Hatalmasat szippantok a jéghideg, kristálytiszta levegőből, miközben a több mint háromezer hektáros, apróvadban dúskáló tököli parkerdő felé tartunk kísérőnkkel, Dragovics Jánossal. Útközben elkél a bivalyerős terepjáró, mert helyenként szügyig érő, mindent beborító sárral kell megküzdenünk, mire elérjük a Tököli Gazdák Vadásztársaságának birtokát, ahol már vagy tucatnyian gyülekeznek. Nagy nap a mai: társas vadászat lesz, most van a fácán szezonja.
Gyors, ám annál bőségesebb reggeli után megkezdődik az eligazítás.
Csöpi eksztázisban
– Több erdős, bokros, illetve szántásos helyszínen vadászunk majd, ahol a terelők U alakzatban állnak fel. A leglényegesebb szabály az alkoholfogyasztás tilalma mellett, hogy 45 fok alatti szögben, illetve lakott terület felé senki sem lőhet! Mindenkinek ajánlott láthatósági ruhadarab viselése, valamint az etikus elejtés. Azaz, egymás lőtávolságában nem lövünk keresztbe, és a nőivarú madarakat kíméljük. Ezenkívül a megsebzett fácánt mielőbb meg kell a szenvedésétől szabadítani, ám legjobb a tiszta találat – ismerteti a részleteket János unokaöccse, Dragovics Gábor vadászmester. Még egy rövid fohász a szerencséért, majd bepréseljük magunkat egy orosz traktor vontatta, fedett vadászkocsiba, amellyel a terepre indulunk.
Billegve recseg-ropog a praktikusan átalakított pótkocsi a mezőn a szántások barázdái közt haladva, valahogy minden pillanatban azt érzem, kerekek nélkül jövünk majd vissza. Közben az apportírozó vizslák is egyre nyugtalanabbak, csaholnak, nyüszítenek, alig bírnak magukkal. A „legfőbb vadásszal”, a sokat látott, tízéves Csöpivel a legnehezebb, elképesztő eksztázisban van, az eb tökéletes példa az önhergelő folyamatra. De állítólag ettől jó egy vadászkutya, amelynek a kiképzése, illetve eszmei értéke pár százezer forinttól indul.
A helyzet pont olyan feszült, mint amikor az ejtőernyősök ugrásra készen sorakoznak a gépen. Mindenki arra a bizonyos pillanatra vár, a lövésre. Hazugság lenne tagadni, hogy a vadászat – mint a legősibb elemi ösztön – nincs benne az ember vérében.
Az elejtett zsákmány a fajfenntartáshoz szükséges erőt szimbolizálja, azt a hatalmat, amely nélkül meghalnánk.
– Az igazi vadászok sosem mészárolnak, nem ölnek feleslegesen. A híreszteléssel ellentétben tiszteljük az élő állatot, de az elejtett vadat is. Arról nem beszélve, hogy a tápláléklánc fenntartása érdekében elengedetlen a populáció ritkítása. Ám mi szaporítunk is: most is háromládányi, legalább ötven darab saját nevelésű fácánt engedünk majd szabadon abból a háromszázból, amelyek nem messze innen, egy hatalmas röpdében nevelkednek. A fácánállományt – amelynek egyötöde tojó – ezáltal folyamatosan frissítjük, visszaengedjük őket a természetbe. Ebből is látszik, a felelős vad- és erdőgazdálkodáshoz, ha tetszik, ha nem, hozzátartozik a vadállomány gyérítése is. Éppen ezért kell az úgynevezett beírókönyvet is pontosan vezetnünk, hiszen így látjuk mi is, illetve a vadászati hatóság is, mikor és ki hány állatot ejtett el, s ezeknek mekkora az értékük, legyen szó társas vagy egyéni vadászatról. Sőt a rendőrség is gyakran megjelenik, szintén ellenőrzés céljából. Úgyhogy sem a meglőtt állatok számával, sem a trófeákkal nem lehet trükközni – avat be a részletekbe Gábor, miközben meg is érkeztünk egy kukoricaszántás széléhez.
