Nincs messze az a kor, amikor nem csupán a multimilliomosok „luxusjátékaként”, hanem megfizethető egyéni vagy társasutazás résztvevőjeként látogathatunk az univerzumba. Már ma is kiskertet vásárolhatunk a Holdon, vagy akár temetkezhetünk az űrbe. A főszerep egyelőre alig pár technomán milliárdosé, akik űrhajók és rakéták építésében látják a jövő bizniszét. Egyelőre ráfizetéssel.
A legaktívabbak közé kétségtelenül az amerikai Elon Musk (vagyona 12,1 milliárd dollár, űrcége a 2002-ben alapított SpaceX) tartozik. Vélhetően ő kockáztatja a legnagyobbat, de hatalmasat is nyerhet. Az üzletember fő célja sokplanétássá tenni az emberi fajt, ezzel biztosítani a fennmaradását.
Ami az összeget illeti, a NASA jelenleg 80 millió dollárt fizet helyenként a háromszemélyes orosz Szojuzokon, ha azok az ISS (International Space Station), azaz a Nemzetközi Űrállomás felé tartanak. A SpaceX első ilyen szerződése 2,6 milliárd dollárt kóstál, a vállalatnak legalább két, de akár hat missziót kell lebonyolítania egyszerre hét asztronautával a fedélzeten. A Space.com számításai szerint így a repülésenkénti költség 433 millió és 1,3 milliárd dollár közötti tartományba eshet.
A cégnek már hetven űrutazási megrendelése van tízmilliárd dollár értékben, és jelenleg is szállítanak rakományokat az ISS-re. Musk februárban rendhagyó és sikeres tesztet hajtott végre, és elmondhatja, övé a világ legdrágább autóreklámja is. A közelmúltban fellőtték ugyanis a Falcon Heavyt, amely jelenleg a világ legnagyobb teljesítményű rakétája, és a jövőben csaknem 64 tonnányi hasznos terhet lehet majd alacsony Föld körüli pályára állítani vele.
A 70 méter magas, üzemanyaggal feltöltve 1400 tonnát nyomó szerkezettel a SpaceX embereket szeretne az űrbe juttatni, első körben fizető űrturistákat a Holdig, később akár a Marsig. A mostani teszthez azonban egy jóval speciálisabb eszközt helyeztek el a rakéta „gyomrába”: Musk meggypiros Tesla Roadsterét, ülésében egy SpaceX-szkafandert viselő bábuval.
Alapító, úttörő és hajózó
Az eltökélt milliárdos üzletemberek sorában a második a brit Sir Richard Branson (vagyona ötmilliárd dollár, és a Virgin Holding atyja, amelyhez 400 vállalat tartozik) cége is, a Virgin Galactic. Az üzletember jelenleg is tesztelteti hatszemélyes, kétpilótás űrrepülőgépét. Ezzel a Kármán-vonalat átlépve 100 kilométeres magasságba vinnék fel az utasokat, ahol rövid időre megtapasztalhatják a súlytalanságot. Egy út 250 ezer dollárba kerülne. Az első küldetés még 2009-ben indult volna, de a tesztek kedvezőtlen eredményei miatt ezt elhalasztották. Eddig 700 utas – köztük Stephen Hawking, Tom Hanks, Ashton Kutcher és Leonardo DiCaprio – fizetett be egy-egy utazásra a multimilliárdosnál.
Azaz már most többen vannak a jövő űrturistái, mint az az 550 kiképzett asztronauta, aki valaha is járt az űrben. A projekt egyébként azért késik, mert 2014-ben lezuhant tesztelés közben a vállalat egyik járműve, a SpaceShip Two, és meghalt a pilóta. A képzeletbeli „űrlista” harmadik helyét Jeff Bezos (vagyona 85 milliárd dollár) birtokolja, ám nemcsak itt bronzérmes az Amazon.com alapítója, hanem a dúsgazdagok toplistáján is. Cégének, a Blue Originnak célja nem merül ki abban, hogy embereket utaztassanak az űrben. Ha álmodik, akkor álmodjon is nagyot: a kozmoszba űrhoteleket, parkokat, kolóniákat és két-hárommillió fős kisvárosokat képzel el.
A Blue Originről sokáig nem is lehetett tudni, 2006-ban derült fény a létezésére, amikor Texasban vásárolt egy nagyobb területet teszteléshez és kilövéshez. Mint kiderült, Bezos cége innen juttatná fel a jelentkezőket hatalmas ablakokkal ellátott, hatszemélyes kapszulákban száz kilométeres magasságba, amelyekből a visszatéréskor ejtőernyővel kell majd kiugrani. Terveit a mogul annyira komolyan veszi, hogy a közelmúltban egymilliárd dollár értékben adott el Amazon-részvényeket, hogy finanszírozhassa űrtechnikai vállalatát és hajmeresztő ötleteit.
