Gobbi Hilda sohasem volt csak színész. Múzeumot, idős és fiatal művészeknek színészházat és otthont alapított. Közben című könyvében így ír a színészház születéséről: „Hirdetést adtunk fel az újságokban: Magyar színművészek, akiknek nincs lakásuk, vagy sorsuk rosszra, kegyetlenre fordult, jelentkezzenek Budapest, Magyar u. 36., Jászai Mari Otthon címén, ahol otthont biztosítunk számukra. Nagyon sokan jelentkeztek. Voltak, akiket egy konyhából, voltak, akiket egy függönnyel elválasztott szalmazsákról hoztam be. […] Fizették a nyugdíjalapot, de a maszek igazgató elsikkasztotta vagy hadikölcsönbe fektette. Ott álltak kisemmizve harminc-negyven-ötven év szolgálat után.” Gobbi addig ment, levelezett, kiabált, könyörgött, míg 1948. március 7-én megnyithatta a Jászai Mari Színészotthont.
A kérvények csak gyűltek
A Magyar utcában a csengő felett ez áll: Hilda House. A Jászai Mari Színészházban már vár ránk a gondnok, Czysezon Melinda, aki öt éve dolgozik itt. A nagy közös helyiségbe invitál, míg lehívja Virág Pétert, aki fél éve a ház lakója. Tavaly végzett a Pesti Magyar Színiakadémián, jelenleg szabadúszó. A Vígszínházban A Pál utcai fiúkban, a Magyar Színházban pedig kisebb szerepekben látható.
– Cegléden születtem, a színiakadémián kollégista voltam – mondja Péter. – Csapó Attilával, a Vígszínház tagjával lakunk együtt. A két külön szobához egy előszoba és egy fürdőszoba is tartozik. Mindent szépen kifestettünk, felújítottunk, otthonossá tettük a lakrészünket, hogy jó legyen ide hazajönni.
A közös konyha pici ahhoz, hogy ebédlőnek nevezzék, de nem is baj, mert az étkezést mindenki a saját szobájában oldja meg. Péterék kialakítottak maguknak egy étkezőt is, a saját terükbe hűtőt, mikrót és villanyrezsót is bevittek, így ők ott főzni is tudnak.
– Nem találkoztam még ilyen ügyes és ötletes fiatalemberekkel, mint Peti és Attila – dicséri a „fiait” Melinda. – Rájuk bármikor, bármiben lehet számítani. Nemrég ők tisztították meg a másodikon az összes ablakot. Örök hálám, jövök eggyel!
Ha a színház igazolja, hogy a művész náluk dolgozik, akkor nem kell kauciót letenni. A színészház jóval olcsóbb, mint egy albérlet, és itt nem kell rezsit fizetni, a szoba árában benne van a fűtés, a villany, a szemét és a vízdíj. Viszont nincs tévé és internet, ezekről a lakóknak kell gondoskodniuk. A színészház a Belvárosban van, jó helyen, kiváló közlekedéssel. Nemcsak színészek laknak itt, hanem más művészeti dolgozók is, például táncos, rendezőasszisztens, grafikus, koreográfus. Jelenleg a Vígszínházból négyen élnek itt, de jöttek az Operettből és a Hókirálynő Egyesületből is.
– Ez a közös helyiség, ahol most beszélgetünk, kitűnő alkotótér is egyben – állítja Péter. – A Hókirálynő két színésznője is itt szokott próbálni.
A házban ugyanazok a szabályok és a kötelezettségek, mint máshol, ahol több ember él együtt. A lakók bármikor jöhetnek, mehetnek, vendéget is fogadhatnak.
– A kaput mindig be kell zárni, és szólniuk kell, ha hosszabb ideig nincsenek itthon – jelenti ki Melinda. – Hogy ne izguljak.
Változó, hogy ki mennyi ideig marad a házban. Az egyik lakó – aki a Pesti Színházban mindenes – 1997 óta él itt. Van, aki csak egy hónapra jön, mert vidéki társulat tagja, de míg a darabot Pesten játsszák, addig a házban lakhat. Jelenleg huszonöten élnek itt, majdnem telt ház van, már csak egy embernek lenne esélye.
