A világ legnagyobb szivarfesztiválját a havannai kongresszusi, illetve több kiállítási központban rendezték, s olyan legendás márkáknak szentelték, mint az új sorozattal előrukkoló H. Upmann, Montecristo, Quai d’Orsay, Romeo y Julieta vagy Cohiba. A rendezvényt a Habanos S.A. kubai dohányipari monopólium szervezte. A cég vegyesvállalatként jött létre a kubai állami Cubatabaco és a spanyol Altidis között (az utóbbi a brit Imperial Tobacco Group Plc. tulajdona). Az első fesztivált 1994 szeptemberében rendezték a H. Upmann márka megszületésének 150. évfordulója tiszteletére. A következő évben nőtt a résztvevők száma, s első ízben kiosztották Az év Habano-embere díjat; 1999-re már több mint ezer szakértő és érdeklődő gyűlt össze Havannában mintegy ötven országból – ettől kezdve a számok csak növekedtek. A fesztiválon egymást érték a programok, a résztvevők dohányültetvényekre, szivargyárakba látogathattak. Megtekintették a legjobb dohánytermő vidéknek számító Vueltabajót Pinar del Rio tartomány ültetvényeit, s megnézhették, hogy a La Corona és a H. Upmann gyáraiban hogyan sodorják kézzel – több száz éves hagyomány szerint – a híres Havanna szivarokat. Az érdeklődők koncerteken, kóstolókon, szivarteszteken is részt vehettek. Kiosztottak egy csomó Habano Award of the Year díjat is.
A Habanos ma már hagyományosnak számító versenye a hamu hosszának összemérése: az nyer, akinek az égő szivarja végén a leghosszabb hamu marad egyben anélkül, hogy lehullana. A záró gálaesten hat különleges humidort (cédrusfából készült szivardobozt) is elárvereztek, darabját több tízezer dollárért. A legtöbbet, 350 ezer dollárt, egy olyan Cohiba-tárolóért adták, amelyet meg is töltöttek az év csúcsmodelljének számító Cohiba 50 elnevezésű szivarral. Az 1,36 millió dollárra rúgó bevételt a kubai egészségügy korszerűsítésére fordítják.
A fesztivál egyik hagyományosan legfontosabb eseménye a Habano-sommelier verseny, ahol a résztvevők szivarokat párosítanak nemes borpárlatokkal. A versenyzők előbb vakkóstolással hozzák létre kreatív „duójukat”, majd a fináléban szivarvágásban és -gyújtásban kell megmutatniuk tudásukat, végül adott szivarokat kell összehozniuk különféle párlatokkal.
A gazdasági nehézségek ellenére a klasszikus, kézzel sodort kubai szivar népszerűsége továbbra is töretlen, sőt nőtt. Kuba legismertebb termékének eladása tavaly öt százalékkal bővült, a mintegy 450 millió szivar értékesítéséből származó bevétel elérte a 445 millió dollárt. A monopolhelyzetben lévő Habanos idén mérsékelt eladásnövekedésre számít, miközben folytatja terjeszkedését a Közel-Keleten és Ázsiában. Az elmúlt két évben a kedvezőtlen időjárás miatt nem volt jó a dohánytermés, ami nemcsak a Habanost, de az összes karibi termelőt érintette. Az idén azonban fantasztikus termés várható, így képesek lesznek terjeszkedni. A Habanos részesedése a szivar világpiacán – kivéve az USA-t – jelenleg eléri a hetven százalékot. Az Egyesült Államok kereskedelmi szivarembargója ugyan még érvényben van, ám mivel turistaként már utazhatnak Kubába az amerikaiak, így szivart is vásárolhatnak.
Az Obama-kormány 2014-es kubai nyitási politikájának köszönhetően 13 százalékkal nőtt a Kubába látogatók száma. Az amerikai–kubai viszony javulásának egyik eredménye volt, hogy a teljes tiltáshoz képest három évvel ezelőtt az amerikai turisták már száz dollár értékben vihettek magukkal haza az ikonikus szivarból. 2016 októberében a washingtoni pénzügyminisztérium eltörölte ezt a limitet is, s azóta amerikai állampolgárok korlátlan mennyiségben vásárolhatnak Kubában, illetve vihetnek haza harmadik országból kubai szivart – szigorúan magánhasználatra.
Amennyiben az Egyesült Államok végképp megszünteti majd a kubai szivarok bevitelére vonatkozó, fél évszázados embargót, bizonyára a szivarkereskedelem is virágzásnak indul. Az Egyesült Államok a világ legnagyobb szivarpiaca, ám a még mindig fennálló, félszázados embargó miatt a szenvedély rabjai kénytelenek Kubán kívüli – hondurasi, nicaraguai, dominikai – beszerzési forrásokra támaszkodni. A helyzeten nem enyhített a százdolláros turistakeret sem. Most azonban, hogy már korlátlanul vihető be az USA-ba magánúton a füstölnivaló, élelmes üzletemberek úgy próbálnak segíteni a kubai szivar szerelmesein – és persze magukon –, hogy az utazási könnyítéseket kihasználva szivartúrákat szerveznek Havannába, ahol annyit szívhatnak, amennyit akarnak, s annyit vihetnek haza, amennyit csomagjuk súlyhatára megenged – adott esetben akár ezerszámra. Csak egy a baj: a havannai szivarboltok nehezen bírják utánpótlással.
