Negyvennégy utcaművészeti alkotás elpusztítása miatt hat és fél millió dollár kártérítésre kötelezte a New York-i szövetségi bíróság azt a vállalkozót, aki egy utcaművészeti központnak átengedett raktárépület falával együtt lebontotta a rajtuk lévő képeket is. A bíró indoklásában kifejtette, hogy a street art a magasművészethez sorolandó, múzeumokban volna a helye.
Az ítélet egyszerre öröm és üröm. A falfirkálóknak Amerikában immár papírjuk van arról, hogy művészeti értéket állítanak elő, ugyanakkor meggondolják majd az épülettulajdonosok is, hogy átengedjék-e nekik a falaikat. Az alkotások megmentése, szakszerű eltávolítása és áthelyezése ugyanis nem egyszerű és nem is olcsó.
Kézjegy a szubkultúrának
Magyarországon rongálásnak minősül és egyéves elzárással büntethető a graffiti vagy falfirka, szakszerű leírása szerint: festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges.
Ha a kár 200 ezer forintnál nagyobb, vagy ha műemléket, szobrot, templomot, sírt rongálnak meg, a maximális büntetés három év, kiemelkedően nagy értéknél, 50 millió forint fölött akár nyolc évet is lehet kapni. Az a graffiti minősíthető rongálásnak, amelyik a fal állagának sérelme nélkül nem távolítható el.
A büntető törvénykönyv a legtöbb országban nem tesz különbséget művészi és nem művészi graffiti között. Ha a rajz a felület tulajdonosának beleegyezése nélkül készül, akkor vandalizmusnak minősül. Abban azonban az amúgy a konvenciókra fittyet hányó graffitistársadalom egységes, hogy műemlékre, templomra nem firkálnak.
Anonim X egykor graffitis volt, ma már grafikus. Amikor a múltról beszél, a saját motivációit idézi fel, s ezek, amint a pályaívéből látható, már akkor önkifejezési, művészeti ambíciók voltak. Kisgyerek kora óta rajzolt, és egyszer csak arra kezdett vágyni, hogy minél többen lássák, milyen jó.
Az első szándék senkinél nem a rongálás, magyarázza. Csoportok alakulnak, kis körök. Ahogy vannak, akik rendszeresen együtt isznak, úgy a graffitisek rajzolni járnak együtt. Ez is a gyerekkori lázadás, a bandázás része. Jó valahová tartozni.
A firkálás a csapat szemében nem bűntény, hanem „brahi”, stresszes játék, amelyért, ha elkapják az embert, büntetést lehet kapni. A csapatok rivalizálnak, meg akarják mutatni egymásnak a dolgaikat. A tagelés (a graffitis szignója a falon) vagy a szeretlek, Marcsi felirat színtiszta rongálás, ezt a komoly graffitisek le is nézik, sőt kimondottan károsnak találják, hiszen a műfaj ellen hangolja az embereket. Aki azonban tud és szeret rajzolni, annak a festékszórós alkotás különleges élmény. Ömlik a dobozból a szín, és elborítja a felületet.
Az egykori graffitis úgy emlékszik, először feketével fújt sablonra, utána kezdett csak szabadkézi rajzba, főleg falra. A Filatorigátnál és Kaszásdűlőn vannak olyan falak, ahol nem kell sietni. Ezek sem legális falak ugyan, de ha a rendőr azt látja, hogy valaki egy szétfestett falat fest tovább, nem büntet.
Itt is létezik a művészi hierarchia. Jó képet nem fújnak le, csak rosszat, vagy amelyik már pusztulásnak indult. Az aláírásból meg lehet állapítani, melyik kép kié. Persze ez a jelzés nem a közembereknek szól, hanem egymásnak, annak a szubkultúrának, amelyik ismeri a kódot. Szól továbbá a hovatartozásról és a tehetség próbálgatásáról is. Aki továbblép, később tudja ezeket az elemeket alkalmazni.
Negyvenévesen már ritka, hogy valaki vonatot meg falat fest. A többség konszolidálódik, de közülük csak kevesen válnak hivatásos művésszé. A legtöbb graffitis nem azért fest, hogy művész legyen, hanem számára ez az önkifejezés egyik módja. És vannak, akik továbblépnek, keresett tetoválóművészek vagy legális falfestők lesznek.
