Azért állok most itt, és védem meg Zsolnay Vilmos egyenes ági leszármazottait, mert ez minden Zsolnay-részvényesnek, Pécs polgárainak és magyar állampolgárnak becsületbeli kötelessége lenne. Azokat a részvényes társaimat, akiknek a felmenője Zsolnay Vilmos volt, és akik kiállásukkal mindent elkövettek annak érdekében, hogy az elmúlt 150 év meghurcolásai és viharai ellenére a Zsolnay-értékek fennmaradjanak, akarja most kizáratni, illetve kizárni Bachar Najari.
Azokat az embereket, akiknek egész múltjuk a gyárhoz kapcsolódik, és az elmúlt 150 év vonatkozásában több közük van a gyárhoz, mint Bachar Najarinak, aki ígéretei ellenére az elmúlt öt évben egyetlen forint fejlesztést sem költött a gyárra, és nem szerzett új piacokat sem.
Ezzel Bachar Najarinak az elmúlt öt évben sikerült szinte teljesen lerombolni 150 év munkáját, és tönkretenni a gyár imázsát… Meg-győződésem, hogy Bachar Najarit egyetlen cél vezérli – és ezért zárja ki Zsolnay Vilmos egyenes ági leszármazottait a zrt.-ből –, hogy a Zsolnay nevet és védjegyeket megszerezze, és még a látszatát is elkerülje annak, hogy a családnak bármi köze van a védjegyekhez és a névhez – a gyár egyik kisrészvényese mondta ezt a szeptember 14-ére összehívott közgyűlésen, amely arról döntött, hogy elindítja Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia és Mattyasovszky-Zsolnay Viktor kizárását a tulajdonosi körből. Zsófiának a cég több mint tízmillió részvényéből 222, Viktornak egyetlen értékpapírja van.
„Nyilván zavarunk”
Elsőfokú, tehát nem jogerős bírói ítélet nyomán született az előterjesztés és a döntés. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. ugyanis a tulajdonostársak tudta nélkül átadta a Zsolnay név használatának jogát a Sugarbird ruházati vállalkozásnak, ezt a két kisrészvényes védjegybirtoklás címén megtámadta.
Azzal érveltek, hogy maga a Zsolnay név – ruházati termékek esetében – nem a manufaktúra tulajdona. Ezt az ítélet is megerősítette, ugyanakkor a bíró úgy látta, hogy részvényesként a perindítással hátrányt okoztak az általuk is tulajdonolt cégnek. Az előterjesztés erre az állításra is alapozva indokolta meg a kizárást. Mattyasovszky-Zsolnay Viktor a közgyűlésen így érvelt: „Önök szerint minden névhasználati jog kizárólag az önöké, szerintünk pedig csak a hagyományos termékeikre van ilyen joguk. Ilyen egyszerű, és nincs tovább.
Ennek semmi köze rosszhiszeműséghez, károkozáshoz. Sejthető, hogy el szeretnék adni ezt a gyárat, márkanevet, és mi nyilván zavarunk. De épp Önök írták az előterjesztés legelején, hogy a társaság a Zsolnay nevet huzamos idő óta használja, és az általa gyártott termékek megkülönböztetésére szolgál! Még le is írták, köszönjük szépen! Azt hiszem, ezt hívják öngólnak.”
A családi és márkanév közötti vita nem új keletű, és remek lehetőséget nyújt a védjegyjogászoknak, hogy a jogi kiskapuk között szlalomozzanak. És nyilván nincs ellenére Bachar Najarinak sem, aki azt terjeszti, hogy a Fidesz-kormány akarja megfosztani jogos tulajdonától. Kétségtelen, hogy több, ez idáig sikertelen kísérlet történt, hogy a Zsolnay tulajdonlására méltatlannak ítélt szír vállalkozótól visszaszerezzék a gyárat. Eddig mindegyiket hárította.
Najarit, aki svájci állampolgár, de évtizedek óta Magyarországon él, itt járt egyetemre, kiválóan beszéli a nyelvet, 2013 elején még megmentőként ünnepelték Pécsett.
Az addig órakereskedésben utazó üzletember új reményt, keleti piacokat és nem utolsósorban gazdag sejk vásárlókat ígért az adósságba fulladó, műszakilag is tönkrement gyárnak. A 74,5 százalékos részvénypakettért 180 millió forintot fizetett, és vállalta, hogy 2013 őszéig 500 millió forintos tőkejuttatást biztosít, fejlesztéseket, új épületrészeket, növekvő dolgozói létszámot is ígért.
