Ady Endre születésének 80. évfordulója alkalmából vasárnap nagyszabású emlékünnepet rendeztek Érmindszenten, a költő nádfedeles szülőháza előtt. […] Az emléktábla leleplezése után Franyó Zoltán mondott beszédet a romániai írószövetség nevében. Hangsúlyozta: A párt és a kormány megbecsüli Ady Endrét, aki az elnyomottak felszabadításáért, a magyar és a román nép barátságáért küzdött. Érmindszentet – mondotta –, amelyet mától kezdve Adyfalvának neveznek, Ady Endre halhatatlanná tette. A régi falu helyén új község született, amelynek lakói már nem koldusszegény parasztok.
(Népszabadság, 1957. november 26.)
*
Mióta legutóbb ott jártam, mégiscsak történt valami Ady Endre falujában: az idén májusban kigyulladt a villany. És a legendákkal és jelekkel terhes faluban új csodáról kezdtek el beszélni. A falu határában a Bence-domb irányában, ahol valamikor Ady Lőrinc úr birtoka büszkélkedett, egész nyáron özönlöttek az emberek, gyalog, szekéren, automobilon. Az olaj után kutatók fúrói nyomán 72 fokos forrás tört föl a föld mélyéből, amelynek csodatévő gyógyerejéről máris legendákat mesélnek a helybeliek. Az adyfalvi téesz azonnal akcióba lépett. Primitív kis fürdősátrakat vertek, azokban helyezték el a viharvert kádakat, és máris szép jövedelemre tettek szert a szerény két lejes belépődíjakból.
(Szabadság, 1971. november 12.)
*
Utunk innen északnak fordul, a Szilágyságba, irány Érmindszent, vagyis Adyfalva. Nagykárolynál térünk le a főútról, majd egy húsz kilométeres útszakasz után Érkávás községnél vége szakad a világnak. Következik Adyfalva. Az álmos, lápos vidék a rakoncátlan Ér eldorádója. Onnan csak gyalogszerrel közelíthetjük meg Ady szülőfaluját, mert itt megállt a történelem és béklyót vetett a fejlődésre. Hat kilométer a kis falu, három tornya hívogatóan int felénk, mintha csak biztatná az elfáradt vándort. Az úton elgondolkodom. Vajon hányszor tehette meg az utat Ady Nagykárolyba vagy Zilahra az iskolába? Hányszor röpítette a homokfutó, ha a „két öreg” látogatására indult. Mert az Ér azóta is ugyanúgy birtokolja a vidéket, és októbertől márciusig sártengerré válik a táj. […]
Zörgetésemre előjön a gazda, s tőle érdeklődöm Ady szülőháza felől. A magyar templom mellett megtalálja az úr – hangzik a válasz. Kissé szokatlanul tűnik ez a csallóközi fülnek. Magyar templom? Mivel mifelénk van református és van katolikus templom. De magyar templom? Ilyen nincs! Új, tarka világ ez, a vallás egyben nemzetiséget is jelent, Erdélyi utamon tehát megtaláltam az első új fogalmat.
(Honismeret, 1977. 6. szám)
*
A faluban már mindössze ketten élnek azok közül, akik találkoztak Ady Endrével, akik ismerték személyesen is. Egyikük Katica néni szintén Adyéknál dolgozott. Kedvelték a jóravaló, dolgos, takaros leányt, örökbe is fogadták később. Hatholdnyi földet meg a házukat hagyták rá örökül. A néni 85 éves, ám elméjére homály borult. […] Kiballagok a temetőbe is, megnézem Ady Lőrinc fejfáját. A szomszédos sírkövön Kabay Pál neve mellett egy másfél esztendős leányka, Ady Ilonka nevét olvasom. Ki lehetett vajon ez a korán elhalt csöppség? A faluban senki sem tudta rá a választ megadni.
A község általános iskolájában alig pár gyermek tanul. Bolt van, kocsma is. Adyfalva közigazgatásilag a hét kilométerre lévő Káváshoz tartozik, onnan jár ki az orvos, a rendőr is. Vonat, buszközlekedés a faluban nincsen. A költő születésének századik évfordulóján már jártam Érmindszenten. Frissen aszfaltozott úton gördültek a kocsik a kúriáig. Mára tönkrement az országút, hepehupás, a gödrökkel, kátyúkkal sűrűn tarkított kilométereken ökrös szekérrel is körülményes közlekedni.
(A Hét, 1985. január 5.)