2018. december 19., szerda, Viola napja

Lovas István – Csontos János

Lovas István

Szingapúrban, Asztanában és Szentpéterváron alakul az új világrend
Vessünk egy pillantást a káosz másik oldalára, azaz az eurázsiai és egyéb kontinensekről származó, világbékét, normális kapcsolatokat kívánó szövetségek erősödésére.

Lovas István

Tommy Robinson és a Koránra esküt tett brit belügyminiszter
2018. április 30-án tette le az esküt Sajid Javid brit belügyminiszter a Koránra, amit a totálisan szabad brit fősodratú média nagyvonalúan elfelejtett megemlíteni.

Lovas István

Holnaptól Bilderberg-konferencia: Magyarország a fő témakörben
Csak rá kell nézni a Bilderberg-tematikát követő, Magyarország kormányát naponta több tucatszor populistának nevező lapok cikkeire, hogy tudjuk: velünk Torinóban idén kiemelt helyen foglalkoznak.

Lovas István

Kurz osztrák kancellár tovább lóbálja a pozitív vasrudat: most az EU fejére célzott
Annyit le kell szögezni: nem semmi, hogy Sebastian Kurzot nemhogy bántani nem merik, de behódolnak a nagyok is a kis ország kancellárjának.

Lovas István

Jeffrey Sachs Trumpról: „A pszichopata kereskedelmi háborúja”
Világszerte politikai vezetők és közgazdászok sikertelenül töprengtek azon, hogy felfedezzenek egy stratégiát Trump láthatóan gyermeteg politikai kijelentései mögött.

Lovas István

Le kell mészárolni a bolgár „migránstehenet”
Az aranyos, rozsdaszínű bolgár Penka tehén fogta magát és szokása szerint sétált egyet május 12-én. De nem látta szegény, hogy a vesztébe sétál.

Lovas István

Új bécsi amerikai nagykövet: „Kurz az európai politika jövőjét képviseli”
Az Egyesült Államok fiatal, új bécsi nagykövete május 24-én adta át megbízólevelét. Csupán egy hétre rá a diplomata dicsérettel teli ódát zengett Sebastian Kurz Osztrák Néppárti kancellárról.

Lovas István

„Amerika hihetetlenül zsugorodó befolyása”
Míg az USA gazdasági kapcsolatok elvágásával és szankciókkal fenyeget, addig külföldi versenytársai azzal foglalkoznak, hogy Amerika valódi elszigetelődésének gyümölcseit learassák.

Lovas István

Jelentős orosz katonai hadikiadás csökkentés: az USA szerint ez is agresszió
az 1995-ben létrehozott antiwar.com nevű portál gyűlöli a háborút és szereti a békét. És nem a Pentagon, valamint a hadiipari komplexum érdekei mozgatják.

Lovas István

Német vélemény: „Európának ki kell jönnie az amerikai politika diktátuma alól”
A kontinentális Európának politikailag fel kell nőnie. Ehhez feltétlenül saját külpolitikára van szükség, amely az USA külpolitikai diktátuma alól kiszállást és emancipálódást követel.

Lovas István

Dél-afrikai agrárminiszter: ha már nem tudunk fehér embert ölni, beérjük egymás megevésével
Mi annyira emberbarátnak tartjuk magunkat, hogy a hazai antifáinkat óvjuk: nehogy elolvassák e cikkismertetésünket, mert abban tények találhatóak, amelyek a mai nyugati világban irtandóak.

Lovas István

A német nagyvárosokban jelentősen nő a gettósodás
Mi is tudunk idézni a német sajtóból egy olyan témát, amely valóságával jóval nagyobbat döf, mint az Essen-Fasten tréfácska komolyan vétele.

Lovas István

A francia liberális demokrácia rendőrsége jól megverte a tüntetőket
A balliberálisaink szerint a példásan liberális és demokratikus Franciaországuk fővárosában bizony nem minden helyen volt békés az a keddi tüntetés.