A cég 19,5 százalékos kisebbségi részvénycsomagja, valamint a szavazatelsőbbségi részvény Pécs tulajdonában maradt.
Nagy szükség is volt a reményre. A gyárat az 1990-es reprivatizáció után kalandorok, ügyetlen vállalkozók és szélhámosok hordták szét, fosztották ki, de a Najari-éra sem lett szerencsés, botrány botrányt követett, és a lejtmenet is folytatódott. A 2017-es beszámoló szerint az éves árbevétel a felére, 368 millió forintra csökkent, a dolgozók létszáma a 2016-os 94-ről hetvenre, és csupán 53 teljes állású.
Mivel a társaság saját tőkéje a jegyzett tőke kétharmada alá esett, a tulajdonosok idén júliusban úgy döntöttek, hogy azt 538 millió forinttal 1,6 milliárdra csökkentik. Az egy szavazatot megtestesítő 200 forint névértékű részvény már csak 150 forintot ér. Ha a közgyűlés tovább halogatta volna ezt a döntést, a cégbíróság törlési eljárást indít a társaság ellen.
A Zsolnay nem tett eleget a 2005-ös kormányhatározatba foglalt kötelezettségének sem. Eszerint 800 millió forintot kellene kitennie az éves nettó árbevételén belül a tradicionális Zsolnay termékek előállításából és értékesítéséből származó bevételnek. A mérlegbeszámolóból viszont az olvasható ki, hogy majdnem kétévi forgalomnak megfelelő porcelán fekszik a raktárban, a gyár exportja a múlt évben hatmillió forintra csökkent. Egyre kevesebbet termel a gyár, és a meglévő készleteket sem tudja eladni.
Bár az örökösöket károkozás címén kívánják kizárni a részvényesek köréből, a minősítés inkább a cégvezetésre áll. Miközben a tavalyi mérleg 87 milliós veszteséget mutat, a porcelán értékesítését a Nadjari élettársa tulajdonában lévő Swiss Art végzi, amely az évet hétmilliós nyereséggel zárta. Mivel a Swiss Art 60–95 százalékos kedvezménnyel kapja a gyártól az árut, így a különbözetből szépen gyarapszik, a veszteség pedig ott marad a Zsolnay többi tulajdonosának, így legfőképp Pécs város polgárainak.
Mindezt tetézi, hogy Bachar Najari neve ott van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elmúlt negyedévi fektelistáján, ahol a tízmillió forintnál nagyobb, 180 napot meghaladó adótartozással rendelkezők szerepelnek.
A szír tulajdonos az eltelt években többször is bizonyította, hogy messze áll a megmentőtől. Korán felmerült a gyanú, hogy nem a gyár, inkább a nemzetközi piacon még mindig jó hírű márkanév érdekli. Tiltakozások miatt fulladt kudarcba 2013 őszén az első kísérlete, a Zsolnay-céh megalapítása.
Ekkor az élelmiszer-termelőktől az építőipari vállalkozásokon át a címfestőkig, a cipőkészítőkig és a kohászati vállalkozásokig akarta tágítani azoknak a listáját, akik a Zsolnay nevet térítés ellenében használhatják. A következő botrány 2014 közepén robbant ki, amikor a vezetés a manufaktúra tulajdonában lévő márkanevet levédette egy másik cége, a Swiss Art Kft. nevében az Európai Unióban és néhány más, Európán kívüli, elsősorban ázsiai országban. Najari akkor azt mondta, maga is meglepődött, hogy ez még senkinek sem jutott eszébe.
A baj nem a védelemmel, hanem azzal volt, hogy mivel a Swiss Art ezt a saját nevére jegyeztette, semmi garancia nem volt arra, hogy nem ruházza át bármely más vállalkozásra, és nem használja fel bármely más termékre. A védjegyoltalmat a porcelánon, fajanszárun és háztartási cikkeken kívül ugyanis nemesfémre, drágakőre és órára is kérte.
Miután az ügy kipattant, a pécsi önkormányzat az eredeti állapot helyreállítására szólította fel Najariékat, így a Zsolnay márkanév uniós védjegyoltalma visszakerült a Swiss Arttól a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-hez. Nem tett jót a cég hírnevének az sem, hogy Najarit és élettársát, Cséplő Petrát, a Zsolnay igazgatóságának elnökét 2015 nyarán bűnösnek mondták ki versenytárs utánzásának bűntettében, és három év próbára bocsájtották.
