Nem lehetett objektívan bemutatni a második világháború magyar katonai szerepvállalását, a harcok körülményeit évtizedeken át, és csak az utóbbi két évtized hadtörténészi munkálkodása hozhatott új, árnyaltabb megvilágítást. Hosszú volt a hallgatás ideje, és ennek nyomán televényként terjedtek a félreértések és a rágalmak, de Szabó Péter új kötete alaposan rendet vág a nagyra nőtt hamis véleménydzsungelben.
A szerző a magyar honvédcsapatok helytállásának, sorsának elismert kutatója és feltárója, aki máshol már megjelent, de most jelentősen kibővített tanulmányait rendezte gyűjteménybe adott tematika mentén. A Keleti front, nyugati fogság című kötet talán először tesz kísérletet arra, hogy a Magyar Királyi Honvédség katonáinak második világháborús kálváriáját, azok szenvedéseit helyezze mondanivalójának fókuszába. Mert kevés olyan hadsereg akadt a második világháború során, amelynek annyi megpróbáltatást kellett kiállnia, mint a Magyar Királyi Honvédségnek 1941-től – valójában egészen az 1950-es évekig.
A szerző a kötetet három nagyobb egységre osztotta, az első harmad a Don-kanyarban folytatott partizánháborúról szól. Olyan időszakról kapunk összképet, amikor honvédeink nemcsak fizikailag, de idegileg is igénybe voltak véve, hiszen az idegen környezet, az ellenség tüntető fölénye mellett még pszichológiai háborút is kellett vívniuk a mindenre elszánt partizánegységekkel.
A helybeliek és a honvédek egymáshoz való viszonya ugyanakkor nem volt fekete-fehér, mivel az élelem, a munkaerő, az orvosi ellátás miatt egymásra voltak utalva, vagyis emberi kapcsolatok alakultak ki ebben az abszurd és kegyetlen időszakban. A vitatható atrocitásokkal kapcsolatban a könyv kiemeli a Rejmentarovka község elleni honvédtámadást (1941. december 21.) mint példát a háború utáni népbíróságok koncepciós, mindenáron ítélkezni akaró működésére.
A második egységben a Magyar Királyi Honvédség szervezeti részét alkotó zsidó munkaszolgálatosok helyzetét mutatja be Szabó.
A kötetből kiderül, hogy annak ellenére, hogy a munkaszolgálatosokat a fronttól többnyire hátrébb, az ellenségtől valamivel védettebb helyen dolgoztatták, helyzetük közel sem volt veszélytelenebb a honvédekénél. A fegyvertelen zsidó munkaszolgálatosok több alkalommal is tűzvonalba kerültek, és sokan estek el közülük mesterlövészek, tüzérségi tűz vagy egyéb hadi baleset következtében. A nehéz fizikai munka mellett gyakran aknaszedést vagy drótakadályok telepítését kellett végezniük, tehát veszteségeik állandóan voltak.
Ugyanakkor Szabó Péter dokumentumok alapján kimutatja, hogy önkényes kivégzések még a ,,különleges munkásszázadok” (valójában büntetőszázadok) esetében sem történtek. Az eldurvult keretlegények visszaélései többnyire elszigetelt jelenségek voltak. A szerző tiszti naplókból idéz arra vonatkozóan, hogy sokszor a valóban sérelmes helyzetű zsidó ,,muszosok” saját testi épségüket veszélyeztetve, önfeláldozóan hoztak ki sebesülteket a tűzvonalból, vagy súlyos helyzetben fegyvert fogtak, és a honvédekkel közösen harcoltak a szovjetek ellen.
A kötet harmadik egysége ritkábban tárgyalt eseménysort ismertet: a nyugati fogolytáborokba került magyar katonák megpróbáltatásait. A magyar honvédség 1944 közepétől két tűz közé szorult, hiszen keletről a szovjetek törtek előre, míg nyugatról a szövetségesek közeledtek a magyar határhoz.
Nyugaton több mint 570 ezer honvéd és levente esett hadifogságba, és többségük embertelen körülmények között, hónapokig a szabad ég alatt élt, alig kapva élelmet, ivóvizet – sok száz fiatal veszítette el ilyen módon az életét. A nyugati lágerek sajátosságának számított, hogy amíg az amerikaiak és az angolok helyenként korrekt viszonyokat biztosítottak, addig a franciák egyenesen tüntettek embertelenségükkel.
A betegségek és járványok terjedése sem a háború végi élelmiszerhiánynak volt a következménye, hanem a szándékos és tudatos nemtörődömségnek, hogy az idegenlégió zászlói alá tereljék az elcsüggedt, de kiképzett katonákat. A franciák (gyakran algériai és marokkói arabok) semmilyen különbséget nem tettek a kiszolgáltatott német és magyar foglyok között, és a velük szembeni kegyetlenkedések megrendítő példái elevenednek meg a könyv oldalain. Nem erre számítottak a Vörös Hadsereg ellen harcoló és előlük nyugatra jutott honvédalakulatok katonái.
(Szabó Péter: Keleti front, nyugati fogság. A magyar honvédség a második világháborúban és azután, 1941–1946. Jaffa Kiadó, Budapest, 2018, 304 oldal. Ára: 3490 forint)