Több mint háromezer filmfesztivált tartanak világszerte, de ahogy mondani szokás: vannak fesztiválok, és van Cannes. Mi a La Croisette titka?
Benito Mussolini találta ki, hogy ideje megtörni Hollywood filmes hegemóniáját, ezért rendezte meg a világ első filmfesztiválját 1932-ben Velencében. A harmincas években később szokássá vált fesztiválokon ünnepelni a filmművészetet, mivel – ahogy Olga Birzul, az ukrán Docudays filmfesztivál programkoordinátora fogalmaz – „a mozi a legdemokratikusabb művészet”, amely minden közönség számára legmegfelelőbb nyelven szól, és ezek között közvetítenek a filmfesztiválok, „megjelenítve a demokráciát, a békét és a szabadságot”.
A Velence vetélytársaként indult Cannes története a harmincas évekre nyúlik vissza, de a szabad önkifejezés ünneplésével meg kellett várnia a második világháború végét. Ám mióta az ötvenes években Brigitte Bardot és társai felfedezték a La Croisette csillogását, Cannes a filmkultúra legjelentősebb európai nagykövete lett. A kritikusok a kávézókban és a tengerparton vitatkoznak, melyik film érdemelné meg a nagydíjat.
A riporterek a Côte d’Azur kék háttere előtt interjúvolják meg a sztárokat a legelegánsabb hotelek teraszán vagy jachtjukon. A fotósok pedig a vörös szőnyeg mellett gyülekeznek, hogy lencsevégre kaphassák Hollywood és Európa hírességeit, illetve a felfedezésre vágyó tehetségeit, akik egytől egyig az Arany Pálmára áhítoznak. Az egyetlen díjra, amelynek megnyerése vetekszik az Oscar dicsőségével, sőt a legjobb külföldi filmnek járó Oscarnál még többet is ér kritikusi körökben az Arany Pálma.
Cannes jelentőségének számos összetevője van. Egyrészt történelmi távlataival egyedül Velence tud versenyezni, és sem a Sundance, sem a Berlinale, sem a rotterdami vagy a torontói filmfesztivál (a legelismertebb fesztiválok) nem kínálják ugyanazt a csillogást. Cannes olyan cégekkel tart fenn üzleti kapcsolatot, mint a Chopard, a Nestlé vagy a HP, amelyek az elmúlt években sorra nyitottak ragyogó boltokat a városban, és ezért nem engedhetik meg, hogy csökkenjen a fesztivál hírneve nyújtotta reklámérték.
Így hajlandók a szervezők által elvárt művészfilmek és kevéssé ismert tehetségek felé is nyitni, akik a kapcsolati tőkét felhasználva publicitást és azonnali népszerűséget szerezhetnek.
A fesztivál indította el például Quentin Tarantino és Steven Soderbergh karrierjét, illetve számos szakértő szerint a Saul fia azért (is) nyerhette körbe a világot, mert Nemes Jeles László hazavitte a zsűri nagydíját.
Ugyanez az Arany Medve díjas Testről és lélekről című alkotásnak nem sikerült, mivel a Berlinale mögül nemcsak a sztárok hiányoznak, de a filmpiac sincs jelen. Cannes ad ugyanis otthont a világ legnagyobb mozipiacának, a Marché du Filmnek, amely nagyban befolyásolja, hogy mit látnak az adott évben a nézők a moziban, tévében vagy online.
Persze sem a Marché látogatása, sem egy cannes-i díj nem garantálja a teljes sikert. Eddig összesen kétszer nyert Arany Pálmával díjazott mozi legjobb film Oscart (a Férfiszenvedély 1946-ban és a Marty 1955-ben). Egy stúdióvezető egyszer azt nyilatkozta, hogy Cannes csak akkor jó választás mozipremierhez, ha a készítők biztosak termékük minőségében, ha azonban kétségük van a fogadtatás felől, és nem akarják teljesen elrontani Oscar-esélyeiket, akkor inkább messzire kerüljék el a La Croisette-et.
Ezért a független filmesek között terjed az a szokás, hogy mozijukat inkább a kevésbé neves fesztiválokra nevezik be, amelyek még mindig elegendők az Oscar-listára kerüléshez. A Sundance jó választás lehet az Amerika-centrikus dokumentumfilmek esetén, Toronto a kanadai közönség megcélzása miatt lehet izgalmas, London a BAFTA-kampányhoz hasznos, San Sebastián a spanyol és dél-amerikai filmek Mekkája, az SXSW az elvont közönséghez találhat utat, Telluride pedig segíthet a művészi Oscar-versenyben.
A fiatalabb fesztiválok előnye, hogy gyorsabban változnak, és alkalmazkodnak a modern elvárásokhoz, míg Cannes minden csillogása ellenére történelmi gyökerei miatt nehézkes. Például az idéntől nem vehet részt Netflix gyártotta film a fesztiválon, hacsak nem mutatták be a francia mozik. Számos kritika éri a szervezőket amiatt is, hogy a női filmkészítők hátrányt szenvednek a kiválasztásnál.
A Sundance-en például a versenybe került 56 film közül 21-et nő rendezett, az idei Tribeca fesztivál pedig 48 százalékos női rendezőarányával állított fel rekordot. Cate Blanchett, az idei zsűrielnök megvédte a fesztivált, hiszen Cannes folyamatosan reagál a változó társadalmi elvárásokra, de „ezek a dolgok nem egy nap alatt történnek”.