A fogadás jól meg volt szervezve. A spanyol Vöröskereszt és a helyi önkormányzat nagyon készült a hajó vasárnapi kikötésére. Emberi erőből nem volt hiány: ezer humanitárius önkéntes, 470 tolmács, 600 rendőr várta vasárnap türelmetlenül a líbiai felségvizekről egy hét alatt megérkező, gibraltári bejegyzésű személyszállítót, amelyet két francia NGO, az SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül bérelt. Mégpedig azért, hogy a Földközi-tengeren hánykolódó gumicsónakokból felvegyék a bevándorlókat. Minden migránsra jutott egy kísérő, hogy spanyol földre lépve ne érezzék olyan elhagyatottnak magukat.
A médiaeseményre 700, azaz hétszáz újságíró jelentkezett be tudósítani. Nem túlzás azt állítani, világérdeklődésre tartott számot ez a kikötés. De tanulva a máshol tapasztalt tumultuózus jelenetekből, az illetékesek megszabták, hogy milyen közel kerülhetnek az újságírók a bevándorlókhoz. Például kétszáz méterről lehetett fotózni a hajóról leszálló menekülteket, így aki nem hozott nagy teljesítményű teleobjektívot, az bizony lemaradt a főleg Észak- és Fekete-Afrikából jöttek meggyötört arcáról.
Mint az egyik segítő elmondta: „Ezek az emberek annak ellenére, hogy három méter magas hullámok között kellett előrehaladniuk, számtalan kikötésmegtagadás után, mégis mosolyogva tudtak leszállni a hajóról. Hála az új spanyol szocialista kormánynak, amely emberiességből jelesre vizsgázva segítő kezet nyújtott a vízen hánykolódóknak.”
Az Aquarius történetében benne van az Európai Unió megosztottsága, de még az embercsempészés egész mechanizmusa is. A hosszú szárazföldi út után Líbiában gyűlt össze ez a tömeg, volt, aki a Szaharán át igyekezett a találkozási pontra, ahol helyi embercsempészek vették kezükbe a „sorsukat”. Alkalmas időpontban vízre bocsátották nagy méretű gumicsónakjaikat, majd felhívták a közelben tartózkodó „taxivállalatokat”, az önkéntes és emberséges humaniárius szervezeteket, NGO-kat, amelyek hajóikkal a líbiai partok szegélyéhez mentek, ahol felvették a „bajba jutott” migránsokat. Az összegyűjtött embertömeggel megindultak egy szicíliai kikötő felé. Eddig ez az esetek többségében ment, most viszont azzal nem számoltak, hogy új kormány alakult Rómában.
Az Öt Csillag és a Liga kormánya a jelek szerint komolyan gondolja. Olaszország tényleg bezárt – megtagadták az Aquarius kikötését. Ráadásul az olasz kabinet nem várt lépéssel indított: nem az euró ügyét firtatta, mélyen hallgatott tetemes adósságairól, helyette elkezdte pedzegetni a bevándorlást. Róma teljesíti a nemzetközi tengerjogból rá eső követelményeket, tengeri határain belül és azon kívül is, ha szerencsétlenül járt hajóról kap segélyjelzéseket, végrehajtja a mentést, a kimentetteket hazai kikötőbe hozza.
Az Európai Uniónak jogilag semmilyen befolyása nincs az ilyen ügyekre. De Olaszország politikai, logisztikai és pénzügyi segítséget kap az európai szervezettől. Róma számításai szerint tavaly csupán ez a számlája 4,2 milliárd euróra rúgott, ebben benne van a járőrözés, a kimentés, az egészségügyi ellátás költsége, a szállás, az étkezés biztosítása. 2013-tól összesen 690 ezer bevándorló érkezett Olaszországba, 2015 óta ez a szám jelentősen csökkent. De az illegálisak száma így is félmillió, és Salvini belügyminiszter őket szólította fel, hogy készülődjenek a hazatérésre.
Az Aquarius esetében már Málta is közölte előzetesen, hogy a hajónak nem tud kikötőhelyet biztosítani. A nem is oly távol eső Korzika viszont bejelentette, hogy a helyi végrehajtó tanács megtárgyalta az ügyet, és Bastia kikötőjében – kizárólag humanitárius okokból – hajlandó fogadni a bevándorlókat. Igen ám, de az Élysée, a francia elnöki palota azt közölte, hogy a migránsok ellenőrzése után hajlandó fogadni „egy részüket”. Hogy mennyit, titok, az viszont biztos, hogy francia kikötők megnyitásáról a közleményben nem esett szó.
A párizsi kabinet ülése után hangzott el az a szóvivői megjegyzés, amely az olasz elutasítást „cinikusnak és felelőtlennek” nevezte. De korántsem volt egység ennek megítélésében, a szenátus elnöke, a jobbközép párti Gérard Larcher így vélekedett: „Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy leckéztessük azt az országot, amelyet három év óta magára hagytunk legnagyobb gondjával.”
A válasszal az olasz fél részéről nem maradtak adósok. A belügyminiszter, Matteo Salvini, a kormány erős embere, a Liga vezetője rámutatott arra, hogy a franciák álszent viselkedést tanúsítanak: ők a humanitárius intézkedések legnagyobb szószólói, miközben az olasz–francia határ túloldaláról ezreket küldenek vissza. Voltak olyanok is, akik felszólították a francia politikusokat, ha Olaszországról beszélnek, előtte mossák ki a szájukat. Hát ezek a vádaskodások igencsak nélkülözik a diplomáciai tisztelet elvét. Olyannyira, hogy Giuseppe Conte olasz kormányfő múlt hét péntekre tervezett párizsi látogatásának elhalasztása is felmerült. Aztán mégiscsak elment a bemutatkozó vizitre, sőt együtt ebédelt Emmanuel Macron francia elnökkel az Élysée-palotában.
