Tóth Menyhért 1980-ban bekövetkezett halála után szüremkedett be a kultúrára fogékony hazai köztudatba. Az elfelejtetés legendája övezte őt is, mint a vele egy évben elhunyt festőművész kortársat, Illés Árpádot. Oly szerényen kezdett el ragyogni – főleg a fehér árnyalataival –, ahogyan a sötétségből észrevétlenül homály, a homályból pirkadat s a pirkadatból egyszer csak tündöklő napfelkelte lesz.
A pályája persze korántsem volt ilyen tüneményes. Pedig 1984-ben mennyire természetesnek tetszett, hogy a kecskeméti Cifrapalotában az ő „fehér” kiállítóterme a leglátogatottabb. Nem egy festménye ihletett meg költőket.
Pintér Lajos egész verseskötetbe sűrítette a festő életrajzát, a sorsába ötvöződött életművet, a belőle sugárzó életfilozófiát. A tóth menyhért-énekek kilenc ciklusa 27 verset tartalmaz. Mintha mindegyik ciklus a festő tiszteletére emelt triptichon volna.
A templom egyébként drámai színtere Tóth Menyhértnek: „lábam lefagyott / mikor festettem / szülőföldemen / Miskén a templomot / a betegség megette / arcom se ép” – mutatja be magát a panteista festőművész a költő szavaival. Szobafestőként kereste a kenyerét megnyomorítottan is. Az önarcképben erről is vall: „milyen sors az enyém / kivájta a betegség / a fél szemem”. Teremtő belső látása azonban elpusztíthatatlan maradt – tegyük hozzá.
Pintér Lajos ugyanúgy illeszti egymáshoz a verssorokat, ahogy Tóth Menyhért egymásra viszi vásznán a festékrétegeket. Így a költő egy-egy verse drámaian sziporkázó hangulat-kaleidoszkóp, amelyben az életcsillámok más és más oldaláról villantják meg a festőművészt, akinek ars poeticája három sorba sűríthető: „fénylett az ég fénylett a föld / fénylett a földben / a holtak csontja”.
Az 1935-ben – többek között Vaszary János tanítványaként – képzőművészeti főiskolát végzett Tóth Menyhért hét év múlva mutatkozott be önálló kiállítással. A különféle modernista stílusirányzatokat is eszköztárába szervesítő festőt taszította az egyéniséget uniformizálva felszámoló szocialista realizmus. A kommunista rendszer kultúrpolitikája évtizedeken át mellőzte, noha származása okán akár édesgyermekének tekinthette volna.
Az őt övező gyanakvást a zöld lábú lovak című versével észlelteti Pintér Lajos: „a titkár / mint kutya / áll vizslató szemmel / izzó vásznam előtt / mi baj kérdezem / mert hogy / zöld a / lovak lába / még ilyet / én még ilyet / nem láttam / zöldlábú lovat / az a baj / feleli hetykén / nem ez a baj / az a baj / barátlom / hogy te meg / nem értesz hozzá / nem értesz hozzá / mosolygok arcába / nem értesz hozzá öregem / látod ott futnak / a fénylő zöld füvön / a lovak / a fű zöldje ragyog fel / lábukon / ragyog fel szügyükig / szivükig”.
A sorsukat megszenvedők többnyire elégedetten tekintenek vissza életükre. Remélhetőleg ő is úgy tett, ahogyan a költő lezárja róla írt kötetét a papírsárkány röpte című versben: „és állok a hómező fehér / vászon / előtt / fejem fölvetve / köszönök / el tőle / jó éjt / hómező fehér / vászon jó éjt / s magam elé / motyogom még / életem / a világegészből / letört rész volt / szép volt motyogom / nagyon szép volt”.
(Pintér Lajos: tóth menyhért-énekek. Orpheusz Kiadó, Budapest, 2018, 84 oldal. Ára: 2000 forint)