A borországok és a borvidékek mind idillikusak – írja Hamvas Béla. – Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a Szentgyörgy hegyre, a Somlóról nem is szólva […]. A szőlőtáblák között lágy füves utak mint csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs. Olyan helyek, hogy az ember bárhol megállna, leülne, letelepedne, s azt mondaná: itt maradok. S esetleg anélkül, hogy észrevenné, ott érné el a halál.”
Hamvas tudhatott valamit. Egyszerűnek tűnő felismeréseit sokan osztjuk, ha a Balaton-felvidék hegyei között járunk. E hegyek királya – királynője? – a Badacsony. A természet és az ember alkotta épített környezet errefelé sok helyütt olyan harmonikus, őseredeti elegyet alkot, hogy az embernek kedve támadna örökre itt maradni egy eldugott parasztházban, élvezve a nyugalmat, a kilátást és a helyi gasztronómia kínálatát.
Ezúttal nem a Káli-medence tökélyére, hanem az emlegetett Badacsonyra koncentrálunk – éppen azért, hogy mindannyian tanuljunk a példájából. Mert Badacsonynak két arca van, amelyek két hagyományt, a legszebb magyar, pannon tradíciókat, illetve az elmúlt évtizedek (poszt)kádárista és vadkapitalista örökségét tükrözik. E két hagyomány itt tusakodik egymással a Badacsony hegyén, láthatjuk a saját szemünkkel, ha arra járunk a nyár folyamán.
Nézzük előbb azt a városképet, amelyet meg kellene haladni!
A badacsonyi kikötőhöz érkezünk: mind a háború előtti barátságos vasútállomást, mind a hatvanas évekbeli, merészen modernista, ma is kortársnak ható, Callmeyer Ferenc tervezte Tátika étterem épületét agyonnyomják a köréjük telepedett, szedett-vedett bódék és ráépítések. A kikötői móló szezonális fabodegáiban plasztikjátékokat és strandcuccokat árulnak, no meg a Balatonon elmaradhatatlan, de ettől még tájidegen óceáni halat, a hekket. A hegy felé indulva a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek mélyét idéző bazársorok kínálják tovább a balatoni gagyit a fürdőruhában slattyogó népnek. Nem éppen az egykor a legjobb ruhájában korzózó polgárság emlékét ápolja ez a zsibvásár. Beljebb, az üdülőtelep szívében egész nap vurstli zakatol egy szűk telken.
A szomszédban a Kishableány vállalható modernista épülete a hanyatlás évei után épp kibelezve áll – remélhetőleg igényes felújításon esik most át. A környezetet rendezetlen utcák, parkolók, sétányok és parkrészletek rontják. Mintha megállt volna itt az idő valamikor a rendszerváltozás éveiben, a korabeli vállalkozói és vendéglátói felfogásban, amikor is két hónap alatt akartak sokan meggazdagodni a drágán árult gagyiból.
Feljebb, a Római út mentén némileg tisztul a kép. A hegyet megkerülő útvonalon tradicionális parasztházak, századelős villák és a régi hagyományokhoz illeszkedő, igényes mai házak, nyaralók váltakoznak a kádári kockákkal és a későbbi vállalkozóbarokk hodályokkal, az igénytelen, stílustalan kocsmákkal és a szezonális standokkal – amelyek a május elsején errefelé dülöngélő tömegeket szolgálják ki.
Ez még mindig nem az igazi… Ha még feljebb kanyarodunk, és aztán körbetekintünk az egyre meredekebb, szőlőkkel és borászatokkal teli hegyoldalon, akkor kezdhetünk el reménykedni. Itt már a megőrzött értékek és a legmodernebb, igényes törekvések elegyét láthatjuk. Az eredetileg Laposáéknak épült, az egyszerű vonalú ősi présházak formáit kortárs minimalizmussal megidéző, hófehér borászatépület nem hiába kapott rangos elismeréseket pár éve. Egy kétszáz éves szürke-fehér kúria panzióként született újjá.
A svéd tulajdonú Villa Sandahl borbirtok épülete a helyi sötétszürke bazaltépítészetet ötvözi a letisztult skandináv dizájnnal. Nem messze tőle a Villa Pátzay szintén a Badacsonyra jellemző hagyományos épületeket idézi nyeregtetőjével, timpanonos oromzatával. A hegy lábától nézve nem is lehet tudni arról, mai vagy több száz éves épület áll-e odafönt. A Pátzay étterméből csodálatos kilátás nyílik. Csakúgy mint a szomszédos, pár éve működő Laposa-teraszról, ahonnan tényleg világbajnok panoráma tárul elénk a fél Balatonra egy-egy jó bor kóstolgatása közben.
Az 1795-ben épült, badacsonyi ősmintának tekinthető, népi barokk Szegedy Róza-ház virágos kertjéből körültekintve látjuk: a hegy magasában a szőlők, lugasok és erdők zöldje a tradicionális, szépen gondozott házak bazaltszürke-fehér színeivel váltakozik. Itt, a hegy tetején, a Ranolder-kereszt alatt élnek a hagyományok – szemben más környékek álmediterrán giccsével.
Megtaláljuk a régi értékek és a minőségi kortárs törekvések harmonikus ötvözetét. Nem kérdés, hogy mi a jó irány, hogy mire épülhet a jövő fenntartható, helyi örökséget védő és megélő fejlődése. Nemcsak Badacsonyban, hanem az egész Balaton körül is.