Okos ötlet-e, hogy fiatal lányok egyedül utazzanak? A kérdés a két skandináv huszonéves marokkói meggyilkolása után még aktuálisabbá vált. A brutális, terrortámadásnak titulált esemény az észak-afrikai ország egy turisták által egyre gyakrabban látogatott részén, az Atlasz hegységben történt, így nem csoda, hogy az internetes kommentelők később elárasztották a híroldalakat, mondván, hogy turistacsoport nélkül sosem utazgatnának az iszlám országban. Mivel kolléganőmmel alig egy hét múlva indultunk jordániai utazásra, mosolyogva, de valójában megfontolva vettük a családtól és barátoktól származó, a biztonságunkra vonatkozó intelmeket.
„Használjatok reptéri transzfert, ne utazzatok helyi taxival! Előre nézzétek meg a szállás minden részletét! Próbáljátok nem felvenni a szemkontaktust!” – hangzottak a cifrábbnál cifrább tanácsok. A jordán fővárosba, Ammánba érkezve viszont már tisztán látszott, hogy a közel-keleti királyságban tenyerükön hordozzák a turistákat, nemhiába indítottak az európai diszkont-légitársaságok megannyi jordániai járatot. Bár a fiatal lányok valóban vonzzák a tekinteteket (mint a világ bármelyik pontján), az arab taxisok is inkább nyájasan próbálkoztak a túlárazott utak ajánlgatásával.
Mivel a célunk nem Ammán, hanem a világhírű Petra volt, gyorsan találtunk egy, a romvárosba igyekvő kisbuszt. A turisták zöme a hivatalos expresszjáratokat, a JETT-et használja, de mi megpróbálkoztunk a helyi ingázókat szállító – és jóval olcsóbb – minibusszal, így hamarosan tizenkét helyi társaságában, a jordán rádiót hallgatva zötyögtünk délre. A kalandos, veszélyes manővereket nem nélkülöző úton (aki járt már a Közel-Keleten, tudja, miről van szó) a fejünkben végleg szertefoszlottak a „lányok, ne utazzatok egyedül” mondatok, és értelmet nyert, miért is hívják Jordániát a Közel-Kelet Svájcának.
Petrában aztán még szemléletesebbé vált a hasonlat: akárcsak az alpesi ország, a rózsavörös város is szebbnél szebb látnivalókat tartogat az utazók számára. Persze érdemes az utazás előtt pásztázni a híroldalakat, érkezésünket megelőzően például áradások öntötték el a világörökségi helyszínt, így több ezer ott tartózkodó turista kényszerült menekülésre. Szerencsére a mi utunkat természeti csapások nem árnyékolták be, annak ellenére, hogy tisztán látszott a nagy erejű özönvíz minden nyoma.
– Most jóval kevesebben vannak, mint a nyári időszakban, akkor naponta nyolcezren is megfordulnak itt. Úgy tippelem, hogy ma körülbelül négyezren vagyunk – magyarázta az egyik helyi árus, aki valamennyi arra járóval szívélyesen elbeszélgetett. A négyezres létszám persze elenyésző: az egész komplexum több mint kétszázötven négyzetkilométernyi területen helyezkedik el, így nem túlzó állítani, hogy ottlétünk alatt szinte csak a valóban tömegeket vonzó, a filmekből is ismert petrai kincstár épületénél bukkantunk turistatömegre. Utóbbi egyébként a látogatás egy negatív velejárója is: az egykori karavánvárosban élő helyiek itt próbálják kétségbeesetten becserkészni a teve- vagy szamárhátra, illetve a tökéletes fotókra vágyókat.
Az arab – zömében huszonéves – férfiak idegenvezetést is vállalnak, amire jobb nem sajnálni a pénzt: ők valóban ismerik a helyenként több száz méter magasra nyúló sziklarengeteg minden zugát, így a kalandosabb utazókat is pár óra alatt célhoz vezetik. Mindez a biztonság szempontjából sem elhanyagolható: miután befizettük 14 (!) éves idegenvezetőnknek a 25 jordán dináros – körülbelül tízezer forint – díjat, minden lépésünket figyelte, amíg rá nem találtunk a vágyott panorámára. A sziklák peremén egyébként még helyi segítséggel is érdemes figyelni: Petra amiatt is számos alkalommal kerül a hírekbe, hogy az óvatlan, szelfibotos turisták a mélybe zuhannak saját maguk fotózásakor.
A turistákról pedig alapvetően pozitív kép alakult ki. A vezetőnk, Abram annak a huszonöt családnak az egyikéhez tartozik, akik ma is a több ezer éves város barlangjaiban élnek, és az állattenyésztés mellett a turizmusból lesz a mindennapi betevőjük. – Naponta körülbelül háromszor teszem meg ezt az utat, ez a munkám
– mondja a túra alatt a tizenéves, aki nyilvánvalóan az iskola helyett járja a sziklaváros romjait.
A gyermek lelkesen mesél arról is, hogy a családnak hány tevéje és szamara van, illetve, hogy a csodaszép petrai hegyekben a – szerinte – szerencsések még vadállatokkal is találkozhatnak. Állítja, a Petrában élőknek nyugodt és boldog az életük. Utóbbi látszólag az egész jordán életvitelre igaz. Petrától távol, még a nyüzsgő Ammánban is gondtalanságérzése támad az embernek, elég csak elnézni a vidáman kávézgató férfiakat vagy a macskáikat kergető gyerekeket.