Lovas István

Ukrán katonatanú: Kijev vegyi fegyvereket vetett be saját népe ellen
Az ukrán hadsereg egy volt katonája, Alekszander Medinszki a Nyílt Ukrajna YouTube csatornájára Donald Trumpnak címzett üzenetet töltött fel, és ebben kijelenti, készen áll arra, hogy tanúskodjon.

Lovas István

Hová tűnt bin Szalman szaúdi koronaherceg?
Egy fotó nem sok, de annyit nem lehet látni a szaúdi koronahercegből azóta, hogy április 21-én gépfegyverropogást és robbanásokat lehetett hallani a fővárosban, a királyi palota környékén.

Lovas István

Washington Examiner Ukrajnának: robbantsa fel az új Krím-hidat!
Ehhez képest a Krím-félsziget lakói oda vannak a boldogságtól a Kercsi-szoroson átívelő, 19 kilométer hosszú híd részleges megnyitása okán. „Ezeréves álmunk valóra vált” – mondják sokan.

Lovas István

Trump eltérítette a mai uniós csúcs napirendjét
Ma tárgyalnak az uniós vezetők Szófiában azért, hogy egységes választ adjanak Donald Trump amerikai elnök két olyan döntésére, amely sokkolta őket.

Lovas István

Eljött ez is: vezető német lap viccet csinál az állandó nácizásból
Vannak neonácik, öko-nácik, antifa-nácik, antifa-antifa-nácik, dohány-nácik, gender-nácik, troll-nácik, NDK-nácik, euro-nácik, és most CSU-nácik, FDP-nácik és persze az AfD nép-nemzeti nácijai.

Lovas István

Mundruczó svájci lapnak: „Nyugat-Európának mi vagyunk a vámpírok”
A filmes javára legyen írva, véleménye nem a Fischer Ivántól, Vásárhelyi Máriától, Krekó Pétertől, Haraszti Miklóstól vagy Konrád Györgytől megszokott, hanem árnyaltabb.

Lovas István

Lagerfeld német állampolgárságát adja fel Merkel miatt
A világhírű divattervező már tavaly novemberben hangoztatta súlyos kifogásait a kancellár liberális menedékügyi politikája miatt és azt a holokauszthoz hasonlította.

Lovas István

Erdogan: az USA ráfizet, hogy kivonul az iráni atommegállapodásból
A török elnök elmondta, hogy attól tart, az Egyesült Államok döntésének eredményeként új válságok törnek ki a Közel-Keleten.

Lovas István

Burundi nyugati adókat függeszt fel hat hónapra
Az ottani médiatanács már figyelmeztette a BBC-t és az Amerika Hangját, hogy ne sértsék meg a „kiegyensúlyozott tájékoztatás” és a forrásaik „alapos ellenőrzésének” elveit.

Lovas István

Sztálin-orgona lövések a magyar kormánypárti médiára
Azok, akik azt hiszik, a címben megfogalmazott aggodalom „kormányhűvonali álhír”, álljanak meg egy pillanatra, hiszen elfelejtették elolvasni az erre vonatkozó cikkáradatot.

Lovas István

Kínának már nem példakép a Nyugat
Kínai szakértők szerint az USA által kirobbantott kereskedelmi viták alig gyengítik majd a kínai gazdaságot. Ugyanis az USA gazdaságilag függ Kínától, de ez fordítva nem igaz.

Lovas István

A Der Spiegel budapesti tudósítója le akarja fejeztetni a magyarokat
Keno Verseck, Németország legolvasottabb hírportálján, a Spiegel Online-on tette közzé személyes fájdalmát. Az újságíró erről korábban terjedelmes interjút is adott a Deutsche Wellének.

Lovas István

Izraeli politikai baloldal: Netanjáhú túlélése miatt szítja a félelmet Irán ügyében
Netanjáhú, állítják politikai ellenfelei, az időre játszik és a miniszterelnök most azt akarja érzékeltetni, hogy bukása Izraelnek katasztrofális lenne.

