– Egy furgon oldalára azt írták: Marketing bérbeadás. Vajon mit jelent? Internetes postafiókunkba is érkeznek az érthetetlen levelek. A tartalommal vagy a formával van a baj?
– Forradalmi nyelvváltozás zajlik, minden felgyorsult, a hagyományos nyelvhasználat is felbomlóban, kettészakadóban van. Miközben a magánlevelezés végtelenül leegyszerűsödött, a szövegekben szinte megszűnt a helyesírás, egyre több az orwellien túlbonyolított hivatalos irat. Ennek esett áldozatul az a több százezer ember is, aki szemrebbenés nélkül aláírta az ötven-oldalas, értelmezhetetlen hitelszerződését. Ennek egyik kötelező záradéka, hogy a felek elismerik, felolvasták nekik, tehát megismerték és megértették a szöveget. Az igazságügyi nyelvész azonban ki tudja számítani, hogy ekkora szövegmennyiség felolvasására annyi idő kellett volna, amennyi nem állt rendelkezésre. Ezzel már pereket is nyertek.
– Mégis odaírták a nevüket az emberek, mindenbe beleegyeztek.
– Az egyik fele nem mert kérdezni, nehogy ostobának nézzék, a másik fele pedig vakon megbízott abban, aki az iratot elé tette. Hitt a szakértelmében. A világ túl bonyolult, túlszabályozott lett, és ezért túlságosan pontosan akarják leírni. Amerikai szokás, hogy mindenki mindenkit mindenért perel, és nagy pénzeket lehet veszíteni vagy nyerni. Ha valaki elesik a járdán, mert megbotlott a kiálló kőben, bepereli a fenntartót. Nem azt mondják neki, hogy nézett volna a lába elé, vagy tudhatta volna, hogy a mozgólépcső mozog, hanem magas kárpótlást kap. Hát persze hogy olyan hivatalos leiratok és szerződések születnek, amelyekben az is szabályozva van, ami nincs, mert mi van, ha mégis van. Emiatt íratnak alá velünk is tucatszám felesleges dolgokat. Háromszor költöztem. Amikor az első lakásomat eladtam, egyoldalas szerződést írtunk, a harmadiknál már tízoldalasat.
Összecsúszott stílusok
– Elmondható, hogy összecsúsztak a beszédstílusok, a kommunikációs szintek? Hogy már nem érzékeljük, mikor kivel milyen stílusban kellene beszélnünk?
– Baj van a regiszterváltással. Nem tudunk szaknyelvből magánnyelvbe váltani, és viszont, ezért születnek értelmezhetetlen levelek, közlemények. Nagyon hivatalosak akarnak lenni, közben nem tudják a legalapvetőbb ügyeiket sem megfogalmazni. Összecsúszott a nyilvános és a mindennapi beszéd. Nem tudok lemondani arról a meggyőződésemről, hogy az értékközpontú médiában a beszédnek is mintaadónak kell lennie. A közmédia ne utánozza se a kereskedelmi médiát, se az utca nyelvét. A mintaadó beszéd nemcsak nyelvileg helyes, hanem világos is. Ennek hiányában nőnek az emberek közötti feszültségek. A zavarok, konfliktusok forrása szinte mindig a helytelen, rossz kommunikációból, nyelvhasználatból fakad. A magyar hagyományosan érzelmi retorikájú, vagyis terjengősen, körülményesen fogalmaz. És ha valamit nem akar megérteni, akkor nem is érti meg. Ezért kellene törekednünk az oktatás minden szintjén és a nyilvánosságban is az igényes megfogalmazásra és persze helyesírásra.
– A politikai, társadalmi vitákban is elbeszélnek egymás mellett, mindenki a magáét mondja, nem reagál a másikra.
– A vitákra ma valóban nem az érvelés és az érvek értékelése, hanem az indulat jellemző. Megtehetnénk például, hogy időnként megdicsérjük a vitapartnerünket, méltányoljuk egy-egy számunkra is vállalható gondolatát, elfogadnánk, hogy ebben vagy abban igaza van. Ez egyébként remek kommunikációs fegyver is. Párbeszéd hiányában azonban mindenki tromfol, bizonygatja, hogy csak ő az okos. A rossz kommunikáció nagyon sokat tud rombolni.
Megvezetve
– Az utóbbi évtizedben rendszeresen támadott, tudománytalannak, áltudománynak kikiáltott nyelvművelés éppen ezekről szólhatna.