Ha már szó esett az embargóról, tekintsük át bevezetésének körülményeit a Mult-kor.hu segítségével! Az Egyesült Államok embargópolitikája már 1960 márciusában, Dwight D. Eisenhower elnök hivatali ideje alatt érvénybe lépett, amikor Fulgencio Batista kormánya és a kubai lázadók között fegyveres harcok törtek ki. Később tovább mérgesedett a helyzet, s 1961 szeptemberében az amerikai kongresszus a külföldi segítségnyújtási törvény elfogadása mellett döntött, amely a Kubának szánt segély megtagadását vetítette előre, a törvényhozás pedig felhatalmazta az elnököt, hogy totális kereskedelmi embargót hirdessen az Egyesült Államok és a karibi ország között. Közben Havanna szorosabbra fűzte kapcsolatait Moszkvával, s ez arra késztette John F. Kennedy elnököt, hogy rendeletileg 1962 februárjában kiszélesítse a kereskedelmi árukra vonatkozó korlátozásokat.
A sziget gazdaságának megbénítását célzó amerikai embargót azonban maga Kennedy játszotta ki – a dokumentumot ugyanis csak akkor írta alá, miután már kedvenc szivarmárkájából jókora mennyiséget beszerzett. A demokrata párti elnök megkérte sajtófőnökét, Pierre Salingert, hogy vásároljon ezer H. Upmann márkajelzésű kubai szivart. Az elnök erre mindössze egy napot adott beosztottjának, de Salinger – maga is a híres dohánytermék megrögzött fogyasztója – tudta, hogy hol tud ekkora mennyiséghez jutni. A sajtófőnök másnap reggel nyolckor besétált Kennedy irodájába 1200 szivarral, mire az elnök kivette az asztalfiókjából az importokra és a reexportokra vonatkozó totális kereskedelmi embargóról szóló dekrétumot. Ezt Salinger szeme láttára azonnal aláírta, s innentől fogva illegálisnak minősültek a kubai termékek az Egyesült Államokban.
Salinger visszaemlékezésében felidézi, hogy 1962 májusában Nyikita Hruscsovnál vizitelt Moszkvában. A szovjet pártfőtitkár értesült a sajtófőnök szivarok iránti rajongásáról, s az előző napon Fidel Castrótól kapott ajándékát a Fehér Ház beosztottjának adta. Pillanatnyi lelki vívódásán felülemelkedve Salinger magával vitte a 250 kubai szivart tartalmazó fadobozt a tengerentúlra, ott azonban Kennedy ellenállásába ütközött. Az elnököt megdöbbentette sajtófőnöke magatartása, s azonnal visszaküldte Salingert a vámra, ahonnan egyenesen a zúzdába küldték a szivarokat. Később, amikor Salinger 1974-ben hivatalból Kubában járt, maga Castro kínálta meg egy Cohibával, amely akkoriban kereskedelmi forgalomban még egyáltalán nem volt kapható.
Felépítése
A burkolólevél adja meg a szivar kinézetét. Ezeket a leveleket a többi levéltől elválasztva erjesztik, így nem gyűrődik meg, és megkapja jellegzetes aromáját. Rugalmasságát megőrzi, így a szivar megsodrásakor nem törik el. A burkolóleveleket egy-két évig érlelik; általánosan elfogadott szabály, hogy a hosszabb ideig tartó érlelés jobb minőséget jelent. Ezek a levelek a szivar legdrágább részei. Az egyes ültetvényekről származó leveleknek egyedi tulajdonságaik vannak. A kötőlevél tartja össze az elkészített szivart, általában a dohány felső leveléből készítik. A ma már nem alkalmazott entubar módszernél legfeljebb nyolc, keskeny dohánylevélből csöveket sodortak a kötőlevélbe, így a szivar lassabban égett. A tölteléklevelek töltik meg a burkolólevelek közötti területet. Három (kivételesen vastag szivarok esetében négy) levelet hosszuk mentén külön-külön meghajtogatnak, így a levelek között apró füstcsatornák maradnak. A dohánypalánta tetején lévő ligero levél csak a szivar közepébe kerülhet, mivel a sok napsütéstől igen aromás, és nehezebben ég. Az enyhébb ízű, középső seco, illetve az alsó, gyenge ízű és gyorsabban égő volado levél kerülhet még a töltelékhez. Ezeknek a leveleknek a kombinációja határozza meg az elkészülő szivar aromáját, égési sebességét, szelelését és minőségét.