Lovas István

Le Pen nem túl sikeres nizzai találkozója radikális európai pártokkal
Marine Le Pen, tanulva népszerűtlen javaslatai visszhangján most már az EU-t a függetlenül együttműködő nemzetek klubjává akarja alakítani.

Lovas István

Johannis: „Dragnea zsidói” – és most miért hallgat a nyugati sajtó?
Totális nyugati médiacsönd követte az etnikailag német Klaus Johannis román államfő azon kirohanását, miszerint „Nem tudom, milyen levet szűrt össze Dragnea ott a zsidókkal”.

Lovas István

Eszement erdőirtás Belgiumban – „ligetvédők” kerestetnek
Az elmúlt években számos erdőrészeket vágtak ki az Európai Unió szíveként szolgáló liberális országban csak azért, mert azokban útban Nagy-Britannia felé haladó illegális migránsok rejtőzködtek.

Lovas István

A német nagykoalíció döntött: leszámol a véleményszabadsággal
A Riporterek Határok Nélkül szervezet tegnap a magyar sajtó ügyében, romlatlan ujjaival kétszer is megnyomta a globális vészcsengőt.

Lovas István

A „szörnyű” magyar médiaterror miatt petíciót indítanak a BBC magyar adásának újraindításáért
Tekintettel a jobboldali szavazók egészséges voltára, e petíció olvastán feltételezhetően nem a „történelem legsötétebb korszaka” felütésű rettegés fogja majd el, hanem egy jót derül.

Lovas István

„Magyarországon az aktivisták dacosak a ’Soros-zsoldosok’ támadása után”
Levonhatjuk le a következtetést: úgy látszik, a Soros-emberek nem hajlandóak megérteni, hogy Magyarországon őket semmilyen, de semmilyen veszély nem fenyegeti.

Lovas István

A brit bíróság halálra ítélt egy csecsemőt
A súlyosan beteg, 23 hónapos kisbabáról, Alfie Evansról le kell kapcsolni az őt életbe tartó készülékeket. Erről pénteken döntött így a brit legfelsőbb bíróság.

Lovas István

Renaud Camus levele Orbán Viktorhoz
Az Európai Ellenállás Nemzeti Tanácsának elnöke szerint Orbán Viktorra az ellenállás jelképeként tekintenek Európában.

Lovas István

A szíriai keresztények valódi véleménye „nyugati megmentőikről”
Ez nem lesz kellemes olvasmány azoknak, akik folyamatosan „racionális” érveket hangoztatnak a Szíriát katonailag rommá tevő nyugati politika mellett.

Lovas István

Orbán Viktor arcon köpésére buzdít az „Év újságírója”
Eric Smit, a fiatal, körülrajongott holland sajtós Judith Sargentini, LIBE-bizottsági jelentéstevőt buzdította erre, a vele történő csevegés során.

Lovas István

A munkanélküliség felszámolásában Svédország rosszul, Magyarország nagyon jól teljesít
A tömeges bevándorlást meggátló országok alacsonyabb munkanélküliséget tapasztalnak, miközben Svédország „sziklaként” zuhan a munkanélküliségi rangsorban – írja egy svéd hírportál.

Lovas István

A Die Welt Aszad Szíriájának kiirtását javasolja
A Springer lap igazolni akar egy olyan háborút, amelyet egy állítólagos gáztámadással indokolnak, és amelynek következtében tízezrek, ha nem milliók halhatnak meg.

Lovas István

Nagyköveti korrekciók a hazugságokra
A patinás brit hetilap cikke végtelenül elfogult, és nevetségessé akarja tenni az egész magyar nemzetet, kultúráját, nyelvét és még legszentebb nemzeti jelképeit is.

