A külföldi román hírverés az erdélyi földbirtokreformot úgy vitte be az európai köztudatba, mintha az megszüntette volna a magyar feudális birtokrendszert Erdélyben s helyébe egészséges kisbirtokos társadalom kezébe juttatta volna az erdélyi földet, amiből a magyar és német földműves éppen úgy részesült, mint a román.
Ezzel szemben tény az, hogy Erdélyben latifundiumok sohasem voltak, sőt a birtokmegoszlás sokkal egészségesebb volt, mint a román ókirályságban. A világháború előtti Európában Bulgária és Belgium után Erdélyben a legnagyobb a kisbirtok aránya. […] Románia viszont a birtokmegoszlás rangsorában a nyolcadik helyen állott, mivel itt a kisbirtok aránya csak 48.18%. A szigorú földbirtokreform tehát az ókirályságban sokkal indokoltabb lett volna, mint Erdélyben.
Ha nemzetiségi szempontból vizsgáljuk a birtokmegoszlást, kétségtelen, hogy a székely és szászföld mellett, ahol sajátos ősi birtokviszonyok voltak, a vármegyei területen a nagy és középbirtok java része magyar, a kisbirtok pedig román kézen volt, ami történelmi okokra vezethető vissza.
A beszivárgó románságnak csak kisebb része emelkedett nemesi rangra és szerzett nagyobb birtokot, egy másik a határmenti várföldekre telepedett le s itt később az osztrák császári udvartól katonai közbirtokot kapott, legnagyobb része azonban a magyar nemesi birtokra állott be jobbágynak és 48 után önálló kisbirtokossá emelkedett.
A jobbágyfelszabadítás után a román és német kisbirtok kizárólag a magyar nagy- és középbirtok kárára terjeszkedett, a magyar liberalizmusnak pedig örök mulasztása marad, hogy a magyar birtok idegen kézbe jutását nem tudta, vagy nem akarta megakadályozni.
[…] A kisajátítási eljárás a korrupció jegyében zajlott le. A törvényben előírt igényjogosultak összeírását mellőzték s e helyett a járási és megyei kisajátítási bizottságok azonnal megkezdték működésüket és statáriális gyorsasággal hozták meg végzéseiket, ami ellen végső fokon a földművelésügyi minisztérium keretében működő agrárbizottsághoz lehetett fordulni.
A bizottságok tagjait állandóan cserélni kellett, mert nem volt meg a szükséges szakismeretük és visszaéléseket követtek el. A kisajátítási visszaélések egyrészt oda vezettek, hogy a törvény szigorán túlmenően csonkították meg a magyar birtokokat, ha a földigénylők a nemzeti jelszavakat kellő anyagi fedezettel is alá tudták támasztani. De másrészt, mint Romániában olyan gyakran, most is a korrupció volt a kisebbségi jogok egyetlen védőié. Pénzzel el lehetett intézni, hogy a magyar birtokokból valamit mégis csak meghagytak, gyakran csak annyit, amennyit a törvény megenged, (de a törvényt nem alkalmazták ingyen a magyar birtokosok javára), néha pedig ennél valamivel többet is. Igaz, hogy ez költséges eljárás volt, mert három kisajátítási fórumot kellett megvesztegetni, de sokan hivatásszerűen foglalkoztak ilyen vesztegetési eljárások lebonyolításával s ha az igényjogosultak nem is, de a közvetítők igen gyakran birtokot szereztek belőle.
[…] A legsúlyosabb kárt az egyházi, iskolai és alapítványi birtokok szenvedték, mivel ezeknek a kisajátítása létalapjaiban támadta meg az illető intézményt A földbirtokreform végrehajtása során iskolákat, sőt templomokat is sajátítottak ki. Legjellemzőbb a marosszentimrei Hunyadikori református templom esete, amit a hozzátartozó harminc holddal együtt azon a címen sajátítottak ki, hogy az egyházközség elnéptelenedett és a görög katolikus egyháznak adták.
A balázsfalvi érsek azonban nem fogadta el a templomot s így az mégis a reformátusok tulajdonában maradt. Míg egyfelől nem létező román egyházközségek is kaptak földet, addig a magyar egyházközségektől csak elvettek és a legritkább esetben adtak nekik kisajátított ingatlant.
A nagyváradi, gyulafehérvári, temesvári és szatmári római katholikus püspökség 290.507 hold birtokából 277.513 holdat sajátítottak ki, az erdélyi és Királyhágón túli református egyház 62.148 hold földjéből 25.222 holdat, az unitárius egyház 17.916 holdjából 11.389 holdat, a magyar evangélikus szuperintendencia 1041 holdjából 73 holdat vettek el. A romániai magyar egyházaknak az agrárreform előtt 371.614 hold birtoka volt, amiből kisajátítottak 314.199 holdat, vagyis az egész birtokállag 84.54%-át.
Mindenki képet alkothat magának arról a küzdelemről, amit az egyházak puszta anyagi létükért huszonkét éven át folytattak, ha abból indul ki, hogy minimális egyházi államsegéllyel és iskolai államsegély nélkül, létalapjuk több mint négyötödének elkobzása után szinte csak 57.461 hold meghagyott birtok jövedelmére támaszkodva kellett közel kétmilliónyi magyar ember lelki nevelését és gyermekei iskoláztatását vállalniok.
(Mikó Imre: Huszonkét év, 1941)