A kapszula megtervezésekor a mérnöki precizitást, a biztonságot és a kényelmet tartották szem előtt. Minden jegy ablak mellé szól, ezek lesznek a legnagyobb ablakok az űrben. A jegyek ára jelenleg kétszázezer amerikai dollártól indul. A befizetett előlegek alapján az utasoknak három kategóriája van: az első százat „alapítónak” nevezik. Ők a teljes árat befizették, a helyek beteltek. A további kilencszázat „úttörő” néven regisztrálták, akik 100-175 ezer dollár előleggel biztosították a helyüket. Az 1001. jelentkezőtől kezdve következnek a „hajózók”, akik fejenként már húszezer dollár előleggel megválthatják a retúrjegyet. Túllépve a dobogós helyeken persze hogy ott van a sorban a Facebook atyja, Mark Zuckerberg is a maga 49,1 milliárd dolláros vagyonával.
Ő nem feltétlenül az űrutazásban lát fantáziát, inkább a saját háza táján söpröget: műholdakról szórná az internet-hozzáférést azzal a nem titkolt céllal, hogy a Föld kábelekkel el nem látott tájain lakók is hozzáférhessenek a világhálóhoz.
Oroszlánrésze van továbbá az űrturizmus fejlesztésében a szintén amerikai, ám talán kevéssé ismert Paul G. Allennek (vagyona: 19,2 milliárd dollár) is. Cégét, a Vulcan Aerospace-t három éve alapította annak érdekében, hogy minél többen elérjék a mezoszférát (a felszíntől számított 50–85 kilométerig terjedő levegőréteg). Felépítette a SpaceShipOne-t, amely az első magángép volt, amely eljutott az űrbe 2004-ben.
Az ő technológiáját használja Branson is. Tervei között szerepel – sőt háromnegyed részben készen is van már – a Stratolaunch, a világ legnagyobb magánrepülőgépe. A 28 kerékkel rendelkező monstrum 454 kilogrammos műholdat képes szállítani, amelyet 10 670 méter magasan Föld körüli pályára állít
– az elképzelések szerint legkésőbb 2020-tól.
Noha néhány űrturista már megfordult a Nemzetközi Űrállomáson, a fenti szolgáltatások korántsem mondhatók kényelmesnek, és az utazó talán kicsit többre vágyna, ha már elkölti a „kiruccanásra” egy luxusház árát. Nem véletlen, hogy az orosz űrhivatal, a Roszkozmosz meg akarja szüntetni a spártai körülményeket.
A Popular Mechanics cikke szerint ennek érdekében egyebek mellett wifivel felszerelt luxuskabinok építését tervezik, saját vécével és konditeremmel. A húsztonnás és 15,5 méter hosszú modulban 92 köbméternyi privát terük lenne az űrturistáknak, négy hálószobával, amelyek mindegyikén lenne egy-egy nagyjából 22 centiméteres kémlelőnyílás, hogy a vendég bármikor gyönyörködhessen a kilátásban.
Az űrturistáknak ezenkívül űrsétára is lenne lehetőségük egy profi asztronauta társaságában. Az egy-két hetes túra 40 millió dollárba kerülhet majd, az űrsétáért azonban, fakultatív programként, külön fizetni kellene, míg további 20 millióért egy hónapra meg lehet hosszabbítani az ott-tartózkodás idejét. Az űrhotel az ISS második moduljában kapna helyet, és vegyesen állami és magánfinanszírozású lenne.
Luxuskapszulák
Nem rossz ötlet a Bigelow-é sem, amely felfújható űrlakókocsikat gyártana. A technológia nem teljesen a sajátja a Los Angeles-i startup vállalkozásnak, amely a NASA által az 1990-es évek elejére kifejlesztett, de aztán elkaszált fejlesztései közül vett át párat, hogy aztán mintegy 250 millió dolláros befektetéssel továbbfejlessze a TransHab nevű projektet.
A megoldás lényege, hogy a járgány a Földet összehajtogatott állapotban, vagyis helytakarékos űrállomásmodulban hagyná el. A cég tulajdonképpen bárkinek ajánlja az eszközt, aki vagy az űrben, vagy csak simán súlytalanságban szeretne kísérletezni. Érdekes a hasonló elven működő BEAM nevű szerkezet is. Ez ugyan már felkerült az űrállomásra, de ez nem jelenti azt, hogy az ISS-en szolgáló űrhajósok beköltözhetnének a luxuskapszulába, bár rendszeresen ellenőrzik annak állapotát, sőt különböző méréseket, kísérleteket is végeznek benne.
