A szíriai kormányerők és szövetségeseik, főleg libanoni és iráni síita milíciák, mára visszaszerezték az ellenőrzést a hatalmas területű Kelet-Gúta fele felett. Jelenleg a városközpontért folynak az ütközetek. A felkelők által uralt, beékelt területért 2013 óta heves küzdelem zajlik.
Azóta a kelet-gútai lakosságnak, amely egykoron 400 ezer főt számlált, szinte mindennap légitámadásokat kell átélnie: február közepe óta a szír légierő orosz támogatással bombázza a területet. A földön is megindult az offenzíva a Damaszkusz északkeleti külvárosaként is emlegetett Gúta visszafoglalásáért. Az emberjogi szervezetek szerint a polgári veszteségek meghaladták az ezer főt a harcok egy hónapja alatt.
Basár el-Aszad szír elnök erői ugyanazt a taktikát alkalmazzák, mint az ország második legnagyobb városa 2016 végi elfoglalásakor. Megpróbálják a bekerített Kelet-Gútát kettévágni, és ezt követően felmorzsolni az iszlamista felkelőket. Miért csak most, a lázadás hetedik évében kerül sor – ráadásul egy ugrásnyira a fővárostól – arra, hogy a kormányerők nekilássanak a lázadók kifüstölésének?
Az Aszadhoz hű erők, bár az utóbbi időben a szíriai csatamezőn sikert sikerre halmoztak, azért nem mindenhatók. A polgárháborúnak voltak olyan időszakai is, amikor emberhiánnyal kellett megküzdeniük, és tömeges dezertálásokat kellett elkönyvelniük. A fővároshoz közel fekvő felkelőenklávét elég volt sakkban tartani a sorozatos bombázással, bár a területet nem uralták, de onnan nem kellett számítaniuk nagyobb támadásra.
A megfigyelők szerint az évek folyamán jelentősen felduzzadt a kelet-gútai iszlamista felkelők száma: tíz- és húszezer közöttire taksálják a szunnita fegyvereseket. Ez jelentős erő, különösen úgy, hogy a lebombázott, rommá lőtt házakból erődöket alakítottak ki, a város épületeit föld alatti járatok kötik össze, ilyenformán biztosítják a lőszer- és emberutánpótlást.
A városi hadviselés szabályai szerint – mint azt láttuk Aleppóban, Rakkában vagy a szomszédos Irakban fekvő Moszulban – a vezénylési pontokat olyan helyszíneken állítják fel, amelyek a legkevésbé támadottak, például iskolákban és kórházakban. A lakosságot pedig élő pajzsként használják, akiknek nemcsak a rájuk zúduló bombáktól, tüzérségi tűztől kell tartaniuk, hanem a hátukba szegeződő „baráti” fegyverektől is.
A felkelők kifejlesztettek egy újfajta „védelmi eszközt”: ketrecekbe zárt fogoly kormánykatonákkal vagy az alevita lakossággal – Basár el-Aszad elnök népcsoportjával – próbálták meggátolni a számukra fontos épületek bombázását. Gútát a Barada folyó szeli át. Ebből tudták öntözni a zöldségfarmokat, a gyümölcsösöket, amelyek a fővárost látták el az elmúlt évtizedekben.
Az évszázad elején azonban tömegével érkeztek a szegény szunnita nincstelenek, hogy részt kérjenek a város gazdaságából. Nekik volt és van mit felróniuk az Aszad-vezetésnek, és tömegével fejezték ki együttérzésüket, amikor az iszlamista erők átvették a város irányítását. Ha a felkelők nem élveztek volna ekkora támogatást, akkor ilyen hosszú ideig aligha maradhattak volna hatalmon.
Mely iszlamista, dzsihadista frakciók uralják ma Kelet-Gútát? Először is különbséget kell tennünk azok közt, akik a harcukat Szíria határain belül, az Aszad-rezsimmel szemben képzelik el, illetve azon muzulmán fegyveresek közt, akik a küzdelmüket az egész világra kiterjesztik. A két nagy erő, amely Gútában meghatározó, „hazafias” célokat tűzött a zászlajára. A keletre fekvő városrészt a Dzsais al-Iszlam, az Iszlám Hadsereg uralja, míg nyugaton a Fajlak al-Rahman, a Minden Irgalmasság Légiója tartja kezében az ellenőrzést.
Az első csoport szalafista elveket vall, ez a szunnita vallás egyik legszigorúbb válfaja, igen közel áll a vahabizmushoz, amely Szaúd-Arábia államvallása. A 2011-ben kitört szír polgárháborúban az Iszlám Hadsereg jelentős segítséget kapott Rijádtól. A másik iszlamista csoport, ha lehet így minősíteni őket, sokkal mérsékeltebb az előzőnél, az egyik fő szövetségese a Szabad Szír Hadseregnek. Nála is kimutatható Katar és Törökország támogatása. Két évvel ezelőtt a két szervezet közt hetekig tartó véres leszámolás zajlott le.
Jelen vannak, de elhanyagolható számarányban, a dzsihadista erők, amelyek Gútában vívják harcukat az iszlámért. Vannak közöttük az al-Kaida terrorszervezettel korábban rokonszenvezők, de még ennél is radikálisabb szervezetek is. Nehéz megmondani, hogy egy katonai állás, amelyet a kormányerők és szövetségeseik támadnak, vajon a mérsékelt fél vagy a dzsihadista szárny erődítménye.
Mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsában elfogadott tűzszünet csak a „hazafias felkelőkre” vonatkozik, így könnyedén mondhatja például Oroszország, hogy az ő gépei kizárólag a dzsihadistákat támadják.
Egy még 2015-ben Kelet-Gútában rendezett katonai parádén az Iszlám Hadsereg tankokat, páncélozott személyszállító járműveket, tüzérségi fegyvereket vonultatott fel. Hogy manapság mivel rendelkezik, nem lehet tudni. A térség megfigyelői az év elején tízezer főre tették a létszámukat. Az irgalmasoknak is van vagy nyolcezer fegyveresük. Nem lehet gyors lefolyású játszmában bízni. A propagandagépezet már régóta a frontvonal mindkét oldalán harcba lépett: a lakosság valós szenvedését használják fegyverként.