– A Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodát 2006-ban azzal a céllal alapítottuk meg, hogy fóruma legyen a hagyományos és a modern (mondhatnám: stratégikus) nyelvművelésnek, valamint különféle szolgáltatásokkal segítse a közönséget. Napi tizenöt-húsz kérdésre válaszolunk, az anyanyelv, azon belül főleg a helyesírás iránti érdeklődés ugyanis nem lankad. A kérdésekre adott, a honlapon is megtalálható szerkesztett válaszok száma meghaladja a húszezret. Emellett szerződéseket, hivatalos leveleket, vásárlóknak szánt ajánlatokat, használati utasításokat lektorálunk, véleményezünk, teszünk fogyasztóbaráttá, valamint igazságügyi szakértői munkát is végzünk. Meggyőződésem, hogy ha a kilencvenes évek elején, pályakezdőként nem állok az akkor éppen elutasított nyelvművelés mellé, mára már nem létezne. A maguk álláspontját „érvényes” tudománynak nevező nyelvészek elkezdték kritizálni, támadni, leírták, hogy áltudomány, sőt azt is, hogy meg kell ettől tisztítani az Akadémiát. Sikerült. Főleg érzelmi okokból csatlakoztam a nagy tekintélyű, nyelvművelő szemléletű nyelvészekhez, úgy véltem, hogy a régi, a nyelvtudomány kezdetétől követhető tudományos-kulturális, közösségmegtartó tevékenységet nem szabad hagyni elsikkadni. A jó szándékú kritikát természetesen el kell fogadni, és szükség van a nyelvművelés folyamatos megújítására is. A tekintélyelvű, ex cathedra kijelentések, szabályadások helyett emberközpontúvá, emberbarátivá kell tenni. A legfontosabb a nyelvi kérdések iránti érzékenység fölkeltése. Nem tiltani kell, hanem támpontokat adni.
– A nyelvműveléstől aztán továbblépett, megírta a magyar nyelvstratégiát. Mi a kettő között a kapcsolat és a különbség?
– Vannak, akik azt mondják, hogy a magyar nyelv évszázadokig megvolt nyelvművelés nélkül, most is köszöni, jól van, hagyják békén. Erre az a válaszom: ha az elmúlt fél évezredben a magyar nyelvnek nem lettek volna tudós munkásai, ha Kazinczyék nem szervezték volna meg a nyelvújítást, Kosztolányiék az írói nyelvművelést, akkor ma lehet, hogy nem is magyarul beszélnénk. Tudom, van, akinek ez nem fájna. Én azonban az írástudók felelősségének érzem, hogy támogassák, segítsék a társadalmat – az én területemen ez a magyar nyelvvel, nyelvhasználattal kapcsolatos cselekvéseket jelenti. A magyar nyelvstratégia kialakítása 1996-ban az Akadémia Magyar Nyelvi Bizottságában indult el, 2000-ben könyv alakban meg is jelent. Elvi-elméleti megközelítés, a nyelvművelés pedig az ennek alapján végezhető gyakorlat. A minden korábbinál erőteljesebb technológiai fejlődés óriási, jórészt feltáratlan társadalmi, kulturális és nyelvi következménnyel jár. Ha a nyelvhasználat nem a helyzethez illő, nem érünk célt. Ha nem értjük a szövegeket, megvezethetők leszünk. Idetartoznak a már említett hitelszerződések is. Ha valaki a gyerekével botrányos módon üvöltözik, akkor a gyermeke ugyanazt a botrányos stílust sajátítja el, alkalmazza az életében, és adja tovább. A nyelvművelés felfogható úgy is, mint stilisztikai embernevelő tevékenység. Ha az emberek nem tudnak szövegeket megérteni, szövegeket írni, abból magánéleti, sőt gazdasági csőd is származik. Megdöbbentő, hogy napjainkban az általános iskolások nagy százaléka alig tud olvasni, írni, számolni, nyilvánosan szerepelni. A jelenség elérte a felsőoktatást is: hallgatóinknak ma már anyanyelvi kritériumvizsgát kell szerveznünk és helyesírást tanítanunk. Fel kell tenni a kérdést: vajon mivel foglalkoztak az előző tizenkét évben?
– Munkatársaival 2000-ben megalapította a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoportot, majd a kormány 2014-ben létrehozta az önálló Magyar Nyelvstratégiai Intézetet. Miért kellett erre külön intézetet alapítani? Miért nem vihető be a téma az MTA Nyelvtudományi Intézetébe?
