Valaki egyszer azt mondta, hogy a vitorlázást mint hobbit pontosan úgy kell elképzelni, mintha Armani öltönyben állnánk a zuhany alatt, a méregdrága gyapjúra nagy nyomással folyatnánk a forró vizet, közben pedig tízezreseket dobálnánk bele a lefolyóba
– mondja a büszke hajótulajdonos, érzékeltetvén, hogy ez az időtöltés nem a spórolósok műfaja. A balatonboglári kikötőben vesztegel éppen a járműve, hozzáértő szerelőt várva hirtelen tropára ment motorjához. Egy borteraszon ülünk, a lehető legkevésbé stresszes környezetben szemünket a vízen ringó hajókon pihentetve.
Egyetlen településsel arrébb, de még mindig a déli parton a fonyódi bóját hagyjuk magunk mögött. A kikötőből való biztonságos kievickélést segítő motor már leállítva, a huszonöt láb hosszú, karcsú, magyar tervezésű egykori versenyhajó szépen siklik előre, méterről méterre távolodunk a már reggel is nyüzsgő parti tömegtől.
A levegő friss, a balatonföldvári születésű kormányos, Töttösi Ákos pedig úgy állítja irányba a spinakkert, azaz a hátszélvitorlát, mint ahogyan más a csipát törli ki a szeméből. A rutinos mozdulatokat persze nem egy nyár alatt sikerült begyakorolni. Ákos már gyerekként is vitorlásklubokba járt öccsével, amikor éppen nem a nagymamához voltak leadva, hogy ne legyenek útban.
Nem kell nyaralót venni
– Már tizenévesen összespóroltam egy pici hajóra, egy úgynevezett kalózra, amelyen remekül lehet tanulni, manőverezni, és papír sem kell hozzá, hogy az ember elvezethesse. Édesapám vett később egy nagyobb hajót, ami miatt tizenhat évesen letettem a hivatalos vitorlásvizsgát, hogy egyedül is ki tudjak menni a vízre – meséli Ákos, aki huzamosabb ideig élt Írországban, Németországban, és egy kicsit Ausztráliában is, mégis a Balatonhoz húzta vissza a szíve.
A hajó, amelyen ülünk, egy aukcióról származik, két éve van meg, de a vásárlást követő első évben nem rakták vízre, mert túl drága lett volna, és nem használták volna ki. A földvári kikötőben nem volt hely, ezért át kellett szállítani Fonyódra, majd vízre tenni, és leperkálni az éves díjat, amely tavasztól őszig potom 450 ezer forint, plusz a kiemelés, téli tárolás. Ha tehát semmi másra nem kell költeni, és egy hajókötél sem szakad el, a fenntartási költség félmillió forintnál kezdődik. Ahol pedig jobb a szolgáltatás, magasabb színvonalú büfékkel, kedvesebb személyzettel és fejlettebb infrastruktúrával, az összeg még magasabb lehet.
– Van az az újgazdag réteg, amelyiknek azért kell a hajó, hogy legyen hová vinni a csajokat, de nem csak ez van a Balatonnál, sőt. Fonyódon beszélgettem egy idős bácsival, aki harminc éve minden áldott nap lejár a kis hajójához egy Kaposvár melletti faluból. Horgászik, nézi a vizet, erre költi az összespórolt pénzét. Egy vitorlásban pont az a jó, hogy nem kell nyaralót venni ahhoz, hogy lenn töltsd az időt, hiszen van benne fürdő, mosdó, lehet főzni és aludni is benne, ráadásul a vízparton vagy – érvel meggyőzően Ákos, miközben apró halak ugrálnak körülöttünk a reggeli napsütésben.
Szép lassan pedig valóban vitorlás-nagyhatalom leszünk. Egy kis számolást végezve az látszik, hogy a Balaton vitorláskikötőinek száma folyamatosan nő, jelenleg már 72 darab tarkítja a magyar tenger partját, és összesen közel kilencezer hajót tartanak számon itthon. Vitorláznak még a Velencei-tavon, a Fertő tavon, Orfűn és a Tisza-tavon is, ám a hazai sportélet szívcsakrája a Balatonon van.
Július végén lezajlott a jubileumi, ötvenedik Kékszalag vitorlásverseny, de idén újra kiemelt támogatást kapott a balatoni kikötőfejlesztés is: két és fél milliárd forint európai uniós forrás megy a balatoni vitorlásturizmus fejlesztésére. Szakemberek szerint az elmúlt évtizedekben a Balatonon jóval kevesebb kikötőhely volt, mint vitorlás, a közel hatszáz négyzetkilométernyi vízfelület pedig még több kikötőhelyet is elbírna, ahogyan ez például megfigyelhető a Garda- vagy a Boden-tavon. A kis kalózoktól a százmilliós monstrumokig még elektromos hajókkal is lehet találkozni: utóbbiak száma jelenleg mintegy hatszázra tehető.
