Donald Trump a múlt héten durcás volt. Az első világháború befejezésének századik évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre Párizsba sereglett államfők randevújára alaposan rányomta bélyegét az amerikai elnök nem éppen kedélyes hangulata. Merev volt, nem volt kvaterkázás szinte senkivel, még egy programját is lemondta a rossz időre hivatkozva.
Emögött számosan azt gyanítják, hogy nem esett jól neki mint az Amerikai Egyesült Államok képviselőjének, hogy hazája elkötelezettségét Európa védelmére pont a vendéglátó első embere kétségbe vonta. Nem elég az otthoni baj, most a nemzetközi színtéren is olyat mondott a francia elnök, amely kivívta az egyik legfőbb szövetségese rosszallását. Az Europe 1 rádiócsatornának nyilatkozva kifejtette elképzeléseit arról, hogy létre kell hozni az európai hadsereget, amely ellenáll „Oroszországnak, Kínának és még az Egyesült Államoknak is”.
Talán elkapta a távlatok beszívó hatása, a francia külügyminisztérium azóta is azon munkálkodik, hogy az elnök nem úgy és tulajdonképpen nem is azt mondta. Ez a magyarázkodás nem hatotta meg Trumpot, aki a Twitteren frappánsan válaszolt: „Emmanuel Macron azt javasolta, hogy hozzanak létre egy hatalmas saját hadsereget, amely Európát védelmezné az Egyesült Államokkal, Kínával és Oroszországgal szemben. Az első és második világháborúban ez a rosszfiú Németország volt.
Mit adott ez Franciaországnak? Már elkezdtek németül tanulni, amikor az amerikai csapatok megérkeztek. Vagy fizetnek a NATO-ért, vagy nem!” Ilyen gondolatok kavarogtak az amerikai elnökben, akit még a kétoldalú találkozón az sem tudott megnyugtatni, hogy Macron a kezét az ő térdén pihentette meg. A világ vezető államának hitelességét kérdőjelezték meg.
Sok mindent el lehet mondani az Egyesült Államok politikájáról, hogy most már nagyobb szerepet kap ebben a csendes-óceáni térség, de azt nem, hogy az amerikai szövetséges Európa védelmében bármiféle engedményt tenne. Sőt jelenleg is ő viseli a NATO költségvetéséből a túlnyomó terhet. Igaz, ezért jó néven veszik, ha a baráti országok amerikai fegyvereket szereznek be.
Jól kiszámított lépés volt Macroné. Pár nappal utána Angela Merkel német kancellár az Európai Parlament előtt elmondott (búcsú)beszédében szintén érintette – sokkal visszafogottabb formában – az európai hadsereg ügyét. Merkel tőle szokatlan módon „vízióról” beszélt, amelynek megvalósulása hosszú folyamat lesz.
Azonban rögtön hangsúlyozta, hogy az európai haderő kérdése nem érinti a NATO ügyét. De akkor minek az európai védelmi elképzelés? – teszik fel nem is oly halkan a kérdést az észak-atlanti szövetség pártolói. Jens Stoltenberg, a NATO norvég vezetője is határozottan óvta európai szövetségeseit olyan intézményrendszertől, amely megkettőzné a NATO tevékenységi körét.
Ám ahhoz, hogy a nemzetközi színtéren Európa saját kezébe vegye az ügyei intézését, Merkel is elengedhetetlennek nevezte egy „igazi” európai hadsereg felállítását. Hát nem különleges, hogy a hazájában számtalan gonddal küszködő köztársasági elnököt, Macront és a tisztes visszavonulásának előkészítésén munkálkodó kancellárt, Merkelt épp ugyanakkor szállta meg a gondolat az európai hadsereg felállításáról!
És még nincs vége, ugyanis vasárnap Berlinben a Bundestag előtt elmondott beszédében Emmanuel Macron visszatért „Európa védelmének” kérdésére. Kerülte a hadsereg kifejezést, amely múlt héten annyi galibát okozott neki, de azért árnyaltan utalt eddigi mondandójára. Sürgette az európaiakat, hogy teremtsék meg szuverenitásuk új eszközét, mégpedig számos hatalom ellen, amelyek arra készülnek, hogy a földrészt „eltávolítsák a játékból”.
A közös európai hadsereg ötlete a második világháborút követően számtalanszor felmerült, de mindig hamvába holt. A maastrichti megállapodás a kilencvenes évek elején hangsúlyozottan szólt Európa védelmi lehetőségeinek szükségességéről. Az unió az 1990-es évek végén döntött a gyors reagálású erők – korlázott létszámú – felállításáról, ez volt az unió első összehangolt katonai és védelempolitikai határozata.