Noha jól látszik, hogy egy űrkiránduláson való részvételért alaposan a zsebükbe kell nyúlniuk a sikeres filmsztároknak is, hazánkban már legalább tucatnyian várakoznak hasonló kiruccanásra. Legalább egy olyan kalandra, ahol megtapasztalhatják a súlytalanság érzését.
Az előjegyzési árak jelenleg 36 és 100 millió forint között mozognak a Millennium Utazási Irodánál, amely évekkel ezelőtt elsőként ismerte fel a sajátos üzletágban rejlő lehetőségeket. Az, hogy a pénztárcát majd milyen szélesre kell nyitni, attól is függ, hogy kétszemélyes vagy hatszemélyes gépen indulnak el a körülbelül egyórás útra a bátor vállalkozók. Alapesetben a Lynx II típusú gépen végig bekötve marad a pilóta és a turista, ám a panorámaablakok nyújtotta élmény mindenért kárpótol, míg a másik megoldás esetében korlátozottabb a látvány, viszont lehetőség van körülbelül hatpercnyi lebegésre.
A rakétahajtású szállítójármű a termoszférába, azaz az űr határába repíti az utast, amely a légkör 82-től 500 kilométeres magasságig terjedő része, és ahol a hőmérséklet megközelítheti az 1000 Celsius-fokot is. Azok a speciális repülők, amelyekre jelentkezni lehet, 60 és 103 kilométeres magasságba vihetik fel az expedíciók tagjait, de ezt sokan alacsonynak tartják. Akik 200 kilométernél nagyobb távolságra repülnének ki a világűrbe, azoknak a jelenlegi ár húsz-harmincszorosával is számolniuk kell. A túrákat az űrturizmusra specializálódott holland vállalkozás (SXC) bonyolítja le majd, velük van szerződése a magyar utazási irodának.
Csak egészségeseknek
Azt azonban még a cég ügyvezetője, Kubínyi Norbert sem tudta megmondani, hogy az utazásra meddig kell várni. A már említett balesetek miatt ugyanis elhúzódik a projekt. A szabályokat megszigorították, jelentős biztonsági fejlesztéseket hajtottak végre, ám a zöld jelzés várat magára. Addig legalább van idejük az utasoknak felkészülni. A kiruccanáshoz szigorú orvosi vizsgálatokon kell átesniük a jelentkezőknek, s ha az egészségi állapot nem felel meg, a pénz sem segíthet. A túra árát ettől függetlenül előre kell befizetni, viszont visszatérítik, ha a jelentkező egészségi állapota nem felel meg.
A biztosítás kérdése sem elhanyagolandó, ám nem lehet az utcáról egy ilyen kéréssel bármely biztosítótársasághoz besétálni. Így ezt is egy külön űrutazásra szakosodott nemzetközi társaság intézi, összege elérheti a százezer dollárt is. Annál is inkább, miután a repülést megelőzően sugárhajtású repülőgéppel és szimulátorral is edzeniük kell a majdani résztvevőknek.
A repülés előtti napon kötelezően részt kell venni egy biztonságtechnikai kurzuson is, amelyet a pilóta és egy biztonsági szakember tart. Mint megtudtuk, a hozzávetőleg egyórás kaland első percének végére az utazási sebesség átlépi a hanghatárt, majd két percen belül már gyorsabban száguld a járgány egy kilőtt puskagolyónál, és eléri a Mach 2,9-et, amelyet még az F–16-os pilóták sem tapasztalhatnak meg. A 60 kilométeres magasság elérésekor a pilóta kikapcsolja a hajtóműveket, és megkezdődik az űr határában az úgynevezett parabolikus repülés, amelynek leszálló ágában megtapasztalható a súlytalanság állapota.
Eközben a gép eléri a 103 kilométeres magasságot, ahonnan jól látható a Föld görbülete. Ezután következik a visszaút, a manőverek közben a 4,5 g-t is megtapasztalhatják 10-20 másodpercig a bátor jelentkezők. Az űrrepülés földi bázisának Curaçao szigete ad otthont, a Karib-tenger déli részén, Venezuela partjai közelében.
A szórakoztató turistautakon túllépve az üzletet korszakos küldetéssel ötvöző Elon Musk a földlakók evakuálásának vagy legalábbis terjeszkedésének ágyazna meg: egymillió embert juttatna el a Marsra a következő ötven-száz évben.
A vörös bolygó betelepítésének víziója az újrahasználható rakéta és űrhajó kombinációján alapul.