Zsákmányra várva
A vezető amolyan „porondmesterként” folyamatosan adja az utasításokat, hol és mire kell figyelni. Ez azért lényeges, mert egyszerre kell menetelni vagy épp megállni a vadászoknak és a hajtóknak. Mindezt lehetőleg egymástól húsz-harminc méteres követési távolságban.
– A figyelem egy pillanatra sem lankadhat, ám ennek ellenére sajnos évente vannak vadászbalesetek, de szerencsére ennél a társaságnál még nem fordult elő. Fontos igen szigorú pszichológiai vizsgát tenni – mondja János, miközben a válláról a kezébe veszi duplacsövű puskáját, majd céloz. A csöndet hatalmas lövések törik meg, sikerrel, nem szenvednek az állatok. Aki nem szokott hozzá az ilyesmihez, vagy nem volt katona, fel sem tudja mérni, mennyire felelősségteljes nyílt terepen egymástól pár méterre tüzelni. Vagy tucatnyi vadász áll a mezőn, kémlelve az eget, zsákmányra várva.
Újabb lövések dördülnek, a többiek is eredményesek, madarak zuhannak a mező közepére. Végre Csöpi és a többi eb is kiélheti ösztöneit, pazarul apportíroz a három kutya. „Csöpi, hozzad, gyere ide, lábhoz!” – hallatszik a vezényszó, s a vizslák engedelmesen adják át gazdájuknak a lőtt vadat. Ezután továbbindulunk a következő hajtás területére a vadászkocsi oldalára aggatott fácánokkal. Mindegyiket megjelölték, hogy ne legyen félreértés abból, ki melyiket lőtte. Ki egy szalagot, ki egy üres töltényhüvelyt köt, illetve húz a madár lábára. Miután többen is hoztak magukkal vendég vadászt, elég nagy lenne a kavarodás, ha nem a megfelelő módon szállítanák a zsákmányt.
Ezúttal egy hatalmas szőlőbirtokon át vezet utunk, a kocsikázás után végeláthatatlan gyaloglás következik a sárban, a napokban lezúdult hó fellazította a talajt. „Civiliként” azon tűnődöm, vajon előfordul-e, hogy megsajnálják az állatot. János, aki sok éve vadászik, érdekes válasszal áll elő.
– Előfordult olyan eset, hogy órákon keresztül néztem a vaddisznókocát tíz malacával, amint a magasles előtt túrták a földet. Mégsem lőttem rájuk, hanem csak gyönyörködtem bennük. De van vidámabb történetem is. Éjjel a lesen álltam, a puskacső kidugva a peremen, és a szemem sarkából láttam, hogy egy sötét árny közelít felém. A következő pillanatban arra eszméltem, hogy ez a bizonyos látomás immár valóság, és a puskám csövére telepedett. A célgömb környékén egy nagy testű madár ült, majd megrázta tollait. Épp kényelembe helyezte magát, amikor jobbra fordulva tekintetünk találkozott. Ekkor ismertük fel egymást: én egy gyöngybaglyot, ő pedig egy vadászt látott. A helyzet annyira komikus volt, hogy el kellett fojtsam a nevetésem, hiszen a hangoskodás mindent elriasztott volna a környékről. A bagoly szinte visszahőkölt, rémület ült az arcára, és ijedtében majdnem lezuhant a puskacsőről. Aznap nem lőttem semmit, de életem egyik legemlékezetesebb vadászata volt. Mindebből látszik, a vadászok nem cél nélküli gyilkosok.
Jánosnak, mint mondja, tiszta a lelkiismerete, a tiszteletet megadja az állatoknak.
Fáklyagyújtás kalaplevétellel
– Ám azt igenis szeretnénk elérni, hogy ne nézzenek ránk itthon ferde szemmel az emberek. Az alacsonyabb jövedelmű társak is pénzt áldoznak a felelős vadgazdálkodásra, az ország természeti értékeinek fenntartására. Az itteni fácánokat egyik tagtársunk neveli, ha elutazik, még azt is beosztjuk, mikor és ki eteti az állatokat. Télen kukorica és széna kihelyezésével segítjük a hideg időszak átvészelését. Én például az idei szezonban a kertemben már ötvenkilónyi napraforgót tettem ki az énekesmadaraknak. Ha valakik szeretik, tiszteli ezeket a lényeket, azok mi vagyunk, hiszen vadászok nélkül már vad sem lenne. Inkább azokat bírságolnám meg, akik szemetelnek az erdőben, vagy felelőtlenül tartják a kutyájukat, és a határban szabadon engedik a házi kedvenceket – sorolja.
