Mindenki büszke arra, ha fiatalabbnak nézik. Huszonöt évesen, ha a 18-as karikás filmhez elkérik a személyijét, 65 felett, ha nem hiszi el az ellenőr, hogy már ingyen utazhat. És e kettő között még sokszor, amikor a lánya nővérének vagy a fia bátyjának nézik. Ez a fajta büszkeség emberi tulajdonság.
A zebrák és a bálnák nem foglalkoznak azzal, hány évesnek látszanak, igaz, náluk nem is jelentkeznek a társas érintkezésben az ezzel kapcsolatos problémák. Ha két zebra találkozik, együtt legelnek tovább, ha jön a gepárd, együtt szaladnak, a bálnák meg legfeljebb, ha összeakadnak az óceánban, magasabbra fújják a vízoszlopot.
Az ember viszont társas lény, beszélgetni is szokott, gondolatokat cserélni, udvarolni, kérni és veszekedni, és mindezeknek az évezredek során kialakultak a formái, a szavai, fordulatai. Ha alkalmi vagy közeli ismerősök találkoznak, üdvözlik egymást, hogy milyen formulával, az a kapcsolatukon múlik. A magyar pedig olyan ravasz és gazdag kis nyelv, hogy még ennek a kapcsolatnak az árnyalatait is ki tudja fejezni. Szemben például az angollal, amelyiknek az egy szem you-jával kell boldogulnia.
Ez azonban itt nem a nyelvészkedés helye, hanem annak a jelenségnek a felmutatásáé, hogyan kopik ki folyamatosan a magyar nyelvből is a megszólítás és üdvözlés gazdagsága, és lassan már itt állunk mi is az egy szem pucér te szóval.
Szia, mondja a csomagfutár, pedig fia lehetne a címzettnek, és az asszony oly dőre, hogy ahelyett, hogy megsértődne, még büszke is arra, hogy fiatalnak nézték. Szia, mondja a fodrászlány a hetvenes férfinak, akit amúgy az újságban csak idős úrként írnának le, ha mondjuk baleset érné. És a férfi sem szól vissza figyelmeztetően, hogy csókolom a kezét, kisasszony, mert látja, hogy az ifjú fodrászlány ezt a formulát nem értené, rosszabb esetben szexuális zaklatásnak gondolná.
Kiveszőben a jó öreg magázás, amely nem is oly rég, mondjuk a múlt század közepén is még a családon belüli természetes beszéd volt. Gyermekek a szüleiket, nagyszüleiket ekként illették, de gyakori volt ez a forma még testvérek között is. Megvolt ennek a stilisztikán kívüli haszna. A magázós viszony egymás iránti tiszteletet sugall, udvarias köszönéssel jár, és még viták, veszekedések idején is visszafogottságra ösztönöz.
Nehéz ezt ma elmagyarázni azoknak, akik nem értik, mi a baj a sziájukkal. Messze vagyunk ugyanis már attól, amikor visszaszóltunk a skandináv módit követő IKEA-reklámnak: ne tegezz! Megszoktuk, szinte észre sem vesszük. Úgy teszünk, mintha mind egyformák és egyidősek lennénk. Egy jól irányzott hamburgeres szia után a hetvenes még ki is húzza magát, és tesz néhány ruganyosabb lépést (hiúság!), ezért az is lehet, hogy az össznépi sziázás, a kölcsönös tegezés lelkileg kimondottan jót tesz a társadalomnak.
Csak éppen kivasalja a világot. Kivonja az emberek közötti kapcsolatból a játékot, az ízlést, pontosabban a játékos bonyolultságot. Milyen szép volt, amikor két ember, egy férfi és egy nő találkozott, rokonszenvet érzett egymás iránt, majd abból kibimbózott a szerelem, és ennek a kapcsolatnak egy pillanatában hirtelen a magából te lett. De lehet, hogy nem is lett. Akit érdekel, hogyan érintkeztek egykor az emberek, olvasgasson régi leveleket! Gyönyörűek!