A kárvallottak, és ez a többség, nem a művészetet, az önkifejezést vagy a szürke világ kiszínezésének vágyát látják a graffitiben, hanem a rongálást, az öncélú pusztítást. A falfirkások maguk is elítélik azokat, akiknek csak annyira telik, hogy a szignójukkal megjelöljenek egy falat. A tag eredetileg arra szolgált, hogy az amerikai bandák megjelöljék a területük határait, ma annyit jelent: itt jártam. A jelhagyás igénye, a fal festése egyidős az emberiséggel, gondoljunk a barlangrajzokra vagy az egyszerű fába, falba vésett vallomásokra, a jövőnek szóló üzenetekre!
Közülük a legősibbek már kulturális-régészeti értékkel rendelkeznek. A festékszórós jelhagyás a XX. század második felében indult nemzetközi hódító útjára, és vált egyesek kezében és mások szemében lassan művészetté. És egyre jobb üzletté! Magyarországra csak a kilencvenes években, húszéves késéssel érkezett meg.
A mozgalom legnagyobb kárvallottjai az ingatlankezelők és -tulajdonosok mellett az utasok, akik nem látnak ki a vonatablakon, továbbá persze a HÉV-et is üzemeltető MÁV. Tájékoztatásuk szerint 2017-ben több mint százszor firkálták be és hússzor rongálták meg csak a HÉV-kocsikat, de a megállóhelyeket sem kímélték. Az alkalmanként több négyzetméteres festéseket csak vegyszerrel lehet letisztítani a járművekről, ettől viszont sérül a fényezés, a belső burkolatból pedig a festés vagy karcolás nyomtalanul nem is távolítható el.
Tavaly több mint 700 millió forintot költöttek a károk helyreállítására. Cinikus graffitihívők szerint ezt az összeget amúgy is illene rákölteni a kocsik felújítására, ők csak ösztönzőleg hatnak. Bár az idei első negyedévben a vonatok külsejéről már 1260, belülről 3300 négyzetméternyi rajzot kellett lemosni, a MÁV szerint a tendencia biztató. Az elmúlt hét évet összevetve a fokozott őrzésnek és a vonatokra szerelt kameráknak köszönhetően 25 százalékos javulás látszik. Nyilván szerepe van ebben az egyre nagyobb felületen megjelenő antigraffitis bevonatnak is.
Nincsenek könnyebb helyzetben a városfenntartók sem. Az aluljárók, hídoszlopok, rakpartok, egyszóval a nagyobb szabad felületek is kedvelt helyei a firkálóknak. A graffitit vízzel, majd oldószerrel mossák le, és jó esetben a felületet bekenik olyan anyaggal, amely lehetővé teszi, hogy a következő rajzot elég legyen csupán vegyszeres vízzel lemosni. Ez a folyamat négyzetméterenként három-ötezer forintba kerül.
Nem szegény legények
Nemcsak a faltisztítás, hanem a graffitizés sem a szegény legények szórakozása. A festékszóró dobozok, ahogy szaknyelven nevezik, a kannák is drágák, ráadásul egy komoly rajz elkészítéséhez többfélére is szükség van, vékonyabb, vastagabb szórófejek kellenek hozzá. Mint minden divathoz, ehhez is megszülettek a menő kiegészítők: a szórófejtartó táskától a speciális kesztyűn át az arcvédőig. „Ne festékboltban vegyél, mert drága is, meg vizes fos.
Ne azt mond hogy például: Egy fekete festékfúlyót kérek… Hanem vágd oda hogy graffiti sprayt kérek, nyugi nem mártanak be a sünöknek, haveromék és őkis graffitisek” – olvasható egy internetes üzenőfalon. Úgy tűnik, a szerzőjét a rajzóra jobban érdekelte, mint a nyelvtan. Miközben tehát a graffitizés maga bűncselekmény, a hozzávalók legálisan beszerezhetők. És komoly üzlet természetesen az antigraffiti-felületek bevonatának kereskedelme is.
Minek festene oda az ember, ahol nem marad meg, mondja Anonim X. A védett felülettől az embernek elmegy a kedve. A Domus áruház fala például szét volt festve, aztán az egészet lemosták, lekezelték. Azóta graffitis nem jár oda. A MÁV is azt a filozófiát követi, hogy a lehető leghamarabb eltüntesse a festéseket: hogy minél rövidebb ideig lássa az utazóközönség, és a tagek se sokáig hirdethessék az alkotók dicsőségét. Márpedig ez az egész nemcsak a pillanatnyi adrenalinról, hanem az alkotásról és a tehetség megmutatásáról is szól – mondja Anonim.