Véleménye szerint az emberek bele sem gondolnak abba, hogy az apróvad a fészkét a mezei utak mentén, keskeny sávban helyezi el. Az elengedett ebek pont ezt a részt fésülik át, és ezzel a tojásaik, fiókáik elhagyására késztetik a madarakat, amelyek így pusztulásra ítéltetnek. Az is gyakran előfordul, hogy találnak kutya által széttépett tetemeket. A tápláléklánc ilyenkor borul, hiszen a közhiedelemmel ellentétben nem csak a rókák tizedelik az állatállományt. Ez beláthatatlan károkat okozhat, hiszen Magyarország majdnem minden erdős-mezős területe vadgazdálkodási helyszín. Különösen kényes időszak a kukoricavetés ideje, amikor a vaddisznók a már elvetett magokat előszeretettel túrják ki a földből. Ám a növény érésekor is megjelennek, és óriási károkat okozhatnak a termésben. Ilyenkor a vadászok ügyeleti rendszerben őrzik a táblákat. Visszás helyzet, hogy az élő vad az állam tulajdona, az általa okozott pusztításért mégis a társaság felel.
Az idő szinte észrevétlenül repül, ám a szél egyre erősebb, amely eltérítheti a sörétrajt, valamint a madarak repülési irányát. Lassan bevonulunk a vadászház udvarára, ahol kezdetét veszi a teríték elkészítése. A fenyőgallyakkal körülvett pár négyzetméteres területre helyezik a fácánokat úgy, hogy azok szép sorban a jobb oldalukon, egymás mellett feküdjenek. Ezután a vadászat vezetője fáklyákat gyújt, ezt követi a kalaplevétellel egybekötött tiszteletadás a vadnak, amely a ceremónia legszebb része, majd az elejtőknek szétosztja a vadászrészt. Az esemény közös ebéddel zárul, amely mi más lenne, mint vaddisznósült… A terített asztal mellett előkerülnek a régi történetek, de búcsúzáskor már mindenki az újabb vadászatra gondol.
Mi mennyi?
Sokakat foglalkoztat, hogy mennyibe kerül a vadászat. Ami a költségeket illeti, a határ a csillagos ég: egy teljes felszerelés puskával, távcsővel és ruházattal, használtan félmillió forinttól beszerezhető. Az állami vadászjegy – amely nélkül elképzelhetetlen ez a tevékenység – húszezerbe kerül, amelyhez a kamarai tagság összege társul négyezerért, valamint ezerért a kötelező felelősségbiztosítás
– ismerteti a részleteket Plausin István, a Tököli Gazdák Vadásztársaságának elnöke. Ami az elejtett állatokat illeti, ahhoz, hogy egy szép gímbika trófeája a falat díszítse, már mélyebben zsebbe kell nyúlni. Például egy tízkilós agancsú állat kilövési költsége akár a hárommilliót is felemésztheti, efelett grammonként nőnek az árak. Ennél egy őzbak kevesebbe, egy ötszáz grammos trófea egymillióba kerül. Népszerű a vaddisznó is: ebből egy 22 centi feletti agyarhosszú vadkan elejtése egymillió körül van. Tavaly az első háromnegyed évben közel 65 ezer vadász volt hazánkban, így Magyarország összes lakosát figyelembe véve minden 151. ember vadászik. Közülük több mint háromezren hivatásosként, főállásban dolgoznak. A becslések szerint évente kétmillió lövést adnak le országosan. Ahhoz, hogy vadásszon valaki, le kell vizsgáznia, vadászjegyet kell kiváltania, fegyvertartási engedéllyel kell rendelkeznie. A tényleges vadászatra csak ezután kerülhet sor, amely vagy területtel rendelkező vadásztársaság tagjaként, vagy bérkilövőként, vagy meghívott vendégként folytatható.