Valamikor a hetvenes évek legelején rendszeresen futott ki a Vigadó téri kikötőből a Táncsics (esetenként a Rákóczi vagy a Hunyadi) névre keresztelt, már akkor is szép kort megért vízi jármű, fedélzetén a „nagy” Syrius ötös fogatával. Azzal, a ma már csak emlékekben élő, igényes dzsessz-rock formációval, amely kitartó hazai rajongótáborán túl az ausztrál közönséget is sikeresen megszólította.
Amikor a hajó finom döccenéssel a kikötő dokkjához simult, minderről tudomást sem véve, a színpadon Ráduly Mihály még javában küzdött szaxofonjával. Szólója – dacolva a pesti éjszakával, valamint a hajóskapitány rosszallásával, aki a parancsnoki híd korlátjára dőlve titkon talán élvezte is a veretes muzsikát – finom pókhálóként szötte be a fedélzeten mozdulatlan testeket.
Azóta sok víz lecsorgott a Dunán, de mit tehet egy vérbeli muzsikus, aki egy napon arra ébred, hogy belép az érett férfikorba? Maga köré gyűjti az ország legkiválóbb – többségében sajnos alig ismert – zenészeit, talál egy hajót, amely a népes közönségnek, az ünneplő barátoknak és persze a színpadnak is megfelel.
Noha a legendás Táncsiccsal szemben a Kassa állóhajó, gyanúsan ismerős az érzés. Miért is ne, amikor Vasicsek János (Öcsi), a karcos hangú énekes, az est ünnepelt főszereplője ad hoc rock-blues fesztivál keretében szemezget életművéből. Amelynek egyik legfontosabb eleme a progresszív, illetve a dzsessz-rock vonulat.
Egy ilyen visszaemlékezős estébe, még ha nem feltétlenül illeszkednek is, ám mindenképpen beleférnek a musicalrészletek (már csak házastársa, Nagyváradi Erzsébet közreműködésének okán is), a másik nagy szerelem, Paul Simon munkásságának rövid megidézése és mindezek ellenpólusaként a modern dzsessz. No és a kiváló vendégművészek.
Mindennek a zenitje persze a legújabb vállalkozás, a fura nevű, ám annál veretesebb muzsikát képviselő, a Syriuson nevelkedett, azt továbbgondoló Akimer csapata. Amely egyébként az egykori Hobo Blues Bandet is megjárt, valamint a más neves formációkból verbuválódott zenészeket tömöríti. A pattanásig feszes ritmusszekció, a virtuóz gitárosok (a vendég Sipeki Zoltánt is beleértve), a precíz billentyűs, illetve a fúvósokkal tűzdelt nagy létszámú alakulat minden egyes tagja magabiztos profizmussal és látható jókedvvel teszi a dolgát.
A jórészt ismeretlen, ám dallamos-ritmikus saját szerzemények, ha lehet, még nagyobb hangsúlyt kapnak Micheller Myrtill megjelenésével. Az Álljon a föld opusa nem csupán a kiváló dzsesszénekesnő szuggesztív előadásában ragad magával, de a dal szövegvilága is figyelemre méltó. Nemkülönben a vadonatúj Z generáció szerzemény, amely korunk problémáit boncolgatja. Mindezt végiggondolva talán nem ártana, ha szerzeményeik többekhez eljutnának. Nem rajtuk múlik.
Persze, ha jól meggondoljuk, a maga korában a sokat emlegetett Syrius sem jutott szélesebb nyilvánossághoz, pedig akkor még a „rádióbarát” kitétel jórészt ismeretlen fogalomnak számított. Miképpen az Öcsi 50! jubileumi fesztiváltól is idegen a kifejezés, hiszen a műre a koronát épp a Zappa–Syrius emlékzenekar teszi fel, méghozzá a veterán muzsikus Pataki László, az egyetlen aktív eredeti tag vendégszereplésével. Zongorajátéka ezúttal is lenyűgöz.
És a neheze még hátravan! Szó szerint értve, hiszen a legendás amerikai gitáros, énekes Frank Zappa alkotásaira a legjobb indulattal sem fogható rá a könnyen emészthetőség. Szerzeményeit bonyolult ritmusképletek, nehezen megjegyezhető énekdallamok, különböző effektek, zörejek jellemzik, s ember legyen a talpán, aki mindezt élethűen interpretálja! Ám a hálás, kitartó kemény mag, sörösüveggel egyensúlyozva, rituális tánclépésekkel kísérve értőn veszi a színpadról érkező, fajsúlyos, zenés üzenetet. Korty a hetvenes évekből.
(Öcsi 50! – Vasicsek János jubileumi blues-rock fesztiválja, 2018. április 7., Kassa Trip állóhajó)