Ma Magyarországon már pár százezer forinttól lehet hajókat találni, a felső határ persze a csillagos ég. Az emlegetett kalózhoz már 300 ezer forintért, egy katamaránhoz vagy egy kisebb használt túrahajóhoz akár már 500 ezerért is hozzá lehet jutni, míg egy hasonló méretű, de már versenyzésre alkalmas járgány, egy Scholtz 22 vagy Sudár egy-két millió forint körül kapható. Egy nagyobb, akár egy nyaraló funkcióját is betöltő hajó, amelyben van mosdó, konyha és alvási lehetőség egy egész családnak vagy baráti társaságnak, például Bavaria tíz-tizenöt millióba kerül, míg egy nagyobb versenyvitorlás, például egy Nautic 330 használtan is laza húsz-harminc millió.
A kishajósoknak komoly dilemmát okoz, hogy a jármű összespórolt árát két-három év alatt újra elkölthetik a tárolásra, de persze lehet bérelni is kapitánnyal vagy anélkül, sőt vannak még költséghatékonyabb módszerek is, ha valaki szeretné megtanulni az alapokat.
Szakemberek szerint az elmúlt évtizedekben a Balatonon jóval kevesebb kikötőhely volt, mint vitorlás, a közel hatszáz négyzetkilométernyi vízfelület pedig még több kikötőhelyet is elbírna
Fotó: Bach Máté
Holovits Huba ősei már azelőtt a területen éltek, mint hogy Balatonföldvár megalakult volna. A család először vendéglátós vonalon tevékenykedett, édesapja, Holovits György kétszeres olimpikon és harmincegyszeres magyar bajnok idén májusban hunyt el. Huba tizenkét éves kora körül kezdett versenyezgetni, ami elmondása szerint már igencsak késeinek számított. 1996-ban még apja vitorlásboltjának a részlegeként vettek egy öreg hajót, és elkezdték az oktatást, amely a mai napig folyik – csak már több hajón.
– Édesapám teremtette meg a család víz iránti szeretetét, öcséimmel gyerekkorunktól hordott minket a hajóra, ahol elleshettük tőle a fortélyokat, és tanulgattuk a szellemiséget. Ez óriási különbség a mostani képzésekhez képest: akkoriban az embert még megtanították arra, hogy nemcsak a vízzel, de azokkal az emberekkel is alázattal kell bánni, akikkel egy hajóba kerül. Ennyi év oktatás után azt látom, hogy ma már mindenki úgy gondolja, hogy ő az asztalra letett pénzéért ezt a tiszteletet, alázatot meg tudja vásárolni, nem pedig kiérdemli a viselkedésével – összegzi tapasztalatait Holovits Huba, aki egyébként a település polgármestere is, és aki szerint a vitorlásvizsga is olyan, mint a jogosítvány: attól, hogy valaki megszerzi a hatósági engedélyt, még nem fog tudni autót vezetni. Rutint kell szereznie a hajón is.
Annak idején még tizenkét napos tanfolyamokkal kezdték Balatonföldváron a kilencvenes évek közepén, most hat napnál járnak. Ez az idő nem a képző szervek miatt rövidül, hanem mert az ügyfelek első kérdése általában az, hogy vajon mennyi a legrövidebb idő, amennyit rá kell szánni egy vitorlásjogosítványra. A világ felgyorsult, Holovits Huba szerint hat nap pedig éppen csak az alapokra elég, hogy a kezében a papírral odaadjanak neki egy hajót, ám az oktató nemegyszer találkozott olyannal, aki egy darabig még önmagára is veszélyes volt.
Tanfolyam kilencvenezerért
– Kell bizonyos gyakorlati érzék, de a vitorlázás végtelenül egyszerű dolog, amit több ezer éve művel az ember. A legfontosabb tulajdonság egy hajóvezető számára a felelősségérzet. Írott és íratlan szabályok szerint is felel a hajón tartózkodók biztonságáért – húzza alá a vitorlásoktató, akinek elmondása szerint egyre fiatalabb korosztályok jelentkeznek hozzájuk tanfolyamra. A paletta egyértelműen Budapest-központú, de már a kelet-magyarországi régió, Nyíregyháza, Debrecen környékéről is megerősödött az érdeklődés.
