Míg a nyári olimpiák felvonulóruhái mindig ragyogó színekkel játszó, aprólékosan kidolgozott darabok, amelyek felismerhetően utalnak a nemzeti jellegzetességekre, a téli olimpiák hivatalos megjelenése inkább egy hüttében összesereglett síelőcsapatéra hasonlít, és a fagyos hőmérsékleti viszonyoknak köszönhetően nagykabátokról, sapkákról és csizmákról szól.
A világ legnagyobb kifutóján azonban egyik nemzet sem szeretne szégyenben maradni, mivel a közösségi média minden önjelölt divatszakértő kezébe halálos fegyvert ad. Elgondolni is félelmetes, hogy milyen mémek jelennének meg, ha az Egyesült Államok csapata ismét a Szarajevóban viselt westernihletésű cowboyruhákban jelenne meg, vagy mit kapna Kanada, ha a calgaryi vörös, sujtásos és rojtos felvonulóruhákba bújna (amelyeket még a korabeli szakértők is „Roy Rogers és a Village People találkozásaként” szidtak). A felgyorsult világ nem engedne tíz évet Kanadának, hogy orvosolja a hibát. (Naganóban a csapat simléderes sapkája divatőrületet teremtve óriási siker lett, minden sport- és divatrajongó hordta William hercegtől Robin Williamsig.)
Ma a legújabb olimpiai sportágnak az olimpiai divat számít, hiszen az olimpia minden békeüzenete ellenére propagandacélokat is szolgál. A sportolók öltözködése éppúgy a diplomáciáról szól, mint a sportteljesítmény, hiszen mindkettő növelheti az ország nemzetközi presztízsét. Ráadásul egyre nagyobb a nyomás, hogy olyan ruhák készüljenek, amelyek egyrészt könnyen értékesíthetők a kereskedelmi fogalomban, másrészt minél komolyabb technikai újdonságot képviselnek.
Rióban az eladások terén Svédország nyert, amelynek H & M-kollekcióját pillanatok alatt elkapkodták, az utóbbiban pedig a britek alkottak nagyot, akik a londoni játékoknál nemcsak 12 százalékkal könnyebb ruházatot kaptak, de a riói körülményeknek és a Zika-fenyegetésnek megfelelően volt, amelyiket rovartaszító anyagokból is varrtak.
Az amerikai divatsajtó Rióban szidta is Ralph Laurent: nem elég, hogy megint a jól bevált előkészítő-iskolás dizájnba öltöztette a versenyzőket (amelynek ráadásul piros-fehér-kék csíkozását könnyen össze lehetett téveszteni az orosz sportolók színeivel), de igazi technikai innovációt sem mutatott fel. A kritikára válaszul most Pjongcsang fagyos klímájához igazítva az amerikai sportolók olyan kabátot kaptak, amely nemcsak anyagában vastag, hanem egy 11 órát bíró akkumulátornak köszönhetően három fokozatban fűthető is. A tervező szerint a fűthető kabátok jelentik a téli viselet jövőjét, divatújságírók azonban kétlik, hogy négy év múlva Pekingben csapatok tucatjai szavaznának a fűthető viseletre.
A dizájnt illetően szintén újított Ralph Lauren, az európai hatások helyett most a piros-fehér-kék dzsekibe, kék farmerba, kötött pulóverbe és sapkába öltöztetett sportolók úgy néznek ki, mintha a 66-os úton egy indiánnal találkoztak volna, aki kölcsönadta nekik túlméretezett, rojtos, szarvasbőr kesztyűjét.
A franciák is maradtak klasszikus színeiknél. Felvonulóruhájuk sötétkék parkakabátból és melegítőnadrágból áll, amelyet piros és fehér berakások és varrások díszítenek.
Az igazi francia sikket azonban a sportolók pódiumegyenruhái jelentik: a hófehér, krokodillogós, piros és kék cipzáras darabok a legtöbb szakértő szerint a legelegánsabb éremátvevő uniformisok az egész olimpián. Bár a rosszmájú vélemények szerint a franciák inkább láthatatlanná akarnak válni a havon, ezért választottak hófehéret. Mivel a fehér egyébként igen kedvelt színe a csapatok felvonulóruháinak Pjongcsangban, ez kevéssé valószínű. Hordták többek között a kínaiak, a nigériaiak, a dánok, a csehek, a szlovákok, az észtek (akiknek fehér kabátja többek szerint a legdivatosabb hosszú kabát volt a megnyitón), sőt még a házigazdák is.
