Antoine Griezmann beférne bármelyik ország labdarúgó-válogatottjába. Az Atlético Madrid francia támadója még karácsony előtt elkövetett egy hatalmas „bűnt”: bulira készülődve készített magáról egy képet, amelyet feltett az internetre. A fotón az eredetileg szőke Griezmann egy nyolcvanas évekbeli, fekete amerikai kosarasnak van maszkírozva, de olyan tökéletesen, hogy talán még az anyja sem ismerné meg. Minden kellék megvolt: a göndör fekete paróka, a hosszú mez, és kezében a kosárlabda. Griezmann, aki szerelmese az amerikai kosárlabdának, ezzel a jelmezzel akart tisztelegni a Harlem Globetrotters varázslatos játékosai előtt, ám ez nem egészen sikerült.
A neten pillanatok alatt záporozott rá a rasszista jelző mindenféle árnyalatban, voltak olyanok is, akik követelték kizárását a francia nemzeti válogatottból. Szerintük ugyanis Griezmann egy „blackface”, azaz „sötét arc”, amely a múlt század első éveiben a színpadon és némafilmekben volt jelen. Egy fehér ember négerré maszkírozta magát, hogy így tegye mulatságossá a feketék tulajdonságait.
Történelmileg ez a faji megkülönböztetés része. De hát meg sem fordult a francia játékos fejében, hogy nevetségessé tegye az általa is imádott sztárokat! Szándékait tökéletesen ellene fordították, kikiáltották rasszistának, faj- és idegengyűlölőnek, amikor csak szeretetét akarta kifejezni a sportág iránt, amelyben a feketék különösen jók. Griezmann, mint a focipályán, most is gyorsan kapcsolt. Inkább elkerülte az összetűzést az ezerfejű szörnnyel, még annak ellenére is, hogy volt és jelenlegi színes bőrű csapattársai egyszerűen baromságnak minősítették a megtámadását.
Törölte az oldaláról a képet, és bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott.
A feketelobbi újabb diadalt aratott. Vigyázzon mindenki, nehogy a következő iskolai jelmezbálon a fehér bőrű fiából valami fekete celebet faragjon. Még herceget se! Ezt ma már jól tudja Lewis Hamilton, a Forma–1 kiváló pilótája, többszörös világbajnok, aki fekete. A karácsonyt követő időszakban az Instagramján, amelynek vagy ötmillió követője van, megmutatta tízesztendős unokaöccsét, aki rózsaszín hercegnői ruhában feszít, kezében varázspálcával.
A gyermek is jó mulatságnak érezte ezt a jelmezt, még akkor is, ha nagybátyja elég elítélően nyilatkozott róla: „A fiúk nem hordanak hercegnős ruhákat!” Ennyi elég volt ahhoz, hogy – Griezmannhoz hasonlóan – Hamilton ellen meginduljon a dörgedelmes vihar, ezúttal az antirasszista csoportnál sokkal jobban szervezett LMBTQ-közösség részéről, akik mindenféle szexuális elhajlásokért küzdenek.
Hát itt a genderelméletet érte támadás, megszégyenítettek egy – az egészen csak mosolygó – kisgyermeket, aki még a nemi identitásának kiválasztása előtt áll! Lett hatalmas haddelhadd, ízekre marcangolták az autóversenyzőt. Hamilton is belátta, hogy kár ujjat húznia az erőszakos közösséggel, és szó nélkül eltávolított a támadott videóra utaló minden nyomot.
Ha a hírességek meghátrálnak, akkor mit tehet az átlagpolgár? Mert a nagyhangú, zajos kisebbség ezzel a taktikával éri el céljait, míg a csendben ellenvéleményt formálók hangja nem sokakhoz jut el. De mi a céljuk? Jól látszik az amerikai Palm Springsben, ott mind az öt önkormányzati tag az LMBTQ-közösségből jött.
Ők is jelmezt viselnek: fokozatosan kell a hatalmat magukhoz ragadni, a nyugdíjasok és nyaralók városát az elmúlt években átformálták a meleg közösség földi paradicsomává. Az egyik legutóbbi döntésük értelmében ki kell vágni egy „fajgyűlölő fasort”, amely elválasztja a golfpályát a zömében feketék lakta negyedtől, és elveszi a kilátást, értéktelenné teszi a lakásokat. A rasszista fák meg minden évben magasabbra nőnek, baltát nekik! A zöldek pedig elfogadják, hogy az elvek győzedelmeskedése többet ér a fasornál.