Egy vitorlásjogsi megszerzése egyébként jóval gördülékenyebb, mint az autósé, és még olcsóbb is. A tanfolyam nyolcvan-kilencvenezer forint között mozog, amihez hozzájön a harmincezer forintos vizsgadíj és a papír hivatalos kiállítási díja. Nagyjából áprilistól októberig zajlik a szezon.
A balatoniaknak persze könnyebb megtenni a lépést a víz felé, de nem mindenki született bele a jóba, aki komoly eredményeket ért el.
Sáfián László először kajakozott, majd szörfözött, aztán egy idő után megunta, hogy mire felpakolta a felszerelést, leért a Velencei-tóra, és beöltözött a neoprén gúnyájába, már el is ment a fél nap. Meg is jegyezte a barátjának, hogy úgy hallotta, ilyen éltes korban, harmincévesen már vitorlázik az ember. Tizennyolc évesen látta először a Balatont, amikor is kijelentette, hogy soha többé nem megy oda a német turisták és a háromszoros árak miatt. Egyszer aztán a legnagyobb szerencséjére visszatévedt, és egyórányi vitorlázással később gyakorlatilag átlátta az egész sportot, egy hónap múlva pedig vett egy hajót.
– Fanatikusan beleestem. Rengeteget gyakoroltam, és lassan kezdtem behozni azokat a versenyzőket, akik gyerekkorukban kezdték űzni a sportot, végül pedig már olimpikonok lettek a riválisaim. A sikerélmények mozgatnak mindent. Adria, Balaton, nyertem kategóriában Kékszalagon többször, illetve voltam magyar bajnok, és szépen lassan kezdtem a vitorlázás köré felépíteni az életem. Rájöttem, hogy akkor is ezt szeretném csinálni, ha nem fizetnek érte – meséli László, aki ma már tényleg ebből él, és egy hét hajóból álló flottát menedzsel.
Szerinte azonban felesleges befizetni vitorlástanfolyamra, hiszen ott csak azt a három dolgot tanítják meg, amivel át lehet menni a vizsgán. Ehelyett el kell menni mancsaftnak egy csapatba.
– Mancsaftnak bárki jelentkezhet. Nagyon sok hajón nincs elég segítség, már-már vadászni kell az embereket, akik eközben úgy gondolják, hogy kiváltság felkerülni egy ilyen több tízmilliós hajóra. Többen ezzel szemben éppen azért adják el a hajójukat, mert nincs ember, aki elvitorlázná – magyarázza László, aki szerint mindehhez még gyakorlat sem kell. Olyan feladatot kell nekik adni, amelyik megfelel az akkori tudásuknak. Egy kötelet bárki meg tud húzni és el tud engedni, amikor kell, egy-két verseny után pedig az illető már át fogja látni a feladatokat, és csinálhat mást is. Ha megbízható, akkor hívni fogják más hajókra, képesítés nélkül is gyorsan el fog kelni.
A tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas például a kezdetek kezdetén összerakott egy vérprofi, képzett csapatot, de a felállás mégsem működött jól versenyen, pont a túlképzettségük miatt. Olyan ember húzogatott egy kötelet, aki egyedül is el tudta volna vinni a hajót. Pár nap után már mindenki unottan tekintett a dolgokra, ekkor pedig Litkey keresett inkább lelkes amatőröket, akikkel simán működött minden.
– Tudást mindig fel lehet szívni. Ha valami érdekel, akkor utána fogsz érdeklődni. Rengeteg vízen töltött óra kell: én húsz éve csinálom, és a mai napig tanulom a fortélyokat. Mindig lehet fogásokat tanulni. Azzal jó hajózni, aki egy feladatot a leggyorsabban és a legegyszerűbben meg tud oldani – összegez Sáfián László, aki télen sem tart szünetet: olyan helyekre utazik, ahol meleg van és lehet vitorlázni.
Sok vitorlázó kap vérszemet, és az édes- után a nyílt vizet is meghódítaná. Egyetlen tengeri vizsga szükséges ahhoz, hogy valaki a nemzetközi vizeken bárhol hajózhasson. A földvári Töttösi Ákos egy német cégen keresztül végezte el a tengeri tanfolyamot egy barátjával Horvátországban, elmondása szerint így olcsóbb volt, és jobb hajókon gyakorolhatott, mint ha a magyar szervezésen vett volna részt. Egy hét vitorlázás az Adrián, akár a nulláról indulva, majd maga a vizsga.
Inkább életforma
– A rendőr nem kéri el a papírt, maximum a hajót kölcsönző cég ellenőrizheti. A tengeren viszont az az általános hozzáállás, hogy ha felelőtlen vagy, akkor meghalsz, és senkit nem fog zavarni. A legnagyobb különbség az, hogy a nyílt vízen mindig fúj a szél, miközben a Balatonon sokszor úgy várunk egy apró fuvallatra, mint a Messiásra – osztja meg tapasztalatait Ákos.