Lovas István

Politikusi össztűz a magyar nép döntése ellen
A demokratikus magyarországi választásokon megnyilvánuló elsöprő jobboldali győzelem által kiváltott sokkhatás nem hogy csökkenne, de nő a demokratikus álarcot viselő hatalmi központokban.

Lovas István

Ilyen is van: dicséretáradat Magyarországnak a nyugati sajtóban
A New York Times, a Washington Post, a Le Monde, a Der Standard, a BBC és a többi monokróm és egyszólamú hangok mellett megérkeztek az ellenkező írások is.

Csontos János

Az első magyar trubadúr
A történelmi regényírás egyik jeles képviselőjét, Gáspár Ferencet nemcsak középkori ciklusáról, hanem könyvkiadói minőségében egy friss monográfiasorozatról is kérdeztük.

Csontos János

Nagy novemberi neobolsevik rágalom
Nehéz volna alpáribb húzást kiagyalni, mint épp a szentpétervári bolsevik puccs centenáriumára időzítve minősíteni neobolseviknak Orbán Viktort.

Csontos János

Egy mondat az ingyen ebédről
Harsogtak korábban a Soros György-barát balliberálisok.

Csontos János

Liberálisok a jogállam ellen
A liberális hecclap sajtómunkása odáig jutott, hogy a katalán elszakadási törekvések kapcsán eljátszott a gondolattal: mi lenne, ha Budapest ki szeretne válni Magyarországból?

Csontos János

Simicska-simogatás volt a házi feladat
„Ülj le fiam, egyes.”

Csontos János

Vörös farok Pion Istvánnak
Egy mondat a Slam Poetryről.

Csontos János

Verbális vörösterror
Bajomi-Lázár méltatlansága arra, hogy új egyetemista nemzedékeket többek között sajtó- és médiaetikára okítson, immár közérdekű tény.

Csontos János

Egy mondat a balellenzékről
Ennyit érnek az esélyeik.

Csontos János

Egy mondat a szabadságról
Őcsény az őcsényieké.

Csontos János

Fizetés nélküli független
Régi kedves fórumom balról előzi az ATV-t, az elkálmánolgásodott, elalindá­sodott médium pedig olykor már a virulens SZDSZ éráját idézi.

Csontos János

Juncker-értékelés
Jean-Claude Juncker értékelte Strasbourgban az unió helyzetét, és beszédében igen sok tartalmat „lenyúlt” Orbán Viktortól.

Csontos János

Scheltema, a tébolygó hollandi
A távozó holland nagykövet úgy beszél, mintha Hollandia minden tekintetben példa lehetne Magyarország előtt, s egyáltalán nem szorulna semmiféle önkritikára.

Csontos János

Kék kóbor kutyák
Ha azt a nagyon elméleti lehetőséget vizsgáljuk, hogy Vona Gábor miniszterelnök szeretne lenni, és vajon alkalmas-e erre a feladatra, gondoljunk az in­diai kék kóbor kutyákra!

Csontos János

Kvótakópék
Egy elhibázott, felelőtlen menekültpolitikát terítenének szét a vétlen tagállamokra is. Szolidaritásról beszélnek, s ennek örvén bűnrészessé akarnak tenni bennünket is.

Csontos János

Hosszú, forró nyár
Az akut sportundorban szenvedő olimpiagyilkosok még rutinból rugóztak kicsit a milliárdokon, amelyeket lélekben ők szerettek volna valami egészen másra elkölteni.

Csontos János

Momentum a bomlás útján
Soha nem fogok megbocsátani a Momentumnak az olimpiai álom lerombolásáért: az én szememben eleve halva született ez a mozgalom.

Csontos János

Tovább élő Trianon a francia közéletben
Rohamléptekkel közeledik Trianon centenáriuma, és a magyarokat aránytalanul sújtó béke­szerződés utóéletével kapcsolatosan baljós előérzeteim vannak.

Csontos János

Fából faragott szabotázs
Forró őszről beszélünk, de ebben a csúcsdöntögető hosszú, forró nyárban is elkezdődött már a piszkos választási kampány.

