Csak én, kizárólag én vagyok a felelős ezért az ügyért – kommentálta Emmanuel Macron francia elnök jó tíznapos hallgatás után biztonsági munkatársának botrányát. – Én vettem fel, amire különösen büszke vagyok – fűzte hozzá, hogy csökkentse a kárörvendők örömét. Az államfő jól átlátja a helyzetet, amire egy másik, azóta tett megjegyzése utal: „Engem keresnek.” Hát aligha Alexandre Benallának szól az a cikkmennyiség, amely július 18-át követően – amikor is a Le Monde napilap közzétette a videóval kísért információt – rázúdult a franciákra. Legyen bármennyire súlyos tett, amelyet a tanácsadó elkövetett, itt valóban nem a közeli munkatárs a célpont. Macron áll a célkeresztben.
Mi is történt Párizsban az idén május elsején? Egy baloldali diáktüntetésen készült felvételen jól kivehetően látszik, hogy az Élysée-palota alkalmazottja két fiatalt, köztük egy nőt bántalmaz. A civil ruhás férfin, Benallán ott volt a rendőrségi karszalag és a sisak, amelyet a hatóságok ilyen akciókban viselnek. Ezek használatához és ahhoz, hogy erőszakot alkalmazzon, nem lett volna joga az elnök mellett biztonsági feladatokat ellátó személynek, aki „megfigyelőként” vett részt a megmozdulás követésében.
A minapi interjújában megbánóan ezt nyilatkozta: „Nagy őrültséget, sőt hibát követtem el.” Ezen túlmenően végtelenül sajnálja, hogy nem felelt meg „az elnök úr bizalmának”. Azóta már elbocsájtották az Élysée-ből, és vádat emeltek ellene. Ez jól is van így, ugyanis az mégsem járja, hogy a testőri feladatokat is ellátó Benalla vasárnap délután csak úgy sportból leugorjon az utcára egy kis tüntetőverésre. A felgyülemlett adrenalint valahogy le kell vezetni, de erre talán alkalmasabb személyeket is találhatott volna, mint két – ráadásul csak arra sétáló – diákot. Tettéért majd megbüntetik, fiatal, legalább ebből tanulhat.
Tegezni a minisztert
Ám az eset, amelyben ki tudja, hányadik vizsgálóbizottság alakult már, nem ilyen egyszerű.
A belügyminiszter, Gérard Collomb már másnap, május 2-án tudott róla, és értesítette az Ausztráliában hivatalos látogatáson tartózkodó elnököt és természetesen az Élysée-palota illetékesét is. Aki vélhetőleg az elnökkel egyeztetve meghozta döntését: két hétre – fizetésmegvonással – eltiltotta Benallát a munkájától. A parlamenti vizsgálóbizottság előtt, ahol Collombot ugyancsak megizzasztották, azt nyilatkozta, hogy sohasem látta a biztonsági vezetőt. Aki viszont korábban azzal dicsekedett, hogy tegező viszonyban állnak a belügyminiszterrel. Ebben valószínűleg jobb a fiatalabb emlékezete, ugyanis kizárt, hogy Macron számtalan vidéki útján ne találkozhattak volna, ezeknek a biztosítási előkészítése volt Benalla feladata. Az Élysée pedig úgy érezte, hogy látszatbüntetéssel le is rendezte az ügyet. Benalla amúgy sem tartotta be a „fenyítést”, ugyanúgy dolgozott tovább, mint annak előtte.
A kabinetfőnök-helyettesnek azon a tüntetésen volt egy kísérő társa is, bizonyos Vincent Crase nyugalmazott csendőr, aki a Lendületben a Köztársaság, az elnök pártjának alkalmazottja. Úgy látszik, a Macronhoz hűek szinte kötelességüknek érzik, hogy ha az elnök intézkedéseit vitató magatartással találkoznak, akkor fellépjenek. Crase „megfigyelői státuszt” sem élvez, egyszerű civilként vett részt a tüntetőverésben.
