Esküvőről tartottak hazafelé Odisha Nabarangpur régiójában, Indiában. Megálltak pihenni, ekkor azonban Prabhu Bhatara egy sebesült medvét vett észre. A terepjáróban ülő haverok nem lelkesedtek a férfi nagyszerű ötletéért, ő mégis úgy döntött, lefotózza magát a veszélyes állattal. Amint odaért, a medve rögtön megtámadta, marcangolni kezdte. Még a kutya is próbált segíteni rajta, de nem tudta elterelni az állat figyelmét. A férfi meghalt.
A szelfikészítés mára veszélyesebb hobbi, mint a szörfözés a cápák közelében: már 2015-ben tizenkét halálos áldozatot és sokkal több sérültet követelt, míg a cápatámadásban csak nyolcan vesztették életüket. Az Urálban két fiatal férfi kibiztosított kézigránáttal a kezében, egy amerikai nő vezetés közben posztolt magáról egy szelfit a Facebookra, ahol azt írta, boldog, majd egy kamionnak csapódott, egy houstoni férfi pedig fegyverrel pózolt, közben véletlenül nyakon lőtte magát. A Darwin-díj, azaz a legostobább halálért járó „elismerés” valószínűleg azé a három indiai diáké, akik egy közeledő vonat előtt akartak „fenegyerek”-szelfit készíteni, de túl későn ugrottak el a mozdony elől.
Ausztráliában kerítéssel vettek körül egy esküvői tortára hasonlító, hatvan méter magas sziklát, mert attól tartanak, hogy a képződmény bármikor leomolhat a megnövekedett terhelés miatt. Az orosz belügyminisztérium még kampányt is indított, hogy felhívja a figyelmet a szelfizés veszélyeire: plakátokon szemléltetik, hogy vonat előtt, tigris mellett vagy háztetőn nem célszerű fotózkodni. Néhány éve viszont akkora divat lett a medvékkel való szelfizés, hogy az amerikai erdészeknek figyelmeztetniük kellett az embereket ennek veszélyeire.
A World Animal Protection állatvédő szervezet szerint hiába készítik a képeket állatbarát emberek, rengeteg bántalmazás van mögöttük. Mert kérdem én: mennyire lehet leszedálva egy kifejlett tigris ahhoz, hogy a napi több száz látogató tejszínhabbal (?!) etesse, és simogassa a fejét? No de mindent a tökéletes fotóért! Utazási blogok és szállástulajdonosok már az Instagram-kompatibilitásukkal hirdetik a desztinációkat: itt vegyél ki szobát, mert az erkélyen lehet fotózkodni a háttérben vízeséssel. Nem az út számít, de nem is a cél, csak a jól megérdemelt lájkáradat.
A „szelfi” szó 2013-ban került bele az Oxford angolszótárba, amely az év szavává választotta. Hamar világossá vált, hogy sajnos nem csak múló trend a közösségi médiában, mint a „bejelöllek, és akkor ki kell posztolj egy cikis gyerekkori fotót” lánc vagy a „mi lenne az indián/galaktikus hadvezér/Trónok Harca neved?” tesztek. A definíció szerint a szelfi olyan fotó, amelyet valaki önmagáról készít webkamerával vagy okostelefonnal, és közösségi médiaplatformra tölti. Azzal persze önmagában még nincs gond, ha valaki néha lő magáról egy-egy képet, de azért vannak szintek.
A jéghegy csúcsán minden bizonnyal a magukat halálba szelfiző Darwin-díjasok és a feltűnési viszketegségben szenvedő tahók állnak, például a Westminster-terrortámadásnál áldozatokkal fotózkodó járókelők. Az Ohiói Állami Egyetem pár éves kutatása szerint a sok szelfit posztoló férfiak egyébként pszichopatologikus vonásokat mutatnak.
Az idén pedig az Amerikai Pszichiátriai Társaság is megerősítette, amit már sejtettünk: a szelfizés mentális zavar. Éves ülésükön már latin nevet is adtak a betegségnek: selfietis, vagyis szelfitisz (nem összekeverendő a szifilisszel). Azokat illetik a címkével, akik kényszeres vágyat éreznek arra, hogy közzétegyék saját képüket. A szakemberek úgy látják, a szelfi a hiányzó önbecsülést segít pótolni azoknál, akik könnyen befolyásolhatóak, és mindent megtesznek a beilleszkedésért, de még a nárcisztikus személyiségzavarral is összefüggésbe lehet hozni. Függőséget okoz, de mi mással lenne magyarázható, hogy valaki odamenjen egy sebzett vadállathoz a közös kép és a remélt tetszésáradat reményében?