Most már meginnék egy jó pohár bort! – gondolta Rezeda Kázmér kissé szindbádosan, bár halkabban, mert csak magának gondolta, és nem Vendelin barátomnak mondta, ráadásul esetünkben borról beszélünk, és nem sörről, a bor pedig halkabb, csöndesebb, meghittebb dolog. Mindezek tetejébe Rezeda Kázmér Rómában volt éppen, Rómában gondolta ezt, és miképpen régi kedves barátját, Mihályt lenyűgözte annak idején Velence velencesége, úgy nyűgözte most le Rezeda Kázmért Róma rómasága.
Rómának a modernségből utoljára Marcello Mastroianni állt jól, no és persze Anita Ekberg, meg még Sophia Loren, az örök, és esetleg még az a két tűzpiros Ferrari, amely beállt az étterem elé, ahol Rezeda Kázmér végül is megitta azt a pohár bort – de Rómának ezenkívül csak az áll jól, ha antik római császárok ölelkeznek pufók barokk angyalkákkal, vagy a Capitolium alatt Augustus kedvenc unokatestvérének, Marcellusnak a színháza, amelybe 15 ezer néző fért be annak idején, aztán felhúztak rá vagy háromemeletnyi lakóházat, abba meg beköltözött egy csomó Giovanni meg Ornella, hogy élje az olaszok végtelenül intenzív és szenvedélyes életét. „Te hol laksz?” „Marcellus egykori színházában.” Na hát, ez áll jól Rómának igazán.
Rezeda Kázmér a Campo de’ Fiori közelében lakott, ahol Giordano Bruno máglyája lobogott egykoron, s ahol most, éppen a máglya helyén áll a dominikánus szerzetes szobra, mert Róma egyik jellegzetessége, hogy a dolgok úgy általában a helyükön vannak, például a Colosseumot sem tolták odébb néhány méterrel mondjuk metróépítés miatt, szóval Bruno máglyája helyén van Bruno szobra, és ráírták azt is, hogy „Brunónak állította az általa megálmodott évszázad, ott, ahol máglyája égett” – és lássuk be, ez szép!
Talán fontos még tudni erről a térről, hogy itt volt fogadója annak idején Vanozza de Cattanei-nek, VI. Sándor pápa szeretőjének, ő szülte meg többek között Lucrezia és Cesare Borgiát a pápának, mert hát VI. Sándor eredeti neve Rodrigo Borgia volt, igen, egyike a hírhedett Borgiáknak, utódai szerint a „pápaság legsötétebb alakja”, aki tető alá hozta a tordesillasi szerződést, amelyben felosztották Spanyolország és Portugália között az Európán kívüli világot, amely Európán kívüli világ most éppen készül felzabálni Európát – de Róma egyelőre nem törődik ezzel, ugyanis akadt végre egy olasz, aki elkezdett törődni ezzel, és kitakarította a várost.
– De térjünk vissza a borhoz! – gondolta Rezeda Kázmér átvágva a téren, s kissé fennhéjázó módon beleájulva önnön kultúrhistóriai ismereteibe. – Térjünk vissza a borhoz, mert Rómában szinte mindenhol lehet jó bort inni, ám alig akad olyan hely, amely kifejezetten a borokra szakosodott. – Bemégy valahová, s ihatsz a ház borából, amely tökéletesen megfelelő, ihatsz esetleg néhány palackos bort is, de vaskos borlapot nem fognak eléd tenni borvidékek szerint rendszerezve, s nem jön a sommelier, hogy eldiskuráljon veled évjáratokról, majd megfelelő idő elteltével a régi szerelmeidről.
Rezeda Kázmér pedig éppen ilyen helyre vágyott. És sangiovese bort óhajtott inni, aminek igazából egyetlen oka volt, mégpedig az, hogy régi barátja, Mihály ezt a bort keresgéli az Utas és holdvilágban. Rezeda végül rátalált a Cul de Sac étteremre a Campo de’ Fiori közelében, és valóra váltak álmai. A Cul de Sac a Piazza di Pasquinón áll, szemben Róma leghíresebb beszélő szobrával, a Pasquinóval. Ez a hellenisztikus szobor eredetileg a Patroklosz holttestét tartó Menelaosz spártai királyt ábrázolta, de ezt ma már senki sem tudja. A szobor ugyanis módosult jelentéstartalommal bír ma már.
Történt ugyanis, hogy egy római szabó, bizonyos Pasquino bejáratos volt a Vatikánba, és az ottani pletykákat versikékbe szedve terjesztette. Miután meghalt, nevezett szobrot a barátai elkeresztelték Pasquinónak, és valahogy kialakult az a szokás, hogy a szobor talapzatára gúnyverseket ragasztanak ki, amelyekben a római vagy éppen vatikáni hatalmasságokat gúnyolják.
VI. Adorján pápa bele is akarta dobatni a Teverébe, de meggyőzték, hogy a szobor a víz alól még hangosabban fog kuruttyolni. A szobor maradt, és a rómaiak a mai napig odaírják talapzatához gúnyverseiket a politikusokról, közéleti emberekről. Pasquino szobra afféle Hyde Parkként működik ezen a terecskén.
És itt a Cul de Sac. Vagyis a Zsákutca. Róma legjobb „boros” étterme, ide ült be Rezeda Kázmér. Áttanulmányozta a borlapot, amely nagyjából hétszázféle bort tartalmaz. De a legfontosabb ebben is a magyar szál, amely a csupán 2007-ben lezárult magyar–olasz borvitáig vezet el bennünket. Ez a borvita pedig Batthyány Ádámig, mármint a királyi kamarásig, nem az országbíróig, s a királyi kamarás házasságáig, amellyel feltehetőleg minden baj kezdődött.
