgyalási móddal, amellyel a felek évtizedekig nem tudtak egyről a kettőre jutni. Előbb – még az idén – kössék meg a békemegállapodást, zárják le a második világháborút, majd ezt követően egyezkednek a részletekről, amelyekben az ördög megbújik. Ez sem lesz könnyű, de hátha ilyenformán eljuthatnak egy mindkét fél által elfogadható megoldáshoz. Sőt az utolsó megbeszéléseken még felmerült az is, hogy a négy Kuril-szigetet közösen kormányoznák. Forradalmi megoldás! Ilyenre még nem volt példa… De még korántsem tartunk itt.
Több mint kétszáz éve, 1786-ban II. Katalin kiterjesztette Oroszország szuverenitását a négy távol-keleti vulkáni szigetre, mondván, tengerészei „fedezték fel” ezt a területet. Egy 1855-ben született megállapodás, amelyet a cári Oroszország és Japán kötött, kijelölte a két ország közötti határokat úgy, hogy a Japántól északra fekvő négy nagyobb sziget Tokióhoz tartozott. Húsz év múlva újabb fordulat állt be: 1875-ben Moszkva újabb megállapodás alapján az egész szigetvilágot Tokiónak „ajándékozta”.
A második világháború utolsó napjaiban, 1945 augusztusának közepén, amikor a két amerikai atombomba már megsemmisítette Hirosimát és Nagaszakit, a szovjetek partra szálltak a Kuril-szigeteken, rövid, de véres csata után elfoglalták és annektálták őket. Tehették ezt, mert a korábbi amerikai elnök, Franklin D. Roosevelt még az év elejei jaltai konferencián odaígérte Sztálinnak a szigeteket, ha a szovjetek északról tevékenyen beszállnak a Japán elleni háborúba.
1956-ban, amikor a Szovjetunió és Japán felvette a diplomáciai kapcsolatokat, Nyikita Hruscsov pártfőtitkár felcsillantotta a reményt, hogy átengedi két kicsiny sziget– Sikotan és Habomai – jogát Japánnak, ha ezzel elősegítheti a két ország közti békeszerződést. Ám ez a terv is dugába dőlt.
Miért ilyen értékesek ezek a szigetek? Stratégiai elhelyezkedésük miatt. A Kuril-szigetek a Vlagyivosztokban állomásozó orosz csendes-óceáni flotta elővédjeként szolgálnak, egyben kijáratot biztosítanak az óceánra, a Kunasir és Iturup közti átjáró ugyanis sohasem fagy be.
Ráadásul a szigetek védelmével az Ohotszki-tenger – teljes orosz ellenőrzéssel – beltengernek tekinthető, védve van az idegen tengeralattjárók északi behatolásától. Ez olyan érték Moszkvának, hogy aligha mond le teljesen a Kuril-szigetekről. És ehhez társulnak még más „kincsek” is. A tengeri hideg és meleg áramlatok találkozása elősegíti a planktonképződést, amelyből kivételesen gazdag halállomány „lakmározik”.
Ez különösen fáj a japánoknak, ők a világon az egyik legnagyobb halfogyasztók. Összesen 17 ezren lakják a szigeteket, amelyeken a különleges fémek, egyebek közt a rénium bányászata is jelentős. Ezt a ritka fémet a szuperszonikus repülőmotorok gyártásában használják fel.
A Kuril gazdag termálvizekben, amire gyógyturizmust lehetne alapítani.
Sok mindent lehetne, de ehhez pénz kell.
Három évvel ezelőtt járt orosz miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev a távoli szigeteken, aki arról áradozott, hogy amit látott, az mind modern. A japán tőke bevonásával az orosz távol-keleti térségben mindezt tovább lehetne fejleszteni. Putyin váratlan minapi bejelentése azt tükrözi, az oroszok is számoltak, és arra a következtetésre jutottak, hogy számukra is megéri körüludvarolni a japánokat. A Moszkva és Tokió közötti kapcsolatok – benne a megoldatlan Kuril-kérdéssel – egyre biztatóbbak, határozott közeledés tapasztalható.
Még a szigetek ügyében is van haladás: tavaly japán gazdasági küldöttség látogatott el az Északi Területekre, hogy tanulmányozza a befektetési lehetőségeket. Humanitárius téren is volt előrelépés: az oroszok beengedték az egyébként a háborút követően kitelepített japán lakosság csoportját, hogy felkereshessék hozzátartozóik sírját. Japánból turistahajók indulnak a Kuril-szigetekre, de bizonyos kikötőket nem használhatnak.
Putyin meghívására még az idén Moszkvába látogat a japán miniszterelnök. Ez a vizit jó alkalom lenne a békeszerződés bejelentésére. Most a világsajtó azon tanakodik, miként valósulna meg a felvetett ötlet, a két ország közös kormányzása. Borítékolható, hogy Oroszország nem fog lemondani a Csendes-óceánra való kényelmes kijutás lehetőségéről.
Japán köti az ebet a karóhoz, hogy a négy sziget elfoglalása jogtalan volt a Szovjetunió részéről. Az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján ebből Tokió nem enged. Esetleg még az jöhet szóba, hogy a négy szigetet igazságosan elosztják, kettő-kettőre, de az oroszok mindenképpen ragaszkodnak az átjáróhoz a Csendes-óceánra.
Csak a vak nem látja, hogy eközben Japán milyen sebességgel növeli hadikiadását, amely az idén nyolc százalékkal nő, és eléri a 39 milliárd eurót. A japán hadsereg jelenleg is a világ hetedik ereje. Ám Japán biztonságának egyetlen záloga az Egyesült Államok védőernyője.
A közelmúltban végrehajtott alkotmányreformmal engedélyezték, ha valós veszély fenyegeti a szigetországot, akkor megelőző csapást hajtson végre. Nem is árt ez olyan atomfegyverrel rendelkező országoktól körülvéve, mint amilyen Kína, Észak-Korea és Oroszország. Ha ebből az egyiket a maga oldalára állíthatja, az már nagy előny.
A külföldön nacionalista jelzővel ellátott Abe Sinzó jobboldali kormánya rég látott politikai stabilitást hozott az országban. Nem kell ecsetelni, hogy hasonló a helyzet Moszkvában is. Érdekes volt a japán kormányfő válasza Vlagyivosztokban Putyin ajánlatára, miközben ő is méltatta a számos területen tapasztalható előrelépést: „Kapcsolatunk Oroszországgal sohasem látott ritmusban fejlődik. Csak egy akadály van, amely gátolja, hogy kiteljesedjen, ez pedig a békeszerződés hiánya. Ha most nem kötjük meg, akkor mikor? – tette fel a kérdést a kormányfő.
– Ha mi nem csináljuk meg, akkor ki? Mindketten – itt Putyinra nézett – tudatában vagyunk annak, hogy nem lesz könnyű. Az elkövetkező nemzedéknek tartozunk ezzel.”