Hatvan év. Kevés irodalmi folyóirat ér meg ilyen szép kort Magyarországon, mégis felemás érzésekkel tölti el az embert az évfordulós emlékezés.
A hatvan évvel ezelőtt, 1957 szeptemberében első számával jelentkező Kortárs ugyanis a korábbi országos folyóiratok, a Csillag és az Új Hang elnémulása után majd egy évvel, a Magyar Írószövetség felfüggesztése és betiltása után alig fél évvel, a Párt akaratából és a Pártból irányított új lapként látott napvilágot.
A hatvanéves folyóirat októberi számának egyik legérdekesebb cikke, Szigethy Gábor Lapszemléje a Kortárs első lapszámáról éppen az indulásnak ezekre a kevéssé dicsőséges körülményeire emlékezik. „Tömeggyilkosokra jellemző, hiteltelen mea culpá”-nak nevezi a kádári hatalomnak az első szerkesztők, Darvas József és Tolnai Gábor által artikulált célkitűzéseit, azaz a szándékot, hogy az új folyóirat „a szocializmusért és a magyar nép felemelkedéséért dolgozva” a legkülönbözőbb írói irányzatoknak és stílusoknak fog teret adni. A szerkesztők dolga nem volt éppen könnyű – ahogy Szigethy élcelődik is a helyzetükön –, meg kellett nyerniük szerzőül olyan neveket, akik legitimmé tehetik a lapot a teljes magyar író- (és olvasó) társadalom előtt. Fáradozásaik eredménnyel jártak: korábban elhallgattatott írókat is sikerült megszólítaniuk és megszólaltatniuk, már rögtön az első számban Németh Lászlót, Tamási Áront, Féja Gézát. Hogy hogyan szólaltak meg, milyen írásokat adtak az új, szocialista lapnak, ha már nem bújhattak ki a felkérés alól? Szigethy éles szemmel mutat rá megoldásaik ravaszságára.
A folyóirat azonban hamar konszolidálódik, a fiatalabb nemzedékek képviselői is a lap rendszeres szerzői lesznek: Csoóri Sándor, Mészöly Miklós, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, hogy a legismertebb neveket említsük.
A Kádár-kor kultúrpolitikájának szándékain átlátva nem véletlenül fogalmazott Illyés megelőlegező óvatossággal a folyóirat kapcsán így: „A Kortársat a történelmi szerepű nagy magyar folyóiratok utódjának szeretném, ha látná egy tisztultabb jövő.” Egy tisztultabb jövő – ezek éppen mi lehetünk, a hatvanadik évfolyam olvasói.
A Kortárs aktuális lapszáma a hagyományaihoz méltóan erős darabokat hoz a kortárs lírából (Markó Béla, Marno János, Falusi Márton verseit többek között), a tanulmányok terén pedig különösen izgalmas és irodalomtörténeti ínyencségnek számít Márkus Béla írása, mely Csoóri Sándor és a hatalom viszonyáról, pontosabban a hatalom Csoórihoz való viszonyáról tár fel érdekes részleteket.
Arról a Csoóriról, akitől még a Kortárs is „kifejezetten káros novellákat, verseket, cikkeket” közölt az akkori cenzúra szerint, és akit többek között Pándy Pál társaságában háromhetes kubai látogatásra küldtek a hatvanas évek legelején, „hogy kigyógyuljon politikai ingatagságából, hogy revizionizmusát mint hámló kígyóbőrt levesse, s forradalmárként térjen haza”.
A tanulmány 1979-ig követi Csoórit az akkori hatalom látószögéből, a folytatás a következő lapszámban lesz olvasható, amelyet már csak emiatt is, de akár csak megszokásból, érdemes lesz kézbe venni.
(Kortárs, 2017/10. Ára: 735 forint)