Pentapolis, a városom, Magyarországon található. Magyarország pedig a szívem csücske.
A magyarok a Föld legintelligensebb nemzete. Nem viccelek. Nem túlzok. Dehogy vagyok elfogult. Ezek száraz tények. Magyarország a világ közepe.
Kína is a világ közepe. Tudják, mit jelent kínaiul Kína? Csin Si Huang-ti császár nevéből ered. Ő volt az, aki belekezdett a nagy fal építésébe. Annyira félt a haláltól, hogy nyolcezer cserépkatonával vétette körül a tetemét a mauzóleumában. Voltak elképzelései a világról. Minden olyan könyvet elégettetett a birodalmában, amelyik nem jóslással, gyógyítással vagy földműveléssel foglalkozott. A tiltakozó tudósokat is elégettette. Varietas delectat – néhányat élve elásatott a fővárosa piacterén. Hálából róla nevezték el az általa teremtett birodalmat. Mások szerint a közép kifejezésről kapta a nevét. A Közép Birodalma. Merthogy Kína a világmindenség közepe.
Sokáig az egyiptomi Alexandria is a mindenség közepe volt.
A fáraók birodalmának új fővárosát Nagy Sándor alapította. Tele volt zsidókkal, akik kereskedelemmel és hitelezéssel foglalkoztak. Ők voltak Egyiptom bankárai. Gazdagodtak, erősödtek, templomokat építettek. Alexandria és a krokodilistenről elnevezett Krokodilopolisz zsinagógái pompás bazilikák voltak, a zsidó főtanács, a szinhedrion bölcsei arany karszékben pöffeszkedtek, a zsidó vallás görög nyelven terjedt a Földközi-tenger partjain.
Alexandriában készült a héber Ótestamentum első görög nyelvű fordítása, a Szeptuaginta. Azért nevezik hetvenes fordításnak, mert a legenda szerint 72 tudós fordította 72 napig, s mindannyiuk fordítása az elsőtől az utolsó betűig megegyezett. De ami nekem most a legérdekesebb: itt voltak az ókori világ legnagyobb könyvgyűjteményei.
Így van, barátaim, jól érzitek. Egyszer fenn, másszor lenn. Ahol napfény van, ott megjelenik az árnyék. Ahol jó van, ott feltűnik a rossz. Önmagában sem gazság, sem igazság nem létezik. A tudás gonosz erő is lehet. Kínában a bölcs császár máglyára hordatja a veszélyes tudósok veszélyes könyveit. Ugyanakkor másutt a tudás gigászi raktárait, az elme gabonasilóit építik.
De a könyvek sorsa kiszámítható.
Hiszen emberek vagyunk.
A könyvek – előbb-utóbb – mindig elpusztulnak. Vérrel-verejtékkel, fáradhatatlan munkával és ihlettel létrehozzuk őket. Imádjuk őket. Aztán elpusztítjuk őket.
A dúlást a méd–perzsa Kambüszész kezdte, még valamikor Krisztus előtt 500 körül, aztán jött a hatalmas Caesar. Amikor Alexandriát ostromolta – sitty-sutty –, egymillió tekercsnek befellegzett. Tudják, mi volt a Szerapeion? A Szerapisz-templom könyvtára. Ott őrizték az ezoterikus iratokat. Felét Diocletianus császár hányatta tűzre 296-ban. A maradéknak a felét a 390-ben fellázadó keresztények szórták szét. Aztán 640-ben befutottak az arabok. Azt mondják, Omár kalifa nem aprózta, az utolsó lapig mindent elégettetett.
Nekem tetszik ez a keleti szigor. Ha csinálunk valamit, csináljuk lelkiismeretesen! Ha égetünk, égessünk jól! Egy görög filozófus, Ióannész Philoponosznak hívták, engedélyt kért Amr ibn el-Asz vezértől, hogy a Szerapeion iratainak némelyikét megmenthesse. A vezér habozott. Gyöngének mutatkozott. Mire Omár kalifa kiheréltette. „Az iratok – mondta –, ha tartalmuk egyezik a Koránéval, fölöslegesek. Ha nem egyezik, károsak.” Igaza volt az ékes szavúnak. Csak semmi elhajlás. Semmi megalkuvás. Éljen Sztálin!
