A magyar politikatörténet és művelődéstörténet számára fontos és tágabb összefüggéseiben alig kutatott témát tárgyal nemrégiben megjelent könyvében Döbör András történész, a szegedi egyetem docense. A kötetben a XVIII. század végi és XIX. század eleji magyar nyelvű hírlapok bizonyos eszmetörténeti áramlatokról (jozefinizmus, felvilágosodás, liberalizmus stb.), valamint a nemzeti identitásról és a modernizációról vallott nézeteit vizsgálta a szerző. Hangsúlyozandó, hogy nem érte be a történettudomány hagyományos módszertanával folytatott alapkutatásokkal, hanem a társadalomtudományoktól kölcsönzött elemzési eljárásokat is alkalmazott.
Döbör András kutatásainak eredményeként a kor jogi, politikai és műveltségi viszonyaiba megfelelően beágyazva ismerhetjük meg a pozsonyi Magyar Hírmondó, a Magyar Kurír, a bécsi Magyar Hírmondó és a Jelenkor című orgánumok történetét, azoknak a hazai politikai gondolkodás históriájában elfoglalt helyét. A könyv a magyar politikai sajtó születéséhez vezeti el az olvasót. Az első magyar nyelvű hírlap, a pozsonyi Magyar Hírmondó 1780 januárjában jelent meg.
A lapot Patzkó Ferenc Ágoston „posoni könyvnyomtató” állította elő, szerkesztője Rát Mátyás volt. A német származású evangélikus teológus a göttingeni egyetemen folytatott tanulmányai idején ismerkedett a sajtónyilvánosság adta lehetőségekkel. Kifejezetten magyar nyelvű és hazai tematikájú lapot tervezett. A lapindítással kapcsolatban 1779 júliusában kiadott Előre való tudakozás című munkájában azzal indokolta a magyar sajtó szükségességét, hogy nincs olyan, „aki a maga hazájában történő változások, a világnak viszontagságai, az elmés embereknek hasznos vagy furcsa találmányjaik, a tudósoknak munkáik és több afféle emlékezetes dolgok felől szóló híreket naponként, hetenként vagy hónaponként, az ő saját nyelvén nyomtattatott írásokban, tanúság és mulatság kedvéért ne olvasná”.
A pozsonyi Magyar Hírmondónak fönnállása nyolc éve alatt kétszáz és négyszáz közötti előfizetője volt. A lapot 1784-ben néhány hónapig a kiváló nyelvész, piarista szerzetes, Révai Miklós szerkesztette. Újságírói programját a következőképpen foglalta össze: „ihol tehát, ahol természetem hajlandósága után látszatósban szolgálhatom a közjót, én bizony ide ülék az ujságíró polcra oly szándékkal, hogy annak érdemét magasabbra emeljem, mivelhogy egészen az anyanyelvnek mívelésére akarom fordítani”. A közjó szolgálata és a magyar nyelvművelés ügyének előmozdítása volt tehát az a célkitűzés, amelynek szellemében a lap munkatársai dolgoztak.
S ez nemcsak Rát és Révai szándéka volt, de az újság többi szerkesztőjéé – így például Szabó Dávidé, Szacsvay Sándoré vagy Szabó Mártoné – is. Döbör András kutatásai nyomán tudható, hogy a reformkor idején a társadalmi nyilvánosság szerkezete megváltozott, s hogy ebben a folyamatban nagy szerepe volt a Jelenkor című lapnak. Magyarországon ugyanis az 1820-as évek végén Széchenyi István színrelépésével megjelent az az új politikai program, amely a rendi sérelmi politika megyei színterei helyett az országos (sajtó-)nyilvánosság segítségével igyekezett a magyar polgárosodás – s a gazdasági, társadalmi és politikai modernizáció – ügyét szolgálni.
Széchenyi a korabeli cenzúra béklyójával is számolva bábáskodott egy modern politikai lap létrehozása körül. Többéves engedélyeztetési huzavona után, 1832 januárjában megjelent a Jelenkor – alcíme szerint „Politikai tekintetben a’ két haza ’s külföld hírleveleiből” – Helmeczy Mihály szerkesztésében, s melléklapja, a Bajza József szerkesztette Társalkodó. A lap 1836-tól – a brit politikai lapok mintájára – tipográfiailag is a modern orgánumok közé lépett, amikor áttért a nagy angol újságformátumra és a háromhasábos szedésre. A hetilap rendkívül olvasott volt. 1835-ben több mint háromezren, két évvel később több mint négyezren fizettek elő rá. S ez jóval több olvasót jelentett, hiszen a korabeli olvasótársaságok és kaszinók látogatóihoz is eljutott.
A lapot szerkesztő Helmeczy Mihály – aki, mint Döbör könyvéből kiderül, Kölcseyvel, Kazinczyval, Kisfaludy Sándorral, Virág Benedekkel is baráti viszonyt ápolt – az 1848-ig kiadott lap első számában írta a következőket. „Illy szép időponthoz olly közel s’ nyelvünk országlása és törvényink ujra születése hajnalán, annyi nagy remény elébe menve, mit kivánjunk a’ buzgón szeretett hazának mint hogy e’ bölcs és dicséretes uton […] csüggedhetetlen hazafisággal, férjfias mérséklettel, gondos előrelátással haladjon elő minden tagja, ’s közintézetink virágoztán, müveltségünk diszletén a’ sziv, lélek, ész malasztiban ’s minden lehető boldogság áldásiban részesüljön az egész nemzeti test.”
Ezek a sorok a polgári átalakulás békés és alkotmányos keretek közötti megvalósulásába vetett hit megnyilvánulásai. Szerzőjük még nem tudhatta, hogy jó másfél évtizeddel később forradalomnak kell megkísérelnie a polgári Magyarország megteremtését, s hogy a szabadságharc leverése után újabb abszolutizmus – a maga alkotmányellenességével és cenzúrájával – következik.
(Döbör András: Sajtópolitika és politikai sajtó Magyarországon (1780–1840). Magyar nyelvű hírlapok a nemzeti identitás, a modernizáció és a polgári átalakulás szolgálatában. Budapest, Gondolat Kiadó, 2018, 209 oldal. Ára: 2500 forint)