Az NGO szervezetek hajója ekkor már elindult Valencia felé, ahol a spanyol kormány engedélyezte a kikötést. Napok teltek el, mire odaért két olasz naszád kíséretében, ugyanis, ha valami történik velük, az olaszok életükben nem mosták volna le magukról a szégyent. A kikötés megtörtént, kattogtak a fényképezőgépek, számtalan kamera rögzítette, hogy megérkeztek a meggyötört migránsok. A friss spanyol kormányfő, Pedro Sánchez pedig kitűzheti az első fotót jótéteményei gyűjteményébe.
Azon viszont nem kell majd csodálkozni, ha a migránshajók ezután Észak-Afrika nyugati partjaitól egyenesen Spanyolországba tartanak. A spanyol lakosságnak nem akar leesni a tantusz: még tavaly is százezres tüntetések voltak a migránsok támogatására. Míg Európa más nemzetei kezdik felfogni a bevándorlás veszélyét, ők támogató akciókat szerveznek. Persze Dél-Amerikából, elsősorban a volt gyarmatokról már korábban százezerszámra érkeztek migránsok. Velük könnyebben ment, ugyanaz a vallás, ugyanazok a kulturális gyökerek. Ám az újak máshonnan jönnek.
Az Európai Unió központjában az első római migránsellenes lépésről értesülve csak úgy fröcsögtek. Nem véletlenül bátorították fel a francia kormányköröket ilyen sértő állásfoglalásokra. Pedig az olasz kormánykoalíció nem rejtette véka alá szándékát, mindig is erről beszélt. A visegrádi négyek kitartó álláspontját, miszerint ők nem kérnek a kötelező migránskvótából, az unió egyre inkább a „népi mintázat” jeleként fogadja el.
Ám ha hozzájuk csatlakozik az „Alpok tengelye”, az már olyan erővé nőheti ki magát, amely még ebben a választási időszakban Brüsszelnek is komoly fejfájást okozhat. Az újságírók az Alpokon átnyúló migránsellenes együttműködés első jeleit vélik felfedezni abban a közeledésben, amikor a napokban Sebastian Kurz osztrák kancellár arról beszélt, hogy összehangolják az illegálisbevándorlás-ellenes lépéseiket Matteo Salvini olasz és Horst Seehofer német belügyminiszterrel, aki emellett megmaradt Bajorország tekintélyes politikusának is. A képviselt eszmék nyomán adódik az együttműködés Lengyel-, Cseh- és Magyarországgal, valamint Szlovákiával.
A jövő hét közepén tartják az első nagy erőpróbát, az Európai Unió csúcstalálkozóját, amelyen megint a migránsprobléma megoldására tesznek kísérletet. Az Aquarius kikötésének megtagadásával Olaszország jó nagyot rúgott a tárgyalóasztalba. Eközben koalíciós válság bontakozik ki Németországban. Mégpedig régi szövetség készül felbomlani a bevándorlás kezeléséről vitázva.
Seehofer belügyminiszter szerint meg kell erősíteni a német határvédelmet, és végre kell hajtani a kiutasításokat. Ha a kancellár ennek ellenáll, akkor következményei lesznek a CDU–CSU koalíciós együttműködésre nézve. Seehofer két hetet adott erre. Közben Angela Merkelnek a jövő héten el kellene fogadtatnia az európai partnerekkel elképzeléseit a migránskérdés kezeléséről. Nem tudjuk, hogy melyik lesz a nehezebb. Vagy végleg feladja migránssimogató véleményét, és a valóságot szem előtt tartva keményebb politikát szorgalmaz a törvénytelen bevándorlással szemben, vagy elképesztően meggyengül.
Ebből azonban az is következik, hogy Macron, a nagy reformer keresztet vethet Európa megreformálásának hagymázas tervére. Ezért fontosak az elkövetkező napok. Vajon bekövetkezik a német politikában a nagy fordulat, amelynek következtében Európában is áttörést ér el a keményebb fellépés a migránskérdésben? Esetleg a liberális erők még egy csapatösszevonással ostromot indíthatnak a keleti és most már déli várak ellen? Ezek a napok sorsdöntőek lehetnek Európa jövője szempontjából – ez volt magának Angela Merkelnek is a meglátása. Csak többéves késéssel volt képes belátni azt, hogy mennyire tévesen ítélte meg a három évvel ezelőtti határnyitást.
Adták alá a lovat, hogy így majd feledtetheti Németország bűnét a holokausztban, és ráadásul az ország fiatal, képzett munkaerőhöz jut. Nem fedezte fel a bevándorlásban rejlő veszélyt, amelyet a nemzetbiztonságra és általában a polgárok életére jelent. Még a szeptemberi otthoni szerény választási eredmény sem nyitotta fel a szemét, amelyet féléves alkudozás követett a hatalom megtartásáért. Talán a német gazdasági hatalmasságok is belátták, hogy a Mutti, akiért korábban annyian rajongtak, megkopott, a válságban nincs egyetlen használható ötlete sem. Nem kizárt, hogy náluk már rég megszületett a döntés a nyugdíjazásáról.