Csontos János

Belső politikai front nyílt
Politikai kérdésekben azonban Ferenc messze nem csalhatatlan, közéleti közszereplőként pedig sokkal inkább kritizálható, mint egy bolti eladó vagy egy hajléktalan.

Csontos János

Beképzelt médiaháború
Sajtótörténeti esemény tanúi lehettünk a minap: a Magyar Nemzet című lap nem csupán csatlakozott a balliberális médiahisztériához, hanem önként és dalolva maga csiholt egyet.

Csontos János

Örökség – Helmut Kohl temetésének titkai
Orbán Viktor a temetést követően mintegy kétszáz meghívott körében mondta el azt a beszédét, amelyet Strasbourgban Juncker személyes beavatkozása következtében nem tudott elmondani.

Csontos János

Kémiaóra a Klubrádióban
Nemrég a hallókörömbe került Tóta W.-nek a Macifröccs című klubrádiós műsora: hiába, univerzális tehetség, csak úgy szörfözik a médiumok között.

Csontos János

Bolygó zsidók
Ilyesféle csúcstalálkozó nagyon ritkán van. Balliberális kormányzások idején sem, amikor pedig Heller Ágnes és Konrád György fújták a passzátszelet.

Csontos János

Szélsőjáték
A különutas Jobbik-alelnök, Toroczkai rokonszenvezik a vecsési mozgalommal, az általa létrehozott Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom mégsem volt ott Vecsésen.

Csontos János

Pöcegödör
Az ellenzék önjelölt megmondóembereinek egyike a Facebookon eresztette el magát, a másik „a világhírű rádióban” kapott szószéket.

Csontos János

Migránsbiznisz-tagadás
Orbán Viktor beszéde több volt annál, mint hogy még egyszer összerántsa a tábort, mielőtt a nyári kánikulában „szétszélednének a hadak”

Csontos János

Prágán keresztül támad a liberális maffia
Magyar Bálint nyugdíjaskorba lépett, s szemlátomást szétunatkozza az agyát. Nyilván úgy véli, nagy hasznára lehetne még ennek a sokat szenvedett országnak.

Csontos János

Kitántorog másfél millió ember – vagy nem
„Magyarországon tíz emberből nyolc stresszben él. A többi már külföldön.” Ez a bonmot kering az interneten, nem is annyira burkolt ellenzéki stichhel.

Csontos János

Egy újratemetés hordalékai
A kegyetlenségnek, embertelenségnek is vannak fokozatai. Ha Dante ismerte volna a kommunistákat, bizonyára készít nekik még egy bugyrot a Pokolban.

Csontos János

Ócska ellenzéki propaganda a könyvhéten
Szerény javaslatom szerint e kirekesztő, puccsszerűen bejelentett emléknaphoz kapcsolódó rendezvényekre a jövőben semmilyen közpénzt nem szabad áldozni.

Csontos János

Dunán innen, Lajtán túl
Lengyel a minap a Népszavában írt cikket a 2018-as elsöprő ellenzéki (Botka–Vona) győzelem esélyeiről.

Csontos János

Bojkott, avagy a szoci álomvalóság
A szegedi Macron is centrista lesz előbb-utóbb – csak idő kérdése, mikor dobja ki ballasztként a szocialista jelzőt a haladó léghajóból.

Csontos János

Hazaárulók öt pontja
A Washington Postban írásában öt pontba szedték, hogyan kellene eltávolítani a legitim választások révén szerzett hatalomból Orbán Viktort.

Csontos János

Huntington kontra tőzsdemogul
Európa ugyan újabban programosan el kívánja vagdosni két évezreden át éltető keresztény gyökereit, ám a muszlim fundamentalisták erről a friss fejleményről nem értesültek.

