Ha valaki Budapest felől érkezik Keszthelyre, és nem célirányosan keresi, valószínűleg meg sem látja a Keszthely-Fenékpuszta útjelző táblát, de ha tudja, merre menjen, akkor időben rákanyarodik a volt Festetics-majorság omladozó épületeihez vezető bekötőútra. Az egyszeri turista talán nincs tisztában vele, de már rég belépett a tizenöt hektáros késő római erőd területére, melyet a jelenlegi főút keresztben szel át. Ezt hivatott jelezni a bekötőút elején elhelyezett, térképes tábla, mely azonban hosszú évek óta olvashatatlan. Parkoló nincs, igaz, senki nem tiltja, hogy megálljunk az út mentén, amíg a tábla megfakult ábráiból megpróbálunk rájönni, merre találjuk az erőd látható maradványait. A kaszálatlan, rendezetlen területen még ekkor is könnyen eltévesztjük az irányt, hiszen például az erőd déli kapujának felfalazását (a föld alatti romok mintájára történő rekonstruálását), amelyet az 1970-es években kiviteleztek, a tábla mellett állva nem láthatjuk.
A VII. századig lakott volt
– Köveket is hordtak el belőle, és az időjárás is megtette a hatását, ennek ellenére még mindig érzékelhető, milyen óriási lehetett maga az erőd, amikor ezekből az egyenként két és fél méter vastag falú kerek tornyokból negyvennégy húzódott végig a falak mentén. A tizenöt hektárnyi terület közel szabályos négyzet alakot formáz, innentől, a déli kaputól a szintén megfoghatóan rekonstruált gabonatároló és a háromapszisos, ókeresztény bazilika romjaiig tartott az északnyugati irányba futó falszakasz, a keleti oldalon (a mostani autóút másik oldalán – S. K.) pedig egészen a Balaton partjáig húzódik – mutatja az erőd határait Havasi Bálint, a keszthelyi Balatoni Múzeum főigazgatója, a Fenékpuszta régészeti projekt egyik vezetője. – Elképzelhető, milyen hatalmas erődvárosról beszélünk, és mekkora munka a leletek és objektumok feltárása, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a Balatonba itt benyúló földnyelv fontos átkelőhelynek számított, stratégiai pont volt, már a középső neolitikumtól lakott: ezt bizonyítják az ős- és bronzkori, illetve kelta hagyományra utaló leletek.
Fenékpuszta ásatási története a XIX. század végéig nyúlik vissza, amikor a Rómer Flóris és Trefort Ágoston hatására régésznek tanult, premontrei kanonok Lipp Vilmos az 1880-as években kora népvándorlás kori kutatása közben rábukkant a fenékpusztai erőd előtt elterülő, szintén óriási méretű, késő római, germán jellegű és avar sírokat őrző temetőre. Az ő munkásságának nyomán kezdett további kutatásokba az erőd területén a XIX. század végén Csák Árpád, a keszthelyi Balatoni Múzeum alapítója, az elmúlt közel százharminc évben pedig az általa készített első (mint utóbb kiderült: hibás) alaprajzokból dolgoztak a régészek.
– A Csák, illetve később, a XX. század második felében Sági Károly ásatásai nyomán előkerült gazdag leletanyagból fény derült arra, hogy Fenékpusztán a Kr. u. IV. századi Pannónia egyik legnagyobb kiterjedésű, a Duna menti római limest kiszolgáló belső erődjével van dolgunk – magyarázza Heinrich-Tamáska Orsolya, a 2009 óta folyó ásatássorozat főrégésze.
– Hasonló, késő római kori logisztikai és adminisztrációs központ volt például Gorsium (a mai Tác), ahol a régészeti park is van. Fenékpuszta egyik különlegessége, hogy az erőd területén csak részlegesen építkeztek az elmúlt másfél évezredben, így nagyrészt kutatható, akárcsak a Kapos völgyében, Pécstől északra, Alsóheténypusztán talált hasonló objektum. Ott azonban nincsenek a római kontinuitásra, vagyis a helybeli római kultúra továbbélésére utaló jelek, míg itt ez egyedülálló módon követhető. Az erőd területe a késő római kortól a VII. századig lakott volt.
E kontinuitás kérdése a mai napig vitatott mind hazai, mind nemzetközi régészeti körökben. Egyes kutatók amellett állnak ki, hogy a Római Birodalom bukása után is megmaradt Pannóniában egy romanizált keresztény lakosság, mások amellett, hogy a VI. század utolsó harmadában (Kr. u. 568-ban, az avar kor kezdetén) egy újonnan bevándorolt, ilyen hagyományt magával hozó közösség létesített magának központot az erőd falai között. E közösség anyagi hagyatékát nevezi a régészet Keszthely-kultúrának, melyre négy fő elem: a kosaras fülbevaló, kígyófejes karkötő, stílustű és korongfibula jellemző, utóbbi gyakran keresztény motívumokkal díszítve.
