A budai Várnegyed hazánk egyik történelmi székhelye, a budapesti turistahadak célpontja, a világörökség része – jól ismerjük látnivalóit, tornyait és sziluettjét. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy összességében mindig is így nézett ki, megőrizve és háborúk után újjáépítve a régi emlékeket. Pedig hatalmas változásokon ment keresztül a Várnegyed az elmúlt jó évszázadban.
És van egy része, amely évtizedekig szinte senki földje volt, és még most is csak részben ébredt fel világháború utáni, szándékosan előidézett Csipkerózsika-álmából. Ez a Vár déli része, a királyi palota és a Mátyás-templom közötti szakasz, amely az 1944–45-ös pusztulásig a magyar államiság igazi központja volt – a Duna-parti Országház mellett.
Ma a Sándor-palota ismét állami főméltóság rezidenciája: 1945-ig a miniszterelnök, jelenleg a köztársasági elnök használja – az első Orbán-kormány is ebből a célból újíttatta fel, csak 2002 közbeszólt. A Sándor-palota szomszédságában és szétszórva a Várban számos minisztérium és más intézmény működött 1945-ig. Egyes épületeket a háború vagy utána a kommunista vezetés rombolt porig, de legalábbis visszabontott.
A Dísz tér és a Szent György tér reprezentatív palotákkal egykor sűrűn beépített környéke így vált nagyrészt máig üres felvonulási és régészeti feltárási területté. Az Orbán-kormánynak most kifejezett szándéka, hogy a Vár újra a kormányzás központjává váljon. E folyamat hangsúlyos szakasza az egykori karmelita kolostor épületének felújítása, kiegészítése és a Miniszterelnökség új otthonává való alakítása lesz. A tervek szerint ez év végén költözik be a hivatal az épületbe.
A Sándor-palotától északra eső területen már a XIII. században rendházat és templomot építettek a ferencesek, és itt temették el III. Andrást, az utolsó Árpád-házi királyt is. A későbbi századokban udvari főemberek, többek között Kapisztrán Szent János és Tomori Pál érsek-hadvezér is itt lakott. A török korban dzsámivá alakították a templomot. Buda visszafoglalása után kaszárnya épült a területre, de az épület már 1693-ban a karmelitákhoz került, akik 1734-re készültek el Szent Józsefnek szentelt templomukkal – a későbbi Várszínház épületével.
A színház II. József szerzetesrendeket feloszlató rendelete után költözött a templomtérbe – állítólag maga a kalapos király intézkedett a színház megvalósulásáról a budai kormánytisztviselők szórakoztatására. Előbb német nyelven adtak itt elő darabokat, majd 1790 októberében az első magyar nyelvű színielőadást is megtartották. Az utolsó száz év hányatott sorsot hozott az épületnek, hiszen 1902-től 1944-ig raktárként használták, majd háborús romként enyészett, és csak 1977-ben nyílt meg az utóbbi évekig működő Várszínház, később Nemzeti Táncszínház benne. Ez lesz hamarosan a Miniszterelnökség új otthona.
Hogy milyennek látjuk az épületet? Dunai barokk eredetű copf-klasszikus középületről van szó, mértéktartó, szerény díszítéssel, ami a maga korában beleilleszkedett a török háborúk után lassan magához térő, majd gyarapodni kezdő Buda városába. Az egyik korábbi funkciójához illően kissé kaszárnyás jellegű, hivalkodástól mentes, ámde szép arányú kolostorépület az utóbbi évtizedekben is különböző hivataloknak és intézményeknek adott helyet, tehát nem történik radikális funkcióváltás. Ugyanakkor persze egy XXI. századi országvezetéshez méltó felszereltségű és igényességű intézménynek kell most helyet kapnia a patinás falak között.
Az eddigi élénksárga falszínt visszafogott törtfehéres, bézses szín váltja föl, valamint – nincs jobb szó rá – bájos barna zsalugáterek kerülnek a katonásan sorakozó ablakokra, amelyek barátságosabbá teszik az összképet. A Duna felőli homlokzat elé új építésű terasz kerül, ami a téma átpolitizáltsága miatt természetesen médiaviták tárgya lett – bár nincs semmi ördögtől való benne, hiszen ezt nem világörökségi környezetben teszi. Sokkal látványosabb fejlemény a kolostor tömbje mellett az új, kiegészítő irodaépület, amely a Dísz tér felőli oldalon máris meghatározza a leendő Miniszterelnökség látványát.
Egykor szerény egyemeletes ház állt itt, majd a világháborútól mostanáig a Püspökkert nevű zárt park. Az új épület Zoboki Gáborék munkája, mely megidézi a késő középkori polgárházak arányait, keskeny ablakait és hatalmas tetőszerkezeteit, miközben éppen a választott formái miatt posztmodern gesztusként is értelmezhető. Ugyan egyáltalán nem akar a karmelita kolostor arányaihoz és stílusához igazodni, de ízléses anyaghasználata és kellően semleges színei miatt hamar megszokható, a turistatömegek számára pedig már magától értetődő, természetes látvány lesz. A megújult kolostorépülettel együtt fontos új fejezet a Vár építészeti – és közéleti, szimbolikus – újjászületésének hosszú folyamatában.