– A fiatalok általában addig maradnak, míg nem rendeződik a sorsuk, megházasodnak vagy örökölnek – jelenti ki a gondnoknő. – Az egyik lakónk negyven éve beadott egy lakáskérvényt, és tavalyelőtt kapott egy önkormányzati szuterént!
Régebben idős művészek éltek a házban, de számukra ma már nem megfelelő a hely, mert nincs lift, csak csigalépcső, kerekesszékkel pedig nagyon nehéz lenne közlekedni.
– Az idős bábszínészünkre külön figyelek, mert neki van egy kis problémája, de olyan lakót nem tudunk fogadni, aki orvosi ellátásra szorul – teszi hozzá Melinda.
Gobbi Hildáék az adományokból nagy nehézségek árán, de valahogy fenntartották a Jászai Mari-otthont. „A kérvények viszont gyűltek, és nem volt több helyünk. Legyen hát még egy otthon! Megtudtam, hogy a Lendvay utca 13.-ban üresen áll egy gyönyörű palota…” – olvasható a művésznő könyvében.
A Belvárosból elindulunk a Városliget felé, hogy meglátogassuk az 1900-as évek elején épült patinás villaépület jelenlegi lakóit. Az Ódry Árpád Művészotthon, mely 1950. október 1-jén nyitotta meg kapuit, fizikai, egészségügyi és pszichés ellátást nyújt az idős művészeti dolgozók számára. A 94 éves Breier György a társalgóban vár ránk. Évtizedekig a Mafilmnél dolgozott, világosítóként kezdte, aztán gyártásvezető, később osztályvezető-helyettes, az utolsó három évben pedig gazdasági vezető volt. Harminchárom éve nyugdíjas.
– Szerették volna, ha maradok, ezért egy-két évig még bejártam, itt-ott kisegítettem, de egy idő után már nem akartam másoktól elvenni a lehetőséget. Itt az otthonban is laknak régi munkatársak, akiket még a televízióból ismerek. Sajnos nemrég meghalt egy kolléganőnk.
Breier György már több mint tíz éve az otthon lakója. Az élettársával költöztek be az első emeletre, egy kétágyas szobába. Gyuri bácsi három éve egyedül maradt.
„Meghasadna a szívem”
– Ide, aki jön, az már meghalni jön – mondja halkan. – Legalábbis úgy tervezi, hogy itt éli le az életét. Reggel behozzák a reggelit, az újságot, később kijövünk a szobákból, és a lakótársakkal beszélgetünk. Néhány éve együtt járunk a Balatonra, a televízió üdülőjébe, ahol minden napra szerveznek nekünk elfoglaltságot.
A társalgó egyik asztalán megtaláljuk a havi programot. Van miből választani: festés, éneklés, lakógyűlés, kvíz, verskör, gyógytorna, bibliaóra, születésnap, zongorakoncert. Gyuri bácsi megmutatja a földszinti egyszobás, fürdőszobás lakrészét, ahová a saját bútorai közül is behozhatott néhányat. A bejárati ajtó előtt a villanymotorja is elfér.
– Szükségem van rá, mert hamar elfáradok. Mindennap járok a fiamékhoz, ott töltöm az estéket, hétvégén egész nap együtt vagyunk.
Az egyik unokám – akinek már három gyereke van – Tahitótfalun lakik. Télen-nyáron a hét egyik napját velük töltöm.
Mire visszaérünk a társalgóba, már vár ránk Szabó Lajos, aki két éve él az otthonban. Nagyváradról jött át 1990-ben. Huszonöt évig a Budapest Bábszínházban dolgozott, három évvel ezelőtt ment nyugdíjba. Érdekes, hogy 1990-ben két évig már lakott a színészotthonban, ugyancsak a manzárdban.
– Abban az időben fiatal művészek éltek itt. Akkor is szerettem itt lakni, csak sajnos a nyugdíjam nem elég a térítési díjra, ki kell pótolnom egy bizonyos összeggel. Eladtam a lakásomat, amíg abból futja, addig jó, hogy aztán mi lesz, azt nem tudom.