Koltai András Egy magyar főrend pályafutása a császári udvarban – Batthyány Ádám (Bécs 1630–1659) című, hiánypótló munkájában a következőket olvashatjuk:
„Formentini Auróra egyébként – egyetlen ismert fiatalkori képe szerint fekete göndör hajú itáliai szépség volt, akit Gaspard Wiltheim is úgy jellemzett, mint »az egész császárnői
gynaeceumnak erkölcsére és testi formájára is napfényét«. Minden bizonnyal szépsége nyűgözhette le Batthyány Ádámot is, mivel a vele járó vagyon nem volt különösen jelentős. A közvetlenül a lakodalom előtt, 1632. február 3-án készült összeírás szerint Auróra hozománya bútorok, textilek, ruhák és ékszerek mellett 10 000 forint készpénzből állt. (Csak összehasonlításképpen: Batthyány Ádám húgai ennek többszörösét érő uradalmakat vittek házasságaikba.) Figyelemreméltó azonban, hogy a menyasszonnyal együtt 300 darab szőlőtőke (Vitti di Toccai), szőlőműveléshez való eszközök, sőt, két szőlőműves (due contadini) is érkezett Vas megyébe. Úgy látszik azonban, hogy ezek jó részét sem a Formentini család, hanem az uralkodóház adta.”
Nos, ezzel a 300 tőke szőlővel kezdődtek a bajok.
Mert ugye Batthyány Ádám elvette feleségül az olasz szépséget, Formentini Aurórát. A Formentini család Friuli egyik legrégebbi nemesi családja, Friuli pedig az itáliai északkelet egyik régiója, amely magában foglalja például Udinét, Pordenonét és Goriziát is. És az olaszok szerint a furmint nem máshonnan, mint a Formentini család nevéből és Friuliból származik, sőt, mivel arrafelé van Tocai név is, hát a tokajit is onnan származtatják, kiváltképp Batthyány Ádám nejének hozományára alapozva.
Rezeda Kázmér e tudásokkal felfegyverkezve mélyedt bele a Cul de Sac borlapjába, hogy keressen kezdésnek egy Friulanót. Választása a Tiare Collióra esett, s ez nem bizonyult rossz választásnak. Jól passzolt a super misto di paté összeállításhoz, amelyben nyolcféle pástétom kóstolható, közte „keserédes” (agrodolce) vaddisznó vagy éppen mezei nyúl (lepre) szarvasgombával (tartufo).
– Az ilyesféle gezemicék megérnek egy estét – gondolta Rezeda Kázmér, és nekifogott kiválasztani főételét. Ez pedig a coda alla vaccinara lett. Szerette Rezeda Kázmér az étel nevének lejtését, többször is kimondta kedvtelve, hogy coda alla vaccinara, amely ugye marhafarok, amelyet idehaza is becézgetünk, úgy, hogy ököruszály, amely szinte felveszi a versenyt az olasz hangzással, bár lássuk be, a „fecskemód csacsogó” olaszok nyelve valójában utolérhetetlen. De az ököruszály is szép. Szebb, mint a marhafarok. Miképpen a sajtos-tejfölös lángosnak is van előkelő neve: magyaros pizza a tehén gyümölcseivel.
Ez a coda alla vaccinara, a pörköltszerű, zöldséges raguban puhuló marhafarok spárgával és friss zellerrel, sok sárgarépával, miegyébbel, fölséges – döntötte el Rezeda Kázmér a kérdést, és jöhetett a sangiovese bor melléje. És jött. Egy 2012-es Brunello di Montalcino, s e palack érkezésekor volt ideje szót váltani a pincérrel borokról, közte a tokajiról, a furmintokról, s a pincér – udvarias olasz – ráhagyta Rezeda Kázmérra a maga álláspontját, csak árnyalatnyi félmosollyal jelezte, hogy őszerinte ez marhaság, mert a furmint is és a tokaji is olasz.
– Rómában végképp felesleges lenne ezért ölre menni – gondolta Rezeda Kázmér, és átevezett a kávék s az Amarettók világába. Egy presszót kért, s Caffe Hausbrandtot kapott, aminek örült. A Caffe Hausbrandt trieszti cég, neve annyit tesz, mint „házi pörkölésű”, s egy bizonyos Illy Ferenc temesvári illetőségű egyén tanulta náluk a kávépörkölés és -főzés fölöttébb kényes tudományát. Aztán ez az Illy Ferenc atyánkfia saját céget s márkát alapított, s most a fél világ Illyt iszik, és a fél világnak sincsen fogalma arról, hogy ez egy temesvári magyar nevét viseli.
Így kávézott Rezeda Kázmér Rómában, megelégedetten, és úgy gondolta, ideje megigyon egy Amarettót. Természetesen Disaronnót, mert minden egyéb gyönge utánzat. De nem tartottak Amarettót a Cul de Sacban, ám a pincér, akivel összekovácsolódtak az egyet nem értés kölcsönös tiszteletében, rábeszélte egy grappára. A Nonino család barrique hordóban érlelt prosecco grappája érkezett – és mi tagadás, végképp legömbölyödött az este.
Hiába no, érdemes ragaszkodni szokásokhoz, rögeszmékhez, de csak akkor, ha az ember képes néha elkalandozni másfele is – gondolta Rezeda Kázmér, és írt egy bökversikét valakiről, és odatette Pasquino lábához.
Akit érdekel, kiről írta, menjen oda, nézze meg!