– Azért, mert az intézet ezzel a témával nem akart foglalkozni, miközben természetesnek venném, hogy a mindenkori kormány megkérheti, felszólíthatja konkrét feladatok elvégzésére az állami tudományos fórumokat, kutatóintézeteket, egyetemeket. Mondjuk az egyetemeket arra, hogy a nyelvstratégiai célokra tartsanak fenn oktatói és kutatói státuszt, a Nyelvtudományi Intézetet pedig például arra, hogy kidolgozza, mit tegyünk, hogy az iskolai oktatásban a gyermekek megtanuljanak írni, olvasni, milyen legyen a nyelvtan tanítása. A nyelvstratégia kiemelt fontosságú terület. Ha a magyar nyelv visszaszorul, akkor csökken a magyarság, ha a magyar nyelvi közlésben zavarok, hiányok keletkeznek, akkor a már említett személyes és közösségi gondok szaporodni fognak, s előbb-utóbb gazdasági kár is származik ebből. Ezért javasoltam az önálló intézet létrehozását, az alapításánál bábáskodtam is, azután a kinevezett igazgató nem tartott igényt a programomra. Négy év telt el, lehet látni az eredményt. Pontosabban: semmilyen eredményt nem lehet látni.
Túl az elefántcsonttornyon
– Akik kétségbe vonják a nyelvi ismeretek művelésének hasznosságát és szükségességét, azzal érvelnek: aki kijavítja más nyelvhasználatát, mondjuk a suksükölést, ezzel kifejezi, hogy lenézi őt és a környezetét, ahonnan tanulta. Márpedig aki nincs tisztában azzal, hol, mit és hogyan mondhat, folyamatosan hátrányba kerül: a piacon és a magánéletében is. Nem véletlen a kommunikációs tréningek szárnyalása.
– A nyelvtudomány azzal van elfoglalva, hogy a nyelvhasználó ne diszkrimináljon, miközben az iskola, a szakmák, a legmenőbb foglalkozások igénylik a hasznos tanácsokat és képzéseket. Ezért kellett létrehozni a párhuzamos szervezeteket, ami normálisan működő világban fölösleges lenne. Mivel a család és az iskola sok esetben nem tudja megtanítani, kialakítani az életben fontos többszintű kommunikációs készségeket, ezeket felnőttkorban kell pótolni. Ezt ismerte fel a gazdasági felsőoktatás, menedzserképzés. Meglepő és tanulságos: míg tevékenységi területemen, a bölcsészeti-filológiai képzésben teljesen visszaszorult a nyelvművelés, addig két kézzel kapnak utánunk a gazdasági és menedzserképzők. Az elefántcsonttoronyba zárkózó kutatókon kívül már mindenki tudja, hogy a világban a legalapvetőbb készség, sőt elvárás a jó kommunikáció, az együttműködés, a kreativitás. A nyelvhasználat egyszerűsödése a félreértések táptalaja.
– Van-e a magyar nyelvnek olyan specialitása, amelyet érdemes őrizni, vagy amelyikre érdemes figyelni?
– A nyelvek lehetőségei hasonlóak. A magyar nyelv, és ez nagy kincs, alkalmas a teljes kommunikációra. Ennek az értékét nem érezzük, hiszen nagy nyelvek környezetében élünk, de a világban már csak pár tucat olyan teljes kommunikációra képes nyelv van, amelyen bármiről lehet anyanyelven beszélni. A finnugor nyelvek között például a magyaron kívül már csak a finn és az észt. A magyar nyelv csoda. Csoda, hogy fennmaradt, ma is él, sőt fejlődik. Kreatív és gazdag a szókészlete, erő van benne, amit a nyelvi játékosság, humor is bizonyít. Bennünk él a közös kulturális alapja, vagyis a nyelvi hagyomány. Idézgetünk, szólásokat használunk, olykor persze zavarosan, rosszul, de azért van a nyelvi ismeretterjesztés, hogy felhívja erre a figyelmet. A hétköznapi életben nyelvi kérdésekről is beszélgetünk. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar nyelv sorsa, élete, halála rajtunk kívül senkit sem érdekel. Ehhez senkitől soha semmilyen biztatást, támogatást nem kapunk, csak magunkra támaszkodhatunk. Óriási kincs, amelyet őriznünk kell, és mindannyiunknak módunkban áll gyarapítani is.