Szabó Lajos mostanában sokat sétál a környéken. Nagyon közel, az Andrássy út 69. szám alatt található a bábszínház…
– Amikor be akartam lépni az ajtón, éreztem, hogy nem tenne jót – állítja. – Meghasadna a szívem. Még két évvel ezelőtt is a Marcipán cicában én voltam a kalóz, az összes oroszlán és még a vasmacska is. Nagyon jól éreztem magam, sokat játsztam. Én döntöttem úgy, hogy nyugdíjba megyek. Nem akartam, hogy a kollégák azt mondják, hogy nehezen mozgok, vagy reszket a kezem. Cserébe viszont itt a házban sokat mesélek a színházról.
Gyuri bácsi megemlíti, hogy Szabó Lajos mindenkin segít az otthonban, bármire megkérik, mindenre hajlandó. A házban többen vannak, akik a televízióban vagy színházakban élték le az egész életüket, és nagyon sok sztorit tudnak. El is mondják egymásnak. Többször is. Épp arról beszélgetünk, hogy járnak-e színházba, mikor csatlakozik hozzánk Magda Gabi színésznő.
– A színház maga a csoda volt az életemben!
– mondja lelkesen. – Ötvenkilencben végeztem a főiskolán, többek között Pásztor Erzsivel és Csűrös Karolával. A pályám során óriási egyéniségekkel találkoztam, Lukács Margitkával, Básti Lajossal. A főiskola után Egerben dolgoztam, aztán följöttem Budapestre, ahol elkezdtek kapkodni utánam. Huszonöt év alatt majdnem ötven főszerepet játszottam az ország több színházában. Mivel fellépti díjas voltam, el kellett gondolkodnom, hogy miből lesz nekem nyugdíjam.Szerencsére felvettek a Magyar Szinkron és Videóvállalat társulatába. Így több nyugdíjam lett, mint az osztálytársaimnak!
Vidáman meséli, hogy a rendszerváltás után bejöttek a felnőttfilmek, és azokat kellett szinkronizálni.
– Mondtam a stúdióban, hogy én mindegyiket lelihegem! Jól meg is fizették. A színészek akkor másként gondolkoztak, még a reklám is megalázó volt. Később már mindenki az után kapkodott, mert abban volt a dohány!
Magda Gabi 55 évesen lett nyugdíjas. Mivel szeretett és tudott is szinkronizálni, még sokáig foglalkoztatták, de vállalkozni már nem akart, így 2001-ben abbahagyta a munkát. Miután a férje meghalt, egyedül maradt. Több műtét után úgy döntött, hogy beadja a jelentkezését a házba.
Jótékony sütemények
– Pánikba estem. Ha az embernek nincs senkije… – mondja szomorúan. – Itt pedig nagyon kedvesen fogadtak. Negyedik éve lakom a házban.
Az otthon lakói között vannak operaénekesek, karénekesek, filmesek, tévések, producerek, tanárok és könyvelők is. Négy ember dolgozik a konyhán, és 13 gondozónővér vigyáz a lakókra éjjel-nappal. A hozzátartozók is gyakran jönnek látogatóba. A Vígszínház művészei a Vígnapokon a saját sütésű süteményeiket eladják, és az összegyűlt pénzzel a házat támogatják.
– Ilyenkor Eszenyi Enikő meglátogat minket – fűzi hozzá Breier György –, és mindig meghív a színházba. Még autóbuszt is küld értünk. Bálint András szokott eljönni hozzánk szavalni és egy kicsit beszélgetni. Több színházba is járunk főpróbákra. Én minden nyugdíjasnak azt kívánom, hogy így élhessen.
A lakók kétszer egy évben, Gobbi Hilda születésnapján és halottak napján kilátogatnak a temetőbe, és koszorút visznek a színésznő sírjára.
– Ha dicsekedhetek – mondja Magda Gabi –, én még játszottam Hildával. Az Irodalmi Színpadon a Peer Gyntben ő volt Aase anyó, én pedig Solvejg.
Ebben a pillanatban is majdnem ötven ember Gobbi Hildának köszönheti, hogy az Ódry Árpád Művészotthonban élhet.