A gyárban is akadtak gondok, Najari ugyanis nem törlesztette a cég adósságát. Arra hivatkozott, hogy ígéretet kapott a hitel elengedésére. A város vezetése korábban valóban felvetette, hogy közbenjár a banknál, de a hitel törlését nem is lehetett volna elintézni. Amikor az adósság már a tulajdonost a cég elvesztésével fenyegette, saját tőkéjéből fizette ki a 400 milliót. Mivel ezt a hitelt még a Toller László vezette Pécs vette fel, és fedezeteként négy ingatlanját ajánlotta fel, ezek jelzálogjoga most Najarira szállt. Az egyik oldalon tehát nyereség, a másikon veszteség.
A vételi szerződésben vállalt 300 milliós tőkeemelésről, melyet ingatlanapporttal kívánt megoldani, a bíróság – még nem jogerősen – kimondta, hogy nem teljesült. Az alig 44 milliót érő hajmáskéri telek értéke köszönő viszonyban sincs a 300 millióval. Ha az ítélet jogerős lesz, Najarinak be kell fizetnie a cégbe 300 millió forintot.
A Zsolnay-gyár ügyét a kisebbségi tulajdonos Pécs városánál Szabó Iván ügyvéd képviseli. A kérdésre, hogyan lehet, hogy a cég öttagú igazgatóságában, amelyben két helye van a város delegáltjainak, jelenleg egy sem ül, Szabó azt felelte: a szindikátusi szerződés nem ad elég erős jogosítványt ahhoz, hogy a város az akaratát átvigye a többségi tulajdonossal szemben. Vagyis kifogásolhatják a helyzetet, de nincs következménye. A város jelöltjeit a befektető képviselői egy éve nem fogadják el.
A jelenleg előtérbe került védjegyvita az ügyvéd szerint a jogon belül is bonyolult terület. Tény, hogy a Sugarbird céggel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra csak akkor köthetett volna védjegyhasználati szerződést, ha azt a közgyűlése jóváhagyja, márpedig ilyen előterjesztés és döntés nem volt. Ebben a kérdésben a szavazatelsőséggel rendelkező város egyetértésére mindenképpen szükség lett volna. Az ügyben hozott bírósági ítélet, mondja Szabó, abban is téved, hogy a Zsolnay-kisrészvényesek ismerhették a döntést, valamint a cég helyzetét.
A cég vezetése ugyanis nem ad ki semmiféle információt a kisebbségi tulajdonosoknak, így a városnak sem. A Zsolnay védjegy 165 éve jó hírű, fejtegette Szabó, ez a renomé kiterjed más, ezen a néven forgalmazott nem kerámiaárura is. A gyár azt állítja, nem védjegyet, csak névhasználatot adott a Sugarbird részére. Ha ez így van, akkor a Zsolnay örökösöket sem lehet kizárni arra hivatkozva, hogy megsértették a gyár védjegyeit. Szabó úgy látja, hogy az eltelt évek nem tettek jót a márka hírének, ezért több más patinás magyar termékhez hasonlóan állami védelembe kellene venni.
Végórák
Najariék arra hivatkoznak, hogy a Zsolnay márkanév kizárólag a manufaktúrát illeti, mondja Mattyasovszky-Zsolnay Viktor, csakhogy a márkanév inkább a marketingben használatos fogalom, a jog védjegyekkel, oltalmakkal, szabadalmakkal foglalkozik. A Zsolnay esetében kétféle áruosztályra, a porcelánra és az épületkerámiára érvényes a védjegyoltalom, ez illeti meg a manufaktúrát. A család ezt mindig tiszteletben is tartotta, mióta tudomásul vette, hogy elveszítették a névhasználati pert.
Minden, a márkanév körül folyó vita eredete ez az 1994-ben született bírósági döntés. Az üzemről az 1948-as államosításkor lekerült ugyan a Zsolnay név, 1974-ben írták csak vissza, az öttornyú márkajelet azonban mindvégig használták. Emiatt a kilencvenes évek elején a leszármazottak a névviselési jogukat ért sérelemre hivatkozva személyiségi jogi, úgynevezett névhasználati pert indítottak, amelyet elvesztettek: a bíróság kimondta, hogy az évtizedek során a márka jelzésére használt név és a családi név elvált egymástól, vagyis a név tárgyiasult. Ám a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy ez kizárólag a hagyományos termékekre vonatkozik.
A Mattyasovszky-Zsolnay család 1994-től próbált beleszólási jogot szerezni a gyár működésébe, 2000-ben 850 millió forintért vételi ajánlatot is tettek. Az akkori tulajdonos bank azonban arra hivatkozva, hogy a céget reorganizálni kívánják, halogatta az eladást. A cég a Zsolnay leszármazottaknak valamiért soha nem volt eladó.