Az Eufor Macedóniában, Kongóban, Boszniában, Csádban és a Közép-afrikai Köztársaságban végez – vagy végzett – békefenntartó műveleteket. Vannak más jellegű próbálkozások is, például a jövő hónapban induló strukturált állandó együttműködés, amelyben a védelmi képességek fejlesztésére biztosítanának forrásokat. Az európai védelmi alap jövő évtől kezdi meg működését, amelyből a tagállamok olyan védelmi fejlesztésekhez igényelhetnek forrásokat, amelyek az egész unió stratégiai függetlenségéhez járulhatnak hozzá.
Macron azonban többet akar, valódi európai hadsereget. Bátor kezdeményezés, ugyanis ennél sokkal kisebb fajsúlyú kérdésekben sem született meg a 27 tagállam egyezsége. A második világháború óta a NATO, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, élén az Egyesült Államokkal, ez idáig megvédte Európa államait a rájuk leselkedő veszélytől. Donald Trump volt az első amerikai elnök, aki az elődjeinél is határozottabban támogatta, hogy a biztonságnak ára van, és ne csak az Egyesült Államok fizesse meg a szerződés háromnegyedének költségét, hanem a tagállamok is szálljanak be a nemzeti össztermékük két százalékával.
Sokan még a liberális Nyugat-Európában is zokon vették ezt a felszólítást, ekkor erősödtek fel a mostani uniós védelemről szóló kezdeményezések. Lehet lelkesen támogatni ezeket, de ha a nemzeti össztermék újabb két százaléka lesz az ára, akkor valószínűleg sokan elgondolkoznak azon, hogy a NATO-n túl megér-e még számukra ennyit az önálló biztonság. A Sorbonne-on tavaly ősszel tartott nagy ívű beszédében az európai védelem megszületését Macron is ahhoz kötötte, hogy lesz-e közös hadi költségvetés, megfelelő, ütőképes erő, és elterjed-e a közös stratégiai kultúra.
Ezek a valós kérdések. Még a saját táborában sem sikerült egységet teremteni e téren. A múlt heti vitákat követően Mark Rutte holland liberális kormányfő kijelentette, hogy „az európai hadsereg ötlete elhamarkodott”. Franciaország és Németország javasolhat, amit akar, de Hollandia biztonságának sarokkövét továbbra is a NATO-ban látja.
Ilyen egyértelmű állásfoglalás nem hangzott el Varsóból, de Lengyelországról jól tudható, hogy mennyire ragaszkodik az Egyesült Államokhoz az örök veszéllyel, Oroszországgal szemben. Nem kérdés, amikor a lengyel kormány amerikai támaszpontokért lobbizik, csupán vágyálomnak érzi az európai védelmi látomást. Hazánk viszont kedvezően viszonyul az európai védelemhez, sőt évekkel ezelőtt az elsők közt vetette fel ennek szükségességét. A visegrádi 4-ek keretén belül fokozták a katonai együttműködést.
A francia szakértők jó részének véleménye szerint Macron ötlete szép utópia. Ki parancsol majd a hadsereg katonáinak, akiket milyen érdekek védelmében vetnek be? Egyáltalán vannak-e olyan közös értékek, amelyekért katonák készek lennének akár a halálra is? Mekkora lenne ez a hadsereg, húszezres vagy netán kétszázezres? A tervek szerint minden országból toboroznának „bakákat”, a hadseregben megszűnnének a nemzeti sajátosságok.
Ugye ismerős? A katonák rangjuk, beosztásuk alapján azonos fizetésben részesülnének. A közös nyelv az angol lenne, amely ország épp most fog távozni az unióból, ezzel legalább a szervezet nem lenne részrehajló. Brüsszelben székelő „hazátlan” tisztek irányítanák ezt a haderőt, amely nyilván a földrész veszélyes részén, Keleten állomásozna.
A hadsereg fegyverzetének biztosításából, felszereléséből gazdaságilag a franciák húznák le a legnagyobb részt, ugyanis nekik van – Nagy-Britannia várható kilépésével – a legfejlettebb hadiiparuk. Volt olyan felvetés is, hogy miért kell új hadsereget létrehozni. Nem lenne elég mondjuk a francia és német hadsereget mint Európa motorjainak fegyveres erejét felajánlani európai zászló alá? A többi állam ezért nekik fizetné be a részesedését. Szép terv. Azt mindenesetre megvárnám, míg Macron elnök átadja a francia nukleáris erő alkalmazását jelképező indítókulcsot az európai haderő parancsnokának.
Ezek a legelemibb kérdések, amelyekre nem ártana, ha valaki megnyugtatóan válaszolna. Kína, hasonlóan Trumphoz, kikérte magának azt a megközelítést, hogy ő bármiféle barátságtalan lépésen gondolkozna Európával kapcsolatban. Egyedül Vlagyimir Putyin orosz elnök válaszolt másképpen, amikor Párizsban nekiszegezték a kérdést az uniós hadsereg ötletéről. „Pozitív” – vágta rá enyhe mosollyal szája szögletében, hiszen jól tudja, még ha semmi sem valósul meg a felmerülő gondolatból, már csupán az is gondot okozhat a legnagyobb ellenfelének, Amerikának.