Nem kizárt azonban, hogy egy összetettebb jelenségről van szó, melynek kezdetét nem feltétlenül kell 568-hoz kötni. A régészeti leletanyag már korábban is szoros kapcsolatokra utal a Bizánci Birodalommal és a nyugati germán világgal. Elsősorban emiatt folyik tehát 2009 óta újra az egykori erőd, erődváros régészeti kutatása: német és magyar koprodukcióban, a lipcsei Leibniz Közép-kelet-európai Kutatóintézet, a Heidelbergi Egyetem, valamint a zalaegerszegi Göcseji és a keszthelyi Balatoni Múzeum együttműködésében.
Geofizikai mérések
– Ásatásaink az utóbbi években az erőd délkeleti negyedében lévő három épületre koncentráltak, az úgynevezett villára vagy palotára, valamint a fürdőépület-komplexum részeire – folytatja Heinrich-Tamáska. – Mindenekelőtt azonban geofizikai méréseket végeztünk, ezek segítségével pontos képet kaptunk a föld alatti falak helyzetéről. Így derült ki, hogy a Csák Árpád által rekonstruált épületek alaprajza sokszor hibás, ezért hitelesítő ásatásokra van szükség.
Öt ásatási ciklusban (2009 és 2017 között), a nyári hónapokban dolgoztak a kutatók, ennek köszönhetően maradt elég idejük az eredmények feldolgozására: a dokumentáció digitalizálására, a leletek tisztítására, restaurálására, illetve az elengedhetetlenül fontos tudományos cikkek és riportok megírására, hiszen ezek viszik tovább a kutatást. A négyhetes ásatási periódusok egyben tanásatások is, hiszen a régészekhez német és magyar egyetemisták válogatott csoportja csatlakozik.
– Általában csak fizikai munkát végezhetünk terepen, a dokumentálás a régészek feladata, itt viszont mi is dokumentálhattunk. Az ásás után elkészíthettük egy-egy feltárt szelvény felszínrajzát felülnézetből, a lemélyített szelvény oldalfalának metszetrajzait, ahol jól láthatóan elválnak a különböző régészeti rétegek, valamint az egyes objektumok, mint padló, gödrök, cölöplyukak, oszlophelyek leírását, és szintezővel be is mérhettük őket – meséli Rácz Rita, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója.
– A fizikai munkán viszont nemcsak a finom bontómunkát értem: itt a lányok is keményen ásnak, lapátolnak, talicskáznak, sőt néha csákányt is kell ragadnunk. Az erőd legjelentősebb központi épületét, a római villát vagy palotát, valamint a keleti fal bizonyos szakaszait igyekeztünk feltárni.
Heinrich-Tamáska Orsolya úgy látja, az eddigi feltárás leletei, eredményei alátámasztják a fentebb már említett kontinuitáselméletet. Az erőd főépületének számító római villa- vagy palotaépületről például kiderült, hogy a III–VII. századig zajló története jóval összetettebb, mint azt az eddigi kutatás feltételezte.
Virtuális kalauzolás
– Három fő építkezési fázist sikerült elkülöníteni, ezek az egymásra rétegződő leletek pedig azt bizonyítják, hogy egészen a VII. századig éltek itt rómaiak és a velük keveredő barbár, elsősorban germán, később avar csoportok tagjai. Az egykori terrazzoburkolatú padlót például masszív kőpillérekkel törték át, amelyek a legutolsó, kora népvándorlás kori átépítés tetőtartó elemeiként értelmezhetők. A leletek és korszakok azonosítását nehezíti, hogy nem maradtak feliratos emlékek, illetve szokatlanul kevés a hétköznapi életet dokumentáló kerámiatöredék, viszont sok az állatcsontmaradvány, valamint gabonamaglelet, ezeket jelenleg is Budapesten elemzik az archeozoológusok és biológusok. Az idei ásatás során is találtunk késő római bronzérméket, állatfejes bronzfibulát, aranyozott tűt, sőt két olyan ezüstlemezkét is, amelyeken férfimaszkok láthatók. Ezek valószínűleg egy favödör oldalát díszíthették a VI. században – részletezi a legújabb fejleményeket az ásatásvezető.
Egyelőre úgy tűnik, hiába a sok nyilatkozat, publikáció, kutatómunka és jelentős eredmény: Keszthely-Fenékpuszta erődjének régészeti nyomai a mai látogatók számára – ha éppen nem folyik ásatás – nem fedezhetőek fel a helyszínen. Egy régészeti park létrehozása ezen a lelőhelyen nem könnyű feladat, a tulajdonjogi, területrendezési problémákon kívül a régészeknek a föld alatti objektumok és leletanyag megóvását is szem előtt kell tartaniuk, ezért inkább olyan megoldásban gondolkodnak, amely virtuálisan, az eddig restaurált emlékekből kiindulva kalauzolná végig a látogatót az erőd falai mentén.
– A volt erőd területén omladozó Festetics-majorság és az ott lakók helyzetének megoldása még kérdéses, de ha sikeres lesz a keszthelyi Helikon kastéllyal együtt beadott pályázatunk, akkor rövid és belátható időn belül el tudjuk indítani a tervezett, online alkalmazást. Ennek segítségével az érdeklődők könnyen juthatnak majd információhoz, térképhez, arról nem beszélve, hogy a beépített kamera vagy például QR-kód-olvasó segítségével akár az erőd épületeinek háromdimenziós mását is eléjük tudnánk varázsolni: kézzelfoghatóvá válna, milyen grandiózus római központ állt hajdan Fenékpusztán.