„Családunk túlélte az államosítást, elvették mindenünket, szeretteinket bebörtönözték, kitelepítették vagy épp csak elüldözték, földönfutóvá tették. Most pedig ezek a »kedves, feddhetetlen múltú és jellemű, nagy tiszteletnek örvendő makulátlan emberek« megpróbálnak utolsó maradék kis jogunktól is megfosztani minket, lelkük rajta, tegyék, megszoktuk már… A Zsolnay-gyár a végóráit éli. Tudja ezt természetesen külföldi tulajdonosa is.
Egy cél vezérli: hogy még mielőtt összedől, mint egy kártyavár, megpróbálja eladni az egyetlen megmaradt értékét, az ún. »ZSOLNAY márkanevet« – ami szerinte kizárólag az övé –, méghozzá egy teljesen abszurd, többmilliárdos összeget áhítva. És feltehetőleg úgy érzi, hogy belezavarunk az ő alkupozíciójába. Ezért a föld színéről is elsöpörne minket, bármi áron…”– olvasható Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia és Viktor a sajtóhoz eljuttatott közleményében.
Megtámadott név
Amikor a Zsolnay-cégcsoport 2005-ben térítésmentesen Pécs város tulajdonába került, kormányhatározat is kimondta, hogy a cég csak a porcelán és a kerámia tekintetében rendelkezik a márkanévvel. Más területeken kifejezetten megtiltotta, hogy használatba adja. Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia és Viktor szerint inkább azt kellene megkérdezni, hogy a kormányhatározat tiltása ellenére, a közgyűlés és Pécs városának hozzájárulása nélkül milyen jogon adtak engedélyt egy kívülálló gazdálkodó szervezetnek a Zsolnay név használatára.
A két leszármazott az idők során már többször terelte jogi útra a manufaktúra többségi tulajdonosának a név átadására történő próbálkozásait. Az igazgatóság szerint ez tudatos károkozás, a család szerint azonban a nevük megvédése. A Zsolnay családnévről nem Bachar Najari, nem a manufaktúra, hanem ők rendelkeznek, és a gazdaság más területén ennek használatához joguk van, ahogy ez a jog minden más magyar állampolgárt is megillet. Bachar Najari és csapata másokat emiatt nem támadott, csak a nevet viselőket.
Ha komolyan vennénk ezt a logikát, akkor akinek országunkban bármely kicsi tulajdonjoga van egy cégben, saját neve alatt mást nem végezhetne. Illetve mindenki vállalkozhatna Zsolnay név alatt, csak maguk a Zsolnayak nem, foglalja össze Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia.
A Zsolnay fő tulajdonosa és felesége, az igazgatóság elnöke eddig minden vizsgálatot, gazdasági és büntető eljárást sikerrel kivédett. Kérdés, mikor, hogyan és kinek a győzelmével ér véget az évtizedes Zsolnay-saga. A zűrzavaros helyzetet jól példázza, hogy információnk szerint a szeptember 14-i közgyűlés érvénytelenségének megállapítása iránt egy részvényes máris keresetet adott be a Pécsi Törvényszéken, így lehet, hogy a családtagok kizárására tett első kísérlet már azelőtt kudarcba fullad, hogy hivatalosan elindulna.
Ledina
A pécsi képviselő-testület 2016. május 26-án döntött a város kizárólagos tulajdonában lévő hárommillió forint törzstőkéjű Ledina Kerámia Kft. megalapításáról. Úgy látszott, három héten belül megindulhat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. államilag irányított felszámolása, és a Ledina szerezheti meg a főbb vagyontárgyait, a márkanevet és a gyárat is.
Június 7-én azonnali hatállyal felmondott a Zsolnay Zrt. 115 munkavállalója, és átszerződtek a Ledinához. Pécs 2016. szeptember 12-én eladta Bozóki Jánosnak a Ledinát, amelyet az új tulajdonos 2016 végén átnevezett Ledina Épületkerámia Kft.-re, egy másik vállalkozását pedig Pécsi Kerámia Kft.-re. Szétválasztotta tehát a finomporcelán és az épületkerámia gyártását. A Pécsi Kerámiát április 27-én vette meg az Aszódi Zoltán tulajdonában lévő brit China Rose Ltd., majd augusztusban továbbadta Balogh Sándornak.
2018 februárjában jogerős bírói ítélet mondta ki, hogy a 115 munkavállalónak 25 millió forintnyi költséget kell a Zsolnay-cégnek kifizetnie, minden volt dolgozónak egyhavi bérének megfelelő összeget.