A 42 Raptor hajtóművel felszerelt rakéta képes lesz 330 tonna tömeget Föld körüli pályára juttatni, míg megnagyobbított változata 600 tonnát vihetne – derül ki abból a tanulmányból, amelyet a SpaceX közölt a New Space folyóiratban. Összehasonlításul: az eddigi legnagyobb teljesítményű hordozórakéta, a NASA Saturn V holdrakétája 150 tonna világűrbe juttatására volt képes. A rakéták számos űrhajót és üzemanyagtankert vinnének a világűrbe, és úgy tervezik őket, hogy élettartamuk alatt mintegy ezerszer képesek legyenek repülni.
A Föld körüli pályára állított űrhajók akkor indulhatnának el nagyobb számban a vörös bolygó felé, amikor a Föld és a Mars együttállása kedvező, azaz 26 havonta. A Mars benépesítésének kulcsa a bolygóközi közlekedési rendszer újrafelhasználhatósága.
Ez a vörös bolygóra való utazás árát személyenként 200 ezer dollárra csökkenthetné a becsült 10 milliárdról. Ez utóbbi összeg szinte felfoghatatlan, ám azt tudni kell, hogy a hagyományos, egyszer használatos űrrepülési rendszerek használata esetén ennyibe kerülne egy marsi út. A vállalkozó szerint, ha minden jól megy, tíz év múlva már kezdődhetne a marsi utazás. Persze a NASA is besegít ötletekkel Musk egyelőre még őrültnek tűnő terveibe. A hivatal négy év alatt potom 32 millió dollár értékben végez elemzéseket. Ugyanakkor a SpaceX ennek mintegy tízszeresét, azaz körülbelül 300 millió dollárt fektet be saját tőkéjéből a kísérleti Mars-utazásba.
A Hold körüli utazás, illetve a betelepítés kérdése már közelebb van a valósághoz, hiszen a SpaceX akár már az idén megteheti ezt. Két, egyelőre névtelenséget kérő civil jelentkező már be is fizette az előleget, most a fizikai állapotfelmérésre várnak. A SpaceX e célt szolgáló űrhajó- és rakétamodelljét folyamatosan fejlesztik, az egyik legújabb a Dragon (Sárkány) nevű teherűrhajó utasok szállítására tervezett változata, a Dragon 2, melyet még idén szeretnének tesztelni, egyelőre személyzet nélkül.
Az űrhajót a Kennedy Űrközpont 39A állomásáról fogják kilőni, ahonnan az Apollo-program Hold-missziója is indult. Ez az új küldetés a remények szerint lehetőséget teremthet arra, hogy az ember 45 év elteltével visszatérjen a Holdhoz. Bár az utasok kapnának valamilyen kiképzést a berendezések kezelésére, a repülést végig automata üzemmódban valósítanák meg. A Holdig való eljutás, az égitest megkerülése és a Földre való visszaérkezés hozzávetőleg egy hetet venne igénybe. A SpaceX nem hozta nyilvánosságra az ezért az utazásért fizetendő árat. Viszont érdemes viszonyítani: míg az Egyesült Államok 1969-ben 25,4 milliárd dollárt költött az Apollo-programra, hogy feljuttassa az első embert a Holdra, addig Musk vállalkozása mindezt már százmillió dollárból ígéri.
A Moon Express nevű cég nem kevesebbet ígér, mint azt, hogy a következő évtizedben már tízezer dollárból megtehetjük az utat a Holdig és vissza. Elég lesz annyit üzenni az otthoniaknak: „Felugrottam a Holdra, majd jövök.”
Pénzes partizánok
Az első hivatalosan is bejelentett űrturista Dennis Tito amerikai üzletember volt, aki a Szojuz TM–32 űrhajó fedélzetén töltötte napjait 2001. április 28. és május 6. között. Őt követte Mark Shuttleworth dél-afrikai üzletember a Szojuz TM–34 űrhajó fedélzetén 2002. április 25. és május 5. között. A dobogó harmadik helyét Gregory Olsen amerikai üzletember birtokolja, aki 2005. október 1–15. között repült az űrben egy Szojuz TMA–7 űrhajóval. Az űrturisták közül többen is meglátogatták az ISS-t, köztük volt a magyar származású amerikai szoftverfejlesztő és üzletember, Charles Simonyi, aki kétszer, 2007-ben és 2009-ben is az űrbe utazott második magyarként. A „kiruccanásokért” 35 millió dollárt fizetett alkalmanként. Óriási vagyonuknak köszönhetően ők már akkor partizánkodhattak az űrben, amikor mások csak a sci-fi regényeket olvasták.