A felvetésre, hogy az az érzésünk, mintha minden vonaton ugyanazok a rajzok, betűk, formák lennének, szakértőnk azt feleli: aki nem figyeli, annak ez az egész nem jelent semmit, azok csak a betűket vagy a buborékokat, az úgynevezett bombákat látják, és – tegyük hozzá – utálják. Pedig ezek a jelek, képek és betűk azt jelentik: ez vagyok én. Figurát festeni persze nehezebb is, mint betűket, buborékokat színezni. A vagonfirkálásnak sem feltétlenül a rongálás a célja, hanem a világ kiszínezésének igénye – akkor is, ha nincs a rajznak jelentése, értelme. (Nem állítjuk, hogy a graffitisek ihlették meg a MÁV-ot, de folyik a kocsik belsejének kiszínezése.)
A merészség oka
Hol a határ a falrongálás és az utcai vagy street art művészet között? Ez utóbbi is a graffitiből indult, csak mára legalizálódott, sőt komoly üzletté vált, és kitermelte a maga sztárjait. A leghíresebb a rejtélyes Banksy, akinek tavaly szeptemberben 3,3 millió fontért (1,1 milliárd forintért) vette meg egy katari gyűjtő öt liverpooli graffitijét.
A vakolatra festett képeket sérülés nélkül eltávolítják a falakról, majd lakkal kezelik, hogy szállítani lehessen. Amikor a hatalmas falképeket festő Banksyt megkérdezték, hogyan tud feltűnés, lebukás nélkül ilyen hosszú ideig egy helyen dolgozni, azt felelte: ha számonkérik, mit csinál, azt feleli, reklámügynökségnek dolgozik. Erre aztán az emberek azt gondolják, ha reklám, akkor mehet.
A házfalfestés ma már nálunk is üzlet. A Neo-paint csoport megrendelésre dolgozik, és számos csúf tűzfalon láthatók a képei, és itt már nyilvánvaló különbség van a legális és az illegális köztéri alkotás között. Az építtetők részéről is egyre nagyobb az érdeklődés e munkák iránt.
Olykor azonban a legális kép is felháborodást szülhet. Stockholm egyik lakóházára nemrég egy ötemeletes nagyságú, duzzadó erekkel megspékelt, kék színű, merev péniszt rajzolt a művész, de az a környékbeliek felháborodása miatt csupán egy hétig maradhatott a falon. A festő hasonló alkotását korábban már néhány nap után egy manhattani falról is eltávolították. A művész csalódott volt, abban reménykedett, hogy a svédek elfogadóbbak, mint az amerikaiak.
Külföldön egyébként már dollármilliós üzlet, hogy a galériákban is bemutatkozó utcaművészek korábbi műveikhez készített vázlataikat, a kivitelezésnél használt eszközeiket, sőt az elkészült alkotásokról készített fényképeket kínálják megvételre.
Magyarországon vannak ugyan helyek, ahol a graffitisek kibontakozhatnak, ilyen a már említett Filatorigát, de a falfirkák többsége nem művészi alkotás, hanem rongálás, melynek anyagi következményei lehetnek. Mivel az elkövetők a kézjegyüket is otthagyják a műveiken, továbbá stílusuk alapján némi hozzáértéssel azonosíthatók, kérdés, mi e merészség oka. Miért nem tartanak attól, hogy lebuknak?
Az egyik legnagyobb kárvallott MÁV Zrt. is csak azokat tudja felelősségre vonni, akiket tetten érnek. Olyankor mindig megtörténik a feljelentés, és megpróbálják behajtani a kárukat. Előfordul, ritkán, hogy az elkövető azt önként megtéríti, más esetben a bírósági ítélet után megindul a behajtási folyamat. De elenyésző a tettenérések száma (nem csak a vasúton).
Szótár
Tag: a graffitis vagy a csapat neve, esetleg egyszerű üzenet. Bomba: percek alatt készülő rajz, legtöbbször bubble style-ban. End 2 end: a vagon elejétől a végéig tartó rajz. Top 2 bottom: a vagon aljától a tetejéig tartó rajz. Wholecar: az egész vagont befedő rajz. Outline: a rajz körvonala. 2nd outline: a rajz körbehúzása rikító színnel. Inline: a rajz kitöltése. Kanna: festékszóró. Cap: cserélhető vastagságú szórófej. Toy: kezdő vagy tehetségtelen graffitis, akit megvetnek a profik. Regular writer < king < legend: további fokozatok, a városban kitett rajzok számától vagy minőségétől függ. (Forrás: Wikipédia)