A párizsi hatóságok még három rendőr ellen emeltek vádat, akik megpróbálták eltüntetni az utcai kamerafelvételeket, amelyeken Benalla látszik. A leleplezés után az Élysée különböző illetékesei kánonban tagadták, hogy ennek köze lenne az állambotrányhoz, amelyet az egész ellenzék harsog, nem, „ez egyéni vétek”, amiért az elkövető olyan súlyos büntetést kapott, mint előtte senki sem az elnöki palotában. De vajon miért nem értesítették az esetről a francia igazságügyi szerveket, hogy eldöntsék, akarnak-e nyomozni az ügyben?
Ki ez a huszonhat éves „testőr”, aki ilyen magasra jutott? Marokkói bevándorlócsaládban született, apja a francia hadseregben katonaként szolgált, majd csendőrnek állt. Megpróbált integrálódni, és erre nevelte gyermekeit is. Alexandre-t sikerült jó álláshoz juttatni, sofőr lett a gazdasági miniszter mellett, míg egyszer két kocsinak nekiment, gyorsabb haladásra ösztökélve őket. A miniszter azonnal kirúgta a gépkocsivezetőjét, akinek időnként elborult az agya. Ezt követően a Szocialista Párt körül őgyelgett, fel is vették a biztonsági ügyek intézésére. Ott hamar vezetői pozícióig jutott. Mindenhol azt hangsúlyozták róla, hogy rendkívül igyekvő, lelkes és intelligens. Az, hogy semmilyen rendőri, testőri, biztonsági végzettsége nincs, nem akadály. Amit tudott, inkább a „privát szektorból” származó értesülésekből szerezte.
Alexandre bandája
Volt egy jó megérzése: a 2017-es választáson a szocialistáknak nem fog babér teremni. Van viszont egy fiatal, eszes és jóképű jelölt, volt miniszter, aki meghívta a kampánycsapatába, ahol szintén biztonsági feladatokat kellene ellátnia. Ez Emmanuel Macron volt. Benalla olyan lelkesen végezte a munkáját, hogy Macron a győzelme után magával vitte az Élysée-palotába, ahol még címet is adott neki: a kabinetiroda vezetőhelyettesévé nevezte ki. Az elnök személyes biztonságáért hetvenheten felelnek: hírszerzők, felderítők, nyomozók, elemzők, kommandósok, testőrök – a francia biztonsági szakma krémje.
Charles de Gaulle alatt tudják, hogy mennyien látták el főállásban ezt a feladatot? Négyen. Igaz, ezek közül az egyik egy nehézsúlyú profi ökölvívó volt. A tábornok nem szerette körülvenni magát olyan emberekkel, akiket nem ismert. Pedig, ha súlyozni lehetne, hogy kinek az élete forgott nagyobb veszélyben, igencsak De Gaulle felé billenne a mérleg nyelve. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor egy szakképzetlen senki odaáll az elitcsapat elé – tegye ezt bármilyen udvarias formában –, és elkezd tanácsokat osztogatni. Nyilván érezte a helyzet fonákságát Benalla is, és szép lassan elkezdte behozni a saját embereit az elnököt védő csoportba, akiket el is neveztek „Alexandre bandájá”-nak.
Hogy enyhítsék Benalla fiatal kora és tapasztalatlansága miatti kisebbségi érzését, az Élysée javaslatára a belügyminiszter kinevezte rendőr alezredesnek. Természetesen az ezzel járó fizetéssel. Feladata az elnök vidéki útjainak biztonságos lebonyolítása, amelyeken – mint azt számos fényképfelvétel igazolja – maga is bekapcsolódott az elnök testi épségének védelmébe. De Benalla családi programokon is részt vett, a háttérben nem egy fotón ott látszik, ahogy pásztázza a tömeget, vagy biciklivel követi az elöl kerékpározó elnököt.
Ugyanakkor volt egy nagydobra nem vert küldetése is, kidolgozni a GSPR, a Köztársasági Elnök Biztonsági Csoportjának reformját. Tehát az ő kezében összpontosult, hogy a 77 emberből kire lesz majd szükség, és kire nem. Macron kis csapattal szeret játszani. Négy hozzá közel álló – a bankszektorból és korábbi osztálytársai közül jött – tanácsadó határozza meg Franciaország további sorsát. A miniszterelnök nincs köztük. Most is önhatalmúlag kiválasztotta azt a személyt is, aki majd a saját biztonsága fölött rendelkezik. Hát persze hogy Alexandre Benalla éjt nappallá téve dolgozott javaslatain.