Nemzetközi vitorlássportban eddig a legjobb eredményünk 1980-ban egy olimpiai bronz volt Tallinnban, világversenyeken pedig ritkán jött ki jól a lépés a magyar versenyzőknek. Mára viszont olyan fiatalok nevelődtek ki, akik már külföldön, tudatosan és kőkeményen készülnek, a vitorlássport átalakulóban van a lehető legjobb irányba. Augusztusban a világ második legnagyobb vitorlásversenyén, a Hempel Sailing World Championships olimpiai kvalifikációs világbajnokságon Berecz Zsombor sporttörténelmet írt: aktív olimpiai hajóosztályban megszerezte Magyarország első világbajnoki aranyérmét.
Holovits Huba szerint a vitorlázás lehet sport vagy kikapcsolódás, aki viszont rajong érte, annak életforma. Lemenni a kikötőbe, és csak nézni a hajókat, meginni egy sört a barátokkal. Nem is kell kifutni ahhoz, hogy jól érezd magad. A vízen eltűnnek az ember fejéből a kártékony gondolatok.
A szezon április elejétől november közepéig eltart, és minden héten forgalmat generál a kikötők környékén. Általános jelenség, hogy aki hajót vesz, az előbb-utóbb annyira beleszeret a miliőbe és a településbe, hogy később ingatlanba is beruház. A nyaralókat pedig karban kell tartani, így a helyieknek is adnak munkát. A hajósok ráadásul a fizetőképesebb közönséghez tartoznak, tehát az éttermek, büfék és szolgáltatók számára is bevételi forrást jelentenek. A vitorlázás legnagyobb ereje ironikus módon mégis a materiális valóságból való kiszakadásban van. A teljes szabadságérzésben.
– Abban a pillanatban, ahogy rálépsz a hajóra, a külső környezet kiesik – próbálja megfogalmazni az érzést Sáfián László. – Többször mondják, hogy abban a pillanatban az otthoni problémák megszűnnek. Nem is gondolná az ember, hogy csak pár óra vízen töltött idő mennyire fel tud tölteni.
Kikötőt keresve
A Magyar Vitorlás Szövetség az eddig inaktív vitorlázókat is szeretné megszólítani. 2012-ben Magyarország legrégebbi kikötőjében, a balatonfüredi Yacht Clubban felújították az úgynevezett belső kikötőt, majd 2014-ben még egy közel 300 millió forintos felújítás és átalakítás is történt. Szintén Füreden 2015-ben a Hajógyári Kikötő 102 hajóhelye mellé 174 új kikötőhelyet kapott, az egykori kemping helyén jelenleg 1,7 milliárdból fejlesztenek.
2012-ben Fonyódon új, száz vitorlás befogadására alkalmas kikötőt avattak, 2013-ban átadták a 462 millió forintból megvalósult balatongyöröki és közel ugyanilyen értékű vonyarcvashegyi, majd a 800 millió forintos európai uniós támogatással létrejött balatonfenyvesi és az alsóörsi kikötőt. Ötvös Csöpi, azaz Bujtor István egykori kedvence, a Tihanyi Hajós Egylet kikötője is új arculatot kapott idén nyárra, Balatonmáriafürdőn pedig az elképzelések szerint 35 nyaralót és hozzá tartozó kikötőt építenek.
A legtöbb kikötő, szám szerint 11 Balatonfüreden található, aztán Balatonalmádi jön nyolccal, a bronzérmet hattal Alsóörs viszi el. A negyedik helyen három település osztozik: Keszthely, Balatonkenese és Tihany egyaránt öt kikötővel rendelkezik. Férőhelyek tekintetében a maga 363 darabjával a balatonföldvári a legnagyobb, amit Fenyves, Szemes, Füred, majd Siófok és Kenese követ.
A Velencei-tó a második legnépszerűbb helyszín. Sekély, sima, nagy hullámoktól mentes a vízfelületén kisebb testű, kis merülésű, nem tőkesúlyos hajók siklanak. Kikötők és vitorlásiskolák akadnak Agárdon, Velencén, Gárdonyban és Pákozdon is.
Az 1972-es feltöltéssel egy időben indulhatott el a vitorlázás a Tisza-tavon. Abádszalók volt a vitorlásélet központja. A 2008-as válság után megszűnt a szervezett vitorlázás, azóta elszigetelt kis vitorlásközösségek működnek.