Egy nép, egy vallás, egy vezér! Igazság csak egy van. Két tudás nem fér meg egy csárdában. Mézes hangod fülemnek pacsirtaszó, édes Führerem!
Tudják, hány fürdője volt akkoriban Alexandriának?
Háromezer-hétszáz.
Alexandria fürdőinek kemencéit hat hónapon át fűtötték a különböző gyűjtemények könyveivel.
Sajog a szívük? Így sóhajtanak: „Ó, az antik világ legnagyobb könyvgyűjteményei! Ó, mennyi kárba veszett tudás!”
Mondják, mennyi? Mit tudnak maguk arról?
Különben mese habbal! Alexandriában jó, ha száz fürdő üzemelt. Bagdadnak, Córdobának és Granadának több volt. Az viszont tény, hogy a könyvtárak és a könyvek mindig elpusztulnak.
Ez van. Ilyen a természetük.
Ne feledjék, a Mein Kampfot ugyanazon a civilizált európai nyelven írták, amely olyan csodálatos szavakat habzik fel magából, mint a Nachlassenschaftsübergabe (a hagyaték átadása).
Az ember épít, fest, ír, aztán lerombolja, felégeti, elpusztítja, amit épített, festett, írt.
Ez van. Ilyen a természete.
Szinte hallom, ahogy összesúgnak: „Mit lefetyel ez itt összevissza? Mein Kampf, Krokodilopolisz, Alexandria, Kína. Ráadásul Pentapolis és Magyarország.”
Ne mondják, hogy nem hallottak a hazámról! Hungary. Hongrie. Hunland. A hunok földje. Ez a kis ország Európa közepe. Európa szíve. A Föld köldöke.
Hogy miért mondom kicsinek? Fene tudja. A területe akkora, mint Delaware, Maryland, Massachusetts, New Hampshire és Rhode Island államoké együtt. Kitelne belőle három Belgium és két Hollandia. A magyarok ennek ellenére kis országnak mondják a hazájukat, és kis népnek vallják magukat, pedig a számuk a Kárpát-medencében körülbelül annyi, mint Atlanta, Denver, Houston, Indianapolis, Kansas City, Memphis, New Orleans, Salt Lake City és Seattle lakossága együtt.
Mi az, hogy kicsi?
Magyarország nem kicsi. Kína nagy. Birodalmak jöttek és mentek, Magyarország pedig ma is létezik. Hol van Perzsia? Róma? Hol a hatalmas Hunnia, Kazária, a nagy hírű Bizánc? Hol a Német-római Császárság? Hová tűnt az oszmán törökök szörnyállama? Hol a Szovjetunió, Lenin, Sztálin, Hruscsov és Brezs-nyev ázsiai birodalma?
De Magyarország és Kína létezik.
Ha nem tudnák, rokonok vagyunk.
Apropó! Tudják, hogy galápagos spanyolul óriásteknőcöt jelent? A spanyol konkvisztádorok – különben gyilkos szentfazék volt mindahány – még olyan hatalmas teknőckolóniákkal találkoztak a szigeteken, hogy kivételesen nem a Szent Hitről, a Szent Keresztről, a Szentlélekről vagy a szeplőtelen fogantatásról, hanem a nagy testű páncélosokról nevezték el a szigeteket. Gyorsan rájöttek, hogy a teknőcleves ízletes eledel, aztán azt az ostobaságot is elterjesztették, hogy ha a teknőspáncél porát rumba vagy borsófőzelékbe keverve elfogyasztják, a fehér bőrű európai vénembereknek újra feláll a petyhüdt, ólomszürke farkuk.
Tudták, hogy a galápagosi elefántteknőc óránként kétszáz méteres sebességgel képes haladni? Nevetséges, igaz? Minek élne az ilyen?
Ég veled, galápagosi elefántteknőc!
Azt mondják, az őseink léte biztos. Ők vannak, mert már voltak. De hogy lesznek-e a gyerekeinknek gyerekei, az unokáinknak unokái? Nos, az korántsem biztos. Ahogy a dolgok állnak, én inkább a nemre szavaznék.
Egy biztos: hogy semmi sem biztos.