Villámgyorsan mesés karriert futott be. A francia elnök környezetében dolgozhatott, akit ráadásul végtelenül tisztel és szeret. Macron is értékeli, hiszen minden kívánságát teljesíti: kinevezés, előléptetés, bizalmi megbízás, szolgálati autó rendőrségi szirénával, fegyverviselési engedély, belépők a hatalom központjaiba, és végül egy luxuskategóriájú szolgálati lakás. Mégpedig az Élysée számára nélkülözhetetlen személyeknek járó házban, a Branly rakpart 11. szám alatt, a Szajna-parton, közel az Eiffel-toronyhoz.
Csak két ugrásra volt az elnöki palota. Előzőleg az állam 180 ezer eurót, mintegy hatvanmillió forintot fordított a lakás felújítására. Igaz, a sajtó alaposan mellélőtt, amikor ismertette a lakáskiadást, 300 négyzetméteres, kétszintes lakásról beszéltek, közben csak 80 négyzetméteres. Abban viszont igazuk volt, hogy alig több, mint egyéves szolgálat után, legyen bármennyire nélkülözhetetlen is, nem mindenki kap ilyen lakást.
Viszont a kulcsátadás dátuma érdekes: Benalla július 9-én vehette át, tehát több mint egy hónappal az emlékezetes tüntetőverés után. Úgy látszik, ekkor az Élysée-ben már úgy vélték, hogy nem kell nagyobb perpatvartól tartani. Ha csak pár napig, de neves szomszédai voltak az Élysée kabinetfőnök-helyettesének abban a házban, ahol François Mitterrand volt elnök „rejtette el” szeretőjét, Anne Pingeot-t és balkézről született lányát, Mazarine-t. A ház 63 lakásának mintegy fele van állami tulajdonban. Számos diplomáciai tanácsadó és titkosszolgálati vezető, a hadsereg vezérkari főnöke is itt lakik, de vannak itt kisebb lakások is az Élysée kertészei és konyhafőnökei számára.
Imádott Macron
Az kétségkívül megállapítható, hogy Alexandre Benalla előremenetelére kevés példa akad. Vajon mivel szolgált rá erre a nagy bizalomra és érezhető kivételezettségre, amelyet első számú főnökétől, Emmanuel Macrontól kiérdemelt? A biztonsági vezető sokat dolgozott, de az elnök környezetében mások is ezt teszik. Benalla a történtek ellenére továbbra is „imádja” Macront – mint azt egy újságcikkben kifejtette.
A francia lapok közül csupán néhány merte feltenni a kérdést: nem rejlik-e valami férfiszerelem az elnök és beosztottja közt? A homoszexualitás vádját bőszen tagadta Macron még a tavalyi választási kampány alatt. Sőt felesége, a nála 24 évvel idősebb volt tanárnője, Brigitte is csatasorba állt az ilyen támadások kivédésére. Benallának a közelmúltban született meg a kislánya. De hát ezek a tényezők nem akadályozzák meg két mindenre elszánt férfi szerelmét.
Az biztos, hogy Macron elnök minden jóval elhalmozta volt testőrét. Ő erre lerántotta a leplet a királyról, aki azóta is keres valamit, amivel eltakarhatja a takargatnivalót. Az öntelt, autokrata stílusa, amely mindenkinek azt üzeni, nála nincs okosabb a környéken, most már azoknak is szemet szúr, akik eddig tűzön-vízen át követték. A közvélemény-kutatásokban zuhan a népszerűsége, európai terveit is felül kellene vizsgálni, ugyanis már rég nem időszerűek, és otthon sincsenek rendben az elképzelései, amelyeket minden erővel keresztül akar vinni.
Először van időzavarban az eddig oly magabiztos elnök. Hála a nemzetgyűlésben hatalmas többségének bármilyen bizalmi szavazást túl fog élni. Vannak, akik csak legyintenek: fiatal még, majd megtanulja, hogy óvatosabban kell játszani…