Adott egy ország a Földközi-tenger szélén hosszú meleg évszakkal és egészséges, ínycsiklandozó konyhával. Valószínűleg bárki kapna az alkalmon, hogy felkeresse a szóban forgó térséget. Kicsit más a helyzet, ha megtudjuk, hogy Izraelről van szó: a zsidó állammal bizony nem bánt kegyesen a történelem, az izraeli–arab háborúk és a vitatott létjogosultság máig rányomja a bélyegét a megítélésére.
Az utóbbi években ugyanakkor valami megváltozott, írta a Haaretz című lap, utalva arra, hogy az egyre több és olcsóbb európai repülőjárat, illetve a (viszonylag) nyugodt biztonsági környezet vonzóvá teszi Izraelt a nyugati kirándulók köré-ben. Jeruzsálem, Tel-Aviv és Eilat városokban a tavalyi év nagy részében alig lehetett szobát foglalni – a négy- és ötcsillagos szállodák mintegy hetvenszázalékos telítettséggel működtek.
A turizmussal foglalkozó külföldi blogok nem hiába jegyzik meg: ne próbáljunk foglalás nélkül szállást keresni Izraelben, ez a taktika talán működőképes Európa nagyvárosaiban, de a közel-keleti országban szinte biztos, hogy ráfaragunk a felkészületlenséggel.
A laza és hanyag turistáskodás egyébként sem kifizetődő, ha a zsidó államban járunk, ugyanis az út megfelelő anyagi hátteret és helyismeretet igényel. Hiába tűnnek klisének az unalomig ismételgetett „méregdrága hely”, „a gatyád is rámegy majd az útra” mondatok, saját tapasztalat: Izraelben semmit sem adnak ingyen.
Legyen szó a Holt-tenger strandjairól, egy pohár vízről vagy a mosdóhasználatról, bizony a zsebünkbe kell nyúlnunk. Márpedig, ha nyaralunk, általában nem a múzeum mosdójában vagy a mediterrán cukrászdában elköltött sékeleket számolgatjuk. Izraelben egy hét alatt már az aprópénz hiányát is megérzed.
Érdemes a turisztikai tárca adatait idézni: egy átlagos turista az ott-tartózkodás alatt 1600 amerikai dollárt (több mint 400 ezer forintot) költ, míg a legtehetősebb – általában keleti – utazók naponta körülbelül 310 dollárt, azaz közel nyolcvanezer forintot. Jeruzsálem óvárosában zsákszámra kelnek el a kereszténységhez köthető relikviák. Ez abból a szempontból rendkívüli, hogy nem (csak) bevett turistamágnesekről, imakockákról és gyertyákról van szó, hanem embernagyságú fakeresztekről és „divatos” töviskoszorúkról.
Ha pedig megéheznénk, a közelben rengeteg a „humoros módon” „szent” jelzővel ellátott bár vagy étterem. Személyes kedvenc a Holy Bagel névre keresztelt étteremlánc, amelynek a Siratófal közelében található üzletében már belépés után közlik: „Ez nem zsidó, hanem amerikai stílusú étkezde.”
A turisztikai gerillamarketing egyébként máshol nem ennyire feltűnő: sem a színes világváros Tel-Avivban, sem pedig Jeruzsálem óvároson kívüli részében nem tolnak a képünkbe vásárlásösztönzőket. Összességében nem rosszabb a helyzet, mint a turistákkal megpakolt Nyugat-Európában, sőt a szent városként emlegetett Jeruzsálemben a látogatótömeg egyáltalán nem megy a spiritualitás rovására. (Bár halkan érdemes megjegyezni: 2015 óta az érkező kínai turisták száma 140 százalékkal nőtt.)
Mindez a korábban már említett, tudatos imázsépítés eredménye. Jariv Levin turisztikai miniszter korábban a „két város, egy nyaralás” szlogent használta a turisták Izraelbe csalogatására, amely valóban kitűnően leírja a Tel-Aviv és Jeruzsálem párosában rejlő lehetőségeket.
Míg előbbi rendre előkelő helyezést ér el a nemzetközi népszerűségi listákon, és (megérdemelten) kulináris és szórakozóipari fellegvárként emlegetik, Jeruzsálem történelmi, politikai és vallási jelentőségét felesleges ecsetelni. A két város közötti közlekedési lehetőségek az utóbbi években szintén sokat javultak, ma már a legtöbb fiatal kiránduló az egyórás, zökkentőmentes buszutat veszi igénybe.
Mindössze arra kell figyelnünk, hogy amennyiben vasárnap utazunk át Jeruzsálembe, aranyszabály: a szent városba tartó izraeli katonák elsőbbséget élveznek a buszra történő felszállásnál. A puskaporos hordóként emlegetett városban európaiként (sajnos?) már a fegyveresek nagy száma sem lephet meg bennünket, ha pedig Jeruzsálem már említett stratégiai jelentőségét figyelembe vesszük, a Siratófal tövében felvonuló több tucat katona sem vált ki nagyobb meghökkenést.
Talán csak a koruk: a zsidó államban 18 éves kortól érvényes a sorkatonai szolgálat, amely a nőkre is kiterjed. Akárcsak a magyar tizenévesek a Deák téren, az óvárosban is csoportokba vergődnek a fiatalok – annyi különbséggel, hogy ők a legújabb iPhone mellett fegyvert is hordanak magukkal.
Miután Donald Trump tavaly decemberben bejelentette, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosaként, és az amerikai nagykövetség is ideköltözik Tel-Avivból, zavargások törtek ki, bár ottlétünkkor ebből mit sem érzékeltünk. Szállásadóink is heves nemmel felelnek arra az egyszerű kérdésre, hogy van-e olyan része Jeruzsálemnek, ahova biztonsági okokból kockázatos menni.
Az al-Aksza mecset környékén szigorú biztonsági intézkedésekkel és kígyózó turistasorokkal szembesülünk, de semmi sem utal arra, hogy majdnem egy éve az iszlám harmadik szent helye miatt folyt a vér az óváros utcáin. Palesztin fegyveresek izraeli rendőrökre támadtak, válaszul fémdetektoros kapuk és kordonok kerültek a mecsethez. Ez egyben a status quo felrúgását is jelentette: az al-Aksza feletti ellenőrzés ugyanis a muszlimokhoz tartozik, a nem muzulmánok pedig kizárólag turistaként, pontosan megadott időpontokban látogathatják a szent helyet.
A status quo körüli vitát a feltörekvő izraeli turizmus is tüzeli. Az európai sajtó nemrég megszellőztette uniós diplomaták egy jelentését, amely szerint a zsidók turizmushoz kapcsolódó telepeket hoznak létre Kelet-Jeruzsálemben, és a külföldi látogatóknak felállított építményekkel legitimálják az ott lévő zsidó telepeket.
„Kelet-Jeruzsálem az egyetlen hely, ahol izraeli nemzeti parkot terveznek egy lakókkal teli körzetben” – idézte az uniós dokumentumot a The Guardian, amely azt is kimondja: a turisztikai régiók meghirdetése is hozzájárul a palesztin lakosság folyamatos marginalizálásához. A korábban idézett, az Izraelbe látogatók nagy számára vonatkozó adatok ezt persze más kontextusba teszik. Izraeli források szerint épphogy ki kell aknázni a történelmi és vallási jelentőségben rejlő lehetőségeket, és tovább kell népszerűsíteni az államot a külföldiek körében.