A két Korea negyedszerre vonult fel együtt az olimpiák történetében, de – mint eddig mindig – a sportolókat mind Dél-Korea öltöztette. A hazai sportolók pódiumruháit olyan különlegességek jellemzik, mint a dél-koreai himnusz nyomata vagy a kalligrafikus logó, ám ezeket a közös egyenruhákról mind el kellett távolítani. Azokon kizárólag a Koreai-félsziget szerepel díszítési elemként, ám a minimalista dizájn így még inkább kiemeli az egyforma öltözék eszmei értékét.
A második legfontosabb politikai tartalmat hordozó ruhákat Oroszország olimpiai sportolói kapták, akik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság iránymutatásai szerint semmilyen orosz motívumot nem viselhetnek az ország doppingbotrányai okán előírt tiltás miatt. Az Orosz Olimpiai Bizottság hivatalos partnere, a Zapsport azonban határozottan divatos, minimalista elveket követő, fiatalos kollekciót rakott össze a szürke vagy piros, olimpiai öt karikát felhasználó összeállításában.
A minimalizmus a németek számára is vezérfonalnak bizonyult. Zöld-barna, steppelt kabátos felvonulóruha-kollekciójuk és szürke-piros pódiumruhájuk sportos eleganciája ugyan messze áll az ország színeitől, de éppen annyira menő, mint a német alternatív divatot megtestesítő Das Sound Machine a Tökéletes hang második részéből.
Az ország zászlójától eltérő színválasztás más csapatoknál jellemző volt. Az új-zélandiak és a malájok feketében jelentek meg, az ausztrálok ezüstben és türkizzöldben, a monacóiak kékben, mi, magyarok pedig lime-zöldben és szürke-fehérben.
A tavaszi kollekciók palettáját idéző felvonulóruházattal egyáltalán nem kell szégyenkeznünk (nem úgy, mint például a Makány Márta és Roland Divatház jegyezte pekingi felvonulóruhával, amelyet számos portál rendre beválaszt a legborzalmasabb olimpiai darabok közé), de szó sincs a USE unused riói kollekciójának sikeréről. Akkor a magyar – ahogy a BBC fogalmazott – „vonalkódmintás” felvonulóruháktól volt hangos a nemzetközi divatsajtó, most viszont belesüllyedünk a 92 részt vevő ország átlagába.
A hivatalos eseményekre kötelező formaruha sem javít az összképen, a Virginia gyártotta stewardessuniformisokra emlékeztető ruhák túl konzervatívak a USE unused újító dizájnjához képest.
A brit sportolók hasonlóan jártak: míg Rióban Stella McCartney óriáscímeres kollekciójára lehettek büszkék, most a munkaruhagyártó Simon Jersey öltözteti őket a hivatalos eseményeken, és a szakértők szerint még a leghazafiasabb britnek is el kell nyomnia egy ásítást az összeállításokat szemlélve.
Bermuda, Kolumbia, Norvégia és Tonga azonban mindent megtett, hogy az unalom legcsekélyebb szele se érinthesse sportolóikat. A bermudaiak a fagy ellenére rövidnadrágban vonultak fel, igaz, hozzá skót módra vastag, hosszú zoknit húztak. A kolumbiai sportolók poncsót kanyarítottak kabátjukra, és nyári kalapba bújtatták téli sapkájukat. De a show-t a tongai Pita Taufatofua lopta el, aki már Rióban is beolajozott testtel és fűszoknyában vonult fel, ám most a pjongcsangi fagyban is előadta ugyanezt.
Norvégia némileg kakukktojás a felsorolásban, hiszen a csapat hivatalos felvonulóruhája klasszikusan követi a norvég zászló színeit, azonban az internetet a curlingválogatott érdekli. A csapat a vancouveri olimpia óta ugyanis mindig az amerikai Loudmouth Golf színes nadrágjaiban lép jégre. Volt már csíkos, kockás, Modigliani stílusában készült darab, most viszont az AP szavaival élve úgy néznek ki a versenyzők, mintha „a nemzeti paintballcsata vesztesei” lennének. A közösségi médiában azonban pozitívabbak a vélemények, sokan már keresnék is a boltok polcain a piros-kék fröcskölt dizájnt.
Úgy tűnik tehát, minden okos tervezői megoldás vagy technikai újítás mellett jelenleg Norvégiának sikerült megnyernie az olimpiai marketingversenyt, ahol már nemcsak az számít, hogy Pierre de Coubertin felismerése nyomán a közös öltözködés segítse a versenyző mentális felkészülését, hanem hogy az adott országgal való együttműködésben a ruhagyártó mekkora bevételt termelhet. Messzire jutottunk az olimpiai mozgalom kezdetétől, amikor még minden versenyző saját klubjának formaruháját viselte…