Csontos János

Gondolatok az offshore egyetemről
Az utcára és hídra terelt politika a halódó baloldal meg-megújuló ábrándja, ám túlélési érdekeik nem feltétlenül simulnak össze az eminens Soros-érdekekkel.

Csontos János

Henri Boulad, az alexandriai magyar
Sokaknál már az kiverheti a biztosítékot, hogy Henri atya szerint Európa motorja a kereszténység, miközben úgy érzékeli, hogy Ferenc pápa az iszlámot nem kellő mélységben ismeri.

Csontos János

Csúzlik és katyusák
A tét pedig immár több, mint politikai: meghátrál-e a kormányzat abban, hogy lehessenek örökölt kiváltságok a felsőoktatásban, vagy sem?

Csontos János

A BBC és a hírhamisítás: egy etikai kódex temetése
A közösségi média felfutásával mind nehezebb a tarkabarka források ellenőrzése: aki nem főállásban teszi, annak nincs is módja és érkezése erre.

Csontos János

Zsíros kenyér József Attila-kötettel
Forradalmi képsorozatban örökíti meg 1956 szellemiségét Csizmadia Zoltán festőművész, s az immár húszéves vállalkozást a nyolcvanon túl is nagy kedvvel folytatja.

Csontos János

Gyurcsány és Botka háborúja
Ha igaz, hogy a politikában előbb-utóbb összenő, ami összetartozik, ez most itt egy olyan fázis, mikor azt tapasztaljuk: szétmállik, ami összetartozott.

Csontos János

Dopeman: Magyarország rémálma
Az MSZP nyilván felelős döntést hozott, amikor úgy határozott, hogy a nevére veszi Dopemant, aki „gengszterrapper, nem pedig rózsalovag”.

Csontos János

Meleg karakter Disney Szépség és a szörnyetegében
A jogkiterjesztő mozgalmak már évek óta ostromolták a vállalatot, hogy miért nincs a mesékben meleg karakter; és most a filmesek beadták a derekukat.

Csontos János

Juncker öt forgatókönyve
Öt forgatókönyvet terjesztett elő Jean-Claude Juncker az Unió túlélésére: ha a római szerződés 60. évfordulójára nem sikerül konszenzust teremteni, az akár nyugdíjba is küldheti az uniót.

Csontos János

Féregjáratok a liberális politikában
Féregnek nevezni a politikai ellenfelet nem csupán felebarátunk dehumanizálása, hanem át is lép egy morális küszöböt: a férget ugyebár el lehet taposni.

Csontos János

Szanyi az aluljáróban, avagy a Fidesz pénzelte Momentum
Az ifjú titán elfogadott ugyan Szanyitól valamennyi szignót, de aztán azt nyilatkozta: nem akar maga körül piros kabátos politikusokat látni.

Csontos János

Heti Hetes-sirató
A Heti Hetes 1999-ben indult, tehát élt tizennyolc évet, ami emberi léptékben nagykorúság, kutyának matuzsálemi kor, ám egy teknősbékának meg se kottyan.

Csontos János

Budapesti NOlimpiai Játékok
Ahogy a dolgok állnak, 2024-ben Budapesten aligha lesz olimpia. Köpönyegfordító ellenzéki pártok és egy álcivil kvázipárt még az esélyét is beáldozták.

Csontos János

Mesterterv Tamás Gáspár Miklóstól
Ha nem olvasom, nem hiszem el, hogy ilyesmi létezhet. Tamás Gáspár Miklós a konzervatív jobboldalt kérte fel arra, hogy legyenek kedvesek Orbán Viktort mihamarabb megbuktatni.

Csontos János

Címlapok az ízléstelenség bugyraiban
A 2017-es esztendő a politikai ízléstelenségben is tudott újat és újabb mélypontokat hozni.

Csontos János

Minden eshetőség gyanús
Gyurcsány Ferenc felmentést ad magának az első állami forrásvidékű milliók-milliárdok keletkezéstörténetét illetően, ezt immár természeti adottságnak tekintve.