Mifelénk valószínűleg legalább egy emberöltőnek el kell telnie ahhoz, hogy valósággá váljon az általános alapjövedelem. Kísérletek már folynak a világban, de ez a juttatás országonként sem általános, feltétel nélküli, automatikus és rendszeres. Magyarán csak az általános alapjövedelem kritériumának nem felel meg.
Persze, miként várhatnánk bármely országtól, hogy végrehajtsa ezt az ugrást a sötétbe. Tavaly nyáron Svájc lakossága közel 76 százalékos arányban utasította el az általános alapjövedelem bevezetését, mégpedig az volt az ellenzők fő érve, hogy a biztos bevétel nem sarkallna munkára, azt venné el az embertől, ami emberré teszi. Pedig, ha valahol a világban, akkor az alpesi országban adottak az anyagi lehetőségek erre, ám a nép mégis óvatos.
Több mint kétszáz éves eszméről van szó, a XVIII. század végén, 1795-ben vetette papírra Thomas Paine brit születésű politikus, újságíró, esszéista azt az egyenlőségpárti gondolatát, hogy „a nagykorúság elérésével minden fiatalnak tőkejuttatást kellene kapnia”.
A kor, amelyben Paine élt, nem az azonos anyagi lehetőségeket díjazta, hanem pont a felhalmozást jutalmazta. Az 1970-es években feltámadott az eszméje, számos helyen, például egy kanadai kisvárosban, Dauphinben az évtized közepén alapjövedelmi programot vezettek be, de ez a kísérlet öt év múlva el is halt.
Világszinten a 2010-es évek táján újra feltámadt az alapjövedelem ötlete. 2014-ben hazánkban a LÉT munkacsoport dobta be „a magyar viszonyokra szabott, rövid időn belül bevezethető, realista programját”. Kisebb ellenzéki pártok célkitűzései közt is felbukkan az alapjövedelem bevezetése, amellyel eredményesen harcot hirdethetnének „a magyar nincstelenség és mélyszegénység ellen”.
Mi is az az általános alapjövedelem? Olyan gazdaságpolitikai eszköz, amely által minden állampolgár feltétel nélkül rendszeresen fizetett jövedelemre jogosult. Fontos, hogy az alapjövedelmet pénzben, és nem természeti javakban, például élelmiszerben kapják meg. A másik feltétel, hogy mindenki egyénileg jogosult, függetlenül például családi vagy anyagi helyzetétől. Ebből a jövedelemből főleg alapszükségletekre futja, étkezésre és a lakhatás költségeire, amelyeket minden hónapban megkapnak az állampolgárok. Az alapjövedelem számos eddig létező segélyt kivált, az államnak nem kellene munkanélküli-segélyt, lakhatási támogatást fizetnie.
Innen kezdődnek a bajok. Bár még csak kísérleti szakaszban van, azt azonban elmondhatjuk, hogy ott, ahol a lakosság egy parányi kisebbségének bevezették az „alapjövedelmet”, nem felel meg a fenti kritériumoknak. Az idén januártól Finnországban 2000 szerencsés munkanélküli élvezheti két évig az 560 eurót, amelyet az állam havonta átutal nekik.
Általánosnak ezt nem lehet nevezni, ráadásul Fortuna keze is benne van a dologban, ugyanis kihúzták a „nyertesek” nevét a számos jelentkező közül. A hozzánk eljutott visszhangok három hónap után jók, de várjuk ki a végét. Az viszont határozottan kedvező a finn modellben, hogy akkor is jár tovább a jövedelem, ha a munkanélküli állást talál, tehát nem korlátozzák a megkeresett pénzmennyiséget.
Hasonló kísérletek zajlanak Hollandiában és Skóciában is. Talán még az alaszkai próbálkozás hasonlít leginkább az általános alapjövedelem elveihez. Az amerikai állam 1982 óta a kőolaj- és gázkitermelésből származó bevételeinek egy részét az Alaska Permanent Fundban gyűjti, amelyből minden évben egyszer jogosult kapni az az alaszkai, aki már öt éve él a nem éppen turistavonzó vidéken. Itt meg a folyósított összeggel van baj: 2015 óta úgy évi 2000 dollárt vághatnak zsebre az alaszkaiak, ami édeskevés ahhoz, hogy ebből valaki megéljen. Az állam részéről karácsonyi ajándéknak viszont derék.
Az idén a kanadai Ontario államban kezdődött kísérlet az alapjövedelemmel: átszámítva havi 900 eurót kapnak a lakosok. Ebből szűkösen, de talán meg lehet élni.
A téma egyre időszerűbb Nyugaton. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a francia elnökválasztáson induló 11 jelölt közül ötnek – természetesen mind baloldalról származik – a programjában ott szerepel az alapjövedelem kérdése. Itt aztán valóságos kavalkádját látjuk a fogalom értelmezésének.
Aki a szegénység ellen harcol, annak egyszerű a dolga: fel kell hímezni a varázsszót a zászlajára, hogy általános alapjövedelem, és előre. Tekintsünk rá, hogy miként képzeli el ezt Benoît Hamon, a Szocialista Párt jelöltje. Az első fázisban, amely 2018-tól indulna, csupán azok kapnának 600 eurót ilyen juttatásként, akik nettó 2200 euró alatt keresnek. A 18–25 éves korosztály teljes egészében megkapja a fenti összeget, de például levonják belőle az ösztöndíjat. Az alapjövedelem után nem kell adózni.
Az első szakasz intézkedései mintegy húszmillió franciát érintenének, majd az egész országra, azaz minden lakosra két év múlva terjesztenék ki. Mibe kerülne ez? Hamon szerint az első szakasz csupán 35 milliárd euróba. Finoman szólva a független szakértők a nevetéstől a hasukat fogták ennek a számnak a hallatán, ők minimum 250 milliárdos eredményre jutottak, és teljes kiterjesztéssel a számláló valahol 400-500 milliárd között állna meg. Ez az ötöde Franciaország éves nemzeti termékének.
Ma még nem is szorít annyira az idő, hogy kapkodjunk. De holnap már igen. A jövőkutatók 15-20 évet adnak arra, hogy az emberiség belépjen az ipari robotizáció korszakába. Szakmák ezrei és tízmilliónyi munkahely szűnhet meg azáltal, hogy az emberek helyett robotok fognak dolgozni. Már ma is ízelítőt kaphatunk a jövőből: ember nélküli raktárak, teljesen automatizált szerelősorok, önvezető járművek. Olyan szakmák fognak megszűnni, ha elterjed a mesterséges intelligencia, amelyekre ma még nem is gondolnánk.
A dolgozók egy részét át lehet képezni az új szakmákra, amelyeknek még a nevét se tudjuk, de nagy többségük munka nélkül marad. Róluk valahogy gondoskodni kell. Elon Musk amerikai üzletember, a villanyautó-gyártó cég, a Tesla tulajdonosa szerint legalább lesz idejük azzal foglalkozni, amit szeretnek. Ám még mindig nincs meg a válasz: miből fognak megélni? Musk meglátása szerint erre lesz jó az általános alapjövedelem, vagy valami kiérleltebb változata. Ám sokan nem osztják ezt a derűlátó látomást.
Az biztos, hogy a negyedik ipari forradalom felforgatja az ember és a munka eddig megszokott viszonyát. Vajon az emberiség a maga hasznára tudja-e fordítani a kitárulkozó lehetőséget, vagy egyszerűen – számunkra még beláthatatlan társadalmi problémák révén – megindul a romlás felé?
A Szilícium-völgy másik ura, Bill Gates eredeti ötlettel állt elő arra, hogy miből fedezzék a milliónyi állástalan átképzését vagy az életfeltételeik biztosát.
Adózzanak a robotok! – adta ki az irányelvet a Microsoft egyik társalapítója, és szándékát az egész világon hevesen éljenezték. Azok a vállalatok, amelyek automatizálják a termelést, fizessenek adót a robotok után, amelyekkel emberi munkát váltanak ki. Nyilván ez olyan összegű állami elvonást jelentene, amely nem venné el a kedvet az újabb innovációtól. Ha valóban a nyakunkon érezzük az ipari forradalom leheletét, akkor elegendő adót tudnánk beszedni a vállalatoktól arra, hogy finanszírozzák a felszabaduló munkaerőt. Bill Gates szerint a nagy cégek – jól felfogott érdekük alapján – hajlanának ilyen megállapodásra.
Az elkövetkező években valószínűleg számtalan jobbnál jobb ötlet felmerül majd az előttünk álló probléma kezelésére. Mindenkinek el kellene gondolkodnia azon a húsba vágó kérdésen, hogy a XXI. században milyen lesz az életünk és a munka kapcsolata.
Meg